Három gyerekkel irány Anglia!

Emlékeim szerint a hetvenes években a Rádió patinás Gyermekkórusában nem csináltak nagy faksznit a kórus köré. Kiállt néhány tucatnyi tökéletes hangú gyerek, fehér blúz, fekete szoknya, vigyázállás és már daloltuk is az internacionálét. Manapság egészen más szelek fújnak.

Hétvégére beesett egy kis extra kóruspróba. Reggel tíztől délután négyig daloltunk. A hátam fáj, a torkom elfáradt, de nagyon jó volt. A lányok versenyre készülnek ugyanis, és ott ugyan nem fogok csatlakozni hozzájuk, de azért melegen ajánlották, hogy töltsem velük a napot. Nemcsak azért, hogy tanuljam a dalokat, de azért is, hogy jobban összemelegedjünk.
Mit mondjak - utóbbi nem egyszerű. Igen, nagyon édesek, kedvesek, barátságosak - de azért mégiscsak hatvan olyan ember, akiknek a 80%-a olyan húsz éve együtt énekel. Erre belép egy külföldi, bénázik az angoljával, ki tudja meddig marad és alig tudnak még róla valamit. Ma nagyon is átéreztem, hogy milyen nehéz a lányaimnak a suliban tök idegenek között, akik lehetnek bármilyen barátságosak, mégiscsak kívülállóként kezelik aki most jött.
Az első gondolatom persze az volt, hogy sokkal jobb lenne beülni a sarokba egy könyvvel, mint jópofizni azzal a sok idegennel, de szerencsére nem vittem könyvet, így kénytelen voltam tényleg vegyülni. Sokat kérdeztem - és sokat tapasztaltam. és tényleg sokkal jobban éreztem magam, mint pár hete, amikor először mentem el hozzájuk.
Legfőképp azért, mert már tudok néhány dalt. Annak idején, jól emlékszem, Csányi Laci bácsi és Botka Vali néni mindig a lelkünkre kötötte - csak semmi otthoni gyakorlás, mert amit rosszul tanulunk meg, azt nekik később kínkeserv lesz kijavítani. Igaz, minden nap volt énekóránk, kóruspróbánk, így tempósan tudtunk haladni. Ebben a kórusban azonban csak heti egy próba van, igaz két és félórás. ÁM ez édeskevés egy normális repertoárhoz. Muszáj otthon is tanulni. A probléma megoldására CD-t kapnak az emberek. Egy daltanítós CD-n kb 25 dal van. Pontosabban egy dal 25 verziója - a dal, ahogy az majd szülni fog, aztán minden egyes szólam egyedül, halkan az egész kórussal, aztán hangosabban, aztán az adott szólam nélkül, hogy fölé lehessen kvázi karaokézni.
Pár hete kaptam egy ilyet, és kottákat is. Aztán összeállítottak nekem egyet amin az öt leggyakrabban énekelt dal van, és csakis az én szólamom gyakorló trekjei vannak rajta. Be kell vallanom, ez a CD dolog zseniális. Naponta többször is előveszem, hallgatom, hol csak úgy mosogatás közben, és néha komolyabban leülök mellé és a kottát is nézem. Muszáj, mert nagyon nehéz számomra basszust énekelni, a fülem és a szám szinte akaratlanul is mindig a dallamot követné. Lassan tudok csak hozzászokni a mély frekvenciákhoz.
Eddig nem nagyon értettem, hogy miért nem soprano a magas, miért lead. És mi ez az egész barbershop dolog, de ma kifaggattam egy kórustársam. Azt sejtettem, hogy nem fodrászokból áll a kórus, de arról fogalmam sem volt, hogy ez a Barbershop egy egészen különleges kórusösszeállítás, és speciális dalaik, felépítésük, versenyeik áés újságjuk is van. Eredetileg a négyszólamú acapella férfikórusokat hívták így, de ma már nagyon sok női kórus is énekli a dalaikat. Ám a hagyományokhoz híven a szólamokat a férfimegfelelőiken hívják. Nem a hagyományos szoprán-mezzo-alt felosztást követik, hanem van a lead, aki a dallamot énekli, és szopránnak felel meg. Emellett pedig van a magas tenor, a közepes bariton és a mély bass, ahová én is tartozom.
De az emberek nem szólamok szerint helyezkednek el, hanem hangképzésük szerint. Az első sorban állnak akinek inkább elől, az orrüregükben zeng a hangjuk. A második sorban a kettesek, akiknek a koponyájuk rezonál inkább. A harmadik sorban azok, akik hátul képzik a hangjuk. És leghátul az úgynevezett "mixed nut"-ok, akiknek az egész testük, fejük körbe mindenhol zeng. Ez nem értékítélet - egy jó kórusban mindre szükség van, de nem mindegy, hogy hol állnak. Kiegyensúlyozottan kell elhelyezkedniük, hogy a hang mindenhonnan egyformán jöjjön.
Nekem nagyon furcsa, hogy ez fontosabb, mint a hangnemek szerinti elhelyezkedés. Mert anno a gyerekkórusban az összes szoprán egy csoportban állt és erősítette egymást. De itt nincs ilyen rend. Nagyon nehéz ezt megszoknom, már kétszer sikerült a karmesternek csupa lead közé állítania. Márpedig rettentő zavaró úgy dalolni, hogy közben körülöttem teljesen mást énekelnek, pláne, hogy nem teljesen biztos még az énektudásom.
Az is vicces - ám ez nyilván az angol sajátja - hogy ha az ember magyarul énekel, akkor nagyon kell ügyelnie arra, hogy tisztán ejtse ki a szóvégi hangokat. Az angolban nincs ilyen követelmény - sőt, jobb szeretik, ha kifejezetten el vannak maszatolva a szóhatárok. Ezt nagyon sokat gyakoroltuk, fura volt még olyan hangokat is kiejteni, amelyek nincsenek leírva. Mondjuk, hogy az "ocean", amit két hangban kell kejteni "ó-sön"-nek, az valójában három hang "ou-sön" és mindhármat bele kell suvasztani a két hangjegybe.
De amit a legjobban élvezek, hogy nem ám állunk - hanem táncolni is kell. Van olyan dal, amihez teljes koreográfia van, és nagyon sokat gyakoroltuk ma ezt is. Tisztára mint az apáca-showban! Lépések, karmozgás, forgás. Buli az egész.
Mindenesetre házim is van - kaptunk egy új dalt, egy új CD-t és szerdán korábban kell menni, mert jön egy vendégkarmester, aki új dolgokat fog mutatni az új dalon. Már alig várom.
Be kell vallanom, hogy eredetileg azt hittem, hogy ez egy sima kisvárosi kórus, ahol amatőrök között milyen király leszek a zenei múltammal. Ehhez képest belecsöppentem egy nagyon komoly kórusba, akik nagyon profik és bizony fel kell kötnöm a gatyámat, ha lépést akarok tartani velük.