#Post Title #Post Title #Post Title

Legoland nem túl lelkesen


A manchesteri Legoland a prospektusok alapján kellemesen gyerekbarát helynek tűnt, ahol esőnapot is lehet tartani, merthogy fedett. Persze ebből a tényből más sejthettük volna, hogy nem valami hatalmas. De az ára alapján reménykedtünk, hogy mégis. Tévedtünk.

Be kell vallanom, hogy ez a hely nem bűvölt el minket - még a gyerekeket sem, akik nagyon várták. Igaz, ők a tévéreklámok alapján képzelték el a helyet, amely a windsori Legolandban készült, és egy igazi szabadtéri játszótér. Ehhez képest a manchesteri Legoland egy plázában van, egy kávézó és egy lakberendezési bolt között. Igaz, belülről nagyobb, mint gondolná az ember - de azért mégse óriási. Ebbe a kétszintes játszóházba ugyan mindent bepakoltak, ami csak Windsorban van - de minden kisebb, egyszerűbb és hát ezért csalódást keltő. Mert az ember ha már elmegy egy ilyen helyre, akkor a legjobbat várja. Ehhez képest, ez afféle Legoland-pótlék volt, ami épp csak arra jó, hogy megnézze milyen is ez - de arra már nem, hogy tágra nyílt szemekkel csodálja. És azért valljuk be, egy ilyen helytől varázslatot vár az ember. Szóval a helyet csak annak ajánlom, aki a közelben jár, nincs más programja és van Merlin Card-ja, amivel ide ingyen lehet bemenni. (Amúgy elég drága, egy magunkfajta négytagú családnak (Kisbende nem számít) egy évre majdnem 500 font, ami átszámítva a mostani nagyon kedvező árfolyamon is 150 ezer Ft. Ez amikor kijöttünk akkor még az árfolyamingadozás miatt ez majdnem 200 ezer Ft volt. Ezért mi sok-sok számolás után nem vettünk, főleg azért, mert a Merlin által kínált helyek többsége nem a mi ízlésünk szerint való - több Horror park, Madame Tussaud, London Eye... igaz érvényes az össze Nagy-Britanniában található SeaLife Centerbe, mindkét Legolandba és Warwickba, ahová amúgy nagyon drága a belépőjegy. Osztottunk-szoroztunk és arra jöttünk rá, hogy jobban járunk az egyedi belépőkkel és a családi kedvezményekkel, ha mindenhová csak egyszer megyünk el, ami azért valószínű, mert szinte mind elég messze vannak tőlünk.)
Visszatérve Manchesterre, nekem a legnagyobb csalódás az volt, hogy nagyon kevés igazi Legoból épített óriás szobrot találtunk, ami szerintem a savát-borsát adja egy ilyen helynek, hiszen éppen azt mutatja be a gyereknek, hogy MÉG EZT IS meg lehet csinálni Legoból. Volt persze Darth Vader, Toy Story figurák, oroszlán, bohóc és persze rengeteg mini-épület, Anglia nevezetességeivel. Óriási Lego-medence, olyanféle, mint a labdával töltött tomboldák, csak épp apró Lego darabkákkal volt tele az egész. Megjegyzem, nekem a szívem szakadt, amikor cipővel tiportak rá a gyerekek, mert csak úgy csikorgott a talpuk alatt, de ki volt írva, hogy mezítláb nem szabad belemenni, mert nagyon szúrós. Amúgy ezt a gyerekek nagyon élvezték, Kisbende teljes extázissal fürdött benne és pörgette az ujjai között a darabkákat. Nagyon helyes volt a 4D-s filmvetítés, a szokásos fröcskölős, buborékos, székrázós módszerrel fűszerezve az előadást - igaz, sok kisgyerek elsírta magát, amikor a Lego-pók konkrétan kimászott a vászonról és elindult felénk, de szerencsére az én lányaim élvezték. Kisbende pedig a szokásos technikát választotta - egy darabig nézte, amikor uncsi/félelmetes lett, nekiállt szopizni a sötétben, és ez senkit nem zavart. Ami tényleg nagyon jó volt, az a szellemvasút, ahol lézerpontos fegyvereket adtak a kezünkbe és lőni lehetett az ellenséges trollokra, akik megtámadták a várat és jó nagyokat robbantak a sikeres lövéseknél. Volt még körhinta is, de iszonyú sor állt előtte, mert amúgy az egész hely zsúfolásig tele volt (hiába no, a half-term hollyday átka, hogy ilyenkor mindenki gyerekprogramozik)
Utána viszont már csak apróságok voltak, amelyek egy normál játszóház kapacitását csak Lego-mennyiségben múlták felül, helyben nem, és ez kellemetlen volt.
Fiúknak volt egy autóépítő részleg, és 4-5 elég nagy autópálya ahol le lehetett gurítani az elkézsült járgányt, és másokkal versenyeztetni. Borsika persze élvezte ezt is.


