Három gyerekkel irány Anglia!

Megérkezésünk után szinte az első dolgom volt, hogy megkeressem a helyi könyvtárat. Nem csak azért, mert olvasni jó, de azért is, mert a könyvtár minden város központja.

Mint kiderült, Coventryben tucatnyi könyvtár van. Mi eddig a központi könyvtárba buszoztunk be hetente 1-2 alkalommal. De a térképet és a város honlapját böngészve kiderült, hogy öt percnyi sétára is van egy, így pénteken odalátogattunk.
Elég kihalt volt, de hát ez nem csoda – a gyerekek itt már iskolába járnak. Mi pedig még mindig csak várunk és várunk az önkormányzat döntésére, hogy vajon hová fognak járni a lányok. Bíborkával azt mondják nem lesz gond. De Borsi korosztályában olyan sokan vannak, hogy még mindig kétséges, egyáltalán találnak-e helyet neki a közelben.
Szerencsére a könyvtárban nem kértek tőlünk iskolai igazolást, bár nagy betűkkel ki volt írva, hogy amennyiben a gyerekek iskolaidőben itt tartózkodnak, a könyvtárosok kérhetnek ilyet.
Ezen kívül azonban sok más papír is ki volt téve, merthogy ezek a könyvtárak valóban közösségformáló helyszínek: zenebölcsi, apukás zenebölcsi, szoptatós csoport, tanfolyam a női egészségről, számítógépes tanfolyam, hogyan segítsünk a gyereknek tanulni tanfolyam és még tucatnyi más. Egy csomó időpontot felírtam és teljesen belelkesedtem. Mondjuk ahhoz, hogy ki tudjam ezt használni, jobb lenne, ha nem három gyerekkel mászkálnék mindenhová, de hát majd csak eljön a nap, amikor már csak egy lesz velem 24 órában, és akkor majd eljárok ide ismerettségeket kötni.
Merthogy bár kedvesek, barátságosak az angolok, azért itt nem lógnak anyukák egész nap a játszótéren (nehéz is lenne mert napi 2-3 alkalommal biztos rákezd az eső esni, örülhet az ember, ha félórácskát ki tud menni a gyerekekkel), ráadásul azt látom, hogy főleg párban járnak. Két csadoroshoz, akik a saját nyelvükön hablatyolnak, mégse megy oda az ember cseverészni. De azért nem estem még kétségbe a magánytól. Ameddig itthon van a teljes family, úgysincs időm unatkozni, aztán majd ha iskolába mennek, ráérek szenvedni a GYES-betegségtől. :-))) Bár nem hiszem, hogy túl magányos leszek itt, abban bízom, hogy majd az iskola és a könyvtári aktivitik hoznak ismerősöket.
Hogy ezek vérbeli angolok lesznek-e, az még kérdéses. Ez a környék ugyanis tényle nagyon színes. A játszótéren fehér gyereket még nem láttam. Ami ott szórakoztató Benetton katalógus, itt a könyvtárban már kicsit zavarba ejtő volt. Amikor pár pillanatra otthagytam a gyerekeket a képeskönyvek között, és átmentem a könyvtár felnőtt részlegébe, hogy magamnak is kivegyek valamit, egyszer csak azt vettem észre, hogy tucatnyi pasi néz rám. Mind turbánban ült és olvasta a pandzsábi újságot.
Persze számíthattam volna erre, hiszen már az olvasójegyemen is rajta van egy turbános pasi és egy indiai nő is. Gondolom arra akarnak utalni vele, hogy mindenkit szívesen várnak. (Elképzeltem, milyen lenne, ha mondjuk otthon, a Széchenyi Könyvtár olvasójegyén a parlament impozáns képe helyett egy fekete szemű cigánylány lenne... de hagyjuk a politikát.)
Azt azért leszögezhetem, hogy a gyerekek számára a könyvtár a legsikeresebb program itt Covenrtyben. Nagy üdvrivalgással üdvözlik mindig, ha odakészülünk. Csak aztán ne kellene velük mindig veszekedni, hogy induljunk már haza. Órákig képesek lennének itt válogatni. És hiába, hogy húsz könyvet lehet fejenként hazavinni, Bíborka már ki is merítette a saját keretét, és már az enyém egy részét is elhasználta.
Igaz, ezt nem panaszképp mondom. Imádom őket, hogy ilyen lelkesen olvasgatnak már angolul is. És nem csak Bíbor, de az egyszerűbbeket már Borsi is próbálja kisilabizálni, és nagy lelkesen újságolja, ha valamit megért. Egyre többet.