Három gyerekkel irány Anglia!

Ezt a kis táblázatot minden angol szülői értekezleten az ember kezébe nyomják. Ez a gyerek értékelésének kulcsa. És persze ez is nagyon más, mint amit otthon megszoktunk.

Ha szülői, akkor minimum két órás elfoglaltság, és nagyon sok pénz. A Magyarországon töltött évek alatt ez a kép alakult ki a fejemben erről a fogalomról. Az oviban és az iskolában is főleg arról szólt a dolog, mi mindent fognak majd a gyerekek csinálni, ez mennyibe kerül és akármikor is kezdődött, az biztos, hogy zárásig ott ült a kicsi székeken az összes anyuka és apuka. Nem mondom, hogy a rendszer rossz, de itt egészen máshogy zajlik ez a találkozás a tanárral.
A mi sulinkban Parents Evening-nek hívják, és inkább a fogadóórához hasonlít. Nem beszélnek általános hírekről - azt majd megtudjuk a suliújságból és a hetente 2-3 alkalommal is a kezünkbe nyomott körlevelekből. Itt és most a gyerek a lényeg, ezért ilyenkor a tanár csak egy szülővel beszélget egyszerre és arra fókuszálnak, hogyan halad a gyerek a három fő tárgyban - írás, olvasás, matek.
Az otthon megszokott öt jegyű értékelés sehol nincs. De még az sem feltétlen igaz, amit az amcsi filmekben láttam, hogy az "A" a jó érdemjegy, a "B" meg a "C" meg a kevésbé jó. Amikor először dobálóztak a fenti kódokkal, hogy 2B meg 3C nem is értettem, hogy ez most jó, vagy nem jó?
De aztán szép lassan megvilágosodtam. Például Borsi eredménye olvasásból most 2A, ami mivel harmadikos (a táblázatban kikereshető) az átlag alatti teljesítménynek felel meg. Ez nem olyan nagy csoda, hiszen egy éve kezdett el angolul beszélni, ráadásul úgy, hogy előtte nem járt suliba. Otthon mi felváltva gyakoroljuk a magyar és az angol olvasást, az utóbbit nehezíti, hogy nem minden szót ismer, így ez külön nehézség neki. Szerintem az, hogy egyáltalán elérte a harmadikos szintet, nagyon szép teljesítmény. Minden ilyen alkalommal amúgy egy célt is kitűznek a tanárok, hogy mit várnak el a gyerektől - Borsinál azt, hogy érje el a 3C szintet, ami a harmadikos átlagnak felel meg.
Ez amúgy nem az osztályátlagot jelenti, hanem az összes angol iskolás gyerek átlagát (a tanároknak hosszú listájuk van arról, hogy mit kell tudni ahhoz, hogy valaki ebbe vagy abba a kategóriába tartozzon). A gyerektől pedig nem azt kéri, hogy kitűnő legyen, hanem azt, hogy saját magához képest javítson. A lényeg pedig az, hogy mire a sulit elvégzi, addigra minden tárgyból érje el a 4B szintet, ami az átlagos hatodikosok tudása. Van akinél ez lassabban indul be, de aztán felgyorsul, van aki gyorsan indul, aztán stagnál. Minden gyerek más - de ha azt látják, hogy fejlődik a gyerek, akkor minden rendben van.
Amúgy azt jó érzés volt hallani, hogy Borsi matekból 3C szinten van, ami a negyedikesek átlag alatti teljesítményének felel meg (ugyebár ő harmadikos...) ami azt is jelzi a tanára szerint, hogy a gyerek kicsit felszabadultabb, ha nem nyelvi feladatokról van szó, amit ők egyébként abszolút értenek és figyelembe vesznek, hiszen más az anyanyelve. Megbeszéltük, hogy kap majd néhány írás-olvasás gyakoroltató plusz feladatlapot, aminek hallatán amúgy otthon Borsi örömujjongásokban tört ki - ez nem vicc! Ugyanis ő tényleg imád tanulni, szereti, ha van előtte kihívás. Sokszor azért nem csinál meg valamit és rontja le az eredményét, mert tudja, hogy nem fog menni, és nem akarja rosszul csinálni. Ez nem feltétlen jó tulajdonság, de ez van.