Bíbor természetesen a hercegnős-kastélyépítő résznél horgonyzott le, ahol két asztalnál lehetett kastélyokat építeni. Nagyon élvezte és majd egy órán át elpepecselt vele, de megjegyzem, az igazán minőségi, szép darabokból (átlátszó díszek, boltívek) nagyon kevés volt, úgy kellett vadászni utána.



Bende ezalatt ideoda rohangált, a kicsi hely nem neki volt kitalálva - volt ugyan Duplo részleg, de se figura, se állat nem volt benne, csak kockák. És volt óriási gumilego készlet is, de az se lelkesítette fel. Volt még tomboldás csúszdás vár kicsiknek és nagyoknak is. A lányok mentek rajta egy kört, Bende viszont nem akarta ott tölteni az idejét a neki való szekcióban, inkább le-föl rohangált és nyomogatta a gombot a kiállított mini Lego-épületek előtt. Nemcsak azért volt ez gáz, mert egy felnőttet teljesen lefoglalt, hogy szemmel tartsa a tömegben, de azért is, mert drága kisfiam NAGYON akart gombot nyomkodni és ha épp más gyerek állt ott, akkor szépen arrébb lökte, ami ugyan próbáltunk megakadályozni, de kevés sikerrel. Mondjuk így 15 hónaposan még elég kevés ereje van és nagyon helyes baba, tehát még a pici gyerekek is szívesen átadták neki a gombnyomási lehetőséget, de azért én röstelltem is magam miatta, másrészt meg félek is, mi van, ha nem szokik le erről az agresszív viselkedésről, akkor én leszek a játszótér rémének cikis anyukája???
Amikorra meguntuk a dolgot (mi, felnőttek) és már nagyon indultunk volna, a véletlen segített és tűzriadót fújtak az épületben, így mindenkit kiküldtek. A babakocsi persze benn maradt, tehát azért még Zsoltnak vissza kellett mennie, addig én a lányokkal a Shopban nézelődtem. Eléggé kiakadtam, mert a legjobb figurákat csak kulcstartó formában lehet kapni, önállóan nem. Ami elég gáz, mert melyik gyerek akar kulcstartóval játszani Leia hercegnő helyett? MIndkét lány beleszeretett egy-egy pici babába, Bíbor egy kalózhercegnőbe (naná) Borsi meg egy ewok maciba (mondom, nem látta a filmet...) de mondtam nekik, hogy kulcstartó nem veszek és kész. Meg óriás nagy szettet se, amiben benne vannak ezek a figurák. Így végül egy 3-3 figurás válogatást kaptak, amiben volt ugyan 1-1 lány, de 2-2 pasi is. És megígértem, hogy a vágyott darabokat majd megszerzem, könnyen tettem, mert az eladó csaj azt mondta, hogy a Lego honlapján ezeket meg lehet egyedileg is rendelni. Hát nem.
Viszont az ebay-en lehet kapni az általuk vágyott darabokat is - darabják olyan 2-3 ezer Ft-ért, amitől azért az én hajam égnek áll, mert kicsit többért már a nagy készlettel együtt veszem meg inkább. Igaz, jobb lenne még, ha a mini-Lego darabkákat még 1-2 évig hanyagolnánk, ameddig Kisbende simán benyalja a Lego darabkákat.
Amikor kijöttünk, akkor még a maradék pénzből befizettem a lányokat a pláza udvarán dekkoló gokart versenyre, amit amúgy nem tettem volna, mert egy kisebb vagyont fizettünk ki a Legolandi belépőjegyért. De muszáj volt, mert én is éreztem, hogy ez a program önmagában elég karcsú volt, és ezen a Lego babák megvétele se sokat lendített. Szóval ide többé nem megyünk és igazán jó szívvel másnak se ajánlom.

6 Responses so far.

  1. Christine says:

    A Windsorban lévővel tényleg jobban jártatok volna. Oda még egy nap is kevés hogy végig játsza-bámészkodja az ember. Egyszer érdemes lenne rászánnotok az időt.

  2. sarolka says:

    Jaj, de jó, hogy ezt írtad. :-) Mármint sajnálom, hogy nem az volt amire számítottatok, de akkor legalább mi már nem fogunk oda menni a Windsor-i helyett, mondván közelebb van. Mert a kisebb távolság mégsem minden :-)

  3. Mi is azért döntöttünk emellett, mert olcsóbb is, közelebb is van... de már bánom. Idén már nem megyünk el még egy Legolandba - azt gondolom az már uncsi lenne, de majd talán jövőre...

  4. sarolka says:

    :-) Akkor ezek szerint megszületett a döntés és maradtok még egy évet?

  5. Nincs még döntés - de ha nem is maradunk itt, még visszajöhetünk turistaként is, nem? :-)

  6. sarolka says:

    :-) Na hát persze. Természetesen.

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...