Három gyerekkel irány Anglia!

Egy idegen országba csöppenve a legnehezebb az információhiány. Az a finom szálakkal átszőtt információs háló, amiből otthon építkezik az ember, hirtelen eltűnik. Otthon az ember egyszerűen tudja, melyik a jó suli és melyik pocsék, hová érdemes a gyereket balettra vinni és hol van a kerületi sportegyesület, ahol vívni tanulhat a gyerek. Gondoltam, hát szedjük össze együtt, ki mit tud Angliáról. Kezdem én, és ha valakinek van még ötlete, ossza meg velem akár levélben, akár kommentben és majd frissítem a lapot. Merthogy ez fontos és hasznos tudás mindenkinek, akit erre vet a sors.

Lánycserkészek
Ez egy igazi békebeli lányszervezet, ahol a lányok csupa olyan dologgal foglalkoznak, amit nagyon szeretnek. Kézműveskedés, sütés-főzés, kirándulás, játék, sok program és persze még ottalvós bulik is. Igazi merülés az angol életbe - mert bár nem vallásos szervezet, azért főként mégiscsak angol kislányok alkotják a tagság jelentős részét. A lányok minden héten rendszeresen találkoznak és dolgoznak a felvarrható jelvények megszerzésén, amikből olyan 50 féle van és olyasmiket kell hozzá csinálni, hogy mondjuk sütit díszíteni, vagy minden nap beágyazni egy héten.Az én lányaim idejárnak és imádják - szóval bátran ajánlom mindenkinek, akinek lánya van, hogy vegye fel velük a kapcsolatot. A kisebbeknek 5-7 éves kor között piros egyenruhájuk van, ők a Rainbow. Amikor kinövik ezt a kort, belőlük válik a Brownies, olyan 10 éves korig, a képen látható sárga-barna egyenruhában. Utána meg lesz belőlük Guides, csupa kékben. Az egyenruha meglehetősen drága - még az ebayen, használtan is, de a legtöbb speciális iskolai egyenruha boltban lehet kapni, nem kell feltétlen a hivatalos Girlguiding shopba menni érte, ám az utóbbi helyen az egyesületet is támogatjuk. és az ára ugyanannyiba kerül.
Az éves tagdíj viszont elég alacsony összeg.

Kadétok
Zsuzsi hívta fel a figyelmemet erre az egyesületre, ahová az ő fia is jár. Itt a gyerekek úszni, vitorlázni tanulnak, mindezt potom pénzért. Emellett pedig fegyelmet, rendet is sulykolnak beléjük, ami nagyon is jól jön egy kamasz fiúnál. Csak 12 éves kor fölött lehet jelentkezni - viszont lányokat is szívesen fogadnak! (Nem találom a linket hozzá, Zsuzsi, ha olvasol, küld már el még egyszer!!!)

Korcsolya
Én a Planet Ice nevű helyet ismerem, ami 11 városban van, érdemes csekkolni, hogy van-e a közelben, mert nagyon jó módszerrel tanítanak. Egymásra épülő szintek vannak, és heti egy alkalommal (ami fél óra vezetett edzést és fél óra szabad gyakorlást jelent) már pár hét alatt meg lehet tanulni biztonságosan csúszkálni, aki pedig több tanfolyamot is végigcsinál, az nagyon hamar ott találja magát a pörgések, ugrások döbbenetes világában. Én személy szerint három hathetes tanfolyamot csináltam végig, merthogy felnőtteket is szívesen várnak, és előre-hátra simán tudok menni, sőt még fél lábon is. A felnőtteknek amúgy külön kurzust is kínálnak, ha valaki nem akarja magát cikisen érezni egy rakás ovis és kisiskolás között, akik minden félelem nélkül hasítanak. De én speciel a gyerekekkel egy időben mentem és semmi gondom nem volt vele. Itt is felvarrható jelvényeket adnak minden kurzus végén  (és persze oklevelet). Tíz szint van, aki azt végigcsinálja, az már állati jó trükköket tud, és utána mehet még bronz, ezüst és arany fokozatra, és akár versenyre is. Az egyetlen hátránya: nagyon drága, de van kedvezmény, ha három fő iratkozik be, viszont a koribérlés is benne van az árban. Ha a gyerek tehetséges és nem elég a heti egy óra, ezeken a helyeken privát edző bérlésére is van lehetőség, és az nem kerül sokkal többe, mint a csoportos óra - igaz, ott is csak az első két szint a zsúfoltabb.

