#Post Title #Post Title #Post Title

Kis ruhák, kis gondok

Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia!

Tegnap becsomagoltam. Egy bőröndbe befért három gyerek és egy felnőtt összes holmija, amit két és fél hétre viszek magammal. És nem tettem még vákumzsákba. Úgy tűnik igaza volt a férjnek, amikor azt mondta, ha öt bőrönddel ki tudtunk költözni Angliába, akkor egy bőrönd épp elég lesz amikor hazalátogatunk.

Na jó, kicsi csalás azért van benne - mert egy nagy doboznyi holmit már előre küldtünk, igaz abban csak Borsi kajái vannak és néhány ajándék, amit a hazaiaknak viszünk, vagy épp testvéri-barátnői megrendelésre olyan luxustermékeket, amik otthon nincsenek. (Mondjuk Monster High babát)
És persze van még öt hátizsákunk is, amik még üresek, és amiket meg lehet majd pakolni - most már, hogy Kisbende is elmúlt két éves, már nem a mi ölünkben fog utazni, saját jegye van (ami amúgy vicces módon olcsóbb a Ryanairnél, mint a babajegy) és saját kézitáskája is lehet. Gondolkodtam rajta, hogy szerezzek-e be neki egy Trunkit, olyan kis húzogatós bőröndöt, amire rá is lehet ülni, de végül úgy döntött a családi tanács, hogy a fene se tudja, hogy ráülne-e, és ha nem, akkor csak a macera van vele.
Szóval szigorú limitet vezettem be - öt póló, öt bugyi, öt zokni, 2 nadrág, 1 pulcsi, 1 pizsama. Ennyit vihet mindenki magával - és persze amiben megyünk. Aztán meg majd mosunk. Bevallom, sokkal több ruhájuk nincs is a lányoknak. És ezen is megdöbbentem, amikor pakolásztam.
Na, nem mintha nem lenne miben járniuk! Iskolai egyenruhából jó sok is van, millió fehér blúz, tucatnyi piros pulcsi, zsákszám a szürke harisnya.
És nem azért nem veszek nekik "sima" ruhákat, mert spórolok. Sőt, épp ellenkezőleg. Itt ugyanis nincs áfa a gyerekruhákon, tehát eleve 25 (bocsi, 27%-kal) olcsóbb a felruházásuk. Így hát sokkal szívesebben megyek be a nagy márkaboltok drágább üzleteibe, hogy amit azért veszek, legyen már igazán jó és szép. Csak hát nincs értelme sokat venni.
Otthon, emlékszem, mennyiféle gyerekruha kategória volt a fejemben: ünneplős ruha, vendégségbe menős ruha, játszóteres ruha, sarazós ruha és hozzá sok-sok cipő is: benti kinti, játszóteres, ünneplős, krok, szandi, papucs, uszodás papucs. Minimum.
Most kétféle ruhájuk van - iskolai és egyéb. Az iskolai egyenruhát azonnal le kell venniük, amint hazaérnek. Egyrészt szerintem koszos, mert abban ülnek a földön is, festenek, gyurmáznak. Szóval ne ebben feküdjenek az ágyukra, öltözzenek csak át. Másrészt az én lányaim még mindig nem tudnak foltmentesen enni. Tegnap a csokis palacsinta töltelékéből még Bíborka hátán is találtam egy foltot. És ha mondjuk paradicsom van, akkor az meg tuti, hogy a blúz elején köt ki. A viták helyett egyszerűbb átöltözni.
A többi ruha kategorizálásának viszont nincs értelme, hiszen csak délután pár órára veszik fel, és hétvégén, amikor elmegyünk. Ehhez pedig nem kell sok cucc. Hétvégére egy-egy farmer, egy-egy póló, egy-egy pulcsi, és három pár cipő. Iskolai, tornázós és hétvégi. (Na jó, gumicsizma is jól jön néha, de ennyi...)
Néha megdöbbenek azon, mennyivel egyszerűbb így az éltünk. Amikor Bíbor kisiskolásként úszni járt, hatalmas pakkot készítettem neki - papucs, úszószemüveg, két törcsi, fürdőköpeny, fésű. Most mindez felesleges - egy törcsi, egy úszódressz. Még papucsot se vesz fel, mert a többiek se hordanak. Olyan lapos a tornazsákja, hogy mindig megdöbbenek rajta, hogy ez elég.
És mindez annyi aspektusára igaz még az életünknek. Egyszerűbb, táláthatóbb. Sok-sok csomagot, tárgyat, csecsebecsét, vackot hagytunk otthon, és nem hiányoznak. Nem érzem szükségét, hogy kihozzam őket, vagy hogy vegyek belőle egy másikat. Persze, ha egyszer továbbmegyünk, biztos, hogy kamiont kell bérelnünk, de főleg a könyvek miatt. Mert azokról tényleg nem tudok lemondani. Mit nekem a túrórudi, a párizsi, a piros arany vagy az erős pista. Nem nagyon hiányoznak az otthoni ízek sem. Ami kell, azt megfőzöm, és lassan arra kell rájönnöm, hogy mindent meg tudok venni itt is. Nincs értelme ilyesmiket hozni.
Egy dolog van, ami hiányzik - szépirodalom magyarul. Tartok tőle visszafelé ezzel lesznek tele a hátizsákok. Mert magyar CD-kkel. (Megjegyzem, a neten van ebből is abból is bőséggel, ajánlom a www.canadahun.com oldalt, elképesztő, hogy mennyi jó dolgot lehet onnan letölteni! Mondjuk regisztrálni kell és 20 hozzászólást írni, de megéri, mert iskolai feladatlapok, hangoskönyvek, meselemezek, mindenféle van fenn rajta!!!) Mindenesetre nekem ezért hiányzik Magyarország. De tartok tőle, hogy ha valamikor itthagyjuk Angliát, akkor sok mindenért fog fájni a szívem. Angol könyveket szerencsére mindenhová visz az amazon (bár nem ingyen) de vajon hol lehet venni otthon curryt? Ha valaki tudja, árulja már el nekem, mert ilyet, mint itt, még eddig sehol nem ettem....

