Három gyerekkel irány Anglia!

Jövő héttől minden megváltozik. El se tudom képzelni, hogy milyen lesz az életünk. Persze, tudom, eddig nagyon is kényelmes helyzetben voltunk. Két itthonról dolgozó felnőtt, akik kényelmesen be tudják osztani a napi feladatokat. Mostantól azonban minden másként lesz. Én hivatalos HTB leszek - az uram meg megy dolgozni. Mert munkát kapott.

Aki régóta olvassa a blogot, tudja, hogy nem volt feltétlen célunk, hogy elkezdjünk itt Angliában dolgozni - az otthoni vállalkozásunk is elég elfoglaltságot adott, és még meg is tudtunk belőle élni. Különben is, ugyebár egy évre jöttünk ide. Igaz, azóta másfél is eltelt, de azért a kitelepülés ellen azóta is nagyon határozottan tiltakoztunk. A fene se akar végleg másutt élni - de bevallom, a kaland, az utazás, az új kultúra megismerése lassan magába szippantott. Külföldön élni elég izgalmas dolog ahhoz, hogy az ember ne akarjon feltétlen hazarohanni, pláne, ha jó neki ott, ahová éppen cseppent. Mivel Anglia "bejött" nekünk, már terveket szőttünk arra nézve is, hogy esetleg utána jöhetne egy év Spanyolország. Vagy Gibraltár - ahol angol a hivatalos nyelv, de napi szinten kell a spanyolt is használni. Én Franciaországról álmodoztam, mert imádom minden városkáját, ízét és illatát. De azért teljesen nem szálltunk el - amikor ideköltöztünk, megtapasztaltuk, hogy egy új országban elég jó szinten kell tudni a nyelvet. Ügyet kell intézni, orvoshoz kell menni, beszélni kell tanárokkal, boltosokkal, szerelőkkel. És bár mindketten több nyelven is pöntyögünk, azért ezt a színvonalat csak angolul tudjuk hozni.
A másik nagy ellenérv a gyerekek érdeke. Mert azért valljuk be, elég nagy sokk volt nekik, hogy "csak úgy" belöktük őket egy teljesen idegen nyelvű közegbe, ahol senki nem tudott magyarul. Ami minden ízében nagyon más, mint amit Magyarországon megszoktak. És bár pillanatok alatt felszívták a nyelvet, a nyáron otthon töltött pár hét megmutatta, hogy ez elég labilis tudás. Egy év után elég jól beszéltek, olvastak - de például a helyesírásuk csapnivaló volt, az most kezdi utol érni az osztálytársaik tudását. És még hol vagyunk az út végétől? Most jön most a szókincsbővítés, a nyelvtani finomságok megismerése. Szóval az első év az egy jókora rúgás és őrült jó alap volt (pláne az akcentusuk tekintetében, ami eszméletlen brites) de messze van a tökéletestől. Ahhoz kell még egy év. Vagy kettő.
És azon is tűnődtünk sokat, mi történne, ha most Spanyolországban beraknánk őket egy új suliba? Vajon itt is megtanulnának 3-6 hónap alatt kommunikálni? Vagy ez már sokkal lassabban menne? Vagy épp ellenkezőleg, gyorsabban? És mi történik ilyenkor az első nyelvvel? Megmarad vagy elvész? Akinek van erre nézve tapasztalata, mesélje már el nekem, mert nekem erre nézve nincs semmiféle ötletem.
Szóval sokat agyaltunk a dolgon, és közben az is kiderült, hogy mégiscsak jó lenne egy angol állás, ha már maradunk egy darabig, egyrészt mert akkor az ember jobban belekerül az adott kulturális közegbe, másrészt, mert azért az önéletrajzában elég jól mutat az angol munkatapasztalat - bárhová is vessen utána minket a sors, haza, vagy másik országba. Egy ilyen bónuszt bűn lenne kihagyni.
