Amikor Magyarországon jártam, Dóri barátnőm első kérdése az volt, hogy bírjuk itt fenn északon a hideget. Akkoriban november volt, Magyarországon mínusz fokok repkedtek, itt plusz tíz volt, és a télikabát még elő se került. Mert lehet, hogy Anglia északabbra van - de a klímán ezt nem érezni.
Akkoriban állandóan arról cikkeztek az újságok, hogy milyen nehéz ezt a természetnek feldolgozni. Rajzanak a méhek, újra nyílnak a nárciszok és rügyeznek a fák. Nem panaszkodom, gyönyörű ősz volt. De most már tél van - csak erről Anglia nem vesz tudomást. Tegnap délután kabát nélkül, egy szál pulcsiban sétálgattunk a belvárosban, és még akkor se fáztunk, amikor lement a nap. A Trasport Múzeum előtti kivetítőn 11 fokot mutatott a nagy óra. Teljesen olyan volt, mintha tavasz lenne, vagy éppen ősz. Csak épp holnap karácsony. És ilyenkor az ember mégiscsak azt a havas-hideg csodát várja, amit az amcsi filmek is sugallnak. De az nincs. Nem rossz persze ez sem, a kölykök nagyon is élvezték, hogy nehéz kabátok és sálak nélkül szaladgálhatnak és nem kell fagyoskodni amikor megnézzük a karácsonyi vásárt. És mi is vidámak voltunk. Szépek a fények akkor is, ha nincs hideg és akár érezzük, akár nem a fagyot a karácsony attól még közeleg.
Jó ideje megfogalmaztam már magamnak, hogy a legjobb dolog Angliában, hogy nem kell a magyar politikával foglalkoznom. Nézni a híradót, érezni azt a felfokozott izgalmat, ami már sok-sok éve a magyar közélet sajátja. Nem mintha nem hallanám, hogy mi van otthon, olvasom is, a rokonok-barátok is mesélik. És nem tetszik. Ez az egyetlen dolog, ami folyamatos stresszforrás az életünkben - ami amúgy minden másban egészen kellemes mederben zajlik. Tudom, az én választásom is, hogy mennyire engedem be a külvilágot a családi békébe, de lehetetlen kívülállónak maradni, ha otthon vannak akiket szeretek és féltek, és ezer szál köt oda. A kérdés, hogy hazamenjünk-e egyre halványabb, mert egyre kevésbé van miért. És ha a gyerekeim jövőjét nézem se kérdés, hogy hol jobb nekik. Nemcsak a suliban, de általában is. A kérdés már nem az, hogy mit vesztenek, ha maradnak, hanem az, hogy mit vesztenének, ha hazamennénk.
És pedig mi tényleg nem akartunk kiköltözni, végleg itt maradni - de az a Magyarország, ahonnan eljöttünk már nincs, és egyre inkább zárulnak be az otthoni kapuk, nemcsak nekünk, de az ismerőseinknek is. Rettenetes látni, ahogy a világ, amit ismertem darabjaira hullik.
Amikor ma reggel megnéztem a híreket, megint elkapott a gyomorgörcs, hogy mi van, mi lesz és merre tart az egész. És hogy nem lehet kívülállónak maradni akkor sem, ha nem vagy otthon. És hiába az áldott és békés karácsonyvárás, ha kívülről lehetetlen kizárni a híreket és a félelmet.
Márpedig aki három gyerek csodájáért és szentséges karácsonyáért felelős, az nem engedheti meg magának, hogy elborítsa a szenny az ünnepeket. És ilyenkor hálát adok, hogy nem ott vagyok és megtehetem, hogy kikapcsolom a netet és nem nézem az otthoni híreket. És mélységesen sajnálom azokat, akik ezt nem tehetik meg, és félniük kell, hogy mi fog történni velük a két ünnep között, vagy utána. Szörnyű, hogy karácsonykor is ilyen dolgokkal kell foglalkozni.
UI: Megjegyzem, ez nem politikai hitvallás, csak egy teljesen szubjektív érzés. Nem fogok erről senkivel, legkevésbé ismeretlen trollokkal vitatkozni, mert láttam már sok-sok blogon, fórumon, hogy a politika kapcsán milyen szélsőséges indulatok tudnak dúlni. A nekem nem tetsző hozzászólásokat azonnal törölni fogom, vita nélkül. Akinek nem tetszik, az ne olvasson.
Törékeny béke
Posted by Fodor Marcsi on
- -
Posted in
karácsony
Kedves Marcsi,
Mi másfél éve jöttünk ki a párommal Angliába. Szüleimmel laktam, volt részmunkaidős állásom, egyetemista voltam, de mivel párom nem találta a helyét (megfelelő munkát) ezért úgy döntöttünk mindent otthon hagyunk. Jelentkeztem az egyetemre itt kint, és úgy voltam vele, hogy befejezem, és meglátjuk hazamegyünk-e vagy sem. Egyre jobban úgy néz ki, hogy semmit értelme hazamenni. Itt is vannak nehézségeink (tanulás+munka), hiszen most már mindketten egyetemisták vagyunk, de itt tudom, hogy lesz jókereső állásom, és megéri tanulni.
