Három gyerekkel irány Anglia!

Királynőnek lenni olyan lehet, mint újságírónak. - summázta Bíborka lányom. - Híres emberekkel lehet találkozni és klassz ajándékokat kap az ember. Bár a Buckingham Palotában nem volt részünk királyi elbánásban, a látvány sok kényelmetlenséget feledtetett.

Minden évben hat hétre megnyitják a Buckingham Palotát, ahol az angol királynő él. Ezen a hétvégén volt az utolsó ilyen alkalom. Nem hagyhattuk ki a lehetőséget! Hosszú sorban állás, horror belépőjegy - ez persze Londonban mindenütt így megy, de ez is megérte az árát. A látvány valóban királyi volt.
Sok palotában jártam már világszerte, de belépve a kívülről csodás falak közé, szinte mind csalódás volt. Az eredeti berendezés csak nyomokban, jelzésszerű díszek, pár berendezett szoba, az eredetivel majdnem megegyező bútorok, részletes (ám dögunalmas) történeti leírások, és szinte mindig sok képzeletre volt szükség ahhoz, hogy az ember meglássa a hajdani pompát.
A Buckingham palotában azonban nem kellett a fantáziánkat csúcsra járatni. Hihetetlen pompa, nagystílű díszítés, káprázatos belső terek és fényűzés mindenütt. Azoknak a festményeknek az eredetije, amelyekről még az egyetemen tanultam - Rembrandt, Rubens, Vermeer... Egy másik szobában Napóleon kártyaasztala, melynek intarziáját hat évig készítették. Méter magas arany gyertyatartók. Az ember bárhová nézett, mindenütt felbecsülhetetlen értékeket látott, és ájuldozott.
Idén 19 terembe engedték be a nagyon szigorú őrök a látogatókat. Merthogy azért nagyon is szigorú szabályok alapján lehetett bejutni. Az természetes, hogy benn nem eszik-iszik-cigizik az ember. Még azt is lenyelem, hogy nem szabad benn fotózni, bár nagyon viszketett a képem. De azért az már kicsit nehézzé tette a látogatásunkat, hogy babakocsit nem engedtek bevinni, és Bendét ölbe kellett cipelni. Igaz, biztosítottak egy "hipsyt", afféle derékra csatolható babaülőkét, amiben Bende elég kényelmesen elücsörgött, és Zsolt háta se szakadt le. Ám az egy kicsit már keményebben érintett, hogy benn nem volt semmiféle mellékhelyiség, és csak a kétórás túra végén, a kertben lehetett mosdót találni.
A lányok nagyon szerették volna látni a királynő hálószobáját, a fürdőjét, a privát tereit, ám erre a területre nem engedték be a látogatókat. Csakis oda, ahol máskor is bemehetnek a látogatók, igaz, csak a nagyon megszűrt kevesek, elsősorban nagykövetek, politikusok és nemesi családok sarjai. (Gondolom azért nekik kevesebbet kell sorba állniuk érte.)
A legnagyobb élmény a lányoknak a királyi trónterem volt, ahol a trónszéket is megnéztük, és persze a bálterem, ahol a királynő, a király, az első udvarhölgy, és a testőrök egyenruhája is ki volt állítva. De a hatalmas ebédlőt is megtekintettük, aztán a Canova termet, amelyet kifejezetten a szobrász műveinek terveztek és egy teremben arról is részletes eligazítást kaptunk, mi dolga is van egy királynőnek hónapról-hónapra. (És ehhez persze pazar toaletteket és ékszereket is bemutattak.) Bíbor azért megjegyezte, hogy havi 1-2 hivatalos ünnep elég laza melónak tűnik, és nem nagyon tudtam meggyőzni arról, hogy a királynő fontos munkát végez errefelé.
Ennek ellenére úgy látom, ez a királynőség itt Angliában bejön neki. Nem csoda, hiszen elég csajos dolog ez, és a körítés (hintó, bál, korona) elég látványos. Bár az kicsit elszomorítja, hogy a királynő öreg, a walesi herceg öreg, és hozzá képest, valljuk be, még a fiatal hercegfiúk is öregek.