#Post Title #Post Title #Post Title

Jajj, nehogy már azt gondold...

Kicsit összesűrűsödött a munka, ami nagyon jó. Írom sorra a cikkeket, és persze keresem a riportalanyokat is, mindenféle témában.

Ez mindig a munka nagyobbik része, és időnként elképzelni se tudom, hogy honnan fogok tudni példát és embert szerezni egy cikkre, aki névvel arccal vállalja, hogy elmondja a történetét. Nincs rá módszer, egyszer csak mindig összejön, pont úgy, mint a Szerelmes Shakespeare-ben az előadás. Ez benne a csoda. Most épp olyan szülőt keresek, aki elmondaná nekem, hogy van neki kedvenc gyereke. Merthogy ez egy nagy tabu - nem illik ilyesmiről beszélni, pedig a legtöbb családban nagyon is egyértelmű, ki a kiskedvenc. Vagy aki szívesen beszélne arról, hogy mekkora lelke van a fiúgyerekeknek, noha nem is gondolnánk. Meg olyat, aki valami speciális módon fejleszti a kicsi babáját, hogy okosabb legyen. Önkéntesek nyugodtan jelentkezhetnek.
Amúgy aki tudja, nézze meg a Nők Lapja Évszakok és a Psziché mostani számait - mindkettőbe írtam és szerintem nagyon jók lettek a cikkeim. (Kis öntömjén...) Az én kedvencem a Borgiákról szóló cikk, aki látta a tévében a sorozatot, nagyon fogja élvezni - aki nem, az tuti kedvet kap hozzá.
Szóval munka az van, idő kevés, napközben csak pillanatokra jutok a géphez, Kisbende nem hagy elmélyülni, amikor meg alszik, beájulok én is az ágyba vele együtt. Ez az éjszakai munka titka. Csak sajnos mire befejezem a munkaszerű írást, addigra éjjel 1-2 lesz és már nincs erőm a blogra, és arra, hogy rendes blogbejegyzést írjak, ami nagyon szomorú, mert millió téma van a fejemben, olyan is, amit megírni is félek, mert tudom, hogy utálni fog érte mindenki. Fura dolog ez, hogy ez az egész blog személyes családi naplónak indult, de egyre kevesebb ismerős olvassa, pont azért, mert sokakat irritál, hogy nem szenvedek úgy, ahogyan illene távol Magyarországtól. Én meg azon filózok, hogy ha nem írom meg, hogy jól érzem magam, vagy jó történt velünk, mert nem akarok senkit sérteni, bántani vele, akkor okosabb nem is írni, vagy zártkörűvé tenni az egészet és akkor tényleg majd csak a gyerekek olvassák tíz év múlva a családi naplónkat. Na, nem mintha a gyerekeknek szóló verziót nem kéne moderálni. Na, nem mintha mindent megírnék - igenis megválogatom, hogy mit adok közre és mi az, ami csak ránk tartozik.
De hogy ne legyen mégse gyászos ennek a bekezdésnek a hangulata, gondoltam, bescannelem gyorsan Borsika lányom rajzát és lehet tippelni, hogy mit ábrázol. Előre bocsátom - nem azt, és fujj és kérem és rossz az, aki rosszra gondol, azért mégiscsak egy nyolc éves kislány rajzát nézzük kérem! :-)

14 Responses so far.

  1. Timi says:

    A kedvenc állatait. És a ló megtörli az oroszlán farkát, esetleg a popsiját? :)

  2. Szia Marcsi!
    Én szívesen beszélek a fiúk lelkéről :-)

    Kulcsár Judit

  3. Hella says:

    Marcsi, Neked kell tudni, hogy miről szeretnél írni és miről nem. Bár én kíváncsi vagyok mindenre. :D
    Aki irigy rád, az sose volt igazi barátod/sose kedvelt. Más meg ne érdekeljen. Ha valakinek fáj, hogy Nektek jó, akkor vagy ne olvassa, amit írsz, vagy próbálja meg utánatok csinálni. A határok még nyitva vannak, bárki próbálkozhat.
    És még egy elcsépelt, de igaz mondás: inkább legyen 100 irigyed, mint 1, aki sajnál!
    És ha leírod a jó élményeket, azzal lehet, hogy perspektívát mutatsz másoknak, motivációt adhatsz számukra.

  4. Timi says:

    A kedvenc gyerek... harmadikat várva meg mertem volna esküdni, hogy a középső lesz a kedvenc. Mart lehetetlen, hogy még egyet úgy imádjak, mint őt, a nagy meg már olyan nagy, és különbenis, szegény kis középső, őt jobban kell szeretni...
    Aztán most itt ez a pici, akitől elolvadok, a nagy meg meghatóan ügyes nagytesó és segítség... közben imádom persze a középsőmet is, de most nem tudnék kedvencet választani...

  5. elem29 says:

    Szia Marcsi!

    Gratulálok a Borgiák cikkhez, a sorozatot nem nézem, de a könyvhöz kedvet csináltál(történelem tanárként)olvasva is nagyon érdekes volt!
    Nekem egy 13 hónapos kisfiam van, ő a kedvenc:)

  6. Én azt gondolom, hogy rengetegen olvasnak Téged. Sokan azok, akik nagyon szeretnek. De mivel mindenki tudja, hogy Te egy megosztó személyiség vagy ( még szép hogy az vagy!), nagyon sok latens olvasód van, akiknek nem Te vagy a szívük csücske. De Marcsikám ez benne a szép! :) Hogy még ők is olvasnak!

    puszi

  7. Én megosztó...???? Ezt még sose hallottam :-)))))) De tényleg, létezik olyan ember, akit mindenki szeret???