Bíbornál azonban leesett az állam - ugyanis közölték, hogy az ő olvasási és szövegértési eredménye 4B - ami a hatodikos átlagnak felel meg (a gyerek ötödikes...) és az ő célja most az 5C... mire én csak zavartan annyit kérdeztem, hogy hát az nincs is benne a táblázatban... hát nincs. Az már a középiskolás szint. Emellett az írás és matek eredménye is 4C, ami szintén hatodikos szint, ott a 4A a cél. Nála hát két perc alatt végeztem, nagyon örülnek neki, hogy ott van, okos, jó gyerek - kicsit talán csendes, jelentkezzen többet. Ennyit tanácsoltak.
Szóval kicsit lebegve mentem haza - ahol azért visszahúzott a földre a valóság, hogy hiába van két nagyon okos, intelligens gyerekem, azt az apróságot, hogy a levetett ruhájukat a szennyestartóba tegyék és ne a gyerekszoba padlójára, azt hosszú évek munkájával se sikerült beléjük plántálni. Igaz, a kezüket megmosták, amikor hazajöttek. Legalább ennyi.
Most különórákat keresek nekik, merthogy otthon annyi mindenre jártak: zongorázni, sportolni. Amikor kiköltöztünk, akkor hagytam ezeket, mondván, hogy elég teher rajtuk a nyelvtanulás önmagában is, hozzávéve a magyar tananyagot.
De most úgy látom, hogy megérett az idő arra, hogy kicsit tovább pussoljam őket (jó kis angolsággal mondva) tehát sport és zenetanulás is lesz idén, ha sikerül közeli helyeket találnom. Amúgy ez nem könnyű, de ennek nehézségei megérnek egy külön bejegyzést.

Megvolt az évzáró és a nagy graduation ünnepség, amivel Borsi ünnepélyesen is elballagott a második osztályból, az itteni alsóból és kezdheti az általános iskola komolyabbik részét.

Mindkét lányom kapott valamiféle kitüntetést, amin annyira nem is lepődtem meg, merthogy itt tényleg két kézzel szórják a dicséretet és az ajándékot. Mindenki azért persze nem kapott, de az osztály harmada biztos részesült valamiféle elismerésben, amihez valamilyen érem, szobor is járt. Bíborkám "outstanding creative art" érmet kapott, Borsika "outstanding creative thinker" szobrocskát, ami különleges formája miatt (egy kis táncoló robot van rajta) otthon díszhelyre került. (És kicsit irigységgel töltötte el a "csak" érmet kapó nagyobbikat.
Nekem nagyon tetszett, hogy nem egy általános kaptafára kapták a gyerekek a dicséretet, volt aki a sportért, más a tánctudásáért, jó viselkedésért, egész éves kiemelkedő teljesítményért, de volt olyan, aki azért kapta, mert nagyon barátságos és jószívű. És valljuk be, ez utóbbi tulajdonság igenis ugyanolyan fontos, mint az összes előző, mert ha ilyen emberek nem lennének egy közösségben, akkor az nagyon szomorú hely lenne.
De ami igazán ledöbbentett minket (a lányok se tudtak róla korábban, ezért ők is meglepődtek, különösen Bíbor, aki a magyar iskolarendszert is megtapasztalta) minden gyerek, aki 95%-nál többet volt jelen a suliba 5 fontot kapott. Kápében, kis borítékban.
Ez annyira nagyon erősen eltér az otthoni szokásoktól, hogy jó időbe tellett nekem is megemésztenem, bár a lányok nagyon örültek, és rögtön betették a kis perselyükbe, ahol Wii-re gyűjtenek. (Nincs amúgy zsebpénzük, takarításért, egyéb feladatokért kaphatnak 1-2 fontot.) Persze, ha úgy nézem, a rendszer logikus. A jutalmazásra épít, nem a büntetésre. És az, hogy valaki iskolába jár, az egyetemen is pénzben mérhető, nem árt a gyerekeknek, ha már most is látják, hogy aki rendesen dolgozik, az jól jár. Angliában ráadásul nincs orvosi igazolás, meg szülői igazolás. Ami amúgy nagyon jó, mert nagyon is emlékszem rá, hogy mennyire utáltam otthon, hogy hiába van a gyereknek mondjuk egy napos hasmenése, vagy taknyolása, orvosi igazolást kell szereznem arról, hogy tényleg beteg, pedig egy 8-10 éves gyerekkel amúgy nem rohanna az ember azonnal az orvoshoz. Rossz ez a rendszer, tényleg, mert az orvost is feleslegesen terheli, meg a szülőt is.
