#Post Title #Post Title #Post Title

Szülinapi emlékszilánkok


Kilenc évvel ezelőtt nagyon kétségbeesett voltam. Bíborka csak sírt és sírt, és semmivel nem tudtam megvigasztalni. Korábban egészen biztos voltam benne, hogy minden kisbaba abbahagyja a sírást, ha az anyja a karjaiba veszi. De aznap rá kellett jönnöm, hogy a dolgok nem ilyen egyszerűek.

Anyaként a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek - és minden nap elbukunk. Mert hát a legegyszerűbb dolgokban sem tudunk segíteni. A kisbabáknak fáj a hasuk és mi, anyák nem tudunk mást tenni, csak kétségbeesetten ringatjuk őket, nagyjából hiába.
Aztán amikor nagyobbak, akkor annyira nagyon fel akarják fedezni a világot. Felállnak és elindulnak. És persze elesnek, beütik a fejüket és sírnak. Hiába öleljük őket, nem maradnak a karjainkban.
Aztán még nagyobbak lesznek, és egyre több módon bántja őket a világ. Oltás, betegség, kórház. Aztán hiába sír, otthagyjuk egy nap az oviban, ahol azt mondja nekik egy másik gyerek, hogy nem is a barátja. Ő meg sír, és nekünk a szívünk szakad, de nem tudunk semmit se tenni, hogy a világát elsimítsuk. Olyan eszköztelenek vagyunk, mi anyák. Ölelés, simogatás, csók, szép szavak és ígéretek. Minden rendben lesz. Mondjuk. De képtelenség betartani a szavunkat.
Nem, semmi baj nem történt. A lányok jól vannak és én is. Csak olyan szentimentális gondolataim lettek Bíborka szülinapjával kapcsolatban. Kilenc éves és olyan nagylány. És olyan szép. És okos. És jószívű.
És annyit gondolkodom azon, hogyan tegyek vele jót. Hagyjam békén a saját kis hercegnős álomvilágában, ahol meséket ír, babázik és gyönyörűeket rajzol? Jól érzi magát a suliban, tudom. De nagyon nehéz neki, hogy nem tudja magát olyan jól kifejezni, ahogyan szeretné. A napi stresszet muszáj kijátszania magából, egyszerűen kell a lelkének, hogy legyen ideje egy kis elvonulásra, szabad játékra.
De nekünk a délután bizony másról is szól. Kemény munkáról. Minden nap leülünk együtt tanulni, és nyomjuk a szorzótáblát, a hangos magyar olvasást, a szófajokat. Mindent, amiből majd osztályozóvizsgát kell tennie augusztusban Magyarországon. Még az angolból is! Hiszen hiszen kéttannyelvűbe jár, és az otthon maradt osztálytársai is angolul tanulják már a környezetismeretet, éppen úgy, ahogyan ő. Ezért hát mi is magoljuk a béna könyvet és gyakoroljuk a teljesen fölösleges szavakat, amelyeket angol szakot végzett ismerőseim se mind tudnak. Keszeg, a kopoltyú, gerinctelen... Nem az zavar, hogy ezeket meg kell tanulni - inkább a vizsga maga. Mert annyira igazságtalannak érzem. Képtelen vagyok megérteni, hogy miért kell ebből is vizsgáznia? Miért nem fogadják el Magyarországon, hogy ő angolul, Angliában is tanul környezetismeretet, csak éppen Science néven?
Az én gyerekeimet itt úgy vették be a suliba, hogy csak annyit kérdeztek, hány évesek. Semmilyen előzetes vizsgát nem kellett tenniük. De haza, a régi osztályukba, a magyar iskolarendszerbe csak úgy mehetnek vissza, ha levizsgáznak az itt töltött év tananyagából.
Képtelen vagyok megérteni, hogy ennek mi az értelme. Ha nem vizsgázik le, akkor megbuktatják? És aki öt évet tölt távol Magyarországtól, annak öt évnyi magyar nyelvtanból kell levizsgáznia, és ha nem sikerül, akkor a nyolcadikost visszarakják a harmadikba? Tudom, hogy nem az iskola kekeckedik velünk, és pláne nem a tanító nénik. Hanem a jogszabályok.
De egyszerűen érzem, tudom, hogy ez nem helyes. Mert csak a szabályról szól, és egyáltalán nem a gyerekről! Előre bosszant, hogy itt július végéig tart a tanítás, és csak öt hétnyi nyári szünetük lesz a csajoknak, amit Balatonnál akartunk tölteni. De nem lehet, pláne nem lehet pihenni majd akkor. Gyakorolnunk kell majd a magyar osztályzó vizsgára. Hát nem őrület? És igen, tudom, hogy nem egyetemi felvételi és nem is túl nehéz. De akkor meg pláne minek???
Tudom, a szabály, az szabály. Azt hiszem azért lázadok annyira ellene minden sejtemmel, mert az itteni rendszer annyira más alapokon nyugszik.
