Mérföldkőhöz érkeztünk Kisbende beszédfejlődésében. Elkezdett mondatokat mondani. Méghozzá tényleg két nyelven.
Megfigyeltétek már, hogyan is fejlődik egy gyerek beszéde? Gagyarászik valami értelmetlent, mondjuk "vagyala" és akkor mi rámondjuk, igen, ott az alma. És megtapsoljuk és örülünk neki, hogy beszél. Mindenki boldog, a gyerek meg rájön, hogy hú, hát beszélni érdemes, mert akkor boldogok lesznek a szüleim, szépen mosolyognak és kapok puszit, esetleg ha anya olyan, még csokit is.
De mi van azzal a nyomorult gyerekkel, aki olyan nyelven beszél az anyjával, amit az nem ért? Hát az szívás. Kisbende ugyanis beszél, jajj már nagyon régóta - de számunkra nagyrészt halandzsa amit mond. De annyira, hogy azt még lefordítani se volt érdemes. De tegnap amikor kész lett a tesója ebédje, és letettük az asztalra, Kisbende elkiáltotta magát: "Bíbor gyere hammázni!" - és nem minket ismételt, mert ezt mi nem mondtuk (egyfelől ez Borsi ebédje volt, másrészt én nem mondom, hogy hammázni.) Annyira tisztán, szépen ejtette ki a szavakat, hogy csak néztünk egymásra az apjával nagy szemekkel, hogy jé, ez a gyerek nemhogy beszélni tud, de még a ragozás is megy neki. Ha nem lett volna ott az apja is, akkor isten bizony én azt hittem volna, hogy csak hallucináltam, annyira feltűnően szépen ejtette ki a szavakat. És a csoda nem egyszer volt, mert ma, amikor anyámat hívtam a számítógépen, akkor megragadta a mikrofont és azt mondta, "Szia Mama!" - amit szintén nem én adtam a szájába, hogy mondjad te is fiacskám, másfelől én nem is mamázom az anyámat. De itt nem áll meg a dolog, mert végre felfedezte a könyvek világát is (csucsuzás háttérbe került kicsit) és lelkesen mutogatja, hogy "béka", "eper", "felhő", "nap" - mikor mit lát a képeken. Szóval minden este Boribont kell mesélni és nagyon élvezi.
Ám ugyanennyire szereti az angol dolgokat is. Esténként hallgatja a kis angol nyelvű zenés CD-jét, amit ugyan le akartunk cserélni magyarra, de nem szerette a cserét, mi meg ráhagytuk. És sokat hangoskönyvezik is. De ami talán ennél is fontosabb, hogy hetente kétszer jár bölcsibe is, míg én tanfolyamozok, ami nem sok, másfél-két óra, de ez mégis sokat használ. Főleg azért, mert ami nekem teljes halandzsa, annak úgy tűnik, hogy angolul igenis van értelme. A mai tanfolyamra kicsit hamarabb értem oda, és jó negyedórát egyedül volt a bölcsiben, és a gondozónővel ketten mutogattuk neki az általa kiválasztott mesekönyvet. Mert először Bende csak annyit mondott, hogy "bu" - mire a bölcsis néni megerősítette, hogy igen, sok "book" van a falon. Aztán Bende mondta, hogy "in" és tényleg, zöld színű volt a polc, amiről a könyvet választotta. És ahogy hallgattam a kettejük beszélgetését, meg kellett állapítanom, hogy igen, a gyerek használja az angolt csak én ezt nem erősítem meg, mert mindig a magyart akarom kihallani. A nagy döbbenet amúgy este ért, amikor Boribon után Dr Seusst vette a kezébe a gyerek és folyamatosan ismételgette a dolgokra mutatva, hogy vatiti. Nekem persze újra fel se tűnt, hogy ennek értelme lenne. Vatiti, vatiti, hát mondogat valamit, gagyarászik. A férjem azonban megállt az ajtóban és csak annyit mondott, miért kérdezi a gyerek, hogy "what it is?" - és akkor leesett, hogy jé, tényleg ezt mondogatja. Amit a bölcsis néniktől hall - nézegetik a könyvet, és közben megbeszélik, hogy mi ez, mi az.
Amúgy sok jó dolgot csinálnak ezekben a bölcsikben. A legjobb, hogy sok könyvet nézegetnek, de van színezés, gyurmázás, festegetés és múltkor még arcfestést is, amiről előbb azért megkérdezték a véleményem, hogy engedélyezem-e. Szerintem amúgy Kisbende még kicsi ahhoz, hogy az ilyet élvezze, de legalább csináltam pár aranyos képet róla, mielőtt lemostam.
