Három gyerekkel irány Anglia!

Be ne dőljetek a képnek. A fürtös angyalka ugyanis, aki álmatagon bájolja a kamerát nagy hóhányó. Egy igazi macsó, aki döbbenetesen máshogy működik, mint a lányok.

Éveken át hallgattam a fiús anyák litániáját, akik azt hajtogatták, hogy könnyű dolgom van a lányokkal. Mert a fiúk, na azok sokkal nehezebb esetek. Én meg soha nem értettem, miért lenne nekem könnyű dolgom. Másfél év korkülönbséggel, PKU-val és egy meglehetősen nehéz természetű kisebbik lánnyal, aki mindig a saját feje után ment és a gránitszikla keménységű akarata rendszeresen megtörte a mi fegyelmezési kísérleteinket. Fiú, lány? Ugyan már. Vannak könnyű és nehéz esetek mindkét nemben, ne mondja nekem senki, hogy könnyű nekem, mikor nem alszanak, nem esznek és irdatlan hisztisek is tudnak lenni a lányok.
Szóval szilárdan hittem, hogy ez az egész csak legenda, tudjátok, mint amikor azt mondják, hogy akinek sokat ég a terhesség alatt a gyomra, annak hajas babája lesz. Ez is nagy marhaság. Az én gyomorégésem óriási volt minden egyes gyerekkel - a lányaim mégis kopaszak voltak két éves korukig. Ebből okulva egy pillanatig nem hittem ebben a fiúk teljesen mások dumában, de aztán megszületett Kisbende. És ismét kiderült, hogy az anyaság folyamatosan arra kényszeríti az embert, hogy felülvizsgálja a meggyőződését.
Merthogy Kisbende tényleg más, mint a lányok. És az csak egy dolog, hogy imádja a kocsikat. Ez ha jól belegondol az ember, nem lenne olyan egyértelmű egy olyan lakásban, ahol az egy főre eső babák, plüssállatok és apró lányos csetreszek száma a végtelen felé konvertál. Na, nem mintha nem vettünk volna azonnal Kisbendének kocsit, kék csörgőt és pár hasonlóan kemény macsó holmit. De azért ezek mennyisége logikus módon nem tud vetekedni azzal a játékdömpinggel, amit a lányok az elmúlt évtizedben felhalmoztak. Bende pedig természetesen mindent felfedez, kipakol, átrámol és megfigyel. Fiús és lányok játékokat egyaránt. És teljesen egyértelműen a fiúsakat komálja. Nem is kicsit.
A nagy kedvenc Thomas, a kisvonat - van már belőle pulcsi, tányér, pohár és persze rengeteg vonat is, amivel órákon át tud elmélyülten játszani. Felépíti a sínpályát, egymás mögé rakja a vonatokat és kocsikat, majd tologatja őket le föl, és közben lelkesen mondogatja, hogy "csucsu" - merthogy az angol kisvonatok ezt mondják, nem a sihuhut. Nekem fura ez a nagy lelkesedés - de a férjem, aki boldogan osztja meg Kisbendével ezeket a játékidőket semmi furcsát nem lát abban, mit lehet órákon át élvezni a vonattologatásban. Ő azt nem érti, hogyan lehet a Barbie babákat állandóan öltöztetni és fésülgetni. Mi a fene jó van abban. Szóval azt kell hinnem, hogy ez tényleg pasis dolog.
De még ölelni is másként ölel. Sokkal bújósabb, mint a lányok, amit szintén sok fiús anyukától hallottam korábban, de soha nem hittem el. Hiszen fiúkról beszélünk ugyebár - de igaz, sokkal többet ölel, puszil, mint a lányok. Igaz, amikor valamin feldühödik, a keze is hamarabb jár el. Odacsap, a falra, a szekrényre, akár rám is, ha épp teljesen bevadul, pedig ez utóbbi nagy-nagy tilalom alatt van. De olyankor, ha igazán felmérgesedik valamin, akkor nem érdekli semmi - még az sem, ha magának fájdalmat okoz. Megtörtént, hogy olyan erővel verte a hiszti alatt a földbe a fejét, hogy kiserkent rajta a vér, pedig szőnyegpadlónk van. Szóval temperamentum az van, kérem szépen és nem könnyű kihívás ezen finomítani.