Ma megint voltam iskolai "továbbképzésen." Közkívánatra nem csak matekot, de immáron "literacy"-t is tanítanak a szülőknek, hogy megértsük, mlyen módszerrel sajátítják el a gyerekek az írás-olvasás készségét.
Itt ugyebár nincs tankönyv. A gyerekek 10-20 oldalas füzetnagyságú és vastagságú kis olvasmányokat hoznak haza. Minden oldalon nagy kép - meg 1-2 mondat. Ezt kell otthon elolvasni. Minden gyerek maga választja mit akar hazavinni, mindenki mást. De több mint száz ilyen könyvecske van, tehát bőven tudnak miből választani. (Megjegyzem, az összes könyv fenn van a neten, természetesen hangoskönyvként is, szövegértést ellenőrző feladatokkal. www.oxfordowl.co.uk - nagyon-nagyon érdemes megnézni!)
Ha már erről tanulunk, gonfoltam, megkérdezem a tanárunkat, miért kap minden gyerek más könyvet? Mire ő néz rám furcsállva - hát mert minden gyereket más érdekel. Én se olvasnék ugyebár a fociról... De hát nem túl nehéz így a tanárnak, hogy minden gyerektől mást kell visszakérnie? - faggatózom tovább. A válasz: a kutatások azt bizonyítják, hogy a gyerekeknek ez a legjobb... és kész! Akkor így csinálják! Mire én (mert kekeckedő vagyok) akkor hogyan ellenőrzi a tanár??? Mire ő: Hát egyenként...
Ami persze tudom, hogy egyszerűbb itt, hiszen eleve két tanár van az osztályban, meg minden tankönyvhöz szuper feladatlapok vannak (a netről is letölthetőek ám). És meg kell mondanom, hogy a lányom imádják ám olvasni ezeket a meséket. Alig várják amikor hazaérnek, hogy elolvassuk, mert ugyanazok az állandó szereplők kerülnek újabb és újabb kalamajkába.
Más. Toljuk ezt a hülye szorzótáblát minden nap, Bíbor már pofákat vág, ha csak a matek szóba kerül, mert nem érdekli. Nem hülye, de olyan mértékben hidegen hagyja a matek, hogy azt el nem tudom mondani. Penge agya van, a matematikai gondolkodása is kiváló, nehéz szöveges példákat pillanatok alatt átlát, hosszú verseket könnyedén bemagol, de a szorzótábla nem marad meg a fejében. Pontosabban ez sem igaz, mert azzal is szépen halad, és egyre jobban megy neki, de erősen tagadja. Rosszabb napjain képes sírni is emiatt, és a kétszer kettőt is elfelejti - jobbakon meg rácsodálkozik arra, hogy ez milyen könnyű, és hogy mennyit tud már. Akárhogy is, utálja, és alapvetően ellenáll.
Ma a felnőttmatekon a szorzást gyakoroltuk, hogyan kell kétjegyű számokat összeszorozni. Trükköket, módszereket mutattak, majd a végén feladatlapot adtak, tudjuk-e használni amit tanultunk. És a feladatlap mellé adtak egy kinyomtatott szorzótáblát is. Mondják, használjuk nyugodtan, a gyerekeknek is szabad. Kérdem a tanárt: meddig? Válasz: Ameddig kell nekik. Kekec magyar anya nem nyugszik, újabb kérdés: De mikorra kell kívülről tudniuk? Válasz: Ha majd nem kell nekik, nem veszik elő. Gondoltam, hogy biztos nyelvi félreértés van - kérdem, hány éves korban kell ebből vizsgázniuk? Akkorra már a tanár is vigyorgott, értette mi a gond. A gond az én poroszos fejemben van, aki azt gondolom, hogy a gyereknek álmából ébredve is tudnia kell a 7x7-et. És elmagyarázta, hogy nincs nyomás, nincs stressz. Mert az nem segít. A gyerek addig használja a mankót, ameddig akarja. Ha sok ilyen feladatot csinál, és sokat nézegeti a szorzótáblát, szépen majd megtanulja. Magától. És majd egy idő után majd ő úgy dönt, hogy nem kell lesnie. Mondom, de mikor jön el ez az idő? Hiszen az enyém már 9 éves, és még kellene neki a segítség. Mire ő - de hát még olyan kicsi... annyi ideje van...
És ezek olyan aranyat érő szavak. Ilyenkor szárnyakon lebegek haza, annyit kapok a sulitól. És megfogadom, hogy hagyom egy kicsit többet játszani, és igyekszem egy kicsit levenni a terheiből. Mert fontos a matek, fontos, hogy tudjon helyesen magyarul írni és megtanulja, hogyan van angolul a potroh. De a legfontosabb mégis az, hogy annyira eleven a fantáziája, és olyan szépséges élénk színekkel rajzol, és olyan gazdag a lelke. És nekem szülőként ezt kell figyelnem, és ebben kell gyönyörködnöm. Mert a világtól nem tudom megvédeni - de legalább én ne bántsam és kínozzam az elvárásaimmal. Legalább ma ne... amikor szülinapja van.

