Angol nyelven nagyon sok könyvet lehet találni a kétnyelvűségről (a netes cikkekről nem is beszélve) és ezekben állati érdekes tények vannak. Gondoltam, kigyűjtök néhányat belőlük, mert tudom, hogy sok olyan szülő olvas, aki hozzám hasonló cipőben jár és azon tépelődik, hogy vajon jól csinál-e mindent és hogyan érhetné el, hogy a gyereke az anyanyelvén és az adott ország nyelvén is egyforma jól beszéljen, írjon, olvasson. 1. Mennyi kétnyelvű
Azt mondtam pár hete, hogy nincs is szebb ennél a kétéves kornál? Hát kicsit elhamarkodtam a dolgot, mert mostanság egy cseppecskét megnehezedett Kisbendével az élet. Eddig is tudott nagy hisztit csapni, ha valami nem úgy történt, ahogyan ő akarta, de mostanra odajutottunk, hogy hiába tesszük meg amit akar, a hiszti akkor sem marad el. Odaadom a tejet, amit kért, de lesöpri az asztalról: neki másik tej kell. Szívószálat is kér hozzá, de másikat.
"Nekem kell az állandóság" - írta D. kommentként a Third Culture Kid-ekről szóló posztomra. Napok óta forgatom a fejemben a szavait és azon tűnődöm, hogy van-e egyáltalán értelme az állandóság szónak manapság, mikor minden változik. Úgy érzem ugyanis, hogy a változáshoz nem kell feltétlen másik országba költözni, elég ha csak telnek az évek, új iskolák, munkahelyek, gyerekek születnek, emberek halnak. Ehhez képest a tény, hogy két évvel
Szeretek Angliában élni - de nem feltétlen szeretem az angolokat. Legalábbis nem mindet. Mert van ugyan egy arcuk, ami nagyon vonzó - a királynővel, Kate Middletonnal, a keménykalapos üzletemberekkel, a finom modorú mosolygós öreg nénikkel, a mindig udvarias eladókkal. De van egy nagy réteg, akik nagyon taszítóak. Ők a White Trash - azaz fehér szemétnek nevezett réteg, akik generációk óta nem dolgoznak, nem is akarnak és nem kellemes velük együtt
Múlt hét vasárnap még azon gondolkodtam, hogy elő kéne venni a télikabátot, mert vékonyka az az átmeneti és én bizony fázom. A férjem, nem akadékoskodott, levette a szekrény tetejéről, a gondosan bevákumcsomagolt téli cuccokat és kiakasztotta a vastag télikabátot a fogasra. Azóta is ott van. Mert másnap persze beköszöntött a nyár. Nem aprózta el, rögtön 30 fok lett és bevallom a hirtelen jött melegben tökéletesen kipukkadtunk. Fura ez
Kisütött a nap és valamiért azt hittem, hogy ha ez megtörténik, akkor hirtelen abbamarad majd a Spanyolországba mehetnékünk. És hogy az eddigi megmagyarázhatatlan vágyakozást minden bizonnyal a hideg és az eső okozta. Aztán mára megérkezett a meleg, olyan gyönyörű, napfényes idő van, amit már ezer éve nem éreztem. Minden porcikám örül neki és nem tudom abbahagyni a mosolygást. Olyan, mintha a hibernált hátára fektetett bogárka állapotból
- Én oda nem vagyok hajlandó visszamenni! - mondta Bíborka lányom rémülten, amikor egyik reggel megemlítettem neki, hogy esetleg hazaköltöznénk Magyarországra. Nem örökre, csak pár hónapra. Többek között pont a gyerekek miatt, merthogy hasznos lenne nekik egy kicsit a magyar tananyagból is kapni egy kis kóstolót. Bíborkám a hír hallatán zokogni kezdett és közölte, hogy inkább egyedül is itt marad, de ezt ne tegyük vele. Merthogy ott ő lenne a
Hétvégén megint PKU-s rendezvény volt, ez a Juvena nevű cég szervezte, és alapvetően egy új tápszert akartak megkóstoltatni a gyerekkel és tesztelni, hogy mennyire ízlik neki. Borsi igazi angol udvariassággal mindenre azt válaszolta, hogy elég jó, de kétségeim vannak, hogy aztán valóban lecserélné-e, amit már megszokott. Volt persze mindenféle program is - bűvész, arcfestés, mini diszkó és persze kajálás is. A gyereke talán azt élvezték
Először megijedtem, amikor azt mondták, hogy németórán betűzni fogunk. Hiába kutattam az agyamban, sehol nem találtam egy vacak emlékmorzsát se arról, hogyan is kell ezt németül csinálni. Hosszú évek németórái alatt valahogy soha nem került elő. Aztán a magnóról felhangzott az ábécé, és alig bírtam magamba fojtani az önelégült vigyort. Menni fog ez. Merthogy pontosan olyan volt, mintha magyarul mondták volna. Naná, hogy soha nem tanultuk
Ezen a képen épp Kisbendével játszom tanfolyami keretek között. Igen, itt ezt is tanítják. Ami amúgy nem baj, mert a gyereknevelés tapasztalataim szerint csak utólag tűnik állati egyszerűnek. Amikor benne van az ember, néha teljesen üres az agya, és fogalma sincsen róla, hogy mit is kéne csinálnia most. Vagy hogy ennyi idősen mit is kéne tudni a gyerekének. Vagy hogy milyen zenét, mondókát, tárgyanyagot kéne épp tanítania. Ha az ember otthon
"Thomas and his friends" - éneklik a fiam kedvenc meséjében és dalolja ő is egész nap. Ám tegnap az asztalnál éppen a kedvenc csemegéjét ette, a karamell ízű flant, amikor rájött, hogy át lehet alakítani ezt a dalt, így azóta így dalolja: Thomas and his flan. Azt, hogy Kisbende mennyire szeret a nyelvvel játszani már elég régóta tudjuk. Már jó féléve énekeltük a "Wheels on the bus" című dalocskát, aminek az a refrénje, hogy "all day long"
A lányok mostanában rákattantak a trükkös kísérletezős könyvekre, abban találták ezt a feladatot is: hogyan csináljanak tojásból labdát. Pattogósat. Hát íme a módszer: kell egy keményre főtt tojás, aminek ép a héja. (Kis repedés nem gond, csak ne jöjjön ki rajta a fehérjéje és ne is hasadjon be.) Ha kihűlt, bele kell rakni egy régi üvegbe és annyi ecetet ráönteni, amennyi teljesen ellepi. Az ecetben lévő sav azonnal elkezdi feloldani a tojáshéjban
