Három gyerekkel irány Anglia!

Bíborkámat ma az igazgatóhoz küldték. Tegye a szívére a kezét mindenki, és gondolja át, hogy ez mit jelent. Csupa rosszat, ugye? Hát nem. Angliában ugyanis ez a legnagyobb jutalom.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon miért van a magyar iskolaigazgatóknak olyan rettenetes híre. Ha egy gyerek rossz, azonnal elhangzik a fenyegetés - leküldünk az igazgatóhoz, igazgatói intőt kapsz. Persze, létezik igazgatói dicséret is, de azt valahogy otthon soha nem személyesen adják, csak bevésik az ellenőrzőbe, és minimum kerületi, e inkább országos versenyt kell hozzá nyerni.
Pedig - tapasztalatból tudom - a magyar iskolaigazgatók se mumusok. Amikor gimis koromban összevesztem az egyik tanárral (de nagyon) és másnap az igazgatóhoz küldtek, a rémülettől mégis elsírtam magam előtte, miközben magyaráztam, hogyan is zajlottak szerintem a dolgok. És lőn, az igazgató megértett, igazat adott nekem, és a lelkemre kötötte, hogy ezt azért ne reklámozzam, pláne ne a tanár előtt.
Hogy miért sírtam? Hát mert kicsi korom óta hallottam minden iskolai fenyegetések legszörnyűbbikét, az igazgatósat.
Nem csoda hát, hogy amikor pár hónapja Bíbor lelkesen mondta, hogy azt reméli, a görög istenes dobozkája talán lesz olyan jó, hogy elküldjék miatta az igazgatóhoz, nem is értettem, hogy miről beszél. Miért küldenék az igazgatóhoz? És akkor szépen elmesélte, hogy náluk az a szokás, hogy ha valami NAGYON szépet alkot a gyerek, vagy NAGYON jó leckét ír, vagy NAGYON ügyes, de tényleg kiemelkedően, akkor elküldik a dirihez, aki ad neki oklevelet, füzetet, cerkát, vagy valami más apróságot.
És igen, ma eljött a nagy nap, méghozzá a fenti képnek köszönhetően. Merthogy még mindig "art week" van, tehát művészetekkel foglalkoznak, és kitalálta a tanár, hogy készítsenek ilyen pachwork festményeket. Megrajzolták, és újságokból kivágott darabkákból elkezdték kitölteni a részeket. De hát nem lettek persze készen és hazahozta Bíbor, hogy itthon fejezze be. Egész délután ezen dolgoztunk - régi színes újságokból vágtunk ki a hajhoz barnát, a pulcsihoz kéket, az archoz bőrszínt, és ragasztgatta lelkesen, magyarázva, hogy egy pici lyuk se maradhat fehéren. És közben végig lelkesen ugrándozott, hogy ez annyira jó, hogy ezzel talán TÉNYLEG sikerül majd bejutnia az igazgatóhoz. És lőn másnap, amikor bevitte az egész suli csodájára járt, kitették a falra és igen, a dirihez is elküldték. És ennek jobban örült, mint a sok kis apróságnak, amit kapott. Teljesen megdicsőülve és boldogan repült haza. Én meg azon gondolkodtam, hogy tényleg, mekkora hatalom van az iskolaigazgatók kezében. Képesek megríkatni is azt a gyereket és a mennyekbe emelni is. Hogy otthon miért nem az utóbbira használják az erejüket, számomra rejtély...