#Post Title #Post Title #Post Title

Igazi ünnep volt


Az újságok ma reggel azzal a főcímmel jelentek meg, hogy most igazán jó volt britnek lenni. És tényleg. Még köztük lenni is jó volt.

Anyukámmal szinte minden nap beszélek telefonon - ő mondja nekem az otthoni híreket én meg elmesélem neki, hogy miket látok-olvasok errefelé Múltkor úgy fogalmazott, hogy ő a rémségeket mondja, én a szépségeket. Nem mondom, hogy errefelé nincsenek szörnyű hírek, de bizony gyakran kerülnek jó dolgok címlapra és ennek én örülök, mert jobb érzés, ha kedves dolgok kerülnek a szemem elé, mintha folyamatosan a szenny ömlene rám.
Ez a hercegi esküvő tagadhatatlanul rózsaszínbe öltöztette a médiát. Bár a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében felvonultattak pár menyasszonyt, akik elpanaszolták, hogy milyen rossz nekik, hogy az egész világ Kate és William nagy napjáról beszél, pedig ez az ő nagy napjuk. Meg néhány brókert, akik amiatt siránkoztak, hogy nekik nem adták meg a szabadnapot, merthogy ugye a világ minden más részén a péntek munkanap volt és teljes gőzzel ment a kereskedés, és nem állt le a tőzsde a királyi esküvő miatt. De ezek a hangok tényleg eltörpülnek a nagy nemzeti büszkeség és boldogság mellett, amit most mindenki érez.
Mit mondjak, ma még napilapot is csak a harmadik helyen kaptam, mert mindet elkapkodták, hiszen speciális Royal Wedding kiadással jelentek meg. Végre egy igazi love story, nem valami előre elrendezett királyi frigy, amire eddig oly sok példa volt ebben a famíliában.
Mi, családilag sokat gondolkodtunk azon, hogyan is töltsük ezt a napot. Abban biztosak voltunk, hogy nem akarunk a tévé előtt tespedni, mert azt otthon is lehetne. És azt is tudtuk, hogy eszünk ágában sincsen Londonba utazni és a tömegben nyomakodni három gyerekkel. Coventryben 22 bejegyzett utcai parti volt, de valahogy nem tűnt túl vonzónak, hogy vadidegen emberekkel mulatozzunk. Végül azt találtuk ki, hogy elmegyünk egy kastélyba, és ott majd piknikelünk és a kivetítőn nézzük az esküvőt.
Bleinheimre esett a választásunk, mert ott még nem voltunk és mert nem volt túl messze. Ez a hely egyébként Winston Churchill szülőháza és valami elképesztően hatalmas parkja van. 5000 acre, ami durván 2500 hektárnak felel meg. A méretekről csak annyit - a parkban kisvasút jár és saját tava is van. Mi nem nagyon tudtuk felfedezni, mert a Royal Wedding alkalmából egy csomó gyerekprogram volt, amin muszáj volt részt venni.
Megjegyzem, borús, ködös, szürke reggel volt, így enyhén szólva is optimista voltam, amikor szoknyát adtam a csajokra. De úgy voltam vele, hogy ünnep van kérem, meg hát mégiscsak "esküvőre megyünk". És vicces módon ezt mások is így gondolták. Midnig lesem, hogy ezen az angolok mennyire jók a piknik műfajban. Nálam a piknik egy pokróc meg némi süti-szendvics. Az angoloknál kisasztal, székek, üvegpoharak, porcelántányérok, többféle saláta, helyes falatkák. És most, hogy ünnepnap volt, rá is játszott mindenki, mert többszáz kilométernyire a jeles eseménytől is kiskosztümben és kalapban ültek a nők a kis kempingszékekben. Nekem ez a nerckreppes csoport volt a kedvencem, de tényleg mindenki elegáns volt.


Mindig elképedek ilyenkor azon is, hogy mennyire különböző hidegtűréssel rendelkeznek. Vannak, akik nagykabátban ülnek, mások mezítláb szaladgálnak a fűben, és ugyanez érvényes a gyerekekre is. Egyik kislány pufi dzsekiben, mellette egy másik spagettipántos ruhában, szandálban. De már egyre kevésbé akadok fenn ezen, különösen, mióta az enyémek is rendszeresen visszautasítják a kabátot, mondván, hogy ők már angolok...
Mondanom sem kell, a csajok odavoltak az egész királyi álomesküvőért - a ruha, a csokor, a frizura, a hintó, mindegyik áhítatos morajt váltott ki a tömegből (amely közben pokrócon illetve kempingszéken ült és falatozta a helyes kis angol saliját és szendvicskéjét) és persze minden nagyobb mérföldkő alkalmával meglengették a kis brit zászlóikat és hurráztak. Nagyon jó érzés volt érezni, hogy árad a boldogság a nagy réten, mindenki kedves volt, mosolygott és valódi, őszinte örömöt éreztek azért, hogy szemtanúi lehetnek a szerelem diadalának. Tényleg, mintha mind hivatalosak lettünk volna és együtt ünnepeltünk volna a párral.


