#Post Title #Post Title #Post Title

Évkönyv dömping idén is

Emlékszem, hogy amikor gyerek voltam december környékén a nagyobb újságok kiadták a maguk kis évkönyvét. Volt az Élet és Tudománynak, a Fülesnek, a Nők Lapjának. Tudom, hogy néhány kiadónak még most is van ilyen kiadványa. De az a pár elrejtőző kis szerény fekete fehér könyvecske hol van a nagy angol Annual piachoz képest...!

Errefelé ugyanis az évkönyv piac kifejezetten virágzik - tévéműsorok, sztárok, mesék, focicsapatok mind, mint kiadják a maguk kis évkönyvét sok-sok éve. Mindegyik hasonló formátumú: A4-es és végig színes. Naptár az nincs benne a hazai évkönyvektől eltérően, de egy csomó érdekes olvasmány, feladat, kép, ami másutt nem jelent meg.
Az Annualokra tavaly kattantam rá, amikor december-január környékén felfedeztem, hogy ezek bizony olcsók és az áruk folyamatosan esik. Amikor augusztusban megjelennek a jövő éviek, még 8 font az áruk. Október-november környékén már akciósan is ki lehet fogni, mondjuk hogy ha veszel egyet, a másikat féláron kapod. Aztán decemberben már csak 4 font, a két ünnep között kettő, ilyenkor januárban meg már csak 99 penny. Ami még a mostani brutál 380-as árfolyamon is piti pénz. Igaz, ekkor már sietni kell, mert ennyiért a bolondnak is megéri, tehát a menők (Barbie, Hercegnők, Tündérek, Cheryl Cole, X-faktor, Manchester United) gyorsan elfogynak. Ami pedig még utána is megmarad, azt már 50 penniért is odaadják, csak azok általában már tényleg nagyon érdektelenek. (Általában a fiúsak és valami titokzatos módon a Star Warsosak.)
Őszintén szóval eredetileg csak azért kezdtem el venni ezeket, mert ezek olcsóbbak, mint a gyerekújságok. A Barbie és Hercegnő Magazinokat a lányok 3 éves kora óta rendszeresen veszem. És mivel kidobni egyet sem lehet (szentek...) ámde önmagukban szétesnek, gyűrődnek, így otthon a könyvkötőnél mi csináltattunk belőlük évkönyveket - marha drágán. (Egy újság minimum 500 Ft, a könyvkötő meg háromezerért rakott egybe 10-20 darabot) Igaz, megérte, mert azóta is rendszeresen előveszik, olvasgatják, míg sima újságként már tényleg rég elveszett volna. Az egész gyűjtési mániának az vetett véget, amikor kiköltöztünk. Itt ugyanis olyan brutális választék van gyerekújságokból, hogy képtelenség mindet megvenni. És bár a lányok imádják és olvassák őket, megegyeztünk, hogy heti egyet kaphatnak ketten. (Esetleg kettőt, ha épp utazunk, és akkor a vonaton van mit nézegetniük.) Vettük is a Phineas&Ferb Magazin, a Csingilingeset, a BBC kézműves magazinjait, a Monster High újságot, Rovatgyűjtős magazint, Sparkiling Worldöt, Bratzot, Littlest Pet Shopost, Zoobles-osat és még ezerfélét.
Afféle pénztárcakímélő kompromisszumként kezdtem tavaly Annualokat venni - mert mondjuk egy Disney Princess Annual épp úgy néz ki, mint a hasonló című újság, ugyanolyan feladatok, képregények, mesék vannak benne - csak éppen egy font az ára ügyesen megvéve. Ráadásul keményfedeles, tehát még tartós is. És amikor erre rájöttem, beindult a fejemben a gyűjtési szenvedély. És vettem olyan 25 darabot, és osztottam szép, fokozatosan. Most ott tartunk, hogy még 3-4 darab mindig a szekrényben van, de azok fiúsak, és bár biztos vagyok benne, hogy Kisbende is imádni fogja a Karib tenger kalózait, Chuggingtont és a Star Wars trilógiát, még nem jött el az ideje.
Viszont jöttek az újak, és sajnos úgy tűnik, hogy a múlt héten volt az igazi szezon, mert a belvárosban csak ezt a hétfélét találtam, ami a kezdőképen látható. Mármint a minket érdeklő témák közül. Se Hercegnők, se Barbie-k, se Tündérek. Viszont van Brownies-os, ami ma egész délutánra programot adott a lányoknak, különösen, hogy tavaly ilyet nem láttam és vettem, szóval ez most egész új élmény volt.
Persze azért nem adtam még fel, veszek többet is. (Zsolt ilyenkor égnek emeli a fejét és nem érti, hogy miért kell már megint könyvet vennem, mikor annyi van már így is, és egyáltalán nem képes felfogni, hogy ez kifejezetten jó beruházás, és hogy most valójában éppen spórolok, nem pedig agyatlanul költekezek...)
Igaz, most nehéz védenem az álláspontom, mert az utolsó helyen jól megszívtam, kétszer fizettem ki a cuccot véletlenül. Mert először lehúzták a kártyám, ám a pénztárgép kidobta, hogy nem fogadja el. Mire én kifizettem kp-val a vásárlás összegét. Itthon várt az SMS értesítő (a telómat okosan itthon hagytam) hogy márpedig levették a bankszámlámról is a pénzt. Szóval holnap visszamegyek a kétféle számlával (a visszautasítottal és a kifizetettel) és a telefonommal, ami bizonyítja, hogy a tranzakció mégis megtörtént. És hogy visszakérjem a túlfizetésem. Kis bibi, hogy a magyar kártyámmal fizettem, amin a 13 font éppen 5070 Ft-ként jelenik meg. És hogy ezt meg fogják-e érteni, hogy bár különbözőnek tűnik, az ugyanaz az összeg... hát nem tudom. Az időpont és a bolt neve stimmel, de itt nem ismerik igazán az SMS értesítőt, szóval nem tudom, hogy hinni fognak-e nekem. Szóval előre szorongok, mert utálok minden reklamálós ügyintézést.

2 Responses so far.

  1. Ildi says:

    Kíváncsi vagyok,remélem sikerül visszakapnod a pénzt!

  2. Judit says:

    Ne szorongj mert itt a reklamacio megszokott dolog. Sot ha eleg ramenos vagy, meg egy kis karteritest is kicsikarhatsz. A ferjem fonoke ketszer fizetett a tescoban. kb 100 fontos nagysagrendrol van szo. Azaz ketszer vontak le a kartyajarol az osszeget. Reklamalt, hogy ez miatt nem tudott elutazni ahol mar le volt foglalva minden es kapott 40 fontos vasarlasi utalvanyt. Majd irj egy bejegyzest arrol is, hogy mit tudtal intezni!

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...