#Post Title #Post Title #Post Title

Forintos dolgok


Elkezdtük Borsival a másodikos matek tankönyvet - és már égnek áll a hajam.

Pedig ez a könyvsorozat jó, színes, képes, érdekes és változatos feladatok vannak benne. Ismerem is, mert Bíbor is ebből tanult. De persze most, hogy én tanítom a benne lévő dolgokat egészen más oldaláról látom.
Feladat a tizedik oldalon - kis malacperselyek, benne rajzolt pénzérmék. A feladat megállapítani, hogy hány forint van benne. Majd ki is kell rakni játékpénzből bizonyos összegeket. De nem gond - hátul ott a melléklet, lehet szépen kivagdosni a kicsi, kerek papírkorongokat. Babra munka, nehéz is a gyerekkéznek, hát nekilátok én. De már az első papírkorong körbenyírásánál rájövök a dolog felesleges voltára. Hiszen az angol matek szülői képzésen is tanították - felesleges papírpénzekkel kínlódni, hiszen az igazi aprópénz se drágább, ráadásul szívesebben is játszanak vele a gyerekek. Nyúlnék is a magyar aprópénzes zacsimhoz, amikor rájövök: hiszen Magyarországon már nincs egy és kétforintos! Akkor minek is tanulják ezt a gyerekek? Már megint egy olyan dolog, amit túlhaladott az idő. Persze lehet azt mondani, hogy ezzel csak az összeadást gyakorolják kézzel fogható formában - de valójában olyan pénzérméket és pénzszámolási készséget tanulnak meg, ami már nincs. Nincs és kész! Végül persze megoldottam - elővettem az angol aprópénzes csuprot és egy és kétpennysekkel csináltuk meg a feladatot. Legalább az egy létező dolog és nem virtuális batka.
De most tényleg, már megint nem az életnek, hanem a sulinak tanulunk???

2 Responses so far.

  1. Marcsi, hiszen a magyar oktatás halad a korral! Megjelentek ám az euro alapú könyvek is. Ott még azt is magyarázhatod, mi is az az euro, miért kell azzal számolni, és sorra vehetitek az euro bevezetésének lehetséges időpontjait. A miheztartásvégett: úgy emlékszem, 2041 körül tervezik bevezetni. :)))
    Van 1 Ft-os könyv, van eurós könyv, de mutasson valaki olyat, ahol a mai pénzérmékkel számolhatnak a kölkök. :)))
    Hát íme Magyarország a MÚLT, a JELEN és JÖVŐ.

  2. Bergamott says:

    Mi is ebből fogunk tanulni, de már az elsősnél is hanyagoltam ezeket a feladatokat, annak ellenére, hogy tettünk el 1, 2 Ft-ost.

    (Mondjuk a hanyagolás előtt gyorsan végignéztem a könyvhöz tartozó felmérőket, nehogy legyen benne ilyen, de szerencsére nem volt :))

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...