Három gyerekkel irány Anglia!

Mi a Foleshillen lakunk. Magyarországról nézve ez a szó semmit nem jelent - de Covenrty lakosai nagyon is jól ismerik ezt a környéket. Látom a szemükön, amit ha meghallják ezt a szót, kicsit összevonnak, az orrukon, amit elfintorítanak. Hát igen. A Foleshill nem a legjobb városrész.

Színes hely, a szó minden értelmében. Tele zsibongó boltokkal, amelyek a házfalon túlnyúlva szélesen elterpeszkednek az utcán. Minden bolt dobozokra, asztalokra rakja a portékáját és kivonul az utcára, mintha csak a piacon lennénk. Százféle náció, mindenféle bőrszínnel válogat, és közben soha nem hallott, ismeretlen nyelven beszélnek. Főleg urduul. Ami otthon Besenyő Pista bácsi vicce, az itt valóság. A suliban épp most szerveznek urdu nyelvórát az érdeklődő gyerekek számára ebédidőben. És a könyvtárban is sok-sok polcon állnak az urdu könyvek - magyar egy sincs. Hiába, no, mi Indiához képest nagyon kis ország vagyunk.
A Foleshill élénk világa sokakat irritál. Külföldiek, bevándorlók élnek errefelé. Itt dolgoznak, itt tanulnak, itt főznek - nagy zajjal, szaggal, jókedvvel. Merthogy a Foleshill ugyan nem jó környék, de nem nevezném veszélyesnek sem. A kóruspróbákról este 10 után sétálok haza, de mivel az utca ilyenkor még tele van emberekkel, nyitva lévő boltokkal, nem igazán kell félnem. Jó, persze a pasik néha füttyögnek, de hát ezt az Andrássy úton is megkapom. Különben is, a rendőrörs itt van a szomszédban. Mióta itt laktunk, egyszer láttunk komoly esetet, amikor testületileg kivonultak, amikor egy fiatal pasi elkezdte rugdosni a buszmegálló kukáját és brutálisan káromkodott. Persze brit volt és fehér. Szóval a közbiztonságra nem panaszkodhatom - de azért a kórusbéli csajok, ha látják, hogy indulok haza, rendszeresen hazavisznek kocsival, hogy azért ilyen későn, ilyen rossz helyen ne sétáljak egyedül. Hiába magyarázom nekik, hogy nincs mitől félnem. Számukra ez akkor is veszélyes terep.
Pedig szerintem a Foleshill zseniális hely. Tele van boltokkal, de csupa különlegessel. Mivel ez egy indiai negyed, nagyon sok a ruha és anyagbolt, ahol a kirakatban színes szárik vannak, csillogó, ragyogó selymek és kelmék, szikrázó ékszerek. A helyi nők ilyenben járnak - és gyönyörűek 15-től 70 éves korig elegánsak. Amikor a húgom itt volt, össze is szedtük a bátorságunk, és bementünk egy boltba, de kiderült, ami igazán szép, az rettenetes drága, így még nem vettem magamnak, pedig erősen vágyom rá. Még akkor is, ha tudom, hogy felesleges.
Ha ruhát nem is, zöldséget rendszeresen innen szerzünk be. Elképesztő a választék és sokkal ízletesebb, mint amit a szupermarketből hozunk. Krumpliból ötfajta, lencséből tíz, rizsből húsz a választék. És mióta itt vásárlok, új világ tárult fel előttem, még az olyan egyszerű, unalmas köretek esetében is, mint mondjuk a rizs. Míg otthon én csak az A és B rizst ismertem, és esetleg a gyorsrizsbe kevert vadrizst (tudom, kulináris szegénységi bizonyítvány) itt bátran válogatok a teljesen ismeretlen fajták között, tesztelve, melyik mit tud. Vettem puding rizst, ami tényleg önmagától besűrűsödik és varázslatos módon levet eresztve alakul át tejberizzsé a tűzön. Pergős gyorsrizst, ami soha nem ragad össze, még akkor se, ha be akarom sűríteni, szóval képtelenség a maradékok estére tejberizzsé varázsolni, de van ragacsos rizs is, amiből isteni rizibizit vagy rizottót tudok csinálni, igaz az utóbbihoz külön rizottó rizst is árulnak. Én mindenből a legkisebb kiszerelést veszem, ami egy kiló - de a rendes indiai háziasszonyok a húszkilósat veszik, amit a boltok elé raknak le, onnan lehet közvetlen a kocsiba pakolni. Áradozhatnék a fűszerekről is, a búzadaráról, amiből háromféle finomságút is lehet kapni, a durvától (ami az otthonihoz hasonlít) egészen a lisztfinomságúig, amiből sokkal lágyabb tejberarát lehet készíteni.
De amiért hetente többször is elzarándokolunk, az a helyi gyümölcs és zöldségválaszték. Nem mondom, hagyományos európai termékből nem hasítanak. Répából, gombából, karalábéból csak egyféle van. De padlizsánból háromféle közül kellett ma választanom. A sötétlila bébi, az indigókék gömb alakú, vagy az élénklila hosszúkás mind ott kellette magát. A gránátalma fillérekbe kerül, a kókusz friss, a banánból barna, zöld, kövér és hosszúkás sárga is kapható. Rengeteg friss fűszernövény, koriander, menta, zsázsa. Ráadásul hármat választhatok egy fontért, de nem tudok annyit főzni, hogy mindet fel tudjam használni. Ma a gyerekeim gránátalmát nasiztak, friss licsit, mangót és egy fura gyümölcsöt, ami úgy néz ki, mint egy hatalmas, ragyogó alma, de igazából körte íze van. Ezek nem csak kulináris kilengések a tányérunkon - errefelé a mindennapok része. Itt ugyanis ezt lehet kapni. És még annyi mindent ki se próbáltam! A kapható zöldség-gyümölcsfélék 80%-a teljességgel ismeretlen számomra, és fogalmam sincsen, hogy mire lehetne használni.
Döbbenet volt számomra, amikor legutóbb passió gyümölcsöt kaptunk Urban Explorers klubon (mindig van gyümi nasi) és láttam, hogy a friss gyümölcsnek élénk penészzöld színe van belül, ami keveredik a gyümölcs sárga magjainak tónusával. Ha otthon vágtam volna fel, biztosan megy a kukába. Romlott, gondoltam volna. És hogy mind olyan? Hát átvertek a zöldségesnél, rámsózták a vackot. De itt a klubban kiderült: ennek ilyennek kell lennie. És a zöld szín a jó. És tényleg finom volt. Szóval nem árt néha egy kis eligazítás.