Kisbende beszéde amúgy tényleg érdekes, mert nem csak az angol és a magyar keveredik benne, hanem a jelnyelv is. Például szívesen ismételgeti amit mondok, de ha például azt kérem, hogy mondja azt, hogy cica, akkor azt semmi pénzért nem ejti ki, csak azt a jelet mutatja, amit a Sing&Sign órán tanultunk és még egy csomó dologgal így van. Amire van jel, azt nem akarja mondani, akkor sem, ha tudná. Így utólag nem tudom, hogy jót ötlet volt-e beíratni, nem hátráltattuk-e ezzel a beszédfejlődését. A tanfolyam ugyan azt állítja, hogy épp az ellenkezője az igaz, és én nem tudom bizonyítani, hogy enélkül jobb lenne a helyzet és többet beszélne a gyerek. Lehet, hogy még kevesebbet és többet hisztizne, hogy nem értjük.
Nem mondom persze, hogy nincs hiszti, de azért ennek a jelnyelvnek köszönhetően érezhetően kevesebb, mert tényleg el tudja mondani, amit akar és szép, udvarias gyerek lett. Azt például gyönyörű szépen mondja angolul,. hogy "please", miközben amúgy a jelét is mutatja a kérésnek, és ez azért szokott tetszeni az embereknek. De ha valamit szeretne és nem kapja meg azonnal és belelovallja magát a hisztibe, akkor elég rászólni, hogy kérd szépen, azonnal megnyugszik, és mondja, hogy "píz". De ha megkérdezik angolul, hogyan hívják, vagy hány éves, azokat is elég szépen tudja már mondani. Igaz, néha még keveri a két kérdésre adott választ, de ha elbizonytalanodik, akkor rám néz és én a kezemmel segítek neki. Ha a 2 ujjamat mutatom, akkor azt kell mondania, hogy "tú", ha meg fekvő nyolcast formálok a két kezem mutató és hüvelykujjával (ez a B betű jele) akkor azt, hogy "Bende". Szóval a jelnyelv nem haszontalan dolog, bár gondolom ahogy többet fog beszélni, szép lassan kikopik a használatból. Kicsit azért hiányozni fog, olyan vicces dolog.
A vatiti-rejtély
Posted by Fodor Marcsi on
- -
vatiti, meg még-more:D nagyon cuki.
hú, most elgondolkodtam, az enyémeket is be kéne nyomni valahová pár órára - Kisbende mióta jár párórás-bölcsibe?
Hát kb egyéves kora óta. Ezekben csak 1-2 órára lehet otthagyni, és csakis addig, míg a szülő két szobával odébb valami tanfolyamon tágítja az agyát. Még a házból is tilos kimenni. Viszont cserébe ingyen van, ami errefelé nagy szó, mert a gyerekfelvigyázást aranyáron mérik. Az első pár alkalommal nagyon üvöltött szegény, amikor ott hagytam, de tényleg kedves, aranyon nénik vigyáztak rá, heti egyszer történt meg vele ez a szörnyűség, és olyan helyen hagytam, ahol homokozni, vizeskedni, festeni és millió szuper dolgot lehetett csinálni, szóval hamar megvigasztalódott. Minden alkalommal egyre kevesebbet hüppögött, de a titok az, hogy amikor elkezd lefelé görbülni a gyerek szája, akkor azonnal ott kell hagyni, különben, ha lehajolsz hozzá vigasztalni, vesztettél. Kitör a hiszti. De ha időben otthagyod, akkor nem fog. Rohadt nehéz, mert szembemegy az anyai ösztönnel, de tényleg ez a gyerek érdeke. Én az egész bölcsi dolgot azért is tartottam fontosnak, mert nem egészséges, ha csak velem van mindig. Tudod, otthon, "normális" körülmények között, ekkortól már vigyáz rá a nagymama, egy barátnő, egy nagynéni - amíg anya elmegy mondjuk hajat festetni, apával vacsorázni, színházba, moziba. Itt nekünk ez nincs és tényleg nagyon hozzám nőtt a gyerek. Ez neki se jó. Kell azért nekik az elszakadás élmény is. Nem sok, de heti 1-2 óra teljesen normális - és az anyának is, ha ezt igényli. :-)
Amit Marcsi leír az nem bölcsőde, hanem creche (az első e-n fordított ékezettel esetleg), amit különféle intézmények biztosítanak a szülőknek, hogy lerakhassák a porontyot, amíg a szülő valami mást csinál. Uszodában, közösségi házakban, iskolákban lehet találkozni ezzel.
Nem szabad azt gondolni, hogy ez egy teljesértékű hely a gyerekeknek, mert általában az ott dolgozóktól nem kérnek iskolát vagy túlzott tapasztalatot, hiszen a gyerekek csak egy-két órát töltenek ott, de nagy előnye, hogy ingyenes.
