#Post Title #Post Title #Post Title

Batman kastélya


Ha már English Heritage kártya, akkor körbenéztünk, hogy mit is lehet itt a közelben megnézni és kiválasztottunk egy közeli, nagyon helyre kis kastélyt. Ugyan csak egy rom az egész - de annak monumentális!

Ha Batman angol lenne, akkor tuti ez lett volna a kastélya. És ez nem csak afféle spekuláció, hiszen ha megnézi az ember a 2005-ös Batman: Kezdődik című filmet, egyértelmű, hogy ez a kastély ihlette John Wayne filmbéli álomházát. És a hasonlóság itt még (sajnos) nem fejeződik be, merthogy akárcsak a filmbéli palotát, ezt is tűzvész pusztította el, és így vált egyetlen éjszaka alatt a híres, ünnepelt és királyok által látogatott fényűző kastély elhagyatott rommá, és maradt is így több mint 60 évig.
Nagyon szomorú történet ez - az 1937-es tűz a pékségben kezdődött az alagsori szobákban. A szolgál megpróbálták eloltani a tüzet egy régi, használaton kívüli tűzcsappal, amely a szökőkúthoz kapcsolódott. De mivel ezt nem tartották karban, nem működött. Erre hivatkozva a biztosító pedig megtagadta, hogy kifizesse a károkat. Ekkor még csak egy szárny sérült meg a tűzben, a többi szinte teljesen épségben maradt. Ám a házat és a birtokot ezután elárverezték és az új tulajdonos a engedélyt kapott rá, hogy a templom kivételével mindent lebonthasson. Ő pedig élt is ezzel a lehetőséggel - a csupasz falak kivételével mindent lebontatott és úgy hagyott. Közbejött ugyanis a második világháború, utána a pénzhiány, így a hatalmas épület falat csak pusztultak. A hetvenes években került állami kézbe és akkor kezdték el restaurálni. A régi fényben főleg a kert és a szökőkút ragyog, mert eddig ezeket hozták rendbe. Nem csodálom, a ház felépítéséhez tényleg minimum egy earl-re és annak teljes vagyonára lenne szükség.
Igen, a hatalmas kastélynak nincs teteje, a falakon még mindig látszik a korom, és a tűzvész nyoma ott feketedik a kőfalakon. A falakon jól látszik, hol volt a lépcső, és fotókat tettek ki minden terembe, hogy el tudjuk képzelni, milyen is volt Witley Court fénykorában. Igazi királyi palota, egy mini Versailles. És nagyon fájó a múltidő, mert ami maradt még abból is látszik, hogy elképesztő volt.
De szerencsére maradt benne valami, amiért még ma is érdemes eljönni: méghozzá a a szökőkút. Az az óriási szökőkút, amely annak idején egy gőzmozdony hangerejével nyomta a vizet Perzeusz és Androméda mitikus alakjaiba, és amiből amúgy több is volt, de mára csak ez az egy maradt. De ez is akkora és annyi vizet fogyaszt, hogy naponta csak pár alkalommal indítják be. Gyönyörű látvány, én még csak egy helyen láttam hasonlót, Rómában a Piazza Navonán. Az egyetlen apró különbség, hogy azok közkutak, ez pedig egy nemesember magánszórakozására szolgált. Elképzelni sem tudja az ember azt a gazdagságot, ami arra indít valakit, hogy egy ilyen szökőkutat építtessen a kiskertjébe (1600 hektár, tó, vízesés, virágoskert, erdő...)
Szóval volt mit nézni és volt hely szaladgálni és bolyongani is. SZeretjük az ilyet. Igaz, őrült meleg volt és a kövek csak úgy sütöttek - de szerencsére piknikkel készültünk és a kertben volt árnyék is, így kellemes hűvösből tudtuk nézni hogyan nyomja a vizet elképesztő erővel a szökőkút.
Ami még nagyon tetszett ezért muszáj leírnom, hogy milyen kedvesen fogadtak minket amikor felmutattuk az English Heritage kártyánkat. Azt hittem, hogy ezzel csak "afféle megtűrt" vendégek leszünk majd mindenütt, hiszen nem fizetünk, bérletünk van. De épp az ellenkezője történt. Amikor a jegykezelő srác meglátott minket, felragyogott a szeme és annyira megörült nekünk, mintha régi ismerősei, barátai lennénk, és sokkal nagyobb mosolyt kaptunk, mint akár az előttünk, akár az utánunk érkezők. És egy különösen jólesett.
Az angolok amúgy zseniálisak, még ebben a kőrengetegben is sikerült értelmes gyerekfoglalkoztatók készíteniük. A bejáratnál (ingyen) kaptunk egy laminált lapot, amelyen különböző kőfaragványok szerepeltek, ezeket kellett benn a gyerekeknek megkeresniük. És bár ezt vissza kellett adniuk, adtak cserébe egy színes, rajzolós feladatlapot, amit egyébként le is lehet tölteni a netről.
Letölthető gyerekfeladatlap
Amúgy denevérek tényleg élnek a kastélyban. Hat különféle fajuk fészkel a falak között. Így azért egy kicsit mégiscsak teljesebb a Batman élmény.

One Response so far.

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...