Természetjáró detektívek
Ha a család szeret kirándulni, érdemes belépni a Nature Detective-k közé - évi 12 fontért minden héten küldenek levelet, amiben nagyon jó feladatok vannak. Most épp olimpiai kihívásokat kell megscinálni a gyerekeknek, van hozzá egy nagy olimpiai poszter és azon kell gyűjteni a matricákat minden elvégzett feladat után. Aki nem akar belépni, annak is érdemes ránézni erre az oldalra - elképesztően sok feladatlap van rajta már így is, amit érdemes letölteni, kinyomtatni a természetjáró gyerekeknek. (Nem mellékesen a Woodland Trust oldalán rengeteg kirándulóhely is van.)

Ifjú Régészek
Angliában nagy hagyománya van a történet tudománynak és sok hivatásos és amatőr régész ás lelkesen. Ebbe pedig természetesen a gyerekeket is bevonják. A Youg Archeologist Clubra csak most találtam rá - kicsit sajnálom is, mert beléptünk volna. Ez a társaság a régészkedéshez csinál kedvet a 17 éve alattiaknak, és be kell vallanom, ez a szakma a gyerekeim listáján az első helyen szerepel, ha megkérdezik tőlük, mik is akarnak lenni. Az éves tagdíj 15 font, és ezért jár egy negyedéves magazin, nagyon sok feladattal, és egy olyan igazolvány, ahová 170 múzeumba ingyen vagy nagyon jelentős kedvezménnyel mehet be a gyermek. De ami a legjobb, hogy esélyt kap rá, hogy évente egyszer egy valódi ásatáson is kipróbálhassa a tudását.

Nálunk mostanság ezerrel dúl a Brownies őrület. A lányok imádnak a foglalkozásokra járni, és szinte minden hétre jut valami extra program is. Volt színielőadásuk, jártak a polgármesternél, egymás után csinálják a kihívásokat és szerzik a felvarrható jelvényeket. Ráadásul a hétvégén még ottalvós Brownies buliban is voltak. Tábornak indult ugyan, de aztán az eső közbeszólt.

A terv az volt, hogy sátorban alszanak, hálózsákkal, és egy nagy erdőben - ami ugyan elkerítve van mindentől, de azért mégiscsak megvan a vad terep illúziója. Csak hát ugye az eső... az már három hónapja minden egyes nap esik, ezért a föld mindenütt süppedősan sáros. Mivel a hétvégére újabb nagy esőket jósoltak, a tábor előtti napon felhívtak minket, hogy változott a program - nem két éjszaka lesz, csak egy, és nem sátorban, hanem házban.
A lányok kicsit csalódottak voltak, de bevallom, nekem nagy kő esett le a szívemről, mert Bíbor egész héten itthon volt betegen. Még kedden hazaküldték a suliból heves fülfájással, amire antibiotikumot kapott, és láza is volt. Mondanom sem kell - nekem nem volt könnyű hetem. Igaz, a gyógyszerek kb 12 óra alatt minden tünetét elfújták, de aztán itthon nyűglődött egész héten és félt, nehogy aztán a betegség miatt lemaradjon a buliról. Bevallom, egy hideg, szeles, esős sátrazástól féltettem volna. Így viszont nyugodtan engedtem el. Ő amúgy régi motoros már, Magyarországon már az ovival és a sulival is volt már ottalvós táborokban és mindig nagyon élvezte.
