#Post Title #Post Title #Post Title

Oxford- pipa!


Legutóbb azt írtam - várjuk az A level eredményeket. Ami megjött, és gyorsan le is lövöm a poént: a gyerek bekerült. De azért ami nekünk happy end, és viszonylag sima menet volt, sokak számára igazi rémálommá fajult, és úgy tűnik most, hogy még évekig tartó hatása lesz.

Szóval amikor eljött az a bizonyos csütörtök reggel, én már persze 7-kor ébren voltam. A lányom közölte, hogy fel ne merjem ébreszteni, így aztán elcsórtam a telefonját, és azon csekkoltam percenként, jött-e már emil. Nyolckor már biztos voltam benne, hogy mindjárt meglesz, de akkor azért lehűtött a férjem, hogy Angliában egy órával később van, nyugodjak le, 9 előtt nem lesz eredmény. De hiába jött el a 9, a 10 (amikor már a gyereket is felvertem az ágyból) nem jött semmiféle eredmény semmiféle emiljére.

Közben persze néztem a FB-ot is, ahol kiírták az anyukák, hogy gyerek nem került be (A legtöbben ezt írták ki) és ez persze nem segített az idegességemen. Aztán ránéztünk az UCAS oldalára (12 jegyű azonosító, jelszó - persze egyikre se emlékezett hirtelen a gyerek, majd felrobbantam) ahol azt nem írták ki, hogy milyen eredményeket kapott, csak azt, hogy akkor bekerült Oxfordba. Ami szuper, gondoltam én, de ez most akkor tuti? Addig addig bénáztam a honlapon, amíg szerencsésen rányomtam arra a gombra, miszerint akkor elutasítjuk Oxford ajánlatát, mire jött egy újabb apróbb szívinfarktus, de akkor a gyerek kivette a kezemből a telefonját, hogy talán ne nyomkodjam, és szerencsére az is kiderült, hogy a rendszer hülyebiztosabb annál, hogy béna anyukák nyomogatása miatt elússzon az egyetemi felvételi.

Szóval azt megtudtuk, hogy a gyereket felvették, de azt nem, hogy milyen eredményeket kapott. De mivel aznap Pestre mentünk, és nem akartuk vinni a laptopját (csak azon látja a sulis emilt) így péntek este néztünk rá (egy nappal később) ismét - amikor is még mindig nem jött meg az eredmény.

Kiderült, hogy a gyerek sulis emiljére küldött levél elveszett (ez több osztálytársával is megtörtént, és az is, hogy spam folderbe került a levél - de hozzánk át se jött), mire írt aztán a tanárának, aki szombat reggel végül elküldte és kiderült, hogy a végeredmény akkor AAAB.

Tehát angol, történelem és spanyol A, szociológia B. Utóbbin azért felhúztuk a szemünk, mert egyrészt az volt a kedvenc tárgya, csomó dolgozatot adott be, mind A vagy A csillag volt, a tanár imádta és a szociológia és az antropológia némiképp testvértárgyak, sok a közös bennük, és ugyebár a gyereket antropológia szakra vették fel Oxfordba. De hát addigra már egy meglehetősen nagy botrány kerekedett Anglia szerte az A level eredményekből 50 ezer gyerek fellebbezett, gondoltam, mi nem fogunk. Végül is tök mindegy a jegy, Oxford a lényeg, örüljünk annak. De pontosan láttuk a szociológia jegyből: ez a rendszer igencsak igazságtalan, és meglehetősen randomnak tűnik, ahogy a gyerek a jegyet kapta.

Azt hozzátenném, az egyetemek mind három darab A level eredményt kérnek. Amikor anno Bíbor négyet akart csinálni (plusz egy felet, amit csak egy évig csinált) akkor a suli nagyon nem ajánlotta, mondván, hogy felesleges, fókuszáljon inkább a háromra, és csinálja azt jól. De persze a gyerek is szívesen csinált négyet, mi meg pusi kelet-európai szülők vagyunk, akik azt akarták, hogy jó sok tanulnivalója legyen, így aztán négy jegyet kapott, ami most azért nem jött rosszul, mert így belefért egy darab B jegy. De mondjuk ha csak három jegyet kapott volna, ott nem lett volna rontási lehetőség.

Szóval míg mi szépen belenyugodtunk a dolgokba, addig nyilván sok más diák ezt nem tette meg. Volt tüntetés, meg iszonyatos felháborodás, és akkor ahogy a Brexit kapcsán, elkezdett összevissza kapkodni a kormány. Először azt mondták, hogy a diákok nem fellebbezhetnek, csak a sulik, és nekik is 150 font egy fellebbezés. Aztán ez ingyenes lett, és a diákok is fellebbezhettek, végül a dolgod odáig eszkalálódott, hogy közölték, mindenki megkapja a tanárok által ajánlott jegyet, amire amúgy korábban azt mondták, hogy titkos.

