Három gyerekkel irány Anglia!

Megtörtént az első nagyobb összezördülésünk az angol iskolával. Hogy ne vádolhasson senki azzal, hogy csak a jó dolgokat írom meg, ezt is leírom. Ráadásul ez sincs teljesen tanulság nélkül.

Aki Borsit csak képről ismeri, könnyen téves következtetésre juthat. Ő csak látszólag olyan édes kis kékszemű, szőke lányka. Valójában kőkemény, akaratos szabad szellem, aki nagyon nehezen bírja a kötöttségeket. Olyannyira, hogy ezt még a liberális angol iskola se nagyon tudja tolerálni. A fogadóórán meg is jegyezték, hogy érzékelik ám, hogy Borsi még nem járt korábban suliba, mert nagyon nehezen tud csak alkalmazkodni a csoport többi tagjához. (Nem mertem bevallani, hogy azért négy év ovi már betörhette volna...) És olyan példákat hoztak, hogy amikor már mindenki sorban áll, Borsi még mindig rajzol, és ha szólnak neki, hogy ugyan már emelje fel a fenekét, akkor ő komoly képpel csak felemeli az ujját, és odaszól: "One minute!" és szépen befejezi amit csinál éppen. Amúgy meg állandóan énekel, táncol, időről időre elmerül a saját világában. Ami végül is érthető is, hiszen sok dolgot nem ért még, teljesen normális, ha időnként ettől ő besokall. Amúgy szeretik őt, mert tényleg édes, imádnivaló csaj, de hát nehéz vele.
Szóval ezt csak azért írom le, hogy érthető legyen a történet másik fele is, ami már nem olyan szép.
Merthogy Borsika eléggé csúnyán köhögni kezdett a hét elején. Láthatóan csúszott bele a betegségbe, de elsősorban esténként jött ez elő rajta, és napközben jól volt, azért hát továbbra is küldtük iskolába, különösen, hogy már decemberben figyelmeztettek, hogy a 95%-os megengedett hiányzási ráta alatt van (94%) és ennyit már nem engedélyez az önkormányzat. (Megjegyzem, itt nincs orvosi igazolás, a tanárok bemondásra hiszik el, hogy a gyerek beteg, szóval bármilyen fura, de az egész hiányzás dolog saját bevallásra megy, ezért is az iskolai szigor.) Mindenesetre Borsi valóban kicsit betegen ment suliba, szólt is a tanárának, hogy rosszul van és le is rajzolta, hogy hánynia kell a sok köhögés miatt. Ki is engedték a WC-be, majd az egyik tanár utánament, hogy megnézze mi van vele.
Innen a történet kétféle verzióban ismert. A tanár szerint amikor kimentek utána, azt látták, hogy Borsi énekel és táncol a WC-ben, majd amikor mondták, hogy akkor jöjjön be, bevonult a WC-be, és erőltetni kezdte a hányást, de eredmény nélkül. Ebből ők arra következtettek, hogy csak tetteti az egészet és bocsánatot kellett kérnie a hazugságáért. Engem pedig megkértek arra, hogy beszélgessek el a gyerekkel arról, hogy nem szabad ilyet hazudni, mert a betegség komoly dolog.
Borsika azonban másként adja elő a történetet. Ragaszkodik hozzá, hogy nagyon rosszul volt, és tényleg hányingere volt, ami elmúlt amikor kiment. Szerinte nem énekelt, nem táncolt. (Megjegyzem, itthon sem mindig van ennek tudatában.) És baromi igazságtalannak tartja, ami vele történt, mert nem szokott hazudni. És az egész eljárás olyan mértékben sértette az igazságérzetét, hogy végigsírta a hazautat, és csak nagyon nehezen tudtam megnyugtatni.
Az egész tettetés dolog este dőlt el, amikor rendesen belázasodott, és végigköhögte az egész éjszakát, hajnal kettőig fuldoklott a köhögéstől. És igen, hozzá kell tennem, két köhögés közben még félálomban is dúdolt, anélkül, hogy észrevette volna.
Elég hosszan gondolkodtunk Zsolttal azon, hogy mit reagáljunk mi erre. Egyfelől tudjuk ám, hogy hebrencs a lányunk. Másfelől nagyon nem jó, ha rajta marad a hazudós címke. Harmadrészt meg ha a gyerek beteg, de nem értik rendesen, hát hívják át a tesóját, aki majd segít fordítani, vagy ha rosszul van, hívjanak fel minket. Ne a tanár döntse már el, hogy a gyerek beteg-e vagy csak tetteti. Mert hát durván is tévedhet, mint ebben az esetben.
Így hát írtunk egy írásbeli panaszt az igazgatónak, aki természetesen már másnap felhívott minket és afféle békéltető tárgyalást hozott össze a tanárral, velünk és természetesen ő is jelen volt.
Közben a kép annyiban finomodott, hogy Bíbor elmesélte, hogy az ő osztályában szörnyű baleset történt. Az egyik fiú a ceruzájával véletlen szemen bökte a egyik kislányt. A kislánynak utána még órákig fájt a szeme, jege hoztak rá, lefektették - de nem hívták ám fel a szüleit! Csakis a szurkáló fiú szüleit hívták fel azonnal, mert felfüggesztették a srácot az agresszivitása miatt és haza kellett vinniük.
Szóval ebből nekem úgy tűnik, hogy itt nem divat a szülőt felhívni, ha a gyerek beteg. Más kérdés, hogy én nagyon kilennék, ha az én gyerekemet szemen szúrnák és mondjuk amiatt szenvedne valamilyen maradandó károsodást, mert nem jutott időben orvoshoz. Ehhez képest a köhögés-hányás kombó már nem is tűnik olyan durvának.
Nagy happy end egyébként nincs, mert megvolt a békéltetés, ahová én Zsoltot küldtem, mert személyes tapasztalatom szerint az apukákat minden suliban jobban tisztelik és tartanak tőlük. Nagy eredményre nem jutottak, a tanártermészetesen elmondta a saját verzióját. Nem mondom, hogy elégedettek vagyunk a magyarázattal, de nagyon nem akartunk szívózni sem. Arra megkértük őket, hogy hívjanak, ha gond van, és jeleztük, hogy Borsinak ugyan sok hibája van, de nem hazudós. És szerintem az is fontos, hogy tudják: figyelünk. A gyerekre is , rájuk is.