Három gyerekkel irány Anglia!

Az elmúlt héten nagy volt a csend. Magyarországon töltöttük a gyerekek iskolai szünetét. Együtt mentünk, együtt jöttünk - de közben nem sok időt töltöttünk közösen.

Rá kellett jönnöm, hogy valójában az a legnagyobb bajom a hazautazással, hogy nagyon nem gyerekbarát. Nem arra gondolok most, hogy hosszú az utazás (istenien bírják) vagy kényelmetlen vendégségben lenni, mert azt meg kifejezetten imádják a lurkók, mert állatira el vannak kényeztetve. Sógoroméknál vannak unokatesók, akikkel lehet játszani, a nagymamánál meg minden nap van ajándék, tévé és édesség.
Az én bajom az, hogy hazajövünk, és ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy Magyarország nem hiányzik, de a saját gyerekeimből komoly hiányt halmoztam fel. Merthogy amikor hazamegyünk, mindig muszáj elintézni egy csomó dolgot, és isteni találkozni a régi barátokkal. Zsúfolt programhegyeket tervezünk be magunknak és persze a gyerekeknek is, akik suliba, régi oviba, barátokhoz mennek. De valahogy soha nem vagyunk együtt. Ami persze nagyon fontos lenne, hiszen ez a mi szünetünk és nyaralásunk. És mivel egész évben reggel elmennek és csak este jönnek haza a suliból, így a vakációs hetek az egyetlen esélyük, hogy végre egy kicsit együtt lehessünk a csimotákkal.
Mivel ez ismét elmaradt, rá kellett döbbennünk, ezt bizony nagyon hiányoljuk. Ezért nagy esküt tettünk, hogy nyár végéig már nem megyünk haza ismét. Mindez nem panasz. Mert egyébként minden nagyon jó volt. Sok klassz program csupa olyan emberrel, akiket nagyon szeretünk. És hozzácsaptunk még néhány különlegességet.
Mivel Bende egy éves lett, úgy döntöttem, hogy emberré varázsolom magam, és megszerveztem pár olyan programot, ami segít majd ebben. Az első egy sminktanfolyam volt, amin pár kolléganőm már részt vett és mind szuperlatívuszokkal dicsérte. Volt aki egyenesen úgy fogalmazott, hogy megváltozott tőle az egész élete. Akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok nagyon sminkelős fajta, ami nagy hiba, hiszen szőke haj, kék szem, fehér bőr - ha én nem teszek színt magamra, teljesen színtelen vagyok. Sminkkel viszont a különbség óriási. Beszerveztem hát a húgom és a nővérem, így lett egy monstre hat órás csajos program a sminktanfolyamból. Horacsek Ági hatalmas bőröndnyi sminkcuccal érkezett és hat órán át beszélt és magyarázott nekünk, mit és hogyan kéne csinálnunk. Bevezetett olyan új fogalmakat, mint a bronzosítás, a helyes ecsetkezelés és megtudtuk, hogy a szemceruza nem menő dolog. Mivel mindhárman más színűek, jelleműek és foglalkozásúak vagyunk, mindannyian másféle sminket kaptunk. A nővérem egy szolídabb barnás-zöldeset. Én egy füstös dögöset, a húgom meg egy egészen extravagánsat. És mind nagyon jó lett - félig biztosan tökéletes, merthogy a tanulás részeként ő csak az egyik szemünket festette ki. Befejezni nekünk kellett. És ez nem is volt olyan nagyon nehéz feladat, mint ahogyan először tűnt, mert annyira sokat tanultunk tőle délutánig, hogy szinte könnyedén jöttek a kezembe az ő mozdulatai. Ami persze nem azt jelenti, hogy profi sminkessé képeztem magam egy nap alatt, csak azt, hogy felszedtem tőle egy kis önbizalmat. Olyan nagyon, hogy a másnapi vásárlásnál nem kellett órákig hezitálnom, hogy mire is van szükségem. Pontosan tudtam, hogy milyen ecset, milyen szín és milyen alapozó kell nekem. Mivel az elmúlt egy évben semmiféle sminkcuccot nem vettem magamnak, nem is lett igazi lelkiismeret furdalásom azért, hogy egy fél fizetésnyit hagyok a boltban, egyrészt mert ezek jó minőségű, szép holmik, amelyek sokáig tartanak, másrészt mert muszáj volt. Ugyanis jött a puding próbája: a fotózás.
Frissen szerzett tudásomat ugyanis két nappal később egy nagy családi fotózáson kamatoztattam. Rá kellett ugyanis döbbennem, hogy fotózhatom én a családomat orrvérzésig, és lehet ez nagyon jó emlék, de azt a látványt, amit egy profi fotós tud kivarázsolni belőlünk én nem tudom megismételni a kis rózsaszín gépemmel. Ha ő kattogtat, mások a fények, mások a kontúrok, és mindenki olyan nagyon szép! Így hát megkértem Tucsek Tündit, aki Bendét öt napos korában is fotózta, hogy jöjjön el ismét hozzánk, és csináljon pár képet a kis családunkról. Jövő hétre lesz eredmény, és már alig várom, hogy lássam, milyen szépek is vagyunk, illetve lehetünk, ha értő szemek néznek ránk. És ezt jó tudni.