Borsikának azonban ez volt az első alkalom, amikor nem itthon és nem rokonoknál aludt. Amikor ő lett nagycsoportos elmaradt az ottalvós kirándulás, itt meg nem szokás több napra elvinni a gyerekeket. A kihívás számára amúgy ebben az egészben nem az ottalvós rész volt, hanem a tény, hogy most először teljesen egyedül kellett menedzselnie a diétáját és ő volt érte a felelős. Persze mindent egyeztettünk a csoportvezetőjükkel (a képen ő van, Debbie) és még a tábori szakács is felhívott minket, és persze rengeteg kaját csomagoltunk neki, azért a felelősség mégis Borsi kezében volt. Bevallom, igazán nem aggódtunk, merthogy egyrészt Borsi tökéletesen ismeri a saját diétáját, másrészt meg két nap nem a világ, ha valamit el is ront, akkor sem történik katasztrófa.
Anyukám persze elmesélte gyorsan, hogy egy 12 éves kislány Magyarországon épp most halt meg az osztálykiránduláson, de neki mindig mindenhez van egy szörnyű története. Én nem aggódtam, mert megírták előre - a vezető-gyerek arány 1:4-hez lesz. Ami szerintem sokkal jobb, mint amit Magyarországon bármilyen gyerekintézményben vagy táborban biztosítani tudnak. (Anyám, aki óvónő volt, elmesélte, hogy vele megtörtént már, hogy teljesen egyedül kellett hatvan gyerekre vigyáznia, mert minden más gondozónő megbetegedett... )
A lányok természetesen nagyon jól érezték magukat, de efelől cseppnyi kétségem nem volt. Egyfelől, mert tényleg szeretnek idejárni, ez egy jó csapat - másrészt mert ez a másfél év korkülönbség ami köztük van, tökéletes, így mindenhová együtt mehetnek. Fel se merül soha bennük, hogy mi lesz, ha nem találnak maguknak barátot és egyedül lesznek. Mert ilyen nincs. Mindig ott vannak egymásnak, ha nincs más - de szerencsére a legtöbb programon itt is külön tették őket, így tudtak ismerkedni is.
Az egyetlen icipici fájdalmuk, hogy nem kaptak "táborozós" felvarrható jelvényt, csak "ottalvósat". Mert sártorban tényleg nem voltak.
Ez a felvarrható jelvény dolog amit "badge"-nek hívnak, szerintem az nagyon jó találmány. Bíboréknak van már egy - a hobbis, amit akkor kaptak, amikor elmesélték, hogy koriznak, megmutatták a korijukat, meséltek róla, meg bevitték az okleveleiket, amiket kaptak. Kaptunk is egy leírást, hogy mi mindent kell hozzá csinálni - annak a hátoldalán volt egy háztartási készséges jelvény leírás is. Ez annyira belelkesítette Borsit, hogy azt is megcsinálta. Hetekig ágyazott, pucolta az ablakot, törölgette a polcokat, aztán csináltunk játékokat, újrahasznosítási emblémákból memorit és kirakóst. Így neki már két kék keretes jelvénye is van - Bíbort ez annyira nem érdekelte, ezt ő kihagyta.
Persze fellvarrnivaló az ő pulcsiján is lett. A bal karján van a Hobby badge, a jobbján a Warwickshire megye jelképe, a medve és egy fehér szalagon az ő Brownies csoportjuk neve. (Egy rémálom volt amúgy felvarrni, mert egy nagyobb anyagból vágták ki ezeket és mindenfelől foszlott...) Nem csoda, hogy jobb szeretem az olyan fémjelvényeiket, mint az a sárga a mellén, amit Promise Badge-nek hívnak, az eskütétel alkalmából kapta. A kék manó az ő csoportjuk jelképe (hatféle van ebből) és ide kell tennie a Sixer jelvényt is, ami azt jelenti, hogy ő csoportvezető. Hát ezekhez varrtam én ma hozzá az ottalvós bulis badget és az olimpiai próbásat, amit a táborban csináltak meg. De ezzel még nincs készen a pulcsijuk. És azt hiszem, soha nem is lesz.