Még akkor is, ha egy szóban kellene megfognom Kisbende jellemét, akkor azt mondanám rá: mosolygós. Egész nap nevet, kuncog, vihorászik, szeretget minket, ölelget, bújik az ölünkbe és tényleg bearanyozza mindenkinek a napját, aki csak találkozik vele. Én ilyen jókedélyű gyereket még nem láttam. Nemcsak másnál, de a magaméi között sem. Mindennek örül, mindenért hálás.
És a tesók? Na, ott aztán mégnagyobb a szerelem. Rengeteget foglalkoznak vele, játszanak vele, mondókákat tanítanak neki, szavakat, játékokat. Bíborkám mondta is, hogy ő nem érti, mert a könyvekben és a filmekben a nővérek idegesítőnek tartják az öccsüket, de Kisbendét csak imádni lehet.
Hogy akkor miért nehéz mégis? Egyrészt mert óriási a mozgásigénye. Jönne-menne egész nap. Sétálni nem tud, csak szaladni. Ha ilyenkor felemelem, mint egy rajzfilmfigurának, tovább mozog a lába, gyűri a kilométereket a levegőben is. Fura módon akkor a legboldogabb, ha útra kel a család és új helyeken járunk. Bár a szomszéd park is jó neki, ott is szívesen játszik - de a kezem például nem fogja meg, hiába kérem. És ha erőszakolom, akkor leveti magát a földre, egyszerűen kicsúszik a kezeim közül és addig ül ott, míg rá nem hagyom, jöjjön csak a maga tempójában. Ami nem lenne baj, de egyre nehezebb utolérni, és az istennek nem áll meg. Érti ő, mit jelent az állj meg, vagy a stop. Ha játékban próbálgatjuk, akkor szót fogad. De ilyenkor mégis huncutkodásnak veszi a parancsom, ezért az ő szófogadására nem bíznám az életét az út szélén.
Az etetése se könnyű mostanság - egyrészt egész nap enne, nassolna - másrészt komoly bojkottba kezdett egészséges ételek terén. Semmi gyümölcs, zöldség, főzelék - csak édes tészták, csoki, keksz. Az ebédlőasztal bohóca, mert mindenki tényárjából kér, majd a lenyalogatott és nem kívánt falatokat kedvesen visszaadja. És ragaszkodik is ahhoz, hogy a kiszemelt illető ezt megegye. Ma este az apja össze koktélparadicsomát megnyalogatta (hátha valamelyik ízleni fog neki, de nem) és aztán komótosan belenyomta mindet az apja szájába. Egyszerre persze. Igen, ez kicsit gusztustalan, de ő ezt annyi bájjal és kedvességgel csinálja, hogy lehetetlen ellenállni neki. (A csajok azért ebben a játékban nem partnerek.) Ráadásul ha visszautasítjuk a jó szívvel adott ajándékát, akkor sírni kezd. És azt senki nem bírja elviselni.
A fiús anyaságban azt hiszem az a legnehezebb, hogy az ember teljesen új területre kényszerül. Mert Kisbende könyvekben is csak az autósat szereti. A teherautót és a markolósat meg a betonkeverőt még felismerem. De fogalmam sincsen, hogyan hívják azt az autót, amelyik maga előtt tolja a homokot. Túrós autó? És bizony kiderült, hogy olyan nagyszerű vonatpályákat se tudok építeni, mint apa. Félre is tol a gyerek, ha játszani akarok vele, és hívja az istent. De még a szobatisztaság project is jobban megy apának, akivel simán elmegy a WC-re és két aktus között szárazon hagyja a pelusát. Előlem meg kacagva elszalad, ha hívom. Merthogy vannak kérem fiús dolgok. És fura most, hogy már most kimaradok bizonyos dolgokból, amikhez mint nő nem értek.
De az biztos, hogy igazi szerelem ez, ami anya-fia között úgy hallottam teljesen természetes. És nem vagyok egyedül. Kisbende meg csak fürdik a nagy szeretetben, ami mindenhonnan árad rá és valami elképesztően kedves, vidám és huncut lénnyé fejlődött, aki egy hónap múlva lesz két éves. Döbbenet, milyen nagyfiú..