Az esküvő után persze kezdődött a középkori lovagi torna, solymászverseny, íjazás, bábszínház. Mi egy darabig tépelődtünk, hogy mi is lenne jobb megoldás - végigbulizni a napot, vagy mégiscsak megnézni a kertet és a kastélyt, ha már befizettünk rá. Őszintén szólva meg is próbálkoztunk a kastély berendezésének felfedezésével, de a harmadik terem után feladtuk, egyrészt, mert óriási az is, másrészt meg Kisbende úgy döntött, hogy nem alszik, akkor sem és kész, akármilyen álmos, és az egyedüli módszert az ordítozva rohangálásban látta az álmosság kivédésére. Mivel ez egy olyan palota, ahol még a hátizsákot se tarthatja magán az ember, nehogy leverjen valamit (csak kézben lehet hozni, illetve előre vetve kell felvenni) egyértelmű volt, hogy a mi rontó palink ezzel most épp nem kompatibilis. Mivel ölben és babakocsiban sem akart lenni és ha erre kényszerítettük üvölteni kezdett, így inkább visszamentünk a kertbe, ahol kényelmesen lecsüccsent és apró kavicsok módszeres végigrostálásával a világ végezetéig ellett volna.
Mivel ez nekünk kissé unalmas program volt, úgy döntöttünk, hogy akkor visszamegyünk az esküvős rétre és ott nézzük végig a lovagos programokat és a kastélynak és a park többi részének legközelebb adunk majd esélyt. Ezt annál is könnyebb szívvel tehetjük, mert ide is (mint egyébként a legtöbb helyre) aki egyszer belépőjegyet vesz, ugyanezzel a jeggyel egész évben bármennyi alkalommal visszajöhet. (Egy apró regisztrációs lapot kell csak hozzá kitölteni, ami nem kerül már semmibe.)
Szóval a nap kisütött, mi meg lazán elengedtük a gyeplőt és hagytuk a gyerekeket élvezni a környezetet. Kisbende rohangált és ismerkedett, a lányok cigánykerekeztek, szaladgáltak és álmodoztak a királyi környezetben. A lovagi torna nagyon klasszul volt megcsinálva, VIII. Henrik tartotta, aki egyébként elmondta, hogy ő igencsak szereti a Kate nevű nőciket, hisz két feleségét is így hívták.
Amikor pedig mindenki kellemesen elfáradt, elindultunk haza. Mire a kocsihoz értünk kitört a jégesős zivatar (mi pont megúsztuk) és ez annyira elnyomta a gyerekeket, hogy hazafelé, mind a hárman végigdurmolták az utat.
Itthon a tévében még vagy négy alkalommal megnéztük a királyi esküvő összefoglalását, mert persze minden csatornán folyamatosan ez ment, de azért még nem untuk el teljesen. Mert jó volt az egész, és egy kicsit mi is a részesei voltunk. És ez klassz érzés.

3 Responses so far.

  1. Szia Marcsi!

    Szegről végről kolléganők vagyunk, a Kismamába írok főleg ikrekkel kapcsolatos cikkeket külsős munkatársként. Móni barátnőmön keresztül rád találtam ill. a naplódra és most már itt is ragadok ha nem bánod. Anglia három gyerekes magyar anyuka szemszögéből- irtó érdekes!

    Üdv,

    Ági egy szintén 3 gyerekes, szintén blogger de Budapestről

  2. Jajj, de örülök, hogy rám találtál! És nagyon tetszenek a blogjaid is! Jó régi motoros vagy! :-)

  3. Névtelen says:

    Szia Marcsi!
    Most találtam Rád, nagyon érdekes a blogod. Különösen érdekelt,amit a kislányod diétájáról írtál.
    Vajon a tojás- és tejallergiában szenvedő gyerekek ellátása, hogyan történik? (Sajnos érdekelt vagyok benne.)Ha tudsz valamit róluk, kérlek írd le nekünk!
    Üdv.Ari

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...