#Post Title #Post Title #Post Title

Csak egy kis dicséret


Tegnap azzal fogadott Bíbor tanár nénije, hogy felmérték a gyermekem olvasási képességeit (ezt egyébként itt hathetente szokták) és feljebb rakták, de nem egy szinttel, hanem többel. Szóval vége az angol színes képeskönyv korszaknak, mostantól jönnek a puha fedelű rövid regénykék, kicsi rajzos ábrákkal. Az új könyvet persze egy délután alatt kivégezte. Egyébként is falja a könyveket, és azt hiszem most már ott tartunk, hogy angolul és magyarul is egyforma szívesen olvas. Nagyon ritkán kérdez csak szavakat, és meglepő, de általában olyanokat, amiket én se tudok. Mondjuk én nem tudtam, hogy a brownie szó csokis sütin kívül mást is jelent, így amikor Bíbor azt kérdezte, hogy ez valami manóféle lenne-e, én tiltakoztam. De aztán megnéztem a nagy szótárban, és tényleg, a szó jóindulatú manót is jelent. Meg azt se tudtam, hogy a dainty kecsest jelent. Nekem fura, hogy amúgy nem nagyon kérdez, szótárat se használ, csak úgy valami titokzatos módon magába issza a nyelvet. Na jó, a newt-ot megkérdezte, bár azt is tudta, hogy valamilyen gyíkszerű állat, de azt mondjuk nem, hogy ez épp a gőte. (Én meg büszke voltam, hogy végre valamit szótár nélkül is meg tudok mondani.) Szóval rengeteget olvas, és amit nem ért, azt valahogy kikövetkezteti. És a módszer tényleg működik, olyannyira, hogy ebben az olvasásban örömet is talál és lelkesen meséli esténként az olvasásélményeit.
Szóval azt gondolom, hogy ha mégis hazamegyünk, akkor azért nem fog elveszni ez a nyelvtudása, mert angol könyvet, újságot, filmet, webpage-t Magyarországon is tudunk neki adni.
A nagy előrelépést amúgy oklevéllel ünnepelték meg, nekem még a mai napig is tényleg elképesztő, hogy itt mennyire nagyon sok dicséretet adnak a gyereknek. Matrica, oklevél, kis ajándékok. Minden apróbb-nagyobb lépést kiemelnek a gyerekben és megerősítik benne, hogy jó úton jár. Ő meg ettől nem is jár - inkább repül. És ezt olyan jó látni.

3 Responses so far.

  1. Unknown says:

    Nagyon szépen fejlődik Bíbor. Gratulálok neki. :)

    Én is ezzel a módszerrel tanultam az angolt. Olvastam szótárazás nélkül. Épp ezért vannak szavak, amiknek nem tudom a pontos fordítását, de tudom, hogy milyen környezetben használható és kb. mit jelent. :D

  2. Névtelen says:

    Nagyon ügyes Bibor, gratulalok en is neki!! Es hat tenyleg olyan jo ebben az iskolarendszerben, hogy dicserik, megerösitik, tamogatjak a gyerekeket, nem pedig azt nezik, mi az, amit NEM tudnak!

    Azert nem semmi, hogy mar igy olvas angolul, persze a gyerekek szivjak magukba a nyelvet, de Bibor koraban nem mindegyik gyerek szeret olvasni, söööt!

    Egyebkent született mar valami döntes a menni-maradni-kerdesben???? nem lehet egyszerü, az biztos....

    Szep hetet Nektek, sok puszi Orsi Thunbol

  3. Szitya says:

    Klassz kis Bíborod van ám!
    Igen, emlékszem, hogy én is hasonló szívtam magamba a franciát. És ahogy Hella, én is csak használni tudom a szavakat, fordítani már nehezebben.
    Tudod mire gondoltam? Ha hazamentek, akkor TE gyártsál majd ilyen okleveleket neki; és ha valami, szerinted, méltányolandót teljesít, akkor adjál neki egy ilyet!
    Azt hiszem, én ezt bevezetem nálunk is. Ha már a tanárok nem.
    Üdv,
    Szilvi

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...