Három gyerekkel irány Anglia!

Napok óta minden este varrok. Varrom a csillogó pink flittereket a fellépőruhámra, mintha nem lenne elég más munkám. A gyerekek, a vasalás, a cikkírás. De erre muszáj időt szakítanom, mert nekem is fontos, hogy szombatra minden tökéletes legyen. A kórus beszippantott és bekerültem egy olajozottan működő gépezetbe, ahol minden meg van tervezve. Egyforma lesz a fellépő ruhánk, a körömlakkunk színe, a rúzsunk, és nemcsak a színpadon, de már a buszon is ugyanolyan ruhába kell öltöznünk, hogy egyforma ruhában vonuljunk be átöltözni. Mi vagyunk a "The Belles of Three Spires". És nekem ez az első megmérettetésem. Gyerekkorom óta nem léptem fel. Nem félek, nincs lámpalázam. De nem tudom elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem. Hiszen ezeket a dalokat a többi lány már tavaly ilyenkor is dalolta - én alig pár hónapja ismerkedem velük, és nagyon kell koncentrálnom, hogy a koreográfia tökéletes összhangban legyen az énekkel és az arcomon közben ne látszódjon az erős koncentrálás.
Ma volt az utolsó próba a nagy nap előtt, én meg ott állok a harmadik sorban középen. Drukkoljatok, hogy ne én legyek majd az, aki elbénázza!