Nos, most már így Bíbornak is más az eredménye, mert a változás most akkor rá is érvényes. Így lett két A csillagja, egy szociológiából (amiből B-t adott az algoritmus) és egy történelemből, és kettő A, spanyolból és angolból.

Összességében amúgy most minden angol gyereknek elég jó lett a bizije, mert a tanárok errefelé amúgy se genyózósak, most aztán meg végképp nem voltak azok.

Viszont ez újabb problémát keltett: most ugyanis ezekkel a jó jegyekkel, mindenki bejutott az első helyen megjelölt egyetemre. Csak példaképp mondom, Oxfordban 3200 hely van az első éveseknek, és 3700 offert küldtek ki, akik nagyjából most mind bekerültek, de nincs ennyi hely. Fizikailag. Pláne, hogy szeptembertől a Covid miatt itt is kisebbek lettek az osztályok, még a könyvtárba se mehet be annyi ember, mint eddig. Cambridge-ben nagyjából plusz ezer embernek kéne helyet biztosítani. Az biztos, hogy ezeket az offereket nem vonják vissza - és most azt mondja az egyetem, hogy hát okés, aki második körben került most be, az akkor lehet, hogy csak jövőre kezdhet, ki kell hagynia egy évet. Ami azért valljuk be, nem túl szerencsés. Még egy sima évben sem feltétlen ideális, de akkor még mondhatja a jómódú család, hogy menjen hátizsákos turistáskodni a gyerek egy évet, vagy mondjuk Párizsba auperkedni, és tanuljon nyelvet. De most a járvány alatt akkor üljön a gyerek otthon egy évet, és várja meg, míg kezdődik az élete? Gáz.

Ráadásul a kisebb egyetemek meg pont az ellenkezőjével küzdenek. Hiszen aki eddig a nagyokba nem került be, az ment hozzájuk. De most, hogy majd mindenki bekerült, akkor náluk meg nagyon is hiányzik a létszám, plusz az ezzel járó pénz. Ha ehhez hozzávesszük, hogy idén nem jönnek a tengerentúli és ázsiai diákok Európába, akkor még érthetőbb, mi a gond.

De aggódnak ám azok a diákok (és szüleik is), akik jövőre csinálnák az A leveleiket. Eleve ugyebár kimaradt nekik fél évnyi tanulás. Ezt eleve nehéz bepótolni. Másrészt most azzal kell szembesülniük, hogy bizonyos népszerű szakokon más elkelt a helyek harmada, mert azok kapják, akik idén nem is vizsgáztak, csak megkapták azt az A csillagot, amiért ők most véres verítékkel dolgoznak. Hogy ezt hogy lehet megoldani, fogalmam sincs - de nagyobb baj, hogy azoknak sem, akik ezért többszázezres fizetést kapnak a kormányban.

És holnap jönnek a GCSE eredmények - valószínűleg újabb botrányhullámmal. Már most bejelentették, hogy akkor ők is a tanárok által ajánlott jegyeket fogják megkapni, nem az algoritmusosat, hogy ebből ne legyen balhé. De azt is, hogy ezek még nem a végleges jegyek, azt majd később kapják meg a diákok, amit meg végképp nem tud senki értelmezni. 

Szóval a szokásos Tory káosz, mióta a Brexitet megszavazták, isten bizony egy értelmes döntése nem volt ennek a kormánynak, kész vicc az egész.

De ami a lényeg: mi most örülünk Bíbor sikerének, és ő elvileg októberben kezdi a tanévet. Addig még van egy kis idő, így addig most a jogsi megszerzésén munkálkodik. A vizsgákat letette, jövő héten kezd vezetni. Aztán meglátjuk, hogy ez sikerül-e, illetve, hogy amikor visszamegyünk Angliába, milyen karanténszabályok lesznek érvényben. (Újabb elmebaj, el se kezdem magyarázni)

[ Read More ]

Balhé az egyetemeken

 

Amikor kiderült, hogy az angol gyerekek idén nem írnak se érettségit, se felvételit, bevallom, örültem a döntésnek. Hónapok beárt, stresszes karanténja után úgy éreztem, ez a jó megoldás. Minek a felesleges stressz? Az egész angol rendszer amúgy is arra épül, hogy folyamatosan tesztelik őket, és normálisan se jegyet adnak nekik, hanem úgynevezett "predicted gradet", ami nem a pillanatnyi tudásuk méri fel, hanem azt, mire lesznek MAJD képesek. Szóval úgy tűnt, minden jól alakul. De persze tudhattam volna, hogy amit el lehet cseszni, azt az angolok mostanság teljesen szétbarmolják. Miért épp ez lett volna másként?