Az uram el is kezdett tapogatózni, nem túl intenzíven, nem túl sokat, de azért szép lassan tökéletesítette a CV-jét, és be is adta 1-2 helyre. De nem feltétlen könnyű, mert a jó munkák többsége Londonban van. És jó darabig úgy tűnt, hogy nem is fog errefelé olyat találni, ami érdekli. De úgy látszik, csak várni kellett, mert a múlt héten felhívta egy ügynökség, hogy látták a neten a CV-jét, és lenne valami itt a közelben. Tőlünk kb 20 percnyire. A személyes interjún tetszettek egymásnak, és a hét végén egy próbafeladatot is kapott. Én nem voltam elragadtatva, hogy a szülinapját nem tudjuk rendesen megünnepelni, és nem mehetünk sehová, de elfogadom - amikor jönnek a lehetőségek, akkor kell megragadni őket. És tadam, jövő hét kedden már kezd is egy webfejlesztő cégnél, mint team leader.
A nagy boldogság után azonban most már látjuk a gondokat is. Méghozzá azt, hogy nem könnyű a három gyereket menedzselni. Mert eddig a férjem vitt minket kocsival korizni - de most nem ér haza olyan korán. Eddig ő vitte a csajokat suliba, de most hamarabb kell indulnia. Úgy jutottam el spanyolra, Kisbende alvásidejében, hogy közben ő itthon vigyázott a gyerekre. Úgy tudtam tanulni a nagyokkal, hogy ő közben játszott a kicsivel. És egyébként is, beosztottuk szépen a feladatokat. Amik most mind rám jutnak, megfejelve azzal, hogy az otthoni vállalkozásból is nagyobb részben kell segítenem. És közben ugyebár én is írnék néha cikkeket. És legyen meleg vacsora, és elegendő mozgás a kétévesnek.
Most, ahogy összeraktam az új órarendünket (kori szombat reggel, spanyol csoport szerencsés módon feloszlik, mert nincs elég tanuló és visszaadják a pénzt, az angoltanárral meg megbeszéltem, hogy emilen fogom neki küldeni a feladatokat, és csak pár percre ugrom be Kisbendével együtt). A lányok... ők meg hozzászoknak a önálló munkavégzéshez, de tény, hogy ez azzal jár, hogy sokkal többet kell előkészülnöm a feladatokra, hogy elég érdekesek és lényegretörőek legyenek és kevesebb lehetőséget adjanak az elbambulásra.
Sokat segítene persze, ha sikerülne Kisbendét bölcsbe adni - de ez eléggé reménytelen dolog. Nem az a baj, hogy drága, inkább, hogy csak 9-12-ig lehet beadni. És egyszerűennincs a közelben olyan hely, amit 5 perc alatt elérnék. Márpedig ha félórákat kell utazni-sétálni, hogy beérjünk, akkor mire hazaérek, konkrétan indulhatok is újra érte, és semmit nem nyertem vele, hogy leadtam. (Ezt azért nem adtam fel teljesen, még keresgélek, hátha mégis van közelebbi bölcsi, csak én nem leltem még rá.)
Tudom, hogy ezek nem megoldhatatlan dolgok, sőt még így is szerencsés vagyok, mert nem mindketten dolgozunk. Akkor nem is tudom, hogyan oldanám meg, hogy 9-3-ig legyen csak munkám, hiszen a suli eddig tart. Kisbendéé ugyebár meg csak félnapos, ráadásul fizetős, nem is olcsó - ha minden nap menne, az én fizetésem egy az egyben menne az ő bölcsijébe. Szóval nagyon is jó a dolgom, meg Kisbendének is, hogy itthon maradhat velem. És még jobb, hogy két évig még apa is itt volt velünk, még akkor is, ha többet láttuk a hátát a számítógép előtt ülve, mint a képes felét. De mégis itt volt, és számítani lehetett rá.
Most meg dolgozik. És valljuk be, ez meg szuper dolog, mert nem kis eredmény itt jó állást kapni, pláne korábbi angol munkatapasztalat nélkül. És ráadásul izgalmas munkája lesz. Nekem meg "csak" a három gyereket kell terelgetnem, és egy kicsit hobbidolgoznom. (Muhaha...)
Viszont a kérdés ezzel eldőlt - egyenlőre nem megyünk haza, tehát a magyarra kell erősen fókuszálni. De ebben legalább, mint afféle elfajzott magyartanár, otthon vagyok.