Három gyerekkel irány Anglia!

A terv az volt, hogy előrejövök Budapestre Bendével kedden, és amikor vége a tanításnak, Zsolt jön utánam a lányokkal. A valóság persze szépen ránk cáfolt. Mert nem terveztük be a havat, ami miatt majd lezárják a reptereket. És a lázat se, ami Bíbort leterítette.

A mi utunk Bendével teljesen flottul ment. Busszal a reptérre - Bende végig aludt. Majd a reptéren megebédeltünk, és beszálltunk szép kényelmes tempóban. Amint felszállt a gép, Bende elaludt. Azt gondoltam, hogy Zsoltnak épp ilyen könnyű lesz a lányokkal, sőt, még könyebb, mert neki a reptéren a becsekkolás utáni két órát végigszaladgálnia Bende után, aki csak és kizárólag a kaszinóban érezte volna jól magát, ahová csak 18 éven felülieket engedtek be. És csak pillanatokra tudta az is visszatartani, hogy egy fekete két év körüli kislánytól megkapta élete első nyelves pusziját.
Ám a fellegek Zsolt szépen megtervezett napirendjében már akkor elkezdtek gyűlni, amikor mi elindultunk. Az unalmas, laza hét helyett az utolsó pillanatban kapott pár SOS munkát. De az igazi fekete fellegek pénteken érkeztek meg, amikor felhívták az iskolából, hogy ha lehet azonnal menjen a lányokért, mert a suli melletti gyár kigyulladt. Bíbor később azt mesélte, hogy azt hitte vége a világnak, mert annyi fekete füst szállt az ég felé, hogy ő attól félt, nem fog már ott elférni és mind vissza fog jönni hozzájuk. Ám a sötétség a tűz eloltása után sem oszlott fel. Ugyanis megérkeztek a sűrű, fekete hófelhők és szó szerint leszakadt az ég. Ezzel párhuzamosan Bíbor pedig belázasodott, szokása szerint nem aprózva el a dolgot, rögtön 39.8-ra. Mindezt péntek este - úgy, hogy szombat reggel kellett volna indulniuk.
Folyamatos SMS kapcsolatban voltunk (ennél többet Pestrről nem tehettem) és egy darabig reménykedtünk, hogy csak az izgalom miatt lázasodott be a gyerek, hiszen nagy dolog a tűz, a karácsony és persze a barátok is. De természetesen tudtuk azt is, hogy ez hiú ábránd, és hogy ugyan talán megpróbálhatnának begyógyszerezve nekiindulni és reménykedni, de azért az elég felelőtlen dolog lenne. És szombat reggel, amikor lázcsillapítók és hűtőfürdők után még mindig nem ment 39 fok alá a láza, ki kellett mondanunk, hogy nem tudnak jönni.
És hogy idén külön karácsonyozunk, amire még soha az életben nem volt példa. És csak az tartott vissza a sírástól, hogy felesleges a hiszti, mert akkor a gyereknek is roszabb, és anyukám így is annyira kétségbe esett, hogy nekem kellett benne is tartani a lelket. A lányok szerencsére elég jól viselték - elsősorban azért, mert Bíbor elég vacakul volt ahhoz, hogy kimozduljon az ágyból és örült neki, hogy bevackolhat. Megnyugtattam őket, hogy karácson nem lesz nélkülük, és amikor hazaérek bepótoljuk. Ezek után már csak az nyugtalanította őket, hogy honnan fogja tudni a Télapó, hogy később kell jönnie? De megnyugtattam őket, hogy szigorú kivételek vannak, nekem megvan a Télapó száma, és megdumálom vele. De mivel apám már évek óta azzal hülyíti őket, hogy neki haverja a Mikulás, még a lányok mondták, hogy majd nagypapa lezsírozza a dolgot. Megtette.
Mi itthon azzal nyugtattuk magunkat, hogy mindennek megvan a maga oka, és biztos nem véletlen, hogy nem tudtak felszállni. És ahogy a hó csak esett és esett, ki is derült, hogy hiába is indultak volna, merthogy minden reptér lezárva és többek között az ő járatukat is törölték. Nagy szívás lett volna, ha mégis neki indulnak.
A reptereket ugyan ma már megnyitották, de mi még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz velünk és a karácsonnyal. Merthogy át lehet tenni a repjegyet, de Bíbor még mindig lázas. És nekem még van itt egy hetem. Hogy végül hazajönnek-e kicsit később, vagy én megyek hamarabb, még nagyon kérdéses. Zsolt beteget ápol, én meg anyukámat, aki persze szintén lázas lett a sok idegesség és persze némi vírusfertőzés okán. Amint tudok valamit, folyt köv...