#Post Title #Post Title #Post Title

A pattogó tojás


A lányok mostanában rákattantak a trükkös kísérletezős könyvekre, abban találták ezt a feladatot is: hogyan csináljanak tojásból labdát. Pattogósat.

Hát íme a módszer: kell egy keményre főtt tojás, aminek ép a héja. (Kis repedés nem gond, csak ne jöjjön ki rajta a fehérjéje és ne is hasadjon be.) Ha kihűlt, bele kell rakni egy régi üvegbe és annyi ecetet ráönteni, amennyi teljesen ellepi. Az ecetben lévő sav azonnal elkezdi feloldani a tojáshéjban lévő kalciumot és elkezd buborékozni, ha szerencsénk van a könyv szerint még forogni is, de ez utóbbi nálunk nem történt meg. Fél óra múlva már le lehet dörzsölni a héj egy részét, majd újabb pár óra múlva meg lehet ezt ismételni. Előbb-utóbb a héj teljesen feloldódik és marad a sima tojás, ami egyre gumiszerűbbé válik. Állítólag három nap múlva akár pattogtatni is lehet. Addig folyamatosan az ecetben kell tartani, ám ezek után természetesen az elfogyasztása már nem ajánlott.
A trükköt egyébként a Brownies évkönyvből lesték ki, ami most azért is elég gyakran előkerül, mert most nagyon sűrű a lánycserkész-élet. Bíbort "sixer"-ré választották, ami nagy szó, afféle kisfőnök lett. Merthogy a nagy csapat kis hatfős részekre oszlik, és egy ilyen egységnek lett ő ezzel a vezetője. Ez azért is nagy dolog, mert a pozíciót választás útján lehet elérni, és hárman voltak versenyben ezért a címért, köztük kellett szavazni és Bíbort választották, pedig a másik két lány már régebb óta tagja a Brownies-nak. Nehezen megmagyarázható dolog ez, de Bíbort általában nagyon szokták mindenütt szeretni, ő az, akinek azonnal lesznek barátai bárhová megy és nem egy-kettő, hanem mindenki. Már az oviban is ezt emelték ki, amikor értékelték az óvónők, hogy mindenkivel jóban van.
Én meg a Browniest szeretem nagyon, különösen amióta a lányok a házimunka-jelvényért küzdenek. Mondjuk Bíbort ez éppen nem érdekli, de Borsi nagyon lelkes és minden reggel beágyaz, hetente kitakarítja a fürdőszobát és még ablakpucolást is kért, merthogy ilyen munkákat kell megcsinálni és a szülő által igazolni ahhoz, hogy ez a jelvény a birtokukba kerüljön. Eddig ugyanis csak "hobby" jelvényük van, amit a koriért kaptak, és nagyon sokféle van. Nemsokára mennek táborozni, ott valószínűleg megkapják majd a "camp" jelvényt, és most gőzerővel dolgoznak a "diamond jubilee" jelvényért is, amit a királynő uralkodásának hatvanadik évfordulójára adtak ki. Ezek a jelvények amúgy szövetből vannak és a szülőnek kell felvarrni őket a gyerek pulcsijára vagy egy külön jelvénytartó szalagra, ami pont úgy néz ki, mint a szépségkirálynőké, csak éppen barna.
De vannak más szép eredmények is - az egyik, hogy a heti iskolai úszásnak meglett az eredménye - most kaptuk az oklevelet, hogy Bíbor 25 métert tud már egyfolytában úszni a mély vízben. Bekerült ezzel a legjobbak közé, és ezen annyira fel is lelkesült, hogy kitalálta, búvárkodást szeretne tanulni majd a nyáron, ha hazamegyünk. (Merthogy amikor az Aquaworld-ben jártunk ott láttunk nyári táborokat, amiket 10 éves kortól lehet látogatni, Borsika legnagyobb bánatára.)
A korit is újrakezdték és csak lesek, hogy heti egy órában milyen komolyan lehet haladni. Most épp a mérlegállásban siklást gyakorolják. A sima forgás már megy nekik, most azt a fajtát tanulják, amikor egyik lábukról a másikra ugranak forgás közben. (Fogalmam sincsen, ennek mi a neve, de jól néz ki.) Ha ezt az ötödik tanfolyamot befejezik, akkor továbbléphetnek a haladók közé, a következő szintre, ahol szintén öt tanfolyam van egymás után. Nézem a 7-8-asokat, azok már nagyon durvákat tudnak, viszont onnan kezdve már mehetnek a nagy szinkronkoris csapatba is, amire nagyon várnak.
Persze vannak olyan eredmények is, amik kicsit elszomorítanak, mert persze itt Angliában is működik a kapzsiság faktor. Előrebocsátom, hogy Bíbor nagyon jól ír, nem csak novellákat, de verseket is. Állati jó stílusa van, két mondatban olyan karaktereket rittyent, akikről még és még akarok olvasni. Méghozzá angolul, szóval simán lehet, hogy öregkoromban ő fog eltartani, mint multimilliomos írónő. Szóval amikor egy nap hazaért, hogy a versét beválasztották egy könyvbe és meg fog jelenni, nagyon büszke voltam és meg se nagyon lepődtem. Megérdemelte, az tuti.
De aztán Borsi is elővett egy papírt a táskájából, hogy ő is írt verset és az övé is bekerült. Először persze elöntött a büszkeség, hogy igen, az én lányaim mekkora nagy királyok, aztán Borsi versét olvasva kicsit gyanút fogtam, mert bár az is helyeske, de igazán nem akkora durranás. Aztán megnéztem a többi papírt is amit a versekkel küldtek, hogy mégis, mi ez az egész. Hát kiderült, hogy naaaaagy szülőlenyúlás angol módra, szépen elegánsan lepapírozva. A cég még szeptemberben meghirdetett egy versíró versenyt, ahová minden iskolát meghívtak. A fődíj 3000 font (durván egymillió forint) amit az a suli kap meg, amelynek a legtöbb tanulója bekerül a kötetbe. A kötetbe pedig mindenki bekerül, aki csak iskolás és megírt legalább egy verset, ami nélunk még karácsony körül volt házifeladat, és amiben akkor ugyan akartam segíteni, de Bíbor két perc alatt elhajtott, hogy ő jobban tudja, köszi. Szóval ha van verse, akkor máris bekerült a gyerek. És persze a kötetet meg is lehet venni. Olyan ötezer forint. És hát kinek ne érne meg ennyit, hogy a gyereke nevét nyomtatásban lássa, mint ifjú költőpalántáét. Kaptunk is egy csomó papírt róla, amit alá kell írnunk - beleegyezünk-e, hogy a vers megjelenjen és hány példányt kérünk a kötetből. Kettőt fizet hármat kap akcióban persze, hogy a nagyszülőknek is jusson a büszkeségből.
Persze a kettő nincs összekapcsolva - anélkül is megjelenhet a gyerek verse, hogy kérnénk a kötetet. De hát ki ne kérné, ha már egyszer benne van a gyerek... azt azért megtudtam, hogy az osztályban mindenki versét beválasztották - nincs verseny. Ami amúgy se nagyon van itt Angliában, mert a dicséretben hisznek.
De én most ebben nem pedagógiát látok, hanem kőkemény bizniszt. Mondjuk ki: nagy ötlet hiszen egészen biztosra megy, mert a szülők dicsekvési vágyára épít és semmit nem kockáztat, hiszen pont annyi kötetet kell csak nyomtatni, ahányat rendelnek. Mi még most nem döntöttük el, hogy akarunk-e ebben részt venni, de nekem olyan rossz a szájízem tőle. Mert az én lányom verse szerintem nagyon jó. De ne azért kerüljön be egy könyvbe, vagy máshová, mert anyuka kifizeti neki. Hanem azért, mert megérdemli. De persze olyan lelkesen jöttek haza mindketten, hogy nagyon nehéz azt mondani nekik, hogy igen, lehetnétek publikált költők, de én nem megyek bele a játékba. Mert aljas ez, bárhonnan is nézem.
Különösen, mert Bíbor verse tényleg jó, és nagyon megérdemelné, hogy megjelenjen...

