Három gyerekkel irány Anglia!

Havonta egyszer kocsit bérlünk, és ilyenkor irány a nagyvilág. Pontosabban azok a helyek, amelyeket egyébként vonattal és busszal nehéz lenne elérni. Ezen a hétvégén egy közeli és egy távoli célpontot választottunk. Egyik se volt telitalálat, de azért mindegyikben volt minek örülni.

Szombaton Nottingham volt a célpont, amiről azt reméltem, hogy kalandos és mesés utazás lesz. Persze így utólag nem is értem, hogy miért. Hiszen jól tudtam, hogy Robin Hood, aki a város húzóneve valójában nem is élt. És ha mégis, akkor nem a városban, hanem a sherwoodi erdőben. Mi mégis a városba mentünk Robin Hood vadászatra. Ezért hát nem csoda, hogy nem sikerült igazi kalandot lőnünk.
Persze nincs mit szépíteni, a fene megevett volna utólag, hogy itt voltunk alig egyórányira Nottinghamtól és mégse néztük meg Robin Hood városát. Kihagyhatatlannak tűnt. De valójában nem volt az. Az egyetlen igazán jó, amit elmondhatok, hogy a lányok már tudják, hogy Robin Hood nem róka volt. Merthogy korábbi Disneys emlékeik alapján nekik csak ennyi ugrott be a legendás hősről. Ami azért mégiscsak ciki. Ezért hát még az utazás előtt megkezdtük a fejtágítást, méghozzá egy nagyon helyes könyv alapján, amit egy Marcia Williams nevű hölgy írt és rajzolt. Aki képregényes formában feldolgozta Robin Hood mondakörét, és emellett még Artúr királyt, Shakespeare történeteit, a görög mondákat, Szinbád kalandjait, az Iliászt és az Odüsszeiát és még Dickens legfontosabb műveit is. Nagyon jó a szöveg, és frappánsak a képek. Pont annyit ad, amennyit egy gyerek be tud fogadni. (Itt lehet belekukucskálni a könyvbe: http://www.amazon.co.uk/Adventures-Robin-Hood-Marcia-Williams/dp/1406311375/ref=sr_1_6?ie=UTF8&qid=1297885841&sr=1-6#reader_1406311375)
Felnőttfejjel újraolvasva, Robin Hood története isteni - van benne kaland, harc, romantika. A baj csak az, hogy mindez mese, valós történeti háttér nélkül. Robin alakját többféle erdei törvényen kívüli betyárból gyúrták össze. Akik ugyebár amit elloptaka gazdagoktól, odaadták a szegényeknek. Tehát nem maradt semmijük, amit ki lehetett volna állítani. Persze azért a helyi várban megpróbálták.
Ha őszinte akarok lenni, meg kell vallanom, hogy maga Nottingham nem szép. Legalábbis mi nem találtuk meg az igazán szép részeit. Voltak helyette óriási bevásárlóközpontok, csillogó kirakatok, óriási leárazások és hömpölygő embertömeg. Sehol az a középkori báj, amit az ember egy mese-városban elvárna. Nem mondom, hogy nem igyekeztek. Volt ugyanis egy tanösvény, amelynek minden állomásán egy újabb mesetöredéket lehet elolvasni, annak történeti hátterével. És ha szépen végigment rajta az ember, a végén ott a vár. És lehet játszani. A kapuban Tuck barát fogadta az emebreket, belül pedig meg lehet nézni, milyen volt Robin korában a város. De az igazán nagy élmény a Robin-játszószoba volt.
Szeretem ezekben az angol múzeumokban, hogy ha nincs is semmi, amit megmutathatnának, legalább a szórakozásról gondoskodnak. Volt itt diavetítés, bábok, erődépítés, rengeteg könyv és kicsi sarok, ahová le lehetett ülni olvasgatni. Kis erdőrészlet puha mohát imitáló zöld padlószőnyeggel és rengeteg jelmezzel. A gyerekek a nagy plüsserődöt imádták, ahol puha paravánból falakat lehetett építeni majd lerombolni, hercegnőset játszani és bujócskázni.
De ez nem csak gyerekeknek volt buli. A felnőtteknek is volt egy csomó jelmez, és egymás kezéből kapkodták ki a jobbnál jobb ruhákat a nagyok is, aztán bőszen fotózkodtak a középkori konyhában, vagy az erődnél, vagy a trónszéken. Az én drága uram úgy döntött, hogy hozzá Tuck jelmeze illik, én várúrnő lettem (de homályos lett a kép) Bíbor erdei virágnak öltözött be, aztán Piroskának, Borsi meg persze Robinnak. És hogy minden tökéletes legyen, mindehhez volt egy nő, akinek csak az volt a feladata, hogy kifordítsa a ledobott ruhákat és szépen vissza akassza a helyére. Szóval tényleg értünk volt az egész és hogy jól érezzük magunkat. Amikor pedig kijöttünk, akkor a vár tövében egy csomó fiú gyakorolt - hátraszaltókat és egyéb trükköket mutattak be. A helyi vidám fiúk, Robin bandájának egyenes ági leszármazottai. Elképesztő volt, mit hoztak ki magukból.
Hogy végül is ajánlanám-e a várost? Őszintén? Ha épp arra megy az ember, és nincs jobb dolga, akkor vicces program. De ha mégis kihagyja, ne fájjon a szíve érte.