Három gyerekkel irány Anglia!

Ez a Mikulás dolog mindig is nagy katyvasz volt a fejemben. Mivel nem volt mögötte kiérlelt koncepcióm, nem csoda, hogy a gyerekeknek is csak dadogtam, ha erre terelődött a szó. Merthogy elég nehéz elmagyarázni, hogy a Télapó eljön december 6-án, és hoz valami kicsit a csizmájukba. Majd eljön a karácsony, de akkor nem a piros ruhás Mikulás jön ám! Hogy a filmekben ezt látják, az csak tévedés, mert azok amerikai filmek. Hozzánk, jó magyarokhoz a Jézuska jön. Aki azért hoz ajándékot, mert szülinapja van. És akkor mi miért nem adunk neki ajándékot? Mert... izé... és miért nem megyünk éjféli misére? Hát mert nem vagyunk vallásosak. Akkor miért jön hozzánk a Jézuska? És mi van az angyalkával? Ekkorra általában már teljesen belekavarodtam a dologba.

Itt Angliában annyival egyszerűbb az élet, hogy Télapó egyszer jön, karácsonykor. És nincs szükség arra, hogy a gyereket mindenféle trükkel eltávolítsuk karácsony napján otthonról, hogy titokban feldíszíthessük a fát. Ami amúgy is bonyolult, mert december 24-én mindenki süt, főz és díszítene, és bárkihez odaküldöm a gyereket, akkor ezeket képtelen megcsinálni. A faállítás ráadásul jó buli, amiből kár kihagyni a gyereket - de persze a csoda is nagyon jó, szóval mi otthon eddig szerveztünk és konspiráltunk karácsony napján. Ám itt már december elején felállítják a fát minden otthonban, ami azért is jó, mert olyan ünnepi lesz tőle az ember hangulata.
A karácsonyvárás amúgy errefelé november végén kezdődik egy nagy Télapó-ünneppel, ami arról szól, hogy írd meg a levelet te gyermek, hogy mit akarsz, és add oda a Télapónak. November 20 után pedig legyél naaaaaagyon jó, mert figyel a jó öreg. Se angyal, se Jézuska, se más vallásos máz - helyette manók és rénszarvasok.
December 6-án ugyan nem jön senki, és ezt a cipő dolgot is hanyagolják, de helyette december elején mindenhol feltűnik a Mikulás, hogy beleülhessenek az ölébe a gyerekek, és elsuttoghassák, mit is szeretnének. Minden magára kicsit is adó bevásárlóközpontban kínálnak ilyen programot, de mi a PKU-s Télapó Ünnepséget választottuk.
A rendezvényt a birminghami gyerekkórház nagy várótermében tartották - és azt kell mondanom, hogy brutálisan nagyszabású ünnepség volt. Három órát töltöttünk ott, azalatt a gyerekek három nagy zsáknyi kaját, játékot és kézművesterméket gyűjtöttek össze, nekünk pedig a fejünk zsongott a sok új embertől és játéktól. Amire a rutinosabbak csak legyintettek, miszerint ez csak laza bemelegítés, az igazi nagy buli majd karácsonykor lesz, a nagy partin.
Valójában már előző nap elkezdődött az ünnepség, amikor megkaptuk a PKU-s adventi naptárat, amiben természetesen fehérjeszegény csoki volt, a nyitható ablakokon pedig olyan rajzocskák, amiket PKU-s gyerekek rajzoltak. És persze mindehhez rajzverseny is, hogy a jövő évi adventi naptárra felkerülhessen az ember.
De térjünk vissza a kórházba, ami erre a napra Lappföldé változott, és minden, de tényleg minden arról szólt benne, hogy a gyerekeknek NAGYON jó legyen. A bejáratnál csokiszökökút fogadott minket, és sok-sok friss gyümölcs. Majd egy nagy asztal teli játékokkal - akkor még magyarosan gondolkodtam, azt hittem, hogy egyben kirakodóvásár is van, és Borsit lebeszéltem, hogy azonnal válogatni kezdjen onnan. De hiba volt - ugyanis itt minden, de minden ingyen volt, és szabadon elvihető-elvehető. Nem csak a kaják.
