Három gyerekkel irány Anglia!

Az angliai utazgatásainkban azt szeretem a legjobban, hogy olyan döbbenetes szép helyekre jutunk el, amikről még soha az életben korábban nem hallottam. Ami azért tekintve, hogy mégiscsak művészettörténetet végeztem, és öt éven át tanultam a különböző kastélyok, házak, templomok és festők adatait mégiscsak meglepő. Hiába no, Magyarországról nézve Anglia nagyon messze van.

A Burgheley House-t pedig fel kéne tenni a túristatérképre, és nem csak azért, mert ez Anglia legnagyobb és legépebben megmaradt Erzsébet kori épülete. Ennél sokkal izgalmasabb a hely. Igaz, amikor eldöntöttük, hogy megnézzük még mi se sejtettük, hogy milyen jó lesz. Zsolt választotta ki, jobbára találomra, csak azért, mert közel van és mert még korábban kaptunk egy kuponfüzetet, amivel öt környékbeli kastélyba féláron mehetünk be. De megmondom őszintén, ide teljes áron is megéri eljönni. Csak nagyon jó meleg nyári napot kell választani, és hozni kell fürdőruhát. Igen, fürdőruhát. De erről majd később.
Persze mi ezt még nem tudtuk amikor útnak indultunk és amikor kiszálltunk a kocsiból, olyan csúf, szürke, esős idő volt, hogy a pulcsi fölé még egy kabát is került a gyerekekre. Mivel kicsit csepegett, úgy döntöttünk, hogy a házban kezdjük a nézelődést, hátha mire végzünk, kiderül az idő. (Jó döntés volt.)
Mit mondjak, ott is volt mit nézni - a Burghely család generációk óta szenvedélyes festménygyűjtő. Sok képük egészen meghökkentő darab. Én nem tudom, hogy eredeti Van Dyckok, Holbeinek és Reynoldsok függtek-e a falon, vagy nagyon jó minőségű kortárs másolatok, mindenesetre volt mit nézni, a királyi lakosztályok, ágyak, porcelánok és bútorok fölött a fal minden apró négyzetcentiméterén képek függtek. Főleg családtagok portréi, bibliai jelenetek, csendéletek. Volt köztük olyan is, amit eredetileg Leonardonak hittek, csak később derült ki, hogy kortárs másolat. (Úgy dióhéjban azt hiszem is elég beszédes adat a gyűjtemény színvonalára nézve...)
És mit mondjak - a ház maga méltó háttér. Hetven kémény, tucatnyi szoba és a külseje a 16-ig század óta jóformán változatlan, nem csoda, hogy egy csomó filmet itt forgattak, a Da Vinci Kód vatikáni jeleneteitől a Büszkeség és balítéletig. Az egész hely elképesztően elegáns, csak apró részlet, de jellemző - még nem voltam soha az életben olyan nyilvános mosdóban, ahol eredeti L'Occitane folyékony szappant tettek volna ki, ami ugyebár flakononként ötezer... De hát adnak a részletekre.
A csajok kezdetben nem voltak túl lelkesek (a kertbe akartak menni) de aztán az egyik teremőr bácsi teljesen behülyítette őket. Rábeszélte őket, hogy keressenek állatokat a festményeken, mert minden szobában egy csomó állatos kép van, és mesélt is nekik pár izgalmas történetet - az egyik képen például egy hangyászsün volt egy férfival - és kiderült, hogy ő a nagy terem freskóinak festője, aki olyan durva, szúrós modorú volt, és hangyászsün volt a gúnyneve. Kedvelem ezeket az angol teremőröket, tényleg olyan lelkesen tudnak mesélni, mintha nem évek óta napi ezerszer mondanák a kis szövegüket, hanem külön nekünk árulnák csak el a legtitkosabb részleteket.
Persze a sok-sok szoba, festmény gyerekszemmel elég uncsi lehetett, de Bíbornál az utolsó teremben szakadt el végleg a cérna, ahol amúgy egy óriási freskó volt római istenekkel és én próbáltam rávenni, hogy azonosítsunk néhányat. Addigra már teljesen besokallt (vannak ilyen napok) és közölte, hogy neki fáj a nyaka az állandó felfelé nézéstől, de aztán amikor Borsinak mesélni kezdtem, akkor már ő is vele együtt kereste a legendás figurákat. (Csak azért írom le, ne gondolja senki, hogy nálunk a gyerekek mindig örömmel és lelkesen jönnek kirándulni és múzeumokat nézegetni. A fiamról nem is beszélve, mert míg én a két lánnyal nézelődtem, Zsolt már a kertben volt, ugyanis Kisbende szó szerint végigrohant a kastélyon és nem lehetett se visszafordítani, se lelassítani.)
Az utolsó terem után jött azonban még a Pokol lépcsője, amihez hasonlót még soha nem láttam. Az óriási lépcsőházban egy fantasztikus utolsó ítélet freskó volt, ítélkező Jézussal, bűnösökkel, ártatlanokkal, purgatóriummal, görög-római mondabeli figurákkal (öngyilkosok, gyerekgyilkosok, árulók és egyéb csoportok vártak az ítéletre)
De ezután már tényleg kimentünk a kertbe. Pulcsi, pulóver és szürke ég továbbra is. Egyszer csak szembejön velünk egy hasonlóan pucsis-kabátos anyuka. Lábánál egy hároméves forma kislány, mezítláb, fürdőruhában. Nyávogott ám nagyon a szerencsétlen, hogy fázik. Én teljesen elszörnyedtem, hogy azért ez már mégis túlzás.
De be kell vallanom, hogy olyan fél óra múlva már egyre kevesebb ruha volt az én lányaimon is. A nap elkezdett sütni - a furfangos játékra tervezett szökőkutak pedig egyre vonzóbbak lettek és hirtelen a lányok is egyre kevésbé fáztak, és irigyelték ám nagyon a fürdőruhás kislányt, aki utána fürdőruhás gyerekek tucatja követett...