8 Responses so far.

  1. Hella says:

    Nagyon boldog szülinapot Bíborkának!!!!

    Annyira örülök neki, hogy eljársz erre a foglalkozásra. Nagyon érdekes dolgokat írsz, amik más megvilágításba helyeznek dolgokat az angol oktatási rendszer kapcsán.

  2. khase says:

    Szia,

    mar egy ideje olvasom "csendben" a blogodat, de most irok is, mert ez a postod annyira megfogott!!
    Elöször is sok boldogsagot a nagylanyodnak a születesnapjara!!

    Igaz, nekünk van meg par evünk az iskolaig, hisz kisfiam 2,5 eves, de mi is külföldön, Svajcban elünk, ahol szinten teljesen mas az ovi-iskola-tanitasi rendszer, mint Magyarorszagon.
    Teljesen egyetertek Veled, hogy fel vagy haborodva, amiert különbözeti vizsgat kell tennie Biborkanak, miert, ha ö eleve angol nyelven tanul mindent, amit az otthoni osztalytarsai is? Eleve egy 9-10 eves gyereknek hatalmas nyomas, teher, drukk egy ilyen vizsga, lehet, hogy sokkal többet tud, mint amit egy ilyen stresszes alkalmon meg tud mutatni, vissza tud adni. Hisz nagyobbkent, 18 evesen mekkora stressz az erettsegi, kesöbb az egyetemi vizsgak, szerintem soha nem lehet ehhez hozzaszokni, csak valamifele rutint szerezni, de 9 evesen az meg biztos nincsen.

    Nagyon jo ez az angol rendszer, hogy nincs akkora nyomas a gyerekeken, tetszik, ahogy hozzaallnak mind az irodalom, mind a matek tanulashoz-tanitashoz, sokkal többre ertekelem ezt a fajtat en is, mint hogy oldalakat, szavakat magoljon be a gyerek, amit a kikerdezes utan el is felejt azonnal es semmi szüksege nem lesz ra egesz eleteben.

    Nem tudjuk a gyerekeinket a vilagtol megvedeni, de helyes utat tudunk nekik mutatni es azt gondolom, hogy a Ti gyerekeitek nagyon jo uton jarnak, nagyon sokat kapnak Töletek!!! Es ha a lelkük rendben van, akkor boldogulnak majd a vilagban is!!!!!

    Ne haragudj, hogy rögtön az elsö hsz-om ilyen hosszu lett!

    Szep napokat Nektek es remelem nem baj, ha többször is benezek Hozzad :)

    Üdv: Orsi

  3. Névtelen says:

    Szia!