Hátránya, hogy sem a személyzet, sem a gyerekek nem kiszámítható módon fordulnak elő, így a gyereknek soha nem lesz megszokott a társasága, akikhez szociálisan kötődhetne. Ha jut rá pénz akkor jobb, ha alkalmakként beadod egy child-minderhez, ahol a felvigyázó mindig ugyanaz a személy, és ha rendszeresen ugyanakkor viszed, a gyerekek is ugyanazok lesznek körülötte, lehet haverkodni.
A jelnyelvet mi is haszáltuk, szerintem irtó jó dolog, és tényleg simán elkopik amikor majd bővül a beszéde. Sajnos ha mesélem nekik, hogy hogy "jeleltek" nevetnek rajta, de már nem emlékeznek rá :(
Igen, ezt tényleg créche-nek hívják, de ahová én vittem, ott eddig még mindig ugyanazok a nénik voltak minden héten és ugyanazok a gyerekek is. Az állandó tanfolyam előnye. :-)
Az elején azért szerettük nagyon, mert döbbenetes kevés gyerek volt benne, általában Bendén kívül még egy, vagy csak ő egyedül. Így hát mivel ráadásul visszatérő vendég volt, maximális személyre szóló figyelmet és kényeztetést kapott, tényleg, mint egy bölcsiben. (Én amúgy azért hívom így, mert különben senki nem tudná, miről beszélek.)
Idén sajnos kicsit más a helyzet - úgy tűnik, ezek népszerűbb tanfolyamok, mert 7-8 gyerekkel együtt van, és ez csak azért nem viseli meg, mert tavaly már beleszokott a rendszerbe. Viszont én azt látom, hogy van foglalkozás, énekelnek, körjátékoznak együtt, szóval picit azért több, mint egy sima gyerekmegőrző, és valljuk be, ennél többet a magyar bölcsik se csinálnak. Az ott dolgozóktól meg azért én úgy tudom, hogy elég sokféle tanfolyam elvégzését számon kérik - az elsősegélytől a gyereklélektanig. Szóval azért nem teljesen az utcáról esnek be, és én azt láttam (eddig legalábbis) hogy szeretik a gyerekeket. Amúgy azért azt kétlem, hogy ennyi idősen a gyerekek nagyon haverkodnának, pláne, hogy a childmindernél is csak heti 2-3 alkalommal vannak a brit gyerekek. Merthogy azért ez elég drága mulatság. Napi 30-40 font, tehát több, mint 10 ezer Ft... Még egy sima nursery is 15-20 font fél napra, ami konkrétan csak 3 órát jelent, kaja nélkül. Szóval azért ezt kevesen engedhetik meg maguknak.
Te átszámoltad a fontot forintra, hogy 30-40 font, azaz több mint 10ezer. Egy idő múltán azért általában megszokjuk, hogy fontban gondolkodunk, nem forintban, és ti is már kinn vagytok több mint egy éve. Fura :)
Az OFSTED szemlézi a child-mindereket, de ahogy én emlékszem, még tőlük sem követelnek meg mindenféle tanfolyamot. De tévedhetek is, ha valaki nagyon bele akar menni, az OFSTED oldalán lehet kutakodni. Az biztos, hogy a creche-k nem tudnak még ilyen szolgáltatást sem nyújtani, de még azt is el tudom képzelni, hogy intézményről intézményre változó az elvárás. Az biztos, hogy az én benyomásaim szerint egy creche sokszor nem több, mint egy gyerekmegőrző az IKEA-ban.
A haverkodást a kicsik között meg úgy értem, hogy ha hiába van valakinek testvére otthon, ha állandóan a négy fal közt van, az nem ideális - és te is ezt írod. Ha berakod őket egy csapatba, megszokják, hogy több hasonlókorú kölyök mocorog egy halomban, és ez nem lesz meglepetés később. Ezzel gondolom semmi újat nem mondtam :) A hasonlókorún a lényeg.
hát, sajnos Amerikában semmi sincs ingyen,iszonyat drága a pár órás felvigyázás is, de tényleg nagyon jót tenne nekik. amikor itt maradnak néha a bébiszitterrel, tök jól elvannak vele - kicsit meg is sértődtem, hogy egy pillanatig sem hisztiztek. de a bébiszitter is piszok drága, meg most pl elutazott. na mindegy, hát a lényeg, hogy tényleg kell nekik más emberek társasága is (egyébként nekünk otthon se lenne őket kire hagyni, meg én mondjuk az angol miatt is erőltetem a dolgot.
Derek, én már nem számolom át - csak a blogolvasók kedvéért írtam le, afféle újságíró szokás. :-)
A hasonló korú kölykökkel kapcsolatban meg igazad van - egész már élmény, amikor egy csapat 2 éves gyepálja egymást, és mindenkinek ugyanaz az egy autó kell és nincs várakozás. Itthon azért Kisbendének nem nagyon mond nemet a két nagy, és jól el is kényeztetik, így hiába van két tesója, meggyőződése, hogy ő a világ közepe. :-) És ez nem feltétlenül jó.