Amúgy egy csomó ideig nem tudtam, hogy van ez a jelvény szerzés. A legtöbbször ugyanis megmondják mit, mikor kell csinálni. Ott van például a Diamond Jubilee badge, amihez tucatnyi próbát kell kiállniuk és már hónapok óta dolgoznak rajta. Egy csomót közösen csináltak, mint mondjuk a városi polgármester meglátogatása, vagy a sütidíszítés a nemzeti lobogó színeivel - egy párat itthon csináltak, mint a szülőknek készítendő reggeli és az öltöztess fel egy babát királynői díszbe-feladat. Szóval azt gondoltam, hogy van egy éves terv, hogy milyen jelvényeken dolgoznak és majd szép, lassan mindet megszerzik.
Aztán most a spanyol költözést tervezgetve kitaláltam, milyen jó is lenne, ha a lányok ott is folytathatnák ezt a Brownies dolgot. Pláne, ha angolul lehetne. Mert akkor egyfelől a nyelvet is minden héten gyakorolnák, és nem csak filmekről, vagy netről, vagy könyvekből, tehát viszonylag passzívan, hanem más anyanyelvi angol gyerekektől. Meg aztán milyen jó lenne nekik is, ha azonnal lenne egy olyan baráti társaságuk, ami befogadja őket. A netet böngészve kiderült, hogy British Brownies szervezetek millió helyen vannak világszerte. Abban nem vagyok ugyan 100%-ig biztos, hogy angol nyelven és nem helyin, de van rá esély, hogy legalább lesz ott angol gyerek is. Így most elsődleges célpontnak olyan városokat lőttünk be, ahol vannak ilyen szervezetek. (Ez amúgy öt várost jelent.)
 A netes barangolás közben jöttem rá arra is, hogy ilyen badge-ből olyan ötvenféle van. Persze a lányoknak rögtön megtetszett egy csomó és kitalálták, hogy ezt is, azt is meg kéne csinálniuk. Így amikor a táborozási dolgokat egyeztetve találkoztunk Debbie-vel, rákérdeztem, hogyan is zajlik ez a badge-szerzés. Kiderült, hogy nagyon is örülnek neki, ha valaki minél többet meg akar csinálni, nincs limit, meg ilyenek, szóval azt mondta, hogy hajrá. Ez kellett csak az én lányaimnak, még aznap egy tucatnyihoz kinyomtattatták velem a listát, milyen kihívásoknak kell megfelelniük. Végül azért én választottam, hogy mi legyen, amit elsőként megcsinálnak, természetesen praktikussági szempontból, így esett választásunk stílszerűen a "world traveller" azaz világutazó badge-re.
Ehhez csinálni kellett például egy játékútlevelet, amit mi úgy csináltunk meg, hogy összegyűjtöttük, merrefelé jártak már külföldön, és beragasztottunk minden utazásukról egy fényképet. Döbbenetes volt látni, hogy például Bíbor 12 alkalommal járt eddig külföldön, élete tíz éve alatt. Persze az első párra, amikor még egy éves sem volt, nem emlékezett - de azért a teljesség kedvéért ezek is odakerültek. Bemutatták még az általuk készített fotóalbumot is, amibe az angliai utazásaik képeit rakták össze még régebben. Több nyelven is elszámoltak 10-ig, meg köszöntek, becsomagoltak egy napi ruhát és élelmet maguknak és rajzoltak egy szép képeslapot. Ennyi kellett hozzá - ez amúgy több napi munka volt, de az eredmény nem csak a badge, hanem mondjuk az útlevél is, amit ezután is folytatni akarnak, mert megtetszett nekik az ötlet.
Bíbor most majd a "writer" és "swimmer" jelvény megszerzésén akar dolgozni, Borsi a "kézműves" és a "csillagász" bagde-ért akar dolgozni. (Nehezen ugyan, de egyenlőre lebeszéltem a "bicajos"-ról, amihez kell egy szerelőkészlet és tudni kell, hogyan szerelheti meg az ember a defektes kereket, és ehhez nekem nulla tehetségem és kedvem van)
És mi van akkor, ha valaki kinövi a pulcsiját? - kérdezhetné valaki, és igen, a válasz az, hogy az szívás anyuknak, és varrhatja át az összes cuccot. Nem kell ezt a munkát lekicsinyelni, mert nekem múltkor másfél órai munkát adott ez a varrás. De azért van kiskapu is, amit úgy hívnak, hogy sach, ami úgy néz ki mint egy szalag, és amit úgy hordanak, mint a szépségkirálynők, vállon átvetve. Erre is fel lehet varrni a jelvényeket, és akkor azt minden ruhára át lehet tenni. Két gond van vele - egyrészt egy darab szalaghoz képest, szerintem drága, olyan 3000 Ft-ért, másrészt meg ahhoz már több badge kell, 1-2 darabbal még kicsit nagyzoló. És ami még rosszabb - Bíbor, a maga betöltött tíz évével idén hivatalosan kinőtte a Brownies kereteit. Persze nem dobják ki, csak épp jövőre már egy korosztállyal feljebb kerül "guides" lesz belőle, akiknek kék mindenük, az egyenruhájuk és persze a sash-ük is. Szóval most az a terv, hogy megnézzük, sikerül-e áttranszformálni őket spanyol Brownies-vá, felveszik-e őket, és vannak-e ott is guide-ok. Ha igen, akkor majd veszek új ruhákat, és minden egyéb klassz dolgot. Ha nem, akkor sincsen veszve minden, mert mint kiderült, Brownies bárhol lehet az ember, a legeldugodtabb kicsi faluban is, és a legtöbb próbát neten is meg lehet csinálni, ha a közelben nincs megfelelő csoport. Bár ahhoz azért nyilván nagyon lelkesnek kell lenni és biztosan nem ugyanolyan, mint amikor az ember minden héten ott van közöttük. De azért ez olyasvalami, amit szerintem érdemes átmenteni az angol életünkből, mert nagyon jó.