    Átverekedtem magam az összes bejegyzéseden :-) megvannak belőlük az infók amiket korábban kérdeztem, hálás köszönet értük.
    Ez a vizsga engem is megdöbbentett, pláne hogy angolból is kell Bíbornak vizsgát tennie itthon. De sajnos ilyen a magyar rendszer. Emlékszem, mikor 2003-ban hazajöttünk Angliából és elkezdtem a fősulit kérdezték van-e nyelvvizsgám angolból? Mondtam, persze négy is van, mindegyik Cambridge, középfoktól anyanyelvi szintig, kint tettem le őket, melyik kell? Mire ők, melyik van honosítva??? Kérdem én, hogy micsoda??? Egy angol anyanyelvi nyelvvizsgát, amit Angliában tettem le, ahol angol tanárok javították, (tehát gondolom értettek az anyanyelvükhöz) minek kellene honosítani?? Mire ők, mert csak így fogadják el a felsőoktatási intézményekben.
    Most menjek el, honosítsam, ami egy tök fölösleges baromság (tömöríteni, meg szöveget érteni) bizonyítván, hogy magyarul is tudok??? Vicc. Arról nem beszélve, hogy az Advance és a Proficiency szintet is felsőfokúnak honosítanák be. Mivel kint 5 nyelvvizsga szint van, itthon meg 3. És mekkora szókincskülönbség van az Advance és a Proficiency között!!! Hál istennek a vége az lett, hogy hivatalosan is elfogadják már a Cambridge nyelvvizsgákat honosítás nélkül!
    Szóval minek kellenek ezek a macerák? Ha kint él Bíbor és kint tanul ANGOLUL, akkor minek kell levizsgáznia belőle itthon??? Hogy stresszeljék a 9 éves gyereket??? Agyrém! Inkább maradjatok kint még pár évig :-)

    Üdv: sarolka (Saci)

  4. Labuán Gyöngye says:

    Ez tényleg így van? Luca iskolájában azt mondták, hogy nem kell osztályozó, alsóban pláne nem, vigyem a gyerek bizonytványát lefordítva, ők az alapján kiálltják neki a magyar nyelvűt. Kérdeztem a matekot, mert azt tudom, hogy a nemzetközi iskolában az kicsit lazább, a Lucus tantónénije azt mondta, hogy 3 hét alatt meg tudja neki tanítani nyáron az éves anyagot. Állítólag iskolafüggő, hogy tartanak-e osztályozót, tehát az iskolának meg van az a jogosultsága, hogy lemond a vizsgáról, és átlépteti a gyereket a köv. osztályba.
    A lényeg: boldog szülinapot, Bíbor!!!
    Marcsi, biztos, hogy a magyar anyaggal tömni kell a szegény gyereket? Mondjuk lehet, hogy Bíbor strapabíróbb, mint Luca, mi néhány magyar mesekönyvön kívül semmit sem vettünk elő, néha meg még azt se. Nyáron felveszek mellé egy tantónénit, aki azt mondta, hogy heti kétszer két óra alatt átveszi vele a teljes harmadikos anyagot.

  5. Amikor először mondtad ezt nekem, bepróbálkoztam a suliban. De mereven elzárkóztak az ötlet elől is. Sőt, akkor mondták, hogy de a környezetből is le kell vizsgázni és nem váltja ki a Science, mert hogy ahhoz ismerni kellene a tananyagot, a tankönyvet, és ha nem pontosan fedi, akkor az se jó.
    Komolyan, mintha egyetemi szak lenne a harmadik osztály...

  6. Névtelen says:

    Azon kattogni, hogy folosleges az osztalyozovizsga szerintem nem erdemes. Folosleges szerintem is, de muszaj, esetleg elindithatsz ezugyben egy allampolgari kezdemenyezest, ha van idod es energiad. Viszont szerintem a gyereket a dupla angol ES magyar tananyaggal szivatni teljesen felesleges. Pont eleg neki, amit az iskolaban dolgozik minden nap, legfeljebb a het vegen olvasnek vele magyarul fel orat es persze ti magyarul beszeltek otthon, de en nem foglalkoznek az anyaggal. Okos kislany siman behozza majd, amit "mulasztott". Otthon pedig mindenkeppen szivatni fogjak, a tanarok inkabb mint a gyerekek, siman irigysegbol. Ismertem gyereket, akit 4 ev Kanada utan majdnem megbuktattak angolbol, pedig jobban beszelt mint a tanar (illetve pont azert, nehogymar tobbet tudhasson NALA valaki...) Aztan egy huszaros rigoutcai kozepfokkal kivettek az angoltanar kezebol 12 evesen. De masban sem volt konnyu elete pedig naponta magyaroztak ok is, kovettek az anyagot, de nem volt eleg jo semmi.