Ez a Foleshill nagy előnye. Az indiai nők minden nap főznek. Minden nap frisset és ehhez a legjobb alapanyagokat hozzák el nekik a világ minden tájáról. Ráadásul fillérekért. Itt vásárolni mindig a legolcsóbb megoldás, és a legizgalmasabb is.
Persze vannak furcsább boltok is. A kezdőfotó például egy temetkezési vállalkozó kirakata, aki azt reklámozza, hányféle temetést is tudnak csinálni. Íme a kirakat másik oldala, csak hogy teljes legyen a kép:

A vallások egy részéről még nem is hallottam. (Tudom, újabb komoly hiányosság...) A rasztafariánus ugyanis nem hiszem, hogy regis temetést jelentene. Az is egy hit, kérem.
A helyiek azonban nem a halálra készülnek. Az élet pezseg, forr, a férfiak kávéznak minden egyes étteremben, én pedig egyre jobban szokom a brutálisan csípős curry ízét. Amiről ugyan én otthon még azt hittem, hogy egy fűszer, és csak itt derült ki számomra, hogy egy elképesztően finom egytálétel, amiből még az enyhe verzió is kerítés szaggató. De olyan ízek vannak benne, hogy a hasam belekordul, amikor csak rágondolok. (És milyen fura zöldségeket tesznek bele! A kókuszter adja a selymességét, de van benne okra és karala is. Többek között.)
A csadros nő lassan már mindennapos látvány a szememnek, és már a teljes arcot takaró burkás nőkön sem döbbenek meg. Beszélgettem már pár ilyennel és tudom, hogy el se tudják képzelni, hogy levegyék magukról a fejfedőjüket, ahogyan nagyanyám se vette volna le semmi pénzért a fejéről a kendőjét. Meg is szólták volna a szomszédok.
Ó igen, a kultúrák különbözősége izgalmas és jó. Még akkor is, ha azért a hátrányát is látom. Mert a Foleshill piszkosabb, mint Coventry más részei. A szemétkezelésben nem túl jók a helyiek, és néha döbbenetes szemétkupacok vannak az út szélén. És most már tudom, hogy a helyi sulik sem hasítanak. De cserébe a külföldi gyerekeket nem csúfolja senki, és az én magyar lányaim rengeteg sikert zsebelhettek be, ami jót tett az önbizalmuknak.
Ha a Foleshillen lenne számunkra a végállomás, akkor talán sötétebben látnám az életem. Mert ez tényleg a helyi szegénynegyed - és ez még akkor is nyilvánvaló, ha mi a környék legjobb házában lakunk. De én úgy nézem ezt, mint izgalmas kalandot. Illatos, ízes izgalmakkal, belépővel egy Angliától olyan nagyon eltérő világba. Foleshilli vagyok. És bevallom, nagyon élvezem.