Amikor kijöttem, egy barátom kivételével mindenki azt mondta hülye vagyok, hogy otthon hagyom a jó életem, de ezek a "barátságok" azóta elkoptak és már a szüleim is büszkék ránk.
Osztom a véleményedet, mindenben egyet értek, sajnos.
Ha van kedved nézz be a blogomba, ami az itteni életünket mutatja be: www.szucsorsi.blogspot.com
Megértem ami benned zajlik. És talán te is emlékszel hogy mikor idetaláltam hozzád a blogra már akkor kérdeztem minek is akartok ti vissza haza menni. Azóta te is rájöttél hogy Anglia ugyan messze nem tökéletes, de mindenképp élhetőbb ország mint Magyarország. Persze tudom fáj a szived az otthon lévőkért....de te elsősorban magatokért és a három gyermekedért felelsz. Az ő boldogságuk, jövőjük ami elsődleges számodra, minden más csak utána....és aki ezért megszól azt küld a fenébe. :-)
De most itt a karácsony. Pihenjetek, ünnepeljetek, élvezd a gyerkőcök örömét...
Kivánok nektek Békés Boldog Ünnepet!
Szia!
Ritkán kommentelek, de ez a bejegyzésed mellett nem tudok elmenni.
Mindenki ott él ahol jobbnak látja, kint biztos jobb az egészségügyi ellátás, oktatás, fizetés, de mi köszönjük szépen de magyarországon maradunk. Szeretem a hazám, lehet kicsit foltos, kopott de az enyém, voltunk már elégszer szarba ,ezt is kibírjuk.
Megértelek, hogy a jóból nehéz visszafelé lépni.
Béké boldog karácsony!
Részemről ebben az egy mondatban minden benne van és ez az ami engem inspirál mindig: "A kérdés már nem az, hogy mit vesztenek, ha maradnak, hanem az, hogy mit vesztenének, ha hazamennénk."
Békés, boldog karácsonyt!
en 20 eve nem elek otthon (10 eve itt, 10 evig mashol Europaban) de egy percet nem hianyzik mar, eleinte rohangasztam haza, aztan mar azt sem, az a par ember, akivel erdemes kapcsolatot tartani megmaradt, a tobbi, plane a politika, az egesz gusztustalan Gagyisztan semennyire nem hianyzik
mar kb erzeseket sem kelt bennem, nem jobban, mint mondjuk Burmarol vagy Zimbabwerol olvasva erzek, egzotikus, hidegrazos es szerencsere semmi kozom hozza...
Mi még itthon vagyunk. Régóta olvaslak. (két iskolás gyerekem van)Nagyon átérezhető ez a poszt. Sosem akartam elmenni, de az elmúlt 1-1,5 évben elbizonytalanodtam. Ezért is olvasok ilyen blogokat.
Drága Csipkerózsika, a hazaszeretet és a maradás nem ugyanaz. Mikor a haza mellett már csak egy érv van (itt születtél, na jó még a túrórudi)akkor az kevés. Lehet,hogy szégyen, de én nagyobb felelősséget érzek a gyerekeim iránt, mint a hazám iránt. És miattuk menni kell.
MOst nekem is szólnom kell (rendszeresen zugolvaslak). Mi itthon vagyunk. Nincs bennem büszke hazaszeretet. Nem vagyok büszke arra, ami itt körülvesz. És régen átérzem már, hogy igenis nem tőlünk megy a villamos. Tudtam, hogy kint fogtok maradni. Ahogy te gondolkodsz a dolgokról, biztos voltam benne. Nagyon jól döntöttetek.
Mi még nem tudjuk pontosan hogyan tovább, de nyitottak vagyunk a lelépésre.
Nem Marcsiék az egyetlenek akik leléptek családostól az ismerősi körömben és többen készülnek még (mi is). Akik mentek, azok a dolgozó, tanult felnőttek, vannak akik élsportoló gyerekeket vittek el. Sokan pedig csak mostanában kezdtek el ezen gondolkozni (ahogy Berta is írta)
Szép dolog a hazaszeretet, de a gyerekeim nem fényevők és pucéran sem járhatnak. Ha normális életet akar valaki biztosítani a gyerekének, akkor vagy kidolgozza a belét és 40 évesen lefordul a székről, vagy elmegy egy olyan országba, ahol nyugodtabb körülmények között tud élni. Én inkább az utóbbit választom.
Nagyon örülök a soraidnak és szerintem mi személyesen is találkozni fogunk mert nem leszünk távol egymástól. Hasonlóak az érzéseim, mi is 1 hét múlva indulunk angliába és engem is sokan bíráltak, hogy miért hagyok ott egy jól fizető banki állást. És valóban ez nem a pénzről szól hanem arról hogy a gyerekeidnek tudj egy olyan lehetőséget adni amit nem biztos hogy itthon meg tudnál tenni.