Három gyerekkel irány Anglia!

A múlt heti nagy utazgatások élményeit majd leírom később, de előtte egyszerűen muszáj leírnom, hogy szombat este tévézés közben mennyire megdöbbentem az angolok ízlésén.

Ősszel már végigkísértük az angol X-faktort, és néha egészen megdöbbentünk amikor a produkciókat megnéztük. Egy csomó olyan produkciót dicsért agyon a zsűri, amit mi halálra untunk - számunkra teljesen ismeretlen és unalmas dalokon zokogott a publikum, miközben nagyon tehetséges emberkéket gond nélkül kiejtettek. De azt még elintéztük azzal, hogy hát mennyit számít az, hogy egy dalt ismer-e a publikum. Amit sokat hallassz, megszereted, emlékeket idéz fel benned - még akkor is, ha amúgy nem a legjobb nóta. De a legnagyobbra akkor nyílt mindig a szemünk, amikor egy Wagner nevű fickó énekelt - hosszú, ősz hajú csávó, nulla hanggal, egészen gagyi dolgokat adott elő. A publikum kedvence volt, én mindig azt hittem, hogy viccel. De végül a legjobb ötbe került, igaz akkor már Simon Cowell is erősen cikizte, de ettől szerinte még népszerűbb lett.
A utóbbi pár hónapban hasonló döbbenetek értek bennünket a Britain's Got a Talent című műsort nézve, ami hasonló a magyar Csillag születikhez. Ebben ugyanis nemcsak énekesek szerepeltek, hanem szó szerint bárki, bármivel. És tényleg. A heti összefoglalókon istenien szórakozott az egész család, mert mindig volt egy-két elképesztő produkció jó és rossz értelemben. A gyerekek is imádták, és ez volt egy egyik olyan program, amit minden héten közösen néztünk.
A mókának sajnos már vége. Hosszú hónapok elődöntői után a múlt héten minden este középdöntő volt. Minden este fellépett nyolc, amiből továbbjutott kettő és szombaton meg is volt a döntő, ahol a legjobb tízből győzött egy. Aki nyert, egy skót énekes fiú, és nincs vele különösebb baj. Nagyon helyes, jóhangú, szerény fiú - bár kissé vértelen, én mondjuk eddig észre sem vettem, hogy létezik, valószínűleg azért, mert számomra tök ismeretlen dalokat énekelt.
De volt néhány olyan produkció, ami teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Nem értettem, hogy ezek hogyan kerülhettek be a legjobbak közé!!! A legjobb negyvenbe ugyanis még simán bejutott az a csávó, aki semmi mást nem tudott, mint hatalmasra gülíteni a szemét. (Mondjuk tényleg rohadt nagyra, de nekem ez inkább ijesztő volt, és nem produkció, ráadásul a neve Pop-Eye... jajj...) De volt olyan kutyás produkció is, ahol a kedves kis öreg néninek egyik kutyája sem engedelmeskedett (és már az elődöntőben sem!!) ráadásul a néninek annyira nem volt színpadi gondolkodása, hogy amikor lehajolt a kutyákhoz, azt mindig a közönségnek háttal tette és nem látunk mást percekig csak a méretes fenekét. De bejutott a kis kínai csaj is, aki pedig semmit nem tudott, csak bement egy nagy dobozba, és gyorsan átöltözött egy másik ruhába. Amikor az elődöntőn láttam ezeket tovább jutni, még mentegettem a zsűrit - hogy biztos nincs szívük hazaküldeni ezeket az embereket. A középdöntőben már kevésbé tudtam megérteni a választás okát, de aztán jött a döntő napja, ahol a legjobb tízben ilyen produkciók voltak:
- egy operaénekes csaj (amúgy nagyon szép, és gyönyör hangja volt) aki vitte magával a színpadra a kiskutyáját aki végigvinnyogta a dalt, mert nyilvánvalóan szenvedett a magas frekvenciákat hallva. (Megjegyzem a családom erőteljesen angolosodik, mert ezt rajtam kívül mindenki cukinak tartotta.)
