Három gyerekkel irány Anglia!

Szemtelenül szép idő volt ezen a hétvégén. Ez már csak azért is nagyon jól jött, mert három napra kibéreltünk egy kocsit, és elindultunk oda, ahová vonattal nehéz lenne menni. Tehát a környékre.

Elképesztő, hogy alig negyedóra autózás után egészen más arcát tudja mutatni Anglia. A mi multikulti Covenrtynktől pár percre van Kenilworth, a megtestesült brit vidék. Pont olyan, amilyennek otthon megálmodtam a mi jövőbeli angol környezetünket. Mintha Agatha Christie egyik regényéből pottyant volna a lábunk elé. Békebeli birodalmi hangulat, régi, vöröstéglás sorházak, smaragdzöld fű a templomkert körül, ahol a játszótér és a temető között csak egy alacsony kis kőfal van. Gyönyörű tó, ahol kacsák úszkálnak, a kis ösvényen gumicsizmás, szövetkabátos angolok sétáltatják vadászkutyájukat, miközben sétapálcára támaszkodva megpihennek. Itt reptették a mi gyerekeink is az új sárkányaikat, és ezzel teljessé tettük az amúgy is kicsit giccses jelenetet.
Persze ami az első pillantásra idilli - a másodikra már korántsem tökéletes. Sok embertől hallom ugyanis, hogy a tiszta brit környezetnek megvan a maga hátulütője. Ahol nincsenek indiaiak, arabok, ott bizony a nők nem főznek, tehát nincs zöldséges, hentes és olcsó boltok. És ha jól kinyitottam a szemem, az itteni főutcán is ezt láttam. Egy nagy Sainsbury, pár bank és rengeteg designer bolt, ruha, edény, virág. Ami azért a mindennapi élethez kevésbé fontos.
Ha patikamérlegre teszem a negatívumokat és a pluszokat, szerencsére mindig azt látom, hogy jó helyen vagyunk ott, ahová a sors vetett. De azért jókor jött ez a méricskélés, hogy megbecsüljem amim van, mert Coventry most épp a csúnyábbik arcát mutatja felénk. Hetek óta bontják a házunk előtti utat, a busz nem jár errefelé, és nem jó arra ébredni, hogy reggel 7-kor ütvefúróval verik fel a járdát. A legrémesebb, hogy épp a hálószobánk ablaka alá tették a munkások toi-toi WC-jét. Szerencsére se szag, se zaj nem jön be, mert azért van még köztünk egy kétméteres kis kertsáv, de azért kilátásnak ez meglehetősen hervasztó. A mellettünk lévő parkkal se vagyok túl jó barátságban. Ameddig csak a csajok szaladgáltak benne, addig nem zavart, hogy van benne némi szemét, és találok benne üvegszilánkot és kutyapiszkot is. Ám hogy Kisbende is ragaszkodik most már a sétához a babakocsizás helyett ezek a veszélyek sokkal nagyobbak. Tehát hiába mellettünk a nagy játszótér, ha szabadon akarom ereszteni, hogy szaladgálhasson, akkor vagy beviszem a szemétmentes focipályára, vagy elmegyünk egy távolabbi parkba.
De ha őszinte akarok lenni, mindez nem nagy meglepetés számomra. Budapesten pontosan ugyanez a lehetőség állt előttem: vagy elmegyek a Városligetbe, ami koszos, büdös, poros, ám ott van a szomszédban, vagy villamosra, buszra ülök és kimegyek a Margitszigetre. És ugyan otthon még döngettem a mellem, hogy angol kisvárost nekem, de néha érzem, hogy Budapest után már Coventry is kisváros, ahol azért sokkal behatároltabbak a lehetőségek. Szerencsém, hogy a férjem amikor lakást nézett a józan eszét használta és nem az én idilli álmaimat követte. Mert ami most van, azért az éppen olyan, amilyennek megálmodtuk. Mégha ezt otthon nem is tudtuk.