5 Responses so far.

  1. Ditke says:

    Ne viccelj, ez orok emlek, kit erdekel, hogy mi a hattere. T tudod, de ok nem. Buszkek magukra. Mindenkinek lesz ilyen kotete, csak epp nekik nem?
    En tuti rendelnek belole. Amugy meg hatha olvassa valaki, aki ismer valakit... es a vegen meg egy "rendes" kotetbe is bekerulhet Bibor verse. El kell inditani valahogy azon a hires multimilliomos ironoi uton :)
    (Kire utott ez a gyerek? :-) )

  2. Timi says:

    Szerintem ez tök jó, és egyáltalán nem aljas. Mit szóltál volna, ha azt mondják, hogy lehet az iskolát támogatni, ötezer forint, és kapsz érte egy könyvet a gyerekek verseivel? Persze, csomagolhatták volna így már eleve, de a lényeg ugyanaz :) Én is rendelnék :)

  3. Christine says:

    Igen ez a fajta lehúzós módszer jellemző az iskolákra itt mindenhol. Ez nekem is rendesen szúrja a szememet. De a könyvet amiben a gyerekem műve megjelenik én ettől függetlenül megvenném. Mert ez tényleg egy örök emlék lesz nekik.
    Én az iskolai fotózással vagyok úgy, hogy na abban nem veszek részt. Mikor egy darab A3-asnál kisebb képért képesek elkérni 15 fontot...az nálam a pofátlanság netovábbja.

  4. Derek says:

    Én is megvenném. Nem azt nézném, hogy milyen körítéssel jön a könyv, hanem azt, hogy megengedhetem-e magamnak, és hogy mit fog jelenteni a gyereknek és nekem. Ha azt érezném, hogy ez megéri, nem molyolnék a kérdés felett többé :)
    Az iskolai fényképezéseket is nézheted úgy, hogy hát milyen már, hogy ennyit meg annyit elkérnek egy képért. Manapság, amikor bárki tud fotózni meg nyomtatni magának képeket? De általában ezek műtermi fotók, profi fotósokkal és megfelelő utómunkálatokkal, amit nem tudsz otthon saját kútfőből utánuk csinálni, másrészt az osztályképek örök emlékek.

  5. Gabi says:

    Ügyes tehetséges, de itt nincs verseny mivel az elv, mindenkit saját magához mérnek...Attól még más pályán nyerhet Bíbor verse talán egy igazi pályázaton!!
    A mi lányaink sulijában is volt hasonló, rajzok, amiket bekereteztek és kiállítást rendeztek aztán meg "lehetett" venni a képeket jó áron. Persze megvettük, mert a gyereknek fontos volt hogy érezze fontos nekünk az ő alkotása. És közben arra gondolok ilyenkor, végülis nem kell könyvet venni, meg írószert se...hát egy kicsit támogatjuk az iskolát. Mindenki jól jár. Aztán aki elfogultság nélül nézi meglátja melyik az igazi nyerő!!A képek meg itt lógnak a falon, és tényleg jó hogy megvettük, nem veszett el, szépen keretben itt függ a falon. És jólesik ránézni.Te is így lehetsz a verses kötettel pár év múlva jó lesz kézbe venni és örülni neki!

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...