Három gyerekkel irány Anglia!

Autók és autók - soha nem gondoltam volna, hogy két lányt ez is érdekelhet. De a hosszú tétlen várakozás az iskolakezdésre arra kényszerített minket, hogy mindent felfedezzünk a városban. Így elmentünk a Közlekedési Múzeumba.

Jó ideje kinéztem már ezt a múzeumot - szép, modern épület, nagy kávézó, és óriási feliratok hirdetik, hogy ingyenes. Mégis húztam a számat - mert hát ez a közlekedés dolog valljuk be, nem tűnik olyan izgalmasnak.
De a Trasport Museumban ismét bebizonyosodott számomra, hogy nincsenek rossz témák - legfeljebb béna szervezők. Ha pedig ezek elég ügyesek és kreatívak, mindent el lehet adni izgalmasnak. (Az igazat megvallva, értek már engem meglepetések a világ több múzeumában. Az egyik legnagyobb Bochumban, a Bányászati Múzeumban. Aki arra jár, ki ne hagyja, mert zseniális!!!)
Mégse gondoltam, hogy itt is hasonló élményben lesz részem, és bevallom,c sak a gyerekek unszolására vállaltam, hogy eljövök velük ide, merthogy ők már egy hete kiszúrták, hogy itt éppen óriási fagylaltoskocsi kiállítás van. Kicsit ugyan csalódtak, amikor kiderült, hogy inkább a kocsi, mintsem a fagyi a fő téma, ám a "találj ki egy új fagyi-ízt" verseny gyorsan megvigasztalta őket, és persze a látogatásunk végén a büfé, ahol persze kaptak fagyit is.
Vendégcsalogatónak jó poén volt a fagyiskocsi, de végül nem ez lett az igazi nagy élmény a lányoknak. Engem első pillantásra sokkolt a kiállítótermek végtelen sora, ahol autzó-autó hátán parkolt. Valószínűleg egy perc alatt megunták volna a lányok is, ha a pénztárnál (ahol csak regisztrációs jegyet adtak) nem vettünk volna feladatlapokat is. Kétfélét is. Az egyik kisebbeknek való volt - 10 különböző kocsi részlete volt rajta, és tenni kellett amellé egy matricát, amit megtalált az ember.
Emellé vettünk egy másik feladatlapot is, ami ennél több saját alkotómunkát igényelt. "Rajzolj le valamit, ami kisebb, mint te. Ami nagyobb, mint te. Ami kék. Aminek két kereke van. Aminek négy lába van. Ami a legrégebbi. Ami a legújabb. Aminek a neve W-vel kezdődik. A kosztümös ladyt." Ehhez hasonló feladatok szerepeltek benne, amihez kaptak a lányok ceruzát és füzetet is, ezért boldogan szaladgáltak, rajzoltak, matricáztak. Fekve, ülve, a vitrinen. Persze sehol, senki nem szólt rájuk (ez itt nem divat) ők pedig megtalálták azokat a dolgokat, ami őket érdekelte. Az autók mellett a bicikliket, a játékautókat, a mozitermet, ahol autós némafilmet vetítettek, a lovas kocsit, amin szüfrazsettek utaztak, az istállót, ahol tényleg trágyaszag volt (!!!) és postakocsit, amelybe bele lehetett rakni a csomagokat. A legnagyobb sikere a telefonközpontnak volt, ahol ők dugdoshatták a zsinórokat a hívott számok mellé.
Bende se maradt benn a babakocsiban, különösen, hogy jópár napja már a járást gyakorolja. Itt azért nem nagyon lehetett mihez kapaszkodni, így boldogan négykézlábazott a lányok után, én meg nyugodtan elengedhettem, lévén, hogy itt a múzeum is szőnyegpadlózva van.
Előre figyelmeztettek, hogy a kiállítás közepénél lesz egy imitált légiriadó, szirénával - lehet, hogy a pici babát zavarni fogja a füst,a fény, de ne aggódjak, van kikerülő útvonal. Én nem aggódtam. Bende se. De Bíbor teljesen bepánikolt, hogy most aztán háborús, ijesztő dolgok fognak vele történni, és nem akart bemenni. De kíváncsi is volt, nem akart kimaradni se belőle. Így aztán végül szorosan engem átölelve merészkedtünk be a frontvonalak mögé, ahol sziréna ide, fények oda, Bende elaludt, Bíbor pedig teljesen megsértődött, hogy nem ijesztették meg annyira, mint ahogyan felkészült rá.
Az biztos, hogy vissza kell még jönnünk, mert egyrészt nem tudtuk kipróbálni a világ leggyorsabb autójának a szimulátorát (döbbenet, hogy az a kocsi mekkora nagy!), másrészt, mert apa nem volt velünk, (dolgozik és dolgozik, ami azért jobban megy neki, ha elviszem a három rosszcsontot) és azért az autó mégiscsak férfi dolog. Szerintem ő legalább annyira fogja élvezni mint mi. Ha nem jobban...