  8. Téged vagy szeretnek, vagy nem. Olyan nincs, hogy közömbös. (Téged még mindig többen szeretnek, mint engem. :P )

  9. Amúgy a megfejtés - az Édenkert, ahol minden állat szereti a másikat és a ló az oroszlán farkát fésüli. És aki ebbe mást lát bele, az bizony mocskos fantáziájú. Ez pont olyan, mint amikor az ovi lányom vizsgálta a pszichológus, és megállapította, hogy a gyerek túl van szexualizálva, mert arról mesélt, hogy van amikor valami belemegy az ember testébe, aztán kifröcsköl belőle egy szörnyű dolog. Először mi is megdöbbentünk a sztorit hallva, de aztán rájöttünk, hogy a gyerek a rendszeres vérvételekről beszél. És hogy igazából a pszichológus néni volt túlszexualizálva...

  10. Hella says:

    Látod, erről beszéltem tegnap :D

  11. Derek says:

    Olyan gondolom nem ér, hogy valakinek változóan van kedvence :) De szerintem ez a kérdés nem tabu, hanem alapvetően hülyeség. Azért, mert ha normális szülő vagy, akkor nem csupán kedvenceket látsz a srácaidban, hanem munkád van velük, fejleszted őket, és egyengeted előttük az utat. A különböző korú gyerekek eltérő igényekkel jelentkeznek, és így alakulhat ki esetleg, hogy ideig-óráig egyik másik inkább kerül be a fókuszba. De ez soha nem lehet végleges, és mindig változik, akár óráról órára.
    Az a szülő, aki képes rámutatni az egyikre, hogy ezt jobban kedvelem, és kedvezek neki, ott valami elcseszés van. Balkézről való gyerek, van annak gyanúja, ilyesmi. Mert amúgy egészséges lelkű szülőnek a gyereke nem tud olyat tenni, hogy kikerüljön az inner circleből.
    Szerintem.
    :)
    Mászrészről meg nem értem én se a megosztó személyiséget. Marcsi az egyik legkedvesebb bloggerem, pozitív felfogással és kedvvel az élethez, gyönyörű családdal. Hogy lehet ebből levezetni a megosztást? Ki az, aki ebben rosszat lát?

  12. Jajj, de édes vagy Derek! :-) Már megérte blogot indítanom! :-) De azért remélem a blogból is lejön, hogy elég egyenes vagyok és nagy a szám, és ez bizony nem mindig kellemes azok számára, akik személyesen is ismernek (ugye Orsikám... :-))) Másrészt meg hát a boldogság és a siker...hú, az aztán nagyon tud fájni azoknak, akiknek kevesebb jutott... :-)))) És hát hogy jövök én ahhoz, hogy Angliában jól érzem magam, milyen hazaáruló dolog ez már... :-)

  13. Judit says:

    Szia Marcsi!
    En ismeretlenul kedvellek! Azert kezdtem el olvasni a blogodat, mert lattam, hogy egy Angliaban elo magyar csaladrol van szo, es mivel mi is tavol vagyunk az otthontol, nekem erot ad az , hogy bepillantok a sorstarsak naplojaba. Es mindig sok erdekes dolgot irsz. Es miert baj az ha jol erzed itt magad? Miert ne erezned jol magad? Hisz a legfontosabb a csaladod veled van! Nagyon sok cikkedet nem olvastam meg, ezert nem tudom, hogy az interneten valo ismerkedesrol irtal - e mar, vagy ez tul unalmas tema, de en a virtualis vilagnak koszonhetem a ferjemet. Es rogton az elejen erdekesen alakultak a dolgok. Szep estet! Judit!

  14. Ditke says:

    A kedvenc gyerek témában Derekkel értek egyet, nekem is van pillanatnyi "kedvencem", de ez naponta többször változik :)

    A bloggal kapcsolatban ugyanezt érzem mint Te. Sokan nem olvasnak akiknek szántuk, sokan úgy olvasnak, hogy letagadják (aztán elszólják magukat, és ha erre rákérdezünk, akkor "csak egyszer épp bekukkantott, de tulajdonképpen nem is - mint a valóságshow-k :-) ), és sok teljesen ismeretlen ember olvassa, ahogy tulajdonképpen én is sok ismeretlen ember blogját olvasom. Főként azokét, akik szintén külföldön élnek, gyerekkel, mint Ti is és így ugyanazokat a nehézségeket éljük át, ugyanazokat az örömöket tapasztaljuk, kinyílik a világ.
    Az otthon maradtakból pedig az irígység beszél: ők nem merték megtenni ezt az amúgy nehéz és bátor lépést, viszont ők is szeretnének osztozni ugyanabban a jóban ami neked van. Nehézségek nélkül, persze. :)

    Az meg hogy utálnak? Kit érdekel? Épp a minap írtam egy barátnőmnek, hogy ha a facebook-on nem csak barátokat lehetne jelölni hanem ellenségeket is, félő, hogy nekem az utóbbiból lenne több. Ezért nem is vagyok fent semmi ilyen oldalon :) De viccet félretéve, nem kell és nem is lehet mindenkit szeretni, a lényeg, hogy a hasonló gondolkodású emberek egymásra találjanak. :)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...