Három gyerekkel irány Anglia!

A nagy családegyesítés még mindig várat magára - Zsolt a két lánnyal Angliában, én a fiammal Magyarországon. A helyzet néha kétségbeejtő, de úgy döntöttünk, hogy nem siránkozunk.

Mindig van minek örülni - ebben az áldatlan helyzetben elsősorban annak, hogy én azért itt vagyok anyukáméknál, és évek óta nem töltöttünk ennyi időt együtt. Minden nap éjfélig beszélgetünk, és bár a lányok nagyon-nagyon hiányoznak, de Bende azért itt van, és teljes erejéből azon dolgozik, hogy ne érezzük magunkat elveszettnek. Azaz igyekszik mindenkit lefoglalni, mint afféle teljesen normális tíz hónapos. Tehát a család reggeltől estig a nyomában van, eteti, dédelgeti, játszik vele. Mégis, ha arról van szó, hogy mondjuk Zsolttal beszélgetnék pár percet a neten, akkor senki és semmi nem tudja lerobbantani rólam.
Jó egy kicsit újra félig-meddig kislánynak lenni, amikor apukám odahozza a kávémat, vagy anyu arról faggat, hogy mit ennék, és mit főzzenek. Még akkor is nagyon jó érzés ez a sok-sok törődés, amivel körbevesznek, ha valójában sokkal boldogabb lennék attól, hogy ha én robotolhatnék a kis családom körül.
Merthogy legyünk őszinték, Zsoltnak most nem könnyű - ott van egy beteg gyerekkel, aki már napok óta folyamatosan lázas, nyűgös és híresen rossz beteg. Emellett el kell látnia egy egészséges gyereket is, akinek alapjáraton is nagy mozgásigénye van, és már szétugrálta az összes kanapét. És persze mindezt megfejeli egy kis munka, főzés, bevásárlás és takarítás ami egyébként is teljes embert kíván.
És persze mindehhez ott a karácsony, ami akárhogy is vesszük mégiscsak az év legfontosabb ünnepe és korántsem csak az ajándékokról szól, hanem az együttlétről, a családról, a szeretetről. És most azért így kettéválva billeg az egész. Merthogy tejet-kenyeret tud ugyan venni az uram a környező boltokban, de a nagybevásárláshoz, az ünnepi kaják beszerzéséhez kicsit többet kellene sétálnia. Egyedül viszont még a lábadozót se hagyhatja.
A kedélyünket ráadásul komolyan lerontja, hogy Bíbor négy napig olyan magas láztól szenvedett, ami még tőle is túlzás, és semmiképp nem lehetett megtervezni, mikor lesz jobban és lehet vele elindulni. A kedélyek ennek a sok-sok nehézségnek a hatására erősen hullámzanak, felmerült az is, hogy nem is jönnek, én megyek inkább haza hamarabb. De azt azért mind tudjuk, hogy mind nagyon bánnánk, hogy kimaradt a család és a barátok meglátogatása.
Sok-sok kavarás után most az új terv, hogy mégis ők jönnek a két ünnep között és átteszik az én jegyemet, így családilag január 5-ig maradnánk Magyarországon. Persze csak akkor, ha Bíbor (aki még mindig stabilan hőemelkedéses) addig jobban lesz. És ha nem lesz újabb nagy hóvihar. Szóval mindenki drukkoljon nekünk, hogy az égiek végre megkönyörüljenek rajtunk, és újra együtt lehessünk. Nekem ez lenne az igazi karácsonyi csoda. Még akkor is, ha két nappal később érkezik.