A lányok mostanában rákattantak a trükkös kísérletezős könyvekre, abban találták ezt a feladatot is: hogyan csináljanak tojásból labdát. Pattogósat.

Hát íme a módszer: kell egy keményre főtt tojás, aminek ép a héja. (Kis repedés nem gond, csak ne jöjjön ki rajta a fehérjéje és ne is hasadjon be.) Ha kihűlt, bele kell rakni egy régi üvegbe és annyi ecetet ráönteni, amennyi teljesen ellepi. Az ecetben lévő sav azonnal elkezdi feloldani a tojáshéjban lévő kalciumot és elkezd buborékozni, ha szerencsénk van a könyv szerint még forogni is, de ez utóbbi nálunk nem történt meg. Fél óra múlva már le lehet dörzsölni a héj egy részét, majd újabb pár óra múlva meg lehet ezt ismételni. Előbb-utóbb a héj teljesen feloldódik és marad a sima tojás, ami egyre gumiszerűbbé válik. Állítólag három nap múlva akár pattogtatni is lehet. Addig folyamatosan az ecetben kell tartani, ám ezek után természetesen az elfogyasztása már nem ajánlott.
A trükköt egyébként a Brownies évkönyvből lesték ki, ami most azért is elég gyakran előkerül, mert most nagyon sűrű a lánycserkész-élet. Bíbort "sixer"-ré választották, ami nagy szó, afféle kisfőnök lett. Merthogy a nagy csapat kis hatfős részekre oszlik, és egy ilyen egységnek lett ő ezzel a vezetője. Ez azért is nagy dolog, mert a pozíciót választás útján lehet elérni, és hárman voltak versenyben ezért a címért, köztük kellett szavazni és Bíbort választották, pedig a másik két lány már régebb óta tagja a Brownies-nak. Nehezen megmagyarázható dolog ez, de Bíbort általában nagyon szokták mindenütt szeretni, ő az, akinek azonnal lesznek barátai bárhová megy és nem egy-kettő, hanem mindenki. Már az oviban is ezt emelték ki, amikor értékelték az óvónők, hogy mindenkivel jóban van.
Én meg a Browniest szeretem nagyon, különösen amióta a lányok a házimunka-jelvényért küzdenek. Mondjuk Bíbort ez éppen nem érdekli, de Borsi nagyon lelkes és minden reggel beágyaz, hetente kitakarítja a fürdőszobát és még ablakpucolást is kért, merthogy ilyen munkákat kell megcsinálni és a szülő által igazolni ahhoz, hogy ez a jelvény a birtokukba kerüljön. Eddig ugyanis csak "hobby" jelvényük van, amit a koriért kaptak, és nagyon sokféle van. Nemsokára mennek táborozni, ott valószínűleg megkapják majd a "camp" jelvényt, és most gőzerővel dolgoznak a "diamond jubilee" jelvényért is, amit a királynő uralkodásának hatvanadik évfordulójára adtak ki. Ezek a jelvények amúgy szövetből vannak és a szülőnek kell felvarrni őket a gyerek pulcsijára vagy egy külön jelvénytartó szalagra, ami pont úgy néz ki, mint a szépségkirálynőké, csak éppen barna.
De vannak más szép eredmények is - az egyik, hogy a heti iskolai úszásnak meglett az eredménye - most kaptuk az oklevelet, hogy Bíbor 25 métert tud már egyfolytában úszni a mély vízben. Bekerült ezzel a legjobbak közé, és ezen annyira fel is lelkesült, hogy kitalálta, búvárkodást szeretne tanulni majd a nyáron, ha hazamegyünk. (Merthogy amikor az Aquaworld-ben jártunk ott láttunk nyári táborokat, amiket 10 éves kortól lehet látogatni, Borsika legnagyobb bánatára.)