5 Responses so far.

  1. Lia says:

    Szia, angol könyvekre jó megoldás a bookdepository.co.uk, ők is mindenhova visznek könyveket (Magyarországra is), postaköltség nélkül :-) A curryre sajnos nincs ötletem.

  2. Névtelen says:

    Nem tudom, létezik-e még ez a bolt.
    Szép Kis India – International Exotic Market
    1072 Budapest, VII. ker. Wesselényi u. 36.
    Itt lehetett kapni mindenféle egzotikus ételt, fűszert, de már régen voltam, és a régi honlapjuk nem él.
    Mária

  3. DSophie says:

    kissé elkésve, de csak most találtam rá a blogodra :)
    http://www.azsiabt.hu/
    vámház körút...

  4. Az a baj ezekkel a boltokkal, hogy csak curry fűszert lehet kapni. De Angliában a curry nem ezt jelenti, hanem egy nagyon jó, fűszeres egytálételt, amit rizzsel esznek. Olyasféle, mint a magyar pörkölt - abban is hasonlít rá, hogy millió változata van, attól függően, hogy milyen húst és zöldséget tesznek bele. Elképesztően durván fűszeres, még akkor is, ha azt mondják, hogy nem az, meg hogy ez a gyerek verzió, fehér embernek akkor is leég tőle a haja. Én most már a mild-ot is simán lenyomom, de az elején egy doboz tejföllel higitottam, hogy meg tudjam enni. De annyira jó, hogy muszáj volt! A fura az, hogy egészen másképp és máshol csíp, mint a magyar kaják. És tisztára függővé lehet tőle válni.

  5. Kriszti says:

    Szia!
    Indiai éttermekben lehet kapni curryt.Én csak egy gyorséttermet ismerek, Bombay Express talán, az Andrássy úton van, az Oktogon közelében. Ott van curry, de azért nem ugyanolyan, mint amit Angliában ettem, az tényleg eszméletlen finom.

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...