Három gyerekkel irány Anglia!

Bende nagyon sokat fejlődött Magyarországon. Egyre több dolgot megért, és egyre több dologra kíváncsi. Így hát egyre több veszély leselkedik rá.

Először azt hittem, hogy mindössze annyi a gond, hogy anyukámék lakása nem gyerekbiztos. Mert alacsonyan vannak a konnektorok, könnyen kihúzhatóak a fiókok, csábító helyen van a mosógép és tűzforró a fűtőtest.
Hazaérve rá kellett döbbennem - a helyzet ennél sokkal rosszabb. Igen, sokan mondogatták nekem, hogy egy fiúgyerekkel sokkal nehezebb, de bevallom, eddig csak legyintettem erre a szexista dumára. Annak idején elbántam a két lánnyal, akik másfél év korkülönbséggel jöttek világra, és velük se volt fáklyásmenet az élet. Egyetlen gyereket ehhez képest majd félkézzel is ellátok, gondoltam.
A mai nap alapján azt kell mondanom - felköthetem a gatyámat. Bende ámokfutása ugyanis itthon is folytatódott: Tegnap sikeresen magára borította a gyerekszoba éjjeliszekrényét (nem lett baja, mert a szekrényajtó félúton kinyílt és nem borult fel teljesen, csak én kaptam majdnem szívrohamot) a komódok nagy, nehéz fiókjait huzigálja (frászt kapok, mikor csípi be az ujját) rájött, hogy a konyhaszekrény ajtaja nyitható (üvegpoharak, porcelán tányérok, jajj nektek) mókásnak találja, ha a sütő gombját nyomkodhatja, majd megpróbálja kinyitni (enyhe halálközeli élmények) és a ruhaszárítót háromszor borította magára, ami ugyan nem nehéz, de azért ha éppen eltalálja és fejbe vágja, fájdalmas is lehet.
Most épp az apjával sétál, mert nem tudtunk mást kitalálni, hogy lenyugtassuk. Szabályszerű hisztirohamot kapott ugyanis attól, hogy a tesói karácsonyra kapott karaoke gépét nem piszkálhatja. Próbáltam mást játszani vele, elterelni a figyelmét, énekelni, megszoptatni - semmi nem használ. Újra és újra oda akar menni, és azt nyomogatni. Végül a sokadik nemnél besokallt, kétségbeesetten nézett, hogy hát ez egy gyerekjáték!!! Látta tegnap, hogy a tesóknak szabad volt, neki miért nem????? És olyan dührohamos hisztit produkált, mintha legalábbis a kétéves dackorszak kellős közepén lenne. Pedig nincs még egy éves sem...
És esküszöm, meg is értem. Szörnyű lehet egész nap azt hallgatni, hogy nem, nem, nem szabad, azt sem, ide nem, oda végképp nem, és ne nyúlj hozzá és ajjajj.
Másfelől ebben a kicsi lakásban mégiscsak öten élünk, és egyszerűen lehetetlen mindent bababiztosan elrakni. Persze a békesség és a biztonság az elsődleges, így holnap elzarándokolok a Mothercare-be, és beszerzek egy csomó biztonsági cuccot, hogy legalább a fiókok és szekrények biztonságban legyenek. Az éjjeliszekrényhez vezető utat pedig már eltorlaszoltam a fa szennyesládával. Nem szép, de hatékony. Most pedig megyek, és elrakom a szekrény tetejére a karaoké gépet. Legalább szem előtt ne legyen.