#Post Title #Post Title #Post Title

Mérföldkövek


Amikor az ember egyéves, minden egyes nap mutat valami újat, amit érdemes lefotózni, videóra venni és megírni. Az ember azt hiszi, soha nem felejti el ezeket az édes kis dolgokat. Aztán csak évek múlva döbben rá, hogy fogalma sincsen már ki, mit és mikor csinált.

Ha csak azzal foglalkoznék nap mint nap, hogy a gyerekeim fejlődését nyomon kövessem és dokumentáljam, már akkor sem unatkoznék. A mai napon Bende például megtanulta, hogyan kell felmászni a díványra. Lejönni sajnos még nem tud róla, így folyamatosan a nyomában kell lenni, nehogy fejre pottyanjon. De fontos dolog az is, hogy pár hete megtörte némasági fogadalmát és kimondta az első szavát, ami nem más, mint hogy "beng." Persze nagyon tetszik az egész családnak a Big Bang Theory főcímdala, ami épp ezzel a szóval fejeződik be, de a legnagyobb rajongó mégis Beni, aki ha meghallja azonnal táncolni kezd és kiabálja, hogy "beng, beng"! Most már a "deje" (gyere) szót is használja, de leginkább mégis dúdolni szeret. Egészen jól felismerhető dallamokat, és csak úgy ragyog, ha ilyenkor elénekeljük a megrendelt nótát. Merthogy muzikális ám a szentem. Nemcsak dalolgat, de imád trombitálni (gyerekpikulával) és szájharmónikázni is. Na nem mondom, hogy igazi dallamokat, de fújja lelkesen. Méghozzá a következő metódus alapján: kicsi fújás, kicsi kacarászás, kicsi fújás, kicsi kacarászás. Hiába no, örül neki, hogy ő ilyet is tud.
Szeretem benne, hogy nagyon pontosan tudja mindig mit akar és nem hisztizik (sokat), inkább megpróbálja elmagyarázni, mit kíván. Megfogja a kezünk és odavezet a konyhába ha éhes, a csaphoz, ha szomjas és az ajtóhoz, ha sétálni akar. Utóbbinál, ha nem akarjuk megérteni amit jelez (és a fene se akar napi háromszor ezt megérteni) kezünkbe adja a cipőjét és mutatja a babakocsit is, hogy beleülne. Tagadhatatlan, hogy a cici után rögtön a séta a legnagyobb élvezet számára. Mindegy hová, miért, csak menjünk. Már az is jó, ha a babakocsiban ül, de egyre gyakrabban kéreszkedik ki. Meglepően türelmesen és szépen fogja a kezünket és hosszan jön mellettünk. De ha van rá mód és végre elengedjük, akkor nekilódul és élvezi a sebességet, szalad, mint a csík. Először ez nagyon megijesztett, mert a két lányhoz voltam szokva, akik sík felületen is képesek óriásit zakózni. De úgy látom, hogy a fiam jóval ügyesebb, mert képes lejtőn lefelé is rohangálni, anélkül, hogy komoly sérüléseket szerezne be.
Sajnos az éjszakai ébredéseket nem szüntette be, de talán hajszálnyival ritkította. Éjfél, hajnal 2, 5 és 7. Ez a négy állandó időpont még megvan neki, amit csak azért viselek rosszul, mert én éjjel 2 körül fekszem le aludni, addig írogatok, netelgetek. Hiába no, napközben 1-2 percre ha oda tudok ülni a gép elé, az uram mindjárt morog, hogy ő kérem dolgozna, menjek innen. Persze bekapcsolhatnám a laptopot, de azért attól még nagyon messze vagyunk, hogy Bendét egy könyv, egy mesefilm hosszú időre lekösse. Nem mondom, tud ő elmélyülten játszani, de leginkább akkor, ha közben anya is ott ül mellette. Nem feltétlen kell vele játszanom, még néznem sem, de jobban esik a lelkének, ha ott vagyok.
Két kedvenc játéka van - az egyik a rajzolás. Igen, kérem, ez a 14 hónapos imád rajzolni. Van pár zsírkrétája, de az igazi élmény a valódi ceruza. Megkapta a tesói kicsire hegyezett cerkagyűjteményét. Azt remélem, hogy ezekkel talán nem szúrja ki a szemét, akkor se ha hirtelen elszalad velük. Merthogy ezekkel nemcsak rajzolni lehet ám, de ki-bepakolni a dobozba, vagy egyenletesen beteríteni velük a szobát. A másik nagy jolly joker a fülpiszkáló pálca, amit sminkigazításhoz szoktam használni (fülbe mint tudjuk nem szabad) na, ha azt megkaparinthatja, teljes az extázis. Kipakolás, bepakolás, szobabeterítés. Fél órás garantált nyugalom, és még anya se kell hozzá, sőt kifejezetten nem, mert anya csak aggódik, és képes összepakolni ezt a nagy csodacsomagot.
Amúgy épít is, 2-3 Megablocks kockát már simán egymásra rak és a Lego Duplo meg a fa formakirakóba is egyre ügyesebben pakolja a megfelelő alkatrészeket. Sokkal kevesebb segítséget igényel hozzá, mint anno a lányok.
Én meg persze nagyon büszke vagyok rá, mert szerintem ezek nagyon nagy dolog egy egyéveshez képest. És ez még nem is az anyai büszkeség csúcsa, mert a legjobb nem ez Kisbendében, hanem, hogy elképesztően jókedélyű, mosolygós gyerek. A csúcspont az volt, amikor a bérelt kocsit visszavittük hétfőn, és egyedül ő ült hátul. Még kicsit féltem is, nem fogja-e hiányolni a lányokat. De egyszer csak hallom, hogy veszettül kuncog és nevet. De olyan bájosan, hogy muszáj volt vele kacagnunk. Majd egyszer csak elhallgatott: hátranézek... hát belealudt a nevetésbe.

One Response so far.

  1. Gabriella says:

    De hamar elmúlik ez is...igazad van, élvezd amíg tudod! De édes kis kacagó baba!

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...