#Post Title #Post Title #Post Title

Anya, mi ma nem is tanultunk


A suliban szinte minden nap van gyűlés. Ilyenkor reggelente a tornateremben összegyűlik az egész iskola és megbeszélik melyik osztály hol tart, mit csinál, milyen feladatok, hírek vannak.

Múltkor például divatbemutató volt, ahol megnézhették a gyerekek, hogy milyen lesz a jövő évi egyenruha. Mert váltanak. Kékről pirosra. (Megjegyzem, a szülők véleményét nem érték ki, és bár kedvelem a piros színt, azért nem örülök neki, hogy ha maradunk, akkor semmit nem örökölhet a kicsi a nagytól.) Ilyenkor beszélik meg azt is, hogy melyik ház mennyi pontot szerzett, és a hét legjobb tanulói is ilyenkor kapják meg az okleveleiket.
A mai "assembly"-re a negyedikes gyerekek szülei is hivatalosak voltak, merthogy Bíborék osztálya adott elő a gerincesek és gerinctelenek közti különbségről. Nekünk mindenképp ott volt a helyünk, merthogy Bíbor elég nagy szerepet kapott. Az eredeti ötszavas szövegét ugyanis olyan szépen és bátran mondta, hogy előléptették és megkapta az egyik angol kisfiú szerepét. Így legalább öt mondata volt - ami azért nagy szó, merthogy az én lányom utál szerepelni. Persze ettől is rettegett, de szépen végigcsinálta, érthetően beszélt és nem is hadart, ami már önmagában nagy teljesítmény.
Nem voltam ugyan biztos benne, hogy szabad fényképezni, de amikor a mellettem ülő apuka elkezdte villogtatni a vakuját, akkor én is felbátorodtam. A kicsi gépem valójában nem alkalmas arra, hogy ilyen nagy távolságokat befogjon, de azért egész szépen teljesített és több részletben ugyan, de sikerült az egész osztályt lefotózni. Ez azért fontos, mert itt nincs osztályfénykép. Amikor ez kiderült, Bíbor nagyon elkeseredett, merthogy neki fontos emlék lett volna. Így, ha már alkalom adódott rá, különösen ügyeltem, hogy mindenki rajta legyen a képen.
Bíboréknak a nagy előadás után már 'arany-napjuk' volt, ami azt jelenti, hogy a mai napon csak mesét hallgattak, játszottak. Mégsem ő dicsekedett azzal, hogy ma nem tanultak semmit, hanem Borsi. Az új témájuk ugyanis a Piroska és a farkas, amit ma elolvastak, eljátszottak, jelmezeket és díszletet készítettek hozzá. Tehát az ő megfogalmazásával élve, egész nap csak játszottak. És amikor ezt mesélte, elővette a leghuncutabb arckifejezését, mert érezte, hogy ez nagyon felháborító dolog, és nem helyénvaló, hogy valaki az iskolában csak játékkal töltse az idejét.
Én meg adtam a műfelháborodottat, pont úgy, mint múltkor, amikor Bíbor mesélte, hogy az afrikai tanulmányaik keretében egy dobos jött be hozzájuk, és ők egész nap dobolni tanultak, meg azt, hogyan is kommunikálnak az afrikai faluk a dob segítségével.
Abban ők biztosak, hogy ez egyáltalán nem tanulás. Én ugyan próbáltam elmagyarázni Borsinak, hogy a játék is lehet tanulás, hiszen megismert pár új szót, gyakorolta az angolt, de csak azért értem el vele, hogy lefitymálóan rám nézett és közölte, ő az összes szót ismerte már a Piroskából, és különben is vegyem tudomásul, hogy már tud angolul. Na jó, azt elismeri, hogy néhány szót még kell tanulnia, de amúgy ezt a nyelvet ő már letudta. És ha csak ezért jöttünk, akkor már költözhetünk is tovább Spanyolországba, most már itt az ideje, hogy spanyolul is megtanuljon.
Én meg csak magamban röhögcséltem, hogy hát édes lányom, fognak még téged meglepetések érni nyelvtanulás kapcsán, de az igazat megvallva nem volt kedvem letörni az önbizalmát.
Hát legfeljebb azt érzik, hogy nem tanulnak. De ez nem nagy baj. Mert én tudom, hogy mégis.

One Response so far.

  1. Mintha Lucus iskolájáról olvasnék. Ők vak gyerekekkel töltöttek egy napot, pékségben dolgoztak, eljött hozzájuk egy igazi pilóta, aki egész nap a repülésről meg a repülőgépek működéséről mesélt stb. Nekem tetszik.

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...