Három gyerekkel irány Anglia!

Megérkezünk a Balatonhoz, ahol van egy kis házunk. Ebben a kis házban van minden, amit nem vittünk magunkkal Angliába. Egy csomó kincs. Játékok, könyvek, ruhák, bögrék... mindenféle csetresz, amit nem akarunk elvinni. És amit nagyon jó volt megtalálni.

Hát itt semmi nem változott! - kiáltotta boldogan a lányom, amikor körbesétáltunk a faluban, és igaza volt. A boltban ugyanazt az isteni mákos rétest árulják, amit tavaly. A gumimatrac árusnál se változott drámaian a kínálat. A házak, az illatok, a szomszédok mind ugyanazok. Még a repedezett átkelő a vasútnál is ugyanolyan ahol csak nehézkesen lehet áttolni a babakocsit. Igen, ezzel tavaly is szenvedtünk. De ami a legfontosabb, hogy megvan minden játék. A kis Kinder-tojás figurák, a nagy fémdobozban. A Mini-Barbie gyűjteményük. A festékek és a színezők. A könyvek, az a többezer könyv, amit most örömmel falnak. És persze a kert. A kert, ami fájdalmasan elhanyagolt - elvadult a szép rózsaágyás, sehol nem virítanak az egynyári virágok, amiket tavasszal kellett volna elültetni és üresen árválkodik a veteményeskertem, ahol tavaly még tonnaszám termett a cukkini. De gyerekszemmel mégis maga a paradicsom. Lehet fára mászni, bodzából festéket csinálni, rózsaszirmokból parfümöt, homokozni a sóderhegyen, ásni a kiskertben és tollasozni, labdázni, szaladgálni napestig.
Imádom amikor este eszméletlen mocskosan beszállnak a kádba, és aztán az egész napos rohangálástól kimerültem még az esti mese előtt bebólintanak. És a legjobban azt szeretem, hogy ebből a sok jóból, amit a kertes ház nyújt, végre Kisbende is részesülhet. És élvezi is nagyon, hogy végre nincsenek korlátok, 1-2 órára korlátozott parklátogatások, jöhet-mehet ahogy a kedve tartja, ki, be, előre, hátra, lassan, gyorsan, ahogy csak akarja.
Sokat beszélgettünk a férjemmel arról, hogy jó döntés-e a gyerekek szempontjából kinn maradni. Olyan ijesztően gyorsan alkalmazkodnak mindenhez. Bíbor már jobban és szívesebben olvas angolul, mint magyarul. Borsi egész úton a repülőn angolul beszélt hozzánk. És Bende első szavai is szinte kizárólag angolul vannak. Márpedig ők nem angol gyerekek. És nem is lesznek soha. De hiába hallgatok velük Kalákát és olvassuk a magyar olvasókönyvet délutánonként, attól még Angliában nagyon nehéz megtartani a magyar gyökereket.
Gyökértelenül viszont nem lehet élni. Jó dolog persze európainak lenni, és jó dolog kozmopolitaként gondolni rájuk. De attól még tudniuk kell, hogy kicsodák, honnan jönnek és annak a helynek milyen értékei vannak. És arra jöttünk rá, hogy ez a hely, ez a balatoni nyaraló alkalmas erre. Hiszen itt semmi nem változik. És ide mindig vissza lehet jönni. A tárgyak azok, amikhez évtizedek óra kötődünk. Az illatok, a virágok, a lángos, a kürtőskalács, a párizsi, a diós búrkifli és a sajtos pogácsa évtizedek múlva is meglesznek. És ezek a gyökerek megtartják az embert, bárhová s veti a sorsa.
Mindenesetre Bíbor amint megérkeztünk azonnal felvette a magyar zászló mintájú gyöngyös nyakláncát, és azóta folyamatosan hordja. És amilyen mázlisták vagyunk, rögtön az első nap belekeveredtünk az évente megrendezett fúvószenekari felvonulásba. És ehhez csak az utca végéig kellett kisétálnunk. A strandon pedig dobosok, mazsorettek és további fúvósok szórakoztatták a népek. Errefelé minden hétvégén van valami program. Nem kell tervezni.
És hogy az idő milyen? Borús, de meleg, nem napos, de nem szeles. Farmer és rövidujjú póló. Ideális az egész napos kertezéshez. Nem is kívánnék jobbat.