    Igen, magyar szemmel elkepeszto es meglepo az a gyerekkozpontu hozzaallas, amit itt tanusitanak. Nem a tanar "kenyelme" a fontos, hanem a gyereke. Minden szinten differencialnak, a 12 evesem matekbol 14 eves anyagokat kap, ne unatkozzon. Van evfolyamtarsa (kozepiskolaban mar nincsenek osztalyok), akinek meg az altisis anyagot nyomjak, o ott tart. A tanar meg koveti mindet szepen kulon, ez a dolga. Es nemmellesleg szorakoztatobb is igy tanitani, bar nehezebb.

    zs (London)

  7. Névtelen says:

    Sok boldogot neki, isten eltesse! :)

    zs

  8. szilva says:

    Hát nagyon előjött az írásod kapcsán az én gyerekkorom is. Hatévesen Prágában kezdtem a sulit, annyit tudtam csak csehül, hogy köszönöm, meg hol a vécé? És nekem is vizsgáznom kellett hat évig az itteni anyagból, amíg haza nem jöttünk. Értem teljesen, hogy min vagy felháborodva, hiszen Bíbor úgyis angol suliba jár, akkor meg mit akarnak tőle? És eszembe jut, amikor cipeltem a ronda kétkötetes szótárt, hogy egyáltalán megértsem, mit akarhatnak, de magyarul se mindig értettem, ami benne volt, mert mi a fenét jelentett, hogy hűbérrendszer, meg csalánzó.

    Nagyon sok anyuka volt ott a magyar kolóniában, aki úgy döntött, nem „kínozza szegény gyereket”, hadd játsszon, aztán visszatették a gyerekeiket egy vagy két osztállyal, amikor hazajöttek. Szerintem a kisgyereknek nagyon rossz, ha visszateszik egy-két osztállyal, mert ha ő vagy a tanár tudja is, miért történt, a többiek úgy kezelik, mintha megbukott volna, vagy butább lenne, és ez nagyon lényeges szempont.

    Azt is gondolom, hogy csak a kezdet nehéz. Bíbornak hatalmas előnye lesz egy nap, hogy gyorsan megtalál majd dolgokat a szótárban, hogy tudja, hogy a másfélszer annyi tanulnivalót is meg képes bizonyos idő alatt tanulni, és ez önbizalmat is ad neki. És ha megtanul gyorsabban tanulni, lesz ideje sokat játszani, nekem is volt.

    Az is a tapasztalatom, hogy még ha rémeket is lát az ember, hogy minden hülye szót meg kell tanulnia szegény gyereknek, egy ilyen itthoni vizsga során nem szoktak szivatni a tanárok. Ez egy formaság, és persze a félévnyi otthontanulás után nekem is mindig alaposan belekérdeztek az anyagba, de sokkal inkább arra voltak kíváncsiak, hogy látom-e az összefüggéseket. És mindegyikük elbeszélgetett velem arról is, milyen külföldön élni. Szerintem Bíbornak simán menni fog, és te is megkönnyebbülsz, ha látsz egy ilyen vizsgát.

    És eszembe jutott még valami. A szüleim 6 éves koromban felfogadtak mellém egy egyetemista lányt, aki csehül tanított heti két alkalommal. Az volt a szabály, hogy csak csehül beszélgettünk, és mindenhová együtt mentünk, moziba, természetrajzi múzeumba, planetáriumba, vagy csak a Moldva partjára fagyizni. Minden órára (tehát heti kétszer) egy egész spiráloldalnyi új szót taníttatott meg velem, és én boldogan tanultam meg őket. Neki. Egy Bíbor korú kislány annyira bele tud szinte szeretni egy nagylányba, aki „csak az övé”. És mindenben hatalmas segítség lenne, ha az angol nyelv sokkal könnyebben menne – segítene az ottani suliban, az itteni vizsgában, a te válladról is levenne az együtt gyakorlás terhéből, ráadásul rengeteg önbizalmat is adna a nagylánynak. Én biztos Borsinak is beszereznék egy sajátot:)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...