Merthogy ezt a kertet a vizes játékra tervezték. Kapu, amiből időnként ömlik a víz. Vízfüggöny, amit csak bizonyos irányból lehet megközelíteni, mert akkor egy pillanatig száraz lábba is át lehet kelni rajta. Kövekkel kirakott csatornák, misztikus páragép, tükörlabirintus, vízibarlang és egy csomó kisebb-nagyobb vízfröcskölő berendezés, ami időről-időre működésbe lépett. A lányok sikítoztak a boldogságtól, és kérleltek minket, had legyenek egy kicsit vizesek. És ahogy az idő javult, mi egyre többet engedtünk, míg a végén mindhárom gyerekről lekerült a kabát, a pulcsi, majd a zokni és a cipő is, a nadrágokat felgyűrtük és boldogan rohangáltak, tapicskoltak a vízben. És csak akkor voltak hajlandóak abbahagyni, amikor szent ígéretet tettünk, hogy még visszajövünk, nagy melegben, fürdőruhával és törcsikkel felszerelkezve.


Utána levezetésképp még a szoborkertben is sétáltunk egyet. Ebben a kortárs művekkel telerakott óriási kertben volt óriás arc a hegytetőn, félgömbök a tóban, táncoló alakok a faágakon. Igazi meseerdő, ahol teljesen bele lehetett mélyedni a fantáziánk világába. Persze ennek se értünk a végére igazán, mert bejárhatatlan nagy területről beszélünk. Mindenesetre a nap végén mindenki jól érezte magát, mert kapott valamit. A felnőttek láttak néhány igazán szép dolgot, a gyerekek meg sokat szaladgáltak és vízeskedtek a jó levegőn. És talán némi szépség is ragadt rájuk. Nagyon-nagyon jó úticél, mi még mindenképpen visszamegyünk!