#Post Title #Post Title #Post Title

Átváltottam szürkébe


Egy ideje ritkulnak a blogbejegyzéseim. Azt vettem észre, hogy valahogy elcsitult a bennem égő közlésvágy, nem érzem fontosnak, hogy 1-2 naponta írjak valamit, inkább megyek aludni esténként. Meg napközben is. Számomra is fura volt, aztán rájöttem, hogy még nem hevertem ki Magyarországot.

Félreértés ne essék, nem honvágyam van. Persze jó volt hazamenni, találkozni az emberekkel, és imádtam a város szépségét. De két és fél hét elég volt idegen ágyakban, idegen asztaloknál, idegen szobákban. Mert bár mindenütt nagy örömmel fogadtak minket és tényleg tök jó volt ott lenni - azért mindenki tudja, hogy más ám az élet, ha vendég vagy és sok szempontból ziláltabb, ami három gyerekkel külön nehéz állapot.
De igazából nem ez volt a rossz, hanem hogy jól megbetegedtem és csak mostanában kezdek jobban lenni. Ehhez jön a kerek egy hónapja zuhogó eső és a hideg. Szóval nem csoda, hogy elment az életkedvem is és még nem jött vissza.
A betegségek amúgy szépen terjedtek is a családban. Amikor visszajöttünk még csak én köhögtem, de brutálisan. Ágyban is töltöttem kímélő üzemmódban 1-2 napot, de sokat az se segített. Olyan gyenge és punnyadt maradtam, mint voltam. Aztán rosszabb lett a köhögés, és még a hangom is elment. Pontosabban volt, de kifejezetten fájt a beszéd, ezért inkább önként lemondtam róla.
Amikor kicsit jobban lettem, kezdte a férj, méghozzá komoly szemgyulladással, aminek a magvai szintén még Magyarországról származtak, legalábbis ott kezdte a tüneteket. És most következett Kisbende is, akinek a mai lázát ráfoghatnám az ovira is, de igazából mióta visszajöttünk Magyarországról folyamatosan taknyos, köhögős, nyűgös, a szeme is könnyezik. Csak épp a mai éjszakát választotta, hogy kitörjön rajta a betegség.
És hogy minden igazán vacak legyen, tudom, hogy otthon 30 fok van és meleg - de itt csak 10, esténként fűtünk, kabát és pulcsi nélkül ki se lehet menni, mert olyan brutális undorító szél van, és az elmúlt egy hónapban minden nap esett. Minden egyes rohadt napon. És nem úgy, hogy csak szemerkélt, ami amúgy Angliában tökre semmiség, hanem zuhogott, mint az atom. Ki is derült, hogy egy igazán esőálló dzsekim sincsen, mind olyan, hogy kimegyek, és még a bugyim is vizes lesz, mire hazahozom a lányokat. Mondjuk azért az igazságnak tartozom annyival, hogy ez nem általános idő itt, az elmúlt száz év legtöbb csapadéka esett le ebben az egy hónapban. Csak mindez nem vigasztal akkor, ha ki se tudok menni a gyerekkel szaladgálni.Ha mégis, az is szívás - pénteken a boltig sétáltunk el, és miután bevásároltam, gondoltam kicsit szaladgálhat a játszótéren. És addig nem is volt baj, míg a betonon maradt. De aztán lement a fűre, ami olyan szinten süppedős nedves volt, hogy azonnal elcsúszott és persze fejjel előre belehengeredett egy pocsolyába, minden egyes ruhadarabját mosni kellett, beleértve a bodyját is, ami fölött nadrág és harisnya is volt.
Mióta visszajöttünk Angiába nem voltam fotózni (mindig esik!!!), nem voltam vásárolni (pedig kéne új ágynemű, ruhák, mert Bende mindent kinőtt) és igazából kirándulni vagy utazgatni sem. A tanulást is hanyagoltuk, mert ugyebár ennek én vagyok a motorja, és ha nekem nincsenek rendben az elemeim, akkor minden megáll. Márpedig most minden hétvégén itthon kuksolunk és várjuk, hogy mikor jön a jó idő. De eddig nem jött.
Ma reggel azonban kisütött a nap. Persze attól még pulcsis-kabátos az idő, de vannak fények és ki lehet menni. Pontosabban ki lehetne, ha nem lennék most itthon a lázas és állati nyűgös Kisbendével. De legalább a lányokat elvitte az apjuk kirándulni. Én meg azt hiszem megyek aludni. Máshoz egyszerűen most nincs kedvem.

2 Responses so far.

  1. Christine says:

    Jobbulást nektek! Amúgy hasonló hangulatban vagyok magam is. A Gilmore girls amivel vigasztalom magam. :-))

  2. Gabi says:

    Eggyüttérzek. Nagyon lehangoló ez a tavasznak kéne lenni tél.Jobbulást nektek!

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...