Mert persze ez utóbbi érdekelte Borsit legkevésbé - pedig volt több asztalnyi nagy édességpult, mellette dobozok, zacskók, akár a boltban. És minden gyereket unszoltak, hogy válogasson, pakoljon magának ami csak kell és amennyi kell. Mondanom sem kell, az én gyerekeim két nyalóka után jöttek is volna el, hogy köszönik, most nem kívánják, és meg csak pukkadoztam, hogy basszus a boltban alig lehet elrángatni őket ezekről a helyekről. Itt meg ahol ingyen van, nem kell nekik. De volt persze rengeteg sütemény, torta, pogácsa, bagett, kenyér amit kóstolni lehetett. Volna. Merthogy Borsi SEMMIT nem vett a szájába. Merthogy ő nem éhes.
A dolog iróniája az volt, hogy Bíbor viszont a sok kaja láttán nagyon éhes lett, de hát ő meg nem eszi meg a PKU-s dolgokat. Bár most mindent megkóstolt (tényleg nagyon ínycsiklandóak voltak) de ízre ezek se jöttek be neki.
Így hát ők elhúztak kézműveskedni - volt virágültetés, és cserépdíszítés. Volt rengeteg színező, arcfestés, bohóc és lufihajtogatás. Volt kerámiafestés, adventi naptárkészítés, gyöngyfűzés. Ameddig a gyerekek ezt élvezték, addig a szülők egy külön hosszú pultot nézhettek végig, ahol mindenféle termék ki volt rakva, amit a normál boltokban a PKU-sok megvehetnek és szabadon ehetnek. Rengeteg szósz, lekvár, édesség, csipsz, szörpök. És amit az ember nem ismert, akár el is tehette, hogy otthon kipróbálja. És persze a receptre felírható élelmiszereknek is külön részlege volt - amit szabadon el lehetett rakni, és persze próbálni. Kekszek, sütemények, pudingporok, reggeli kásák tömegét pakolták be egy nagy szövetzsákba, amit szintén az egyik szponzorcég biztosított rutinosan.)
De volt vetélkedő is - a Coolernek (ami az itteni fehérjepótló tápszer) saját standja volt, ahol volt Cooler-ivó verseny, mérték ki a leggyorsabb. És a győztesek matricát kaptak, így csomó Cooler hercegnő és kalóz szaladgált. Az otthoni tápszerivás megkönnyítésére jógyerek-táblázatot és matricákat adtak, aminek a segítségével vezetni lehet, hogy a gyerek aznap bevetette-e az ágyát, egyedül öltözött, olvasott, tanult, fogat mosott - és persze megitta a Coolerét.
Valódi Északi Sarok is volt, ahol igluk és jégtömbök között vetélkedőt tartottak. Tucatnyi dobozba kellett bekötött szemmel benyúlni a gyerekeknek és kitalálni, milyen undiságot tettek bele. VOlt Rudolt rénszarvas köpése, Hóember alsógatya, manó szemgolyó és más efféle vicces dolgok. Bíbor meg se próbálta, Borsi három doboz után feladta - attól még ajándék mindegyiknek járt.
A csúcspont persze a Télapó kunyhója volt, ahol találkozni lehetett a jó öreggel és elbeszélgetni vele. Borsi a kedvenc pólóját vette fel, amin ez áll: "All I want for christmas is... everything!" - gondoltam ha nem is mer majd megszólalni (és persze igazam volt) ez majd akkor is beszél helyette. És bejött. A Mikulás olyan jót röhögött rajta, hogy Borsi kettő ajándékot is választhatott a zsákjából.
Amikor a parti már bemelegedett, akkor jött a meleg kaja, újabb adag sütikkel és fagylalt, és sajttorta és trüffel - persze mind-mind fehérjeszegény verzióban és receptekkel. Mivel Borsi még mindig nem evett én csak pakoltam - ám ekkorra már Bíbor szabályszerűen éhezett, nekünk pedig zsongott a fejünk. A képen pedig látszik, hogy a gyerekek is teljesen belelkesedtek már és muszáj volt találni egy kis nyugit.
Így hát szépen elbúcsúztunk és átmentünk egy közeli Mekibe. Ahol mindenki evett.
Otthon pedig feldíszítettük a kicsi karácsonyfánkat és elkezdtük várni a Karácsonyt.