A korit is újrakezdték és csak lesek, hogy heti egy órában milyen komolyan lehet haladni. Most épp a mérlegállásban siklást gyakorolják. A sima forgás már megy nekik, most azt a fajtát tanulják, amikor egyik lábukról a másikra ugranak forgás közben. (Fogalmam sincsen, ennek mi a neve, de jól néz ki.) Ha ezt az ötödik tanfolyamot befejezik, akkor továbbléphetnek a haladók közé, a következő szintre, ahol szintén öt tanfolyam van egymás után. Nézem a 7-8-asokat, azok már nagyon durvákat tudnak, viszont onnan kezdve már mehetnek a nagy szinkronkoris csapatba is, amire nagyon várnak.
Persze vannak olyan eredmények is, amik kicsit elszomorítanak, mert persze itt Angliában is működik a kapzsiság faktor. Előrebocsátom, hogy Bíbor nagyon jól ír, nem csak novellákat, de verseket is. Állati jó stílusa van, két mondatban olyan karaktereket rittyent, akikről még és még akarok olvasni. Méghozzá angolul, szóval simán lehet, hogy öregkoromban ő fog eltartani, mint multimilliomos írónő. Szóval amikor egy nap hazaért, hogy a versét beválasztották egy könyvbe és meg fog jelenni, nagyon büszke voltam és meg se nagyon lepődtem. Megérdemelte, az tuti.
De aztán Borsi is elővett egy papírt a táskájából, hogy ő is írt verset és az övé is bekerült. Először persze elöntött a büszkeség, hogy igen, az én lányaim mekkora nagy királyok, aztán Borsi versét olvasva kicsit gyanút fogtam, mert bár az is helyeske, de igazán nem akkora durranás. Aztán megnéztem a többi papírt is amit a versekkel küldtek, hogy mégis, mi ez az egész. Hát kiderült, hogy naaaaagy szülőlenyúlás angol módra, szépen elegánsan lepapírozva. A cég még szeptemberben meghirdetett egy versíró versenyt, ahová minden iskolát meghívtak. A fődíj 3000 font (durván egymillió forint) amit az a suli kap meg, amelynek a legtöbb tanulója bekerül a kötetbe. A kötetbe pedig mindenki bekerül, aki csak iskolás és megírt legalább egy verset, ami nélunk még karácsony körül volt házifeladat, és amiben akkor ugyan akartam segíteni, de Bíbor két perc alatt elhajtott, hogy ő jobban tudja, köszi. Szóval ha van verse, akkor máris bekerült a gyerek. És persze a kötetet meg is lehet venni. Olyan ötezer forint. És hát kinek ne érne meg ennyit, hogy a gyereke nevét nyomtatásban lássa, mint ifjú költőpalántáét. Kaptunk is egy csomó papírt róla, amit alá kell írnunk - beleegyezünk-e, hogy a vers megjelenjen és hány példányt kérünk a kötetből. Kettőt fizet hármat kap akcióban persze, hogy a nagyszülőknek is jusson a büszkeségből.
Persze a kettő nincs összekapcsolva - anélkül is megjelenhet a gyerek verse, hogy kérnénk a kötetet. De hát ki ne kérné, ha már egyszer benne van a gyerek... azt azért megtudtam, hogy az osztályban mindenki versét beválasztották - nincs verseny. Ami amúgy se nagyon van itt Angliában, mert a dicséretben hisznek.
De én most ebben nem pedagógiát látok, hanem kőkemény bizniszt. Mondjuk ki: nagy ötlet hiszen egészen biztosra megy, mert a szülők dicsekvési vágyára épít és semmit nem kockáztat, hiszen pont annyi kötetet kell csak nyomtatni, ahányat rendelnek. Mi még most nem döntöttük el, hogy akarunk-e ebben részt venni, de nekem olyan rossz a szájízem tőle. Mert az én lányom verse szerintem nagyon jó. De ne azért kerüljön be egy könyvbe, vagy máshová, mert anyuka kifizeti neki. Hanem azért, mert megérdemli. De persze olyan lelkesen jöttek haza mindketten, hogy nagyon nehéz azt mondani nekik, hogy igen, lehetnétek publikált költők, de én nem megyek bele a játékba. Mert aljas ez, bárhonnan is nézem.
Különösen, mert Bíbor verse tényleg jó, és nagyon megérdemelné, hogy megjelenjen...

