A blogolásban azt hiszem az a legnehezebb feladat, amikor az ember a családtagjairól ír. Naná, hiszen az ő életük szorosan egybefonódik a bloggerével. Szegény családtagok időnként bágyadtan tiltakoznak, hogy tán mégse kéne ezt meg azt megírni, de ha a téma olyan, akkor bizony hiába.
A férjem is mondta, hogy nem kéne ezt a munka dolgot nyilvánosságra hoznom, és várjak csak vele. De hát ez brutálisan nehéz volt. Mégis, szót fogadtam. Vártam 1-2 napot, de mikor már a kezünkben is volt a papír, nem bírtam tovább. Mert hát nem nagy titok, változik is tényleg az életünk vele, és mert bevallom, büszke is voltam a férjemre, hogy ilyen jó állást kapott. Ma el is kezdett dolgozni, és kipróbáltuk, milyen is az, amikor én viszem-hozom a csajokat, reggel a háziorvosnál kezdek (naná, hogy pont most) utána tanfolyamra rohanok, majd haza, ebédet főzni, és még délután a csajokkal is tanulok. Nem mondom, elfáradtam rendesen, de a dolgok azért elég jól mentek.
Közben az ember pedig elment a cég által szervezett tanfolyamra, aminek az lett volna a célja, hogy bevezessék a dolgok működésébe. Ő azonban ebben a pár órában azt értette meg, hogy szép ez az állás, meg jó is - de nem neki való és nem szeretné csinálni. Amiket elmondott, azt kell mondanom, én bizony maximálisan egyetértek vele, különösen azért, mert tudom, milyen nagy gyönyörűség és öröm, ha az ember imádja az állását, és milyen kínlódás, ha nem szereti. Szóval ha nem nagyon muszáj, akkor az utóbbit nem érdemes erőltetni, mert nem lesz jó vége.
Szóval a dolgok most visszaváltoztak azzá, ahogy korábban voltak. Csináljuk amit eddig, dolgozunk itthonról és úgy vélem, így se fogunk unatkozni. A szemünket meg azért nyitva tartjuk, hátha majd egy olyan álomállás is beesik, amiért érdemes feladni a mi kis szabad életünket.
És mégse
Posted by Fodor Marcsi on
- -
Éppen keresni akartalak, hogy megkérdezzem, hogyan is boldogulsz. :-) Ezek szerint minden a régi kerékvágásban. Igazatok van, Gábornak is ajánlottak olyan feltételekkel melót amire azt mondta, na ezt köszi szépen nem. Teljesen megértem! Kitartás. Puszi
Jól tettétek! :)
Én is bántam már meg olyan munkát, amiről az első pillanatban éreztem, hogy nem kellene ez nekem... Jobb lett volna, ha magamra hallgatok, mert olyan kiégéshez vezetett röpke egy hónap azon a munkahelyen, hogy azóta is nyögöm. (Vicces az egészben, hogy az akkori főnököm egy a kiégésről készült cikkemről azt mondta, hogy olyan, hogy kiégés, nincs is....)
Akkor itt egy ellenvelemeny, sztem par napot/hetet lehetett volna ennek adni, vegulis eljonni barmikor lehet, es az biztos, h egy munkahellyel a hata mogott az ember konnyebben talal masikat, alomabbat, mint szabaduszokent.
Aztan persze fogalmam sincs, mirol szol az egesz a valosagban, igy elmeletileg ez a velemenyem :)
Zsuzsi, én azt hiszem, hogy kellő tapasztalattal az ember el tudja dönteni, neki való-e egy állás, vagy sem. És ha már valaki kezdetektől kezdve azt érzi, hogy nem, akkor nem feltétlen kell erőlködni akkor, pláne, ha amúgy van más munkája és választása.
Amúgy ha aláírja a szerződést, akkor két hónap a felmondási idő és még próbaidő alatt is két hét...
Ha Angliában az ember nem az alját célozza meg, akkor sokszor az a legnehezebb, hogy elfogadtassa az angolokkal, hogy a világ más részén, konkrétan Magyarországon is vannak okos emberek. Ha viszont már van akárcsak egy angol referenciád (amit fel lehet hívni!), akkor a dolgok sokkal könnyebben mennek. Ilyenformán én azt mondtam volna, hogy ha komoly a terv, hogy maradtok és a férjed itt fog dolgozni, akkor ne adja fel, és kezdje el építeni a hálózatot maga körül. Ahogy az lenni szokott, az első munkahely sehol sem a legjobb, de van honnan továbblépni.
Persze fentiek csak gondolatok, s mivel nem tudni semmit sem a munkáról - ami akár lehet valami afrikai zsoldoscsapatkiképzősegédhelyettesi munka is - hát inkább nem mondok semmit :)
Elvben mi is így gondoltuk. Aztán a gyakorlat azt mutatta, hogy a zsoldoscsapatkiképzés távolabb áll az uram lelkétől, mint gondolta volna.
A rövid időre kényszerből elfogadott állásokkal szerintem az a baj, hogy nem mutat túl jól a CV-ben hogy 1 hónap után felmondott, vagy legalábbis máris másik állást keres. A húgom ezért szívott egy évet keleten mert egyszerűen minden HR-es első kérdése volt, hogy ugyan miért is akar máris váltani?
Biztos akad valami jobb is majd, ha nem égetően fontos akkor szerintem is jól tette, hogy inkább visszakozott. Neked pedig legalább nem kell annyit logisztikáznod :)
hádde a CV-be azér nem kell mindig mindent beírni...csak nem trekkelik le az összes papírodat külföldön.
Molly,
Igen, de most arról van szó, hogy első ottani munka, és hogy azért fogadja el és bírjon ki egy kicsit akkor is ha nem tetszik neki, mert akkor ezután már könnyű lesz munkát találni, mert van referencia, stb. Ha nem írod be , akkor meg minek szenvedni?
ergo vagy szenved, de akkor ne egy hónap legyen hanem min. 6, vagy inkább egy év, ha meg a "zsoldoscsapatkiképzés"-t nem bírja eddig akkor meg kár belekezdni. Szerintem.