Na, ez itt nincs. Aminek a hátulütője az is, hogy Borsika, aki rendszeresen 94%-os hiányzáson állt, egy csomó olyan levelet kapott a suliból, hogy ne hiányozzon már többet és szedjük össze magunkat, hogy elkerüljük a további mulasztásokat és megkérnek rá, hogy orvoshoz, fogászatra, családi okokra hivatkozva ne tartsuk otthon a gyereket. Ami csak azért esett rosszul, mert Borsi kétszer volt beteg, és mindkétszer a suliból küldték haza, tehát tudták, hogy nem családi okokból és a Hawaii nyaralás kedvéért tartjuk itthon. Ám az egyenlevél így is járt.
Ez a hiányzás dolog amúgy itt komoly topik - a sulik versengenek azért, hogy minél jobb eredményt érjenek el, és a lányok azt is elmesélték, hogy nagyon gyakran beszélnek arról az osztályban a tanárok, hogy milyen jó lenne, ha senki nem hiányozna. Bíbor tanára, akit jövőre kap, arról híres, hogy annyira szeretik a diákjai, hogy soha nem hiányoznak, és mindig neki vannak a legjobb eredményei ezen a téren. Szóval be vannak zsongatva a gyerekek rendesen, és aki keveset hiányzik, évközben is kap jutalmat, Bíbort félévkor pl. moziba is elvitték, mert decemberig egy napot se hagyott ki.
Igen, ez a rendszer is igazságtalan, mert mondjuk aki tényleg beteg, annak rosszul esik, hogy ő se pénzt, se mozit, se más jutalmat nem kap. Igaz, büntetést se.
De másfelől, ha jól belegondol az ember, hányszor tartjuk otthon a gyereket azért, hogy még a betegség után kicsit pihenjen, és hányszor mondja a gyerek maga is, hogy még 1-2 napot had maradhasson otthon lábadozás címszó alatt.
Na, itt ilyen nincs - a gyerekek amint kilábalnak a betegségből, arra kérik a szüleiket, hogy had mehessenek újra suliba, mert nem akarják rontani a hiányzásukkal a suli eredményeit. És végül is ez a lelkesedés jó dolog.
Én meg csak vigyorgok, mert ha úgy vesszük, a szorgos suliba járással most kerestek 10 fontot a lányaim. Van olyan jó, mint az év végén adott jutalomkönyvek. Amit amúgy Bíbor osztályában mindenki kapott a tanár néni személyre szóló búcsú-szavaival. Itt ugyanis minden évben új tanárt kapnak a gyerekek, ami lehetne akár traumatikus veszteség is, de én azt látom, hogy szépen be van vezetve ez a dolog. A gyerekek már egy jó hónapja ismerkednek az új tanárokkal, tudják, hogy kinek mi a specialitása, és miről híres a suliban. Ráadásul Bíbor másodtanára az lesz, aki korábban Borsit tanította, így valamennyire még mi is ismerjük. Borsi tanárnénije pedig az, aki kedd délutánonként a kertészkedős klubot vezette, és akit Borsi imádott. De amit igazán várnak a lányok, hogy szeptembertől nem kék, hanem piros pulcsis iskola lesz a Stanton Bridge, így sokkal csinibb egyenruhájuk lesz. Én kicsit kevésbé vagyok lelkes, mert ez azt jelenti, hogy az összes kék pulcsi megy a levesbe, szó sem lehet arról, hogy a tavalyi darabokat felhasználjuk, vagy megörökölje Borsi a nővére jó állapotú darabjait. De a piros tényleg jó szín. És azt mondják, hogy még a fiúknak is tetszik.