Három gyerekkel irány Anglia!

Lassan kezdjük kóstolgatni az idei tananyagot - a magyart és az angolt is. A különbség persze ordít. Nem is kicsit.

Hivatalosan már nem tartozunk a magyar közoktatás szárnyai alá, mert a jegyzőnél bejelentettük, hogy külföldre költöztünk és ezzel felfüggesztettük gyermekeink magyar tanulói jogviszonyát. A jó hír, hogy ezentúl semmiféle osztályzóvizsga réme nem lebeg felettük. Ez azonban számomra csak formalitás - ugyanúgy megvettem a tankönyveket, mint tavaly, és ugyanúgy folytatjuk a tanulást is.
Pontosabban egészen máshogy - eldöntöttem ugyanis, hogy idén sokkal lazábban fogjuk venni az itthoni tanulást és sokkal élvezetesebben. Az elmúlt egy év ugyanis rajtam is sokat változtatott és sokat vesztettem a kezdeti poroszos lendületemből. Amúgy szerintem ez volt a legnehezebb kihívás, hogy én magam képes legyen elengedni a számonkérő stílust, a gyerek sürgetését, és automatikus ledorongolását, ha valami nem megy neki. Szánom-bánom, de csak azzal tudom mentegetni magam, hogy ezt tanultam, láttam, tapasztaltam egész életemben. Azt, hogy másként is lehet, sőt, másként sokkal hatékonyabban lehet, csak itt tapasztaltam meg.
Mostanra szépen összecsiszolódtunk a gyerekekkel - nem kell már megküzdeni érte, hogy leüljenek a feladatok mellé, mert számukra ez már természetes. De hogy például mennyi az a tananyag, amennyit át lehet velük venni egy nap, azt nekem kellett finomítani. Kezdetben 2-3 óra is simán elment délután a tanulással, ami valljuk be rémesen sok. Persze ebben az is benne volt, hogy akkor még jóval lassabban ment nekik, sokkal többet húzódoztak, különösen ha nehéz feladat volt.
Most már egy-másfél óra a maximum, és megegyeztünk, hogy napi három feladatot kell elvégezniük - ez persze három témakört jelent, változó feladatmennyiséggel, amit a napi lelkesedésükhöz, fáradtságukhoz és az idő előrehaladtához igazítok, sokkal rugalmasabban, mint tavaly.
A legnagyobb változás azonban számukra, hogy radikálisan áthelyeztem a súlypontot a matekról a zenére. Így hát minden nap furulyával kezdünk. Mit mondjak, ennek természetesen jóval nagyobb a sikere, mint a mateknak, amit már csak minden másnap tanulunk (ezt az újdonságot is örömmel üdvözölték) viszont ragaszkodom hozzá, hogy minden nap legyen hangos olvasás (én a magyart preferálnám, de ha van angol házi, akkor természetesen az kerül elő, ennek az opciónak főleg Borsi örül, aki angolul sokkal jobban olvas, mint magyarul) A matek váltópárja pedig a környezet lett, ami amúgy őrült nagy csalódás számomra, mert amennyire pimfli, semmi kis témakörök vannak az első két évben, ez a harmadikos-negyedikes nehéz ráadásul szörnyen unalmas. Nem értem, hogy ezeket miért így állították össze, de valahogy az én fejemben nem állt még össze, és addig nagyon nehéz nekik átadni, ezért hát egyenlőre még csak a játékos bevezetéseknél tartunk.
Az angol suliban viszont már dübörög a tanév. Egészen fura és más dolgokat tanulnak itt, és én is annyira élvezem, hogy velük együtt tanulok.
Borsiéknál például most épp India a fő tananyag - erre építenek fel mindent. A földrajzot, az óra tanulását (hánykor ébred egy indiai nő, mi a napi munkája, mit hánykor csinál) tanulják a helyi ételeket (kóstolóval persze) és az indiai vallás alapjait. Borsi persze teljes lelkesedéssel vesz részt a munkában - ma például egy Barbie babáját öltöztette be száriba, és holnap azt viszi magával a suliba. Alufóliából még egy kis vödröt is eszkábált neki, amit a fején vihet majd.
Bíborék fő témája Egyiptom, és az egész osztályteremben mindenütt piramisok, hieroglifák függenek. Most épp pille palackból gyártanak kanópusz edényeket (amelyekbe a múmiák belső szerveit tartották) és már egész profin felismeri az egyes állatfejű isteneket. Mit ne mondjak, hálás tananyag, és a gyerek totálisan el van varázsolva tőle.
Matekból Borsiék a százas számkörben adnak össze és vonnak ki, emellett a szorzótáblát gyakorolgatják (ez kb a magyar tanagyagnak felel meg) Bíborék meg most épp az ezres számkörben végzett kivonásokat nyomják, ami otthon tavaly már volt neki, így most örül, mert ez jól megy neki.
Angolból természetesen hasítanak - Bíborról egyre többször derül ki, hogy olyan szavakat is ismer, aminél nekem elő kellene venni a szótárat (én nem tudtam, hogy a sántikál mi angolul, ő meg simán belerakta egy fogalmazásába, de múltkor újságolvasás közben is kisegített) Borsi meg a kiejtésünk szokta javítgatni, ami amúgy sokkal idegesítőbb, mert én a különbséget se hallom, ám őt meg idegesíti, hogy nem azt mondjuk, amit ő megszokott.
Persze a legnehezebb a két gyereket összehangolni - Bíbor szíve szerint egész délután csak olvasgatna, Borsi meg folyamatosan kéri a feladatokat, van, hogy simán a dupláját is elvégzi, mint amit meg akartam csinálni vele. Vele az a nehéz, hogy leállítsam, és este 9-kor már ne engedjem meg, hogy nekilásson egy újabb adag feladatlapnak. Bíborral meg azért küzdünk, hogy legalább evés közben letegye a könyvet, amiben sajnos anno az én szüleim is csődöt mondtak.
A különórák még mindig függőben, ami azért idegesít, mert addig én magamnak se tudok semmit tervezni. Borsi persze egyetlen lányként itt is focizni jár (az oviban is járt, és ott is egyedül volt) de a bokszot kategorikusan megtiltottam neki. Igen, tudom, hogy női bokszolók is vannak, de nem érdekel, ennyire ne legyen fiús csak.
Remélem, hogy ez az év tényleg könnyebb lesz számukra, mint a tavalyi, és próbálok én is szárnyakat adni nekik, nem pedig lehúzni őket. Hogy az, amit a magyar tankönyvekből kimazsolázok, tényleg plusz tudás legyen számukra, ne pedig plusz teher. Ez most még nem dőlt el.