Három gyerekkel irány Anglia!

Szóval kicsit felpörögtek a dolgok. És nem jut időm írni. Meg erőm sem. Valahogy most sok az élmény, és kevés az idő arra, hogy ezt megemésszem.

Talán öregszem és ez a baj. Vagy az, hogy melegszik az idő. Valahogy egyáltalán nincs téli hangulatom. Tavasziak a fények, az illatok és a hőmérséklet is. Ebben persze sok a jó dolog is. Ez egyik, hogy nyílik a hóvirág. Pénteken kirándultunk Coventry környékén, és csodásan virágzó hóvirágmezőkre bukkantunk. Meg játszótérre, parkra, romantikus kastélyra. Eszméletlen, hogy mennyire nem ismerjük még mindig a várost, és mennyi jó dolgot tartogat.
De be kell vallanom, hogy néha arra vágyom, csökkenjen már ez az élményzuhatag, és arra vágyom, hogy kicsit már unatkozzak, punnyadjak. Legyen időm megemészteni, feldolgozni a dolgokat amiket látok, hallok, érzek. Mindig korán kell kelni, egész nap hajtani, főzni, mosni, készülni arra, hogy hazajönnek a lányok, foglalkozni velük ha itthon vannak, és amikor végre minden elcsendesedik körülöttem, mert elalszanak a zajongók, azt veszem észre, hogy én is bebólintok velük együtt. Egyre gyakrabban. Mindehhez hozzájárul a tavasz, ami magával hozza a melegfrontot és az álmos, tompa fejfájást, amin csak az alvás segít. És így nem lehet pörögni.
Az élet meg rohan, száguld és nincs mit tennem, szaladok én is vele, ha megfeszülök is. Legalább addig, míg a nap fenn van. Új emberek, új dolgok, új élmények, hangok és tennivalók. Minden napra megvan a lista, és mindegyik kihagyhatatlan egyedi alkalom. És nagyon élvezem.
De nincs idő leülni és megemészteni, leírni, megosztani. Pedig már egész pofás kis témalistám van. Eredetileg azért kezdtem el lejegyzetelni egy-két szóban, hogy hátha jönnek majd unalmasabb időszakok és akkor milyen jó lesz, hogyha van mihez hozzányúlni. Még a novemberi skóciai útról is lenne mit leírnom, azt se sikerült befejezni. És azóta is csak jönnek az újabb témák, impulzusok is, amik meg akarnak születni és arra kényszerítenek, hogy írjam meg őket. Van amelyik álmomban kísért, van amelyiknek pontosan tudom már a kezdőszavait, és van amihez csak a kép van meg, és ez a kép kérlel, hogy írjam meg a történetét, ne kelljen feledésbe merülnie. Amikor pedig alszom írás helyett, úgy érzem a történeteimet és magamat is elárulom. Össze kellene szednem magam és megadni az esélyt a történeteknek, hogy éljenek.
Az, hogy új feladatokat kapok, és új kötelességeket vállalok, kicsit sem enyhít ezen a kínon. Pedig most a baritonnal küzdök. A szexi mély hangú basszusból ugyanis újra átváltoztam most már bariton vagyok. Az új hangterjedelemhez új szólamot kell megtanulni. Minden dalhoz. Amikor a kórusvezető felhívott azzal a kéréssel, hogy túl kevés a bariton, és kéne valaki, aki jól tud kottát olvasni, és hajlandó megtanulni a dalokat, természetesen nem mondtam nemet neki. Miért is tettem volna. Hiszen értem én - én vagyok az, aki a legújabb tag, és aki a legkevesebb energiát, időt ölte abba, hogy megtanulja ezeket a dalokat. Engem lehet legkevesebb fájdalommal mobilizálni. Már kérdés, hogy épp most kezdtem magam komfortosan érezni a próbákon, mert végre kotta nélkül is együtt tudtam dalolni a többiekkel. Erre most kezdhetem az egész tanulást előről. Csak most kicsit nehezebb a helyzet, mert nem vadonatúj dalokat kell tanulnom, hanem a megtanultak új verzióját.
Az is radikálisan lecsökkenti a szabadidőm, hogy a kóruspróbákon van egy nagyon kedves szokás. Akinek van olyan könyve, amit nem akar megtartani, elhozhatja, és 50 pennyért meg lehet venni. Ez olyan 160-180 Ft. És baromi jó könyveket hoznak el a többiek, én meg viszem haza és falom őket.
Gondoltam, nem baj, a hétvégén majd bepótolok pár dolgot, de elszámoltam magam. Zsolt kikölcsönzött egy autót, és minden nap reggeltől estig csámborogtunk. Nincs bajom a tömegközlekedéssel, de azért három gyerekkel annyival könnyebb autózni! Amúgy meg csodás helyeken jártunk, és klassz dolgokat láttunk, ráadásul Bende első szülinapját is meg kellett ünnepelnünk.
Most vasárnap este van, és az egész család kipukkadt. Este 9-re minden gyerek ágyban volt és aludt. És én is csak azért nem, mert előtte vettem egy forró fürdőt és pechemre pont akkor állt fel Zsolt a gép elől, amikor végeztem. És gondoltam, hogy ideülök, és elmondom, hogy tele a kezem írnivaló emlékekkel, és nagyon jó volna megosztani ezeket. De nem tudom mikor lesz erre időm végre. Hiszen a jövő hét is zsúfolt lesz. Oltás, védőnő, pakolás és utazás. Haza. Igazán haza. Magyarországra. És utána egy hétig ott leszünk. És az is eszméletlen tele lesz. Már most minden napra van program, találkozó, tennivaló.
Ez nem panasz. Nagyon is jó. Ahogyan az is jó, hogy ennyire sok élményt tudunk most magunkba szívni. És előbb-utóbb biztosan lesz arra is lehetőségem, hogy mindezeket leírjam. Mert mindig eljön annak is az ideje. Legalábbis ami fontos, az sose vész el. Ami jó téma és érdemes elmesélni az mindig megszületik. De most nem mesélem el, hogy hol jártunk a hétvégén. Talán majd holnap. Ha sikerül nem elaludnom.