Három gyerekkel irány Anglia!

A kórussal minden hónap utolsó vasárnapját együtt töltjük. Ez az intenzív próba időszaka, amikor 10-től 4-ig gyakorlunk. Ez a hétvége azonban most különlegesebb volt, mint az eddigiek, mert most bárki eljöhetett.

A helyzet az, hogy kevesen vagyunk - a kórus létszáma ugyan 60 körül van, de - természetesen - az elkötelezettség foka mindenkinél más. A tözsgárda minden próbán ott van. Ők azok, akiknek minden pénzt megér a kórus - és ez nem kevés összeg. De nekik megéri, és lelkesen járnak versenyezni, szerepelni és profin tudják a dalokat. Mindig van azonban 10-20 ember, akik nincsenek ott. Persze ez érthető, hiszen az élet nem a kórus körül zajlik. Jönnek betegségek, gyerekszülések, munkák és aki korábban még lelkesen járt, hirtelen el-elmarad. Mások nem szeretnek versenyezni és amikor a kórus erre koncentrál, akkor passzolnak. (Amit meg is értek, mert a Convention előtt hetekig csak a két versenyszámot próbáltuk, ami iszonyú unalmas annak, aki nem izgul azon, mi lesz majd a színpadon. )
Annak, aki csak hobbiból énekelgetne, a Belles kórusa nem igazán való. Ez annál sokkal nagyobb elhivatottságot kíván. Mert ne tagadjuk - rengeteg munkával jár. A lassan, lassan lemorzsolódó tagságot azonban pótolni kell. Ehhez pedig látszani kell, szerepelni, reklámozni magunkat - akár azzal, hogy sok helyen fellépünk, akár azzal, hogy aktívan toborzunk.
A hétvégén az utóbbi történt. Már sok hete ment a reklám, aminek a szlogenje az volt: "Legyél díva egy napra!" - és azt ígérte, hogy 10 fontért cserébe bárki eltölthet egy napot a kórussal. (Pontosítok, nem bárki, csakis nők.) Ezért az összegért (ami olyan 3500 Ft) megismerkedhetnek a tagokkal, megtanulnak velünk együtt egy új dalt, kapnak egy kis zenei alapképzést és még egy jó ebédet is. Ráadásul az összeggel a Marie Curie Alapítványt is támogatta, amely a helyi rákbetegeket támogató nagy egyesület, a jelvénye egy kis sárga nárcisz, amelyet bárki megkap, aki bármilyen kicsi összeggel is támogatja őket.
Amúgy a kaja igazán terülj-terülj asztalkám volt - szokás szerint. Ilyenkor ugyanis batyusbál van, a kórus minden egyes tagja hoz valamit és bedogja a közösbe. Egy tál saláta, néhány szendvics, keksz, torta, fánk, üdítő. Soha nem beszélünk össze, a végén mégis minden van. Van, aki házilag süt-főz, van aki beugrik a boltba és hoz valami előre elkészített dolgot. Én az elején próbálkoztam azzal, hogy sütök-főzök, de az angoloknak egészen más ízlésük van mint nekem. Csak beletúrtak a franciasalátámba, nem ízlett senkinek (kivéve barátnőmet, a litván csajt, de az ottani konyha és ízlés nagyon magyaros, ezt már megbeszéltük). A mákos bejglimért se voltak oda (ami ugyebár nem lett egetrengetően jó, de azért nem volt ehetetlen). Viszont a vasárnapi büféasztal fénypontjaként ünnepelte mindenki a mentolos tiramisut, amiből én képtelen voltam egy falatnál többet enni, olyan idegen volt az ízvilága.
Mivel tudtuk, hogy most extra szájakat is kell etetnünk, mindenki többet hozott - amiből a maradék is több volt. Ilyenkor ezt az viszi haza, aki akarja. Én most egy almatortát vittem (és hoztam is, fel se lett vágva mert annyi édesség volt) és még hozzácsaptam egy fél kávétortát és egy nagy tál kijevi csirkegolyót. Mentségemre legyen mondva, nem volt érte verseny. Valahogy az angolok nem lelkesednek a maradékokért - az én kis családom viszont örülni szokott, ha viszek nekik valami madárláttát.
25 ember volt amúgy kíváncsi rá, hogy milyenek is vagyunk, reméljük olyan is akad közöttük, aki végleg beleszeret a kórusba. A karmesterünk tényleg beledobott apait-anyait, mert az új dal állati jó volt, egy nagyon pörgős-pattogós bulinóta, szerintem mindenki imádta, és még egy kis koreográfiát is tanultunk hozzá.
Elég hosszú dal volt amúgy - én csodáltam, hogy időre készen lettünk vele, de sikerült, szóval volt sikerélmény. A kottákat vissza kellett adni, mert most csak egy alkalomra fizette ki a kórus a jogdíjakat - és ezt itt bizony keményen ellenőrzik. Ha hirtelen jönne valaki a jogdíjasoktól, minden illegális kotta oldaláért 100 font bírságot kéne fizetnünk. Tavaly állítólag egy helyi általános iskolát 10 ezer fontra büntettek meg - ami olyan 3.5 millió Ft. Nem érdemes hát packázni velük. Én hasonló esetet otthonról még nem hallottam - persze lehet, hogy van már. Mindenesetre amikor én gyerekként kórusban énekeltem, akkor simán fénymásolta mindenki a kottákat, és az egyetlen gond csak az volt, hogy nagyon kevés szülő munkahelyén volt fénymásoló. (Milyen távoli is már az a világ, mi? :-)