- egy öreg pasi, aki többféle stílusban táncolt, de esküszöm, hogy apám jobban táncol nála, értem én, hogy poén volt és röhögött is a publikum, de azért nem gondoltam, hogy ez elég egy országos tehetségkutatóba...
- a legdurvább számomra egy 60-as nyugdíjas zongoratanárnő volt, aki egy szintetizátoron játszott lakodalmas nótákat, és az egyetlen, amivel kitűnt a tömegből az volt, hogy eközben irgalmatlan idióta módon vigyorgott...
Nekem ez csak azért volt érthetetlen, mert mellettük a színpadon fellépett egy nagyon tehetséges artista csaj, aki száz hullahopp karikával tudott izgalmas előadást csinálni, vagy a Jackson 5-ra hajazó néger kisfiúkból álló fiú énekes csapat, vagy a 10 éves autista balettáncos fiú, (zseniális volt!) vagy a néger 19 éves srác, aki 5 éve látott először zongorát, de most úgy játszotta a saját szerzeményeit, hogy az ember szíve belesajdult. Ezek igazi tehetségek voltak, nem afféle tucatbohócok.
Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire sokat kell még az angol néplélekről tanulnom. Mondjuk, hogy megértsem a szemétkezelési technikájukat. Ez is egy nagy rejtély számomra - sejtelmem sincsen róla, hová teszik a pille palackjaikat? Eddig ugyanis még sehol, de SEHOL nem találtam olyan kukát, ahová szelektíven lehetne ezt kidobni. Van egy csomó kuka az utcában: fehér üveges, barna üveges, zöld üveges, papírosból kettő is, külön a ruháknak, külön a cipőknek. A Tescoban elemes gyűjtőt is találtam. De a PET palackoknak még nem. Lehet persze, hogy ez csak Coventryre jellemző, de az, hogy nem szeretnek kukát kirakni nyilvános helyekre másutt is megfigyeltem már. Pályaudvaron, utcán alig-alig találok. De a legdurvább a Buckingham palotában volt, ahová időre kellett érkezni, mert félóránként engednek be egy csoportot. Betereltek minket egy kis padokkal ellátott várhelyiségbe. Nálam volt egy papírpoharas kávé - amikor megittam, kerestem, hová is dobhatnám. Kuka sehol, így tartogattam. Ekkor megjelent egy csaj szemeteszacskóval a kezében és egy kis botos kütyüvel elkezdte felszedni a szemetet. Odamentem, mondtam neki, hogy akkor beledobnám a szemetet a zacsijába. Mire ő: hát azt nem lehet, az tilos én nem dobhatok abba semmit. Erre én - hát akkor hová dobhatom? Hát majd három kerttel és teremmel odébb majd lesz egy kuka. (Teljesen valószínű, hogy három gyereket kergetve majd még egy üres papírpoharat is magammal viszek, ugye?) Mire én - és ha most eldobom, akkor felszedi? Mire ő - hát szépen kér, hogy ezt ne tegyem, mert szemetelni tilos. Nem kezdtem el vele vitatkozni - amikor elment, szépen letettem a padra a poharat. Nem vagyok rá büszke, de ugyanígy nem fogok felszállni a vonatra se egy üres papírzacsival a kezemben. És sajnos sok más angol is így gondolkozik. Eldobálják a szemetet, ahol vannak - nem hibáztatom őket, mert nincs kuka. És majd úgyis jön a kis fekete ember, akinek éhbérért ez a munkája.
Szóval érnek döbbenetek, akármerre nézek. De a legdurvább a mentolos főtt krumpli, amit minden szupermarketben lehet kapni. Amikor először vettem, esküszöm azt hittem, hogy petrezselymet vágtak rá, de aztán a csajok úgy köpködték, hogy csak lestem, de aztán én is követtem őket. Bíborka mondjuk még most se eszi meg a husos pie-okat (sós torta, anya!!!) de a Weetabix már a kedvenc vacsorája. Szóval figyelünk, néha kipróbálunk dolgokat és sok minden nagyon tetszik. De azért kicsit sem gondolom, hogy minden jobb csak azért, mert angol!