Emlékszem, hogy amikor gyerek voltam december környékén a nagyobb újságok kiadták a maguk kis évkönyvét. Volt az Élet és Tudománynak, a Fülesnek, a Nők Lapjának. Tudom, hogy néhány kiadónak még most is van ilyen kiadványa. De az a pár elrejtőző kis szerény fekete fehér könyvecske hol van a nagy angol Annual piachoz képest...!

Errefelé ugyanis az évkönyv piac kifejezetten virágzik - tévéműsorok, sztárok, mesék, focicsapatok mind, mint kiadják a maguk kis évkönyvét sok-sok éve. Mindegyik hasonló formátumú: A4-es és végig színes. Naptár az nincs benne a hazai évkönyvektől eltérően, de egy csomó érdekes olvasmány, feladat, kép, ami másutt nem jelent meg.
Az Annualokra tavaly kattantam rá, amikor december-január környékén felfedeztem, hogy ezek bizony olcsók és az áruk folyamatosan esik. Amikor augusztusban megjelennek a jövő éviek, még 8 font az áruk. Október-november környékén már akciósan is ki lehet fogni, mondjuk hogy ha veszel egyet, a másikat féláron kapod. Aztán decemberben már csak 4 font, a két ünnep között kettő, ilyenkor januárban meg már csak 99 penny. Ami még a mostani brutál 380-as árfolyamon is piti pénz. Igaz, ekkor már sietni kell, mert ennyiért a bolondnak is megéri, tehát a menők (Barbie, Hercegnők, Tündérek, Cheryl Cole, X-faktor, Manchester United) gyorsan elfogynak. Ami pedig még utána is megmarad, azt már 50 penniért is odaadják, csak azok általában már tényleg nagyon érdektelenek. (Általában a fiúsak és valami titokzatos módon a Star Warsosak.)
Őszintén szóval eredetileg csak azért kezdtem el venni ezeket, mert ezek olcsóbbak, mint a gyerekújságok. A Barbie és Hercegnő Magazinokat a lányok 3 éves kora óta rendszeresen veszem. És mivel kidobni egyet sem lehet (szentek...) ámde önmagukban szétesnek, gyűrődnek, így otthon a könyvkötőnél mi csináltattunk belőlük évkönyveket - marha drágán. (Egy újság minimum 500 Ft, a könyvkötő meg háromezerért rakott egybe 10-20 darabot) Igaz, megérte, mert azóta is rendszeresen előveszik, olvasgatják, míg sima újságként már tényleg rég elveszett volna. Az egész gyűjtési mániának az vetett véget, amikor kiköltöztünk. Itt ugyanis olyan brutális választék van gyerekújságokból, hogy képtelenség mindet megvenni. És bár a lányok imádják és olvassák őket, megegyeztünk, hogy heti egyet kaphatnak ketten. (Esetleg kettőt, ha épp utazunk, és akkor a vonaton van mit nézegetniük.) Vettük is a Phineas&Ferb Magazin, a Csingilingeset, a BBC kézműves magazinjait, a Monster High újságot, Rovatgyűjtős magazint, Sparkiling Worldöt, Bratzot, Littlest Pet Shopost, Zoobles-osat és még ezerfélét.
Afféle pénztárcakímélő kompromisszumként kezdtem tavaly Annualokat venni - mert mondjuk egy Disney Princess Annual épp úgy néz ki, mint a hasonló című újság, ugyanolyan feladatok, képregények, mesék vannak benne - csak éppen egy font az ára ügyesen megvéve. Ráadásul keményfedeles, tehát még tartós is. És amikor erre rájöttem, beindult a fejemben a gyűjtési szenvedély. És vettem olyan 25 darabot, és osztottam szép, fokozatosan. Most ott tartunk, hogy még 3-4 darab mindig a szekrényben van, de azok fiúsak, és bár biztos vagyok benne, hogy Kisbende is imádni fogja a Karib tenger kalózait, Chuggingtont és a Star Wars trilógiát, még nem jött el az ideje.
Viszont jöttek az újak, és sajnos úgy tűnik, hogy a múlt héten volt az igazi szezon, mert a belvárosban csak ezt a hétfélét találtam, ami a kezdőképen látható. Mármint a minket érdeklő témák közül. Se Hercegnők, se Barbie-k, se Tündérek. Viszont van Brownies-os, ami ma egész délutánra programot adott a lányoknak, különösen, hogy tavaly ilyet nem láttam és vettem, szóval ez most egész új élmény volt.
Persze azért nem adtam még fel, veszek többet is. (Zsolt ilyenkor égnek emeli a fejét és nem érti, hogy miért kell már megint könyvet vennem, mikor annyi van már így is, és egyáltalán nem képes felfogni, hogy ez kifejezetten jó beruházás, és hogy most valójában éppen spórolok, nem pedig agyatlanul költekezek...)
Igaz, most nehéz védenem az álláspontom, mert az utolsó helyen jól megszívtam, kétszer fizettem ki a cuccot véletlenül. Mert először lehúzták a kártyám, ám a pénztárgép kidobta, hogy nem fogadja el. Mire én kifizettem kp-val a vásárlás összegét. Itthon várt az SMS értesítő (a telómat okosan itthon hagytam) hogy márpedig levették a bankszámlámról is a pénzt. Szóval holnap visszamegyek a kétféle számlával (a visszautasítottal és a kifizetettel) és a telefonommal, ami bizonyítja, hogy a tranzakció mégis megtörtént. És hogy visszakérjem a túlfizetésem. Kis bibi, hogy a magyar kártyámmal fizettem, amin a 13 font éppen 5070 Ft-ként jelenik meg. És hogy ezt meg fogják-e érteni, hogy bár különbözőnek tűnik, az ugyanaz az összeg... hát nem tudom. Az időpont és a bolt neve stimmel, de itt nem ismerik igazán az SMS értesítőt, szóval nem tudom, hogy hinni fognak-e nekem. Szóval előre szorongok, mert utálok minden reklamálós ügyintézést.

Ez a januári évkezdés olyan érzés, mintha az ember a nyugis, karácsonyi punnyadás után hirtelen felülne egy gyorsvonatra. Minden munka, amit elhalasztott, most hirtelen a nyakába zuhan, ráadásul visszatérnek a különórák, amik a szünetben elmaradtak, így rohanás minden napunk. Persze nem mindenki bánja ezt. A lányok például örülnek, hogy végre felvehetik a karácsonyra kapott Brownies pulcsijukat a lánycserkészek találkozójára.

