 |
Azon tűnődtünk a férjemmel, hogy még soha az életben nem volt egyikünk se hasonló helyzetben, mint ma a nagylányunk. Olyan lehet ez, minta lepottyantanának Zulufalvában, ahol mindenki érthetetlen zulu nyelven karattyol. Nem csoda, hogy Bíborka félt, és bevallom, szorongtunk egy kicsit mi is, hiszen szegénynek angolul kell nemcsak megértenie mindent, de intézkednie is, ami mint később kiderült, nem volt egyszerű, bár nagyon talpraesetten viselkedett.
Reggel, a sorakozónál azért egy kicsi kő már leesett a szívemről, mert Sally, Bíborka osztálytársa és kijelölt segítője azonnal kézen fogta a lányunkat, és még jópár mosolygó kislány integetett Bíbornak, hogy álljon melléjük. Rögtön közrefogta egy csapat mini-manó, merthogy az itteni lányok valahogy kisebbek, mint a magyarok. Otthon Bíbor az osztály legkisebbje volt, most viszont úgy tűnik, nincsenek olyan nagy méretbeli különbségek. Igaz, cserébe kulturálisak bőven akadnak.
Merthogy Bíbor négy új barátnője, akiket ma szerzett elég színes összetételűek. Sally és egy másik szőke lány, egy fekete hajú arab kislány, és egy csadoros néger lányka. Ez a négyesfogat aztán egész nap kitartott Bíbor mellett, és tényleg segítették. Magyaráztak neki (mondjuk ez gondolom sokat nem segített), mutatták neki a feladatokat, engedték, hogy másolja a füzetüket, mellé ültek, kísérték mindenhová. Kellett is, merthogy a tanítás menete az új gyerek miatt csak rövid időre állt meg. Megnézték a Földgömbön, hol van Magyarország, mi a fővárosa, aztán jött a matek, a szövegértés, az írás, a környezet.
Egyik része sem volt egyszerű. Nemcsak az angol nyelvű dolgok voltak nehezek, de kiderült, hogy itt a matekban is előrébb tartanak a gyerekek, mert már ezres számkörben adnak össze. Az angol írás pedig egész máshogy néz ki, Bíborka összekötött folyó betűink nagyon csodálkozott mindenki. Szóval még egy dolog, amit meg kell majd tanulnia.
Ami jó volt, hogy szinte kizárólag csoportfeladatok voltak, amiben belefért, hogy ő lassabb és ügyetlenebb, és sokat dicsérték, különösen a rajzát, ami az általános vélemény szerint a legszebben sikerült mű volt.
Igaz, még a rajztudás se tudta megmenteni délben, amikor megkérdezték tőle, hogy be van-e fizetve, vagy az otthonról hozott kaját eszi. Szegénykém próbálta elmutogatni, és magyarul elmondani, hogy igen, majd amikor ez nem ment, még le is rajzolta: anya, pénz, ebéd, befizet. De mivel új diákként még nem volt rajta az állandó listán, így kellett egy kis igazgatói segítség, hogy kiderítsék, tényleg kaphat ebédet. Na, ekkor, a tehetetlenséget érezve, állítólag kicsit sírt, de szerencsére a dolog megoldódott, és az ebéd finom volt, a barátnői pedig megvigasztalták, szóval nem maradt benne komoly tüske.
Teljesen lelkesen jött ki a suliból, és láttam, hogy nagyon büszke magára, ami egyébként teljesen jogos dolog. A legnagyobb félelme, miszerint nem lesznek barátai, azonnal szertefoszlott, és azért pár dolgot a tananyagból is megértett.
Nekem kicsit rossz, hogy itt nincs tankönyv, nincs lecke és a gyerekek nem hoznak haza semmit. Merthogy így azért nehéz segíteni. Ma például tanultak egy tízlábú, fekete állatról (???) és Bíbornak fogalma nincsen, hogy ez micsoda, és én is csak azt tudom mondani, hogy valamit félreértett. De hogy mit, csak remélni tudom, hogy egyszer kiderül.
A tegnapi fogadóórán megkérdeztem ám, hogy mi volt a fekete tízlábú! Hát ez csak sematikus rajz volt, pirult a tanárnő, és megsúgta, hogy az állat neve "woodlouse" azaz fatetű, vagy pincebogár a nagy szótár szerint. (Amit nem is értek, mert szerintem ez két külön faj...)