Három gyerekkel irány Anglia!

Nem, persze hogy nem adom fel a korit - bár az izomláz továbbra is kínoz, de napról napra jobban zavar amit a mérleg mutat, így úgy döntöttem, hogy belevetem magam a sportba és enyhe diétás megszorításokat is bevezettem.

Persze kivételek azért vannak - mondjuk ha cikkleadás van, (és van, ami szerencse, mert akár le is mondhatnának rólam a szerkesztők, amiért elköltöztünk egy másik országba, de nem, és örülök, hogy még mindig várják odahaza a munkáimat) akkor azért lecsúszik némi éjszakai kalóriabomba, de muszáj valahogy ébren maradnom, mert napközben aludni ugyan lehet Kisbendével, de dolgozni mellette esélytelen. Szóval marad a hajnal 3-ig tartó virrasztás (amit amúgy elég jól bírok) napközben déli alvás Bende mellett, és még így is folyamatosan az időhiánnyal küszködök. Különösen, hogy délelőttönként muszáj programozni Kisbendével, mert különben szétszedi a lakást, úgy forr benne az energia.
Elmentem hát vele toddler-skatingre is, teát totyogós korira, ami 18 hónapos kortól 5 éves korig van. Kisbende már 21 hónapos, gondoltam, hogy buli lesz és majd élvezni fogja, hiszen olyan mozgékony. De nem így volt.
Lehet, hogy a kori volt a hibás, mert nem akarta felvenni a lábára az istennek sem, amikor megpróbáltam beleerőltetni, akkor ordított, ha nagyobbat kértem, az meg leesett a lábáról. Pedig maga a koripálya állati jó volt, kora reggel volt az edzés, és szinte teljesen ködbe veszett a jégpálya, a végét már alig lehetett látni. A fiamat persze nem érdekelte a romantikus díszlet, csak azt figyelte, hogy rajta kívül egyetlen kislány van ott, és az bizony ordít, amikor a jégre akarják vinni. El is döntötte, hogy ez valami gyerekkínzás lehet és ő is hevesen tiltakozott. Ezen az se segített, hogy közben mások is befutottak és ők élvezték. De az edző állati aranyos volt (amúgy egy orosz nő), vitte egy kört a kis bobon, amit Bende amúgy nem élvezett, mert végig gyanakodva figyelte, hogy hová is viszik őt és milyen messze anyától, pedig mentem mellettük.
Végül a békesség kedvéért kitaláltuk, hogy menjen akkor sima cipőben a jégre, de a jégre lépve aztán újra ordított, hogy ez csúszik és kiszaladt. Rajtam ekkor már kori volt, így patthelyzetbe kerültünk - én a jégen, ő kívül. Bende amúgy engem folyamatosan lökdösött, hogy menjek korizni, de ő nem akart jönni, inkább elkezdte nyomkodni a játék és kóla autómaták gombjait. Gondoltam hát, hogy ameddig biztonságban van, addig akkor én csúszkálok, hátha kedvet kap hozzá, ami be is jött, mert egyre gyakrabban jött megnézni mit csinálok, végül bemerészkedett ő is a jégre. Cipőben ugyan, de ott volt. Kicsit lökdöstem őt egy fakutya szerű pingvinen, ami még OK volt, mert én se vagyok ugye annyira stabil jégkorizó, de aztán ő már csak szaladgálni akart. A jégen. Én meg totál frászban császkáltam utána, hogy mikor esik majd pofára, de nagyon, de egész ügyes volt, nem esett.
Én mondjuk az egy óra után csatakosra izzadtam, és a hajlongástól a derekam majd leszakadt, ne feledjük, hogy jó 10 centivel feljebb kerültem a kori miatt, míg Kisbende maradt ugyanolyan magas. Még nem döntöttem el, hogy vele is folytatom-e a korizást, még szerencse, hogy itt alkalmanként kell fizetni - egy óra 3.70, ami kevesebb, mint 1500 Ft és ebben már benne van a koribérlés a babának és nekem is.
De lehet, hogy ez még korai neki, és nekem is, mert jobban kéne tudnom ahhoz, hogy őt is tanítgassam.
Hasonló kudarcot vallottunk a bébi úszással is. Ez amúgy 1.50 (500 Ft) de ha bérletet vesz az ember, akkor alkalmanként 1 font (350 most) és csak akkor pecsételik le, amikor megy az ember, tehát nem megy kárba egy alkalom sem, ha a gyerek beteg.
Ezért a baráti pénzért, van ugyan edző, de nem jön be a vízbe és mondunk ugyan közösen néhány mondókát, meg van némi tanácsadás, hogy mit is kéne csinálni, de korántsem annyira profi, mint az otthoni babaúszás tanfolyam, amire jártunk. (Igaz, sokkal-sokkal olcsóbb!) Szerencsére még emlékszem rá, hogy kb milyen fogásokat, mondókákat használtunk ott, így azt be tudnám építeni.
Ám minden jószándék kútba esett, ugyanis Kisbende amint meglátta a nagy vizet, totál pánikba esett. A lépcsőn még jól érezte magát, és szívesen pacsázott, de amint az ölembe fogtam és nem volt a lába alatt talaj, azonnal üvölteni kezdett. Úgy kapaszkodott belém, mint egy kismajom, semmiféle gyakorlatra nem volt nyitott, semmiféle játék nem kellett neki, és ha megpróbáltam kicsit is kinyújtani a kezem, akkor ordított. Volt amúgy ott egy kislány, Bendével kb egyidős, aki karúszóval ugyan, de tök profin úszott már, és állítólag négy hete volt először itt, ami azért inspiráló. A végére amúgy Kisbende kicsit megnyugodott, az éneklés mindig jól hat rá, és hajlandó volt megfogni egy labdát majd egy gumikacsát is, amihez pedig egy kezével el kellett engednie.
Megjegyzem, nem is értem ezt a kétségbeesést, nem volt se merülés, se más szadi dolog, csak jó meleg vizecske és anya. Ezt viszont tuti nem hagyjuk abba, mert az úszás jó, a vizet meg amúgy szereti Kisbende és még közel is van. Én mondjuk itt is lefáradtam, és a baj az egészben, hogy ez még sportnak se számít.
Most így állunk hát sportügyekkel, a fénykép meg nem tudom miért ilyen homályos - lehet, hogy a hideget nem bírja a kis kompakt gépem, lehet, hogy a fény rossz. Már csak abban reménykedem, hogy a szülinapomra kapok egy jobbat és akkor majd csak lestek, hogy milyen szuper blogfotókat postolok.