A Brownies ugyanis nem csak azt jelenti, hogy csokis süti, hanem azt is, hogy tündérke. Amikor a lányok először kaptak egy ilyen című könyvet akkor még nem tudtam, hogy ezzel a vásárlással egy igazi, mély és sóvárgó vágyat ültetek el a gyerekeim lelkében. Mert azóta ők is Brownies-ok akarnak lenni. Nem tündérek - cserkészek.
Egész szeptember úgy telt el, hogy megpróbáltak kideríteni, mi is a különbség a Girl Scout és a Girlguiding között. Mindkettő lánycserkész csapat, de más a holnapjuk, más a székhelyük és másféle a ruhájuk is. Ma már tudom, hogy a kettő között nincs nagy különbség. A cserkészek (scout) eredetileg fiúk voltak, majd lett egy lánytagozatuk is. Aztán egy lánycserkész hozta létre a Girlguiding szervezetet is, ami nagyjából ugyanaz, de nincs fiúrészlegük. A kicsik a Rainbow szekcióhoz tartoznak, a 8-10 évesek neve Brownies. És ilyen helyes kis egyenruhájuk van - ami amúgy állati drága és nem is túl sok helyen lehet kapni.
Még szeptemberben jelentkeztem is mindkét szervezetbe, gondolván, hogy amelyik közelebb van, majd odajárnak a lányok. Kaptam is azonnal egy visszaigazoló emilt, hogy mindjárt hívnak, és egyeztetünk. Volt is nagy öröm itthon. De korai volt még. Mert aztán sokáig nem jelentkezett egyik sem. Hetekig vártunk. Sok hétig. November vége lett, mire a reklamáló emilek után végre felhívtak. Akkor, amikor már le is tettem volna arról, hogy a lányaimból igazi kiscserkész lesz. Persze egyszerre jött meg a programjuk, és mi a Brownies csapatot választottuk. Naná.
Bevallom, én nem nagyon tudtam még akkor sem, hogy miről is szól ez az egész cserkészkedés. Úgy gondoltam, hogy kirándulnak, meg csomókat kötnek, esetleg sütiket árulnak - hát ilyeneket lát az ember az amcsi filmekben, nem? A valóság kicsit más, de nem rosszabb. A november-december nagyjából kézműveskedéssel telt, ami amúgy az én lányaimnak nagyon is tetszett. Körjátékoztak, megtanulták a Brownies esküt és általában ismerkedtek a dologgal. Valljuk be, decemberben nem is lehet sok mást csinálni. Úgy látom azonban, hogy januárban náluk is beindult az élet.
Az új év rögtön egy fergeteges kori-partival kezdődött, (igen, 10 fok van, így pulcsiban mehettek) aminek különösen örültek a lányaim, mert most végre megmutathatták valakinek, hogy milyen sokat tanultak az elmúlt hónapokban. Négy órán át voltak a jégen (kis megszakításokkal) és a végére már tényleg fájt a lábuk, de a jégből azért nem lett elegük és a többi csajjal is elég jól összebarátkoztak.
Merthogy fura módon itthon ugyan gyakran beszélnek egymás között angolul, de ha elmennek együtt valahová, akkor azért a magyar az ő közös nyelvük. Ami azért elég kirekesztő a többi gyerekkel szemben, akik ezt nem értik. Néha nagyon jó ez a másfél évnyi különbség, mert tényleg teljesen összenőttek és bárhová is veti őket a sors, mindig ott vannak egymásnak, soha nem magányosak. Számtalan táborban, szülő nélküli programon voltak már együtt és az tényleg nagyon jó, hogy nem kell egy pillanatig se aggódnom azért, hogy egyedül lesznek - másfelől néha félek, hogy talán túlságosan is összenőttek, és nehéz az ő kis kettősükbe másnak is beférkőznie. Fura módon Bíbornak mindenütt, azonnal akad úgynevezett legjobb barátnője - míg Borsi gyakran mondja, hogy neki ilyene nincs, vagy ha mégis meg kell neveznie, ki az ő "besti"-je, akkor a nővérét mondja, vagy a nővére legjobb barátnőjét, esetleg egy fiút. (Mindig mást.) Nem tudom, hogy emiatt kell-e aggódnom. A suliban mindig azt mondják, hogy vannak barátai, nincs egyedül soha. És tényleg van olyan is, hogy valakinek nincs igazi lánybarátnője egész életében, nem feltétlen katasztrófa ez.
Mindenesetre most a Brownies-ok irányába is nyitottak és ma megvolt a következő nagy programjuk is, a powpow (azt hiszem így írják....) amiről már olvastak a könyvükben és ami a Brownies-ok éves "közgyűlése" ahol elhatározzák/megbeszélik, hogy mit is fognak csinálni ebben az évben, miközben pizzát esznek az egyik vezetőjük lakásán. Igazi party hangulat volt és nagyon lelkesen mesélték, hogy mi mindent fognak csinálni. Lesz táboruk, lesznek színházi előadások, és valami pónilovaglást is emlegettek. És még csak most kezdődött a hét...