Miután megjött a papír, hogy Bíbornak helyet ajánlanak Oxfordban, minden örömünk és büszkeségünk ellenére tudtuk, hogy még nem dőlhetünk hátra. Le kell tennie az írásbeli vizsgákat is, és három A-t kell szereznie. Négy tárgyból vizsgázott volna, és mind a négyre A volt a predicted grade-je, vagy A+. Szóval nem különösebben aggódtunk, bíztunk abban, hogy a gyerek ezt megugorja majd. Nyilván sokat kell tanulnia majd, és nem lesz könnyű, de nem is tűnt lehetetlennek.

Aztán jött a Covid, és azt kell mondanom, hogy az angol iskola teljességgel megbukott az oktatás területén.

Azt gondoltam amúgy, hogy az onilne tanítás errefelé nem lehet gond, hiszen a gyerekek egészen pici koruktól kezdve számítógépen kapják a házifeladatot, és eszméletlen sok oktatási anyag van fenn online. Sőt, a BBC-nek van külön online sorozata is minden témakörhöz (Bitesize néven van a honlapjukon), amit amúgy is használnak órákon a gyerekek. Azt gondoltam pikk-pakk átállnak, nem lesz gond. De persze lett.

Mindkét nagylányomnak komoly vizsgái lettek volna idén. Bíborkának az egyetemi felvételi, Borsinak meg a GCSE, ami eldönti, mehet-e az egyetemi előkészítőre a suliban. Mindkettő elmaradt. Az igazi baj azonban, hogy ezért márciusban minden tanulás befejeződött. Azt mondták ugyanis, hogy senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe azért, mert mondjuk nincs otthon számítógépe, vagy wifije. Tehát ami a suli bezárása után történik, azt nem lehet negatívan figyelembe venni. Nyilván ha negatívan nem, akkor pozitívan sem. Így hát ugyan adtak Borsinak némi látszatfeladatot, de azért valljuk be, melyik gyerek csinálja lelkesen a leckéket, ha előre megmondják, sehová nem számít. 

Bíbornak még ennyi se volt, tőle csak azért kérték, hogy néhány régi dogáját scannelje be, hogy hozzá tudják csapni a dossziéjába, amit majd csatolnak az ajánlott jegyei mellé bizonyítékként. Aztán nagyjából csak heverés és pihengetés volt az össz feladata, ami azért néhány hét, hónap után meglehetősen unalmas.

Bendének volt suli - elvben. De gyakorlatilag semmi. Mondjuk ez valahol érthető, mert a sulik nem voltak zárva. A gyerekek közel 20%-a azért bement. Azok, akiknek a szülei "key workerek" tehát orvosok, ápolónők, bolti eladók, autós futárok, tehát olyan dolgozók, akiknek a munkája fontos, és a szülei nem tudták másként megoldani a felügyeletüket. A tanárok pedig amellett, hogy vigyáztak rájuk (nem nagyon tanították őket) küldözgettek feladatokat az otthon maradt gyerekeknek. Valljuk be, önmagában mindkettő teljes állás lett volna - így viszont mindenki rosszul járt, leginkább persze a gyerekek.

Mivel Angliában nincs tankönyv, nincs füzet, amit hazavinne a gyerek kaptunk egy "tanulócsomagot", amiben ceruza és füzet is volt (ez nem várható el alapból, hogy legyen otthon) és kettő darab munkafüzetet. Egyet matekból, egyet spellingből - utóbbiból a gyerek soha nem kapott leckét, nem is értem, miért adták. Bende napi feladata így lett 12 matekpélda (random témakörök összeválogatva, tényleg csak hogy ne feledje amit eddig tanult) egy rövid olvasmány a readingeggs nevű honlapon, ami bőven az ő szintje alatt volt, és egy másik honlapon valami kis játék. Mondjuk hogy hallgasson meg egy dalt a környezetszennyezésről, vagy efféle. 

Nem volt "zoom órája" és semmi újat nem tanult - legalábbis a suliból erre semmiféle erőfeszítés nem volt. Részemről persze igen - sokat olvastunk, vettem elő magyar feladatlapokat stb, de azért valljuk be, elég nehéz széllel szemben pisilni, minden egyes nap, amikor a gyerek azt hallja vissza, hogy az osztálytársai még a sima leckét se csinálják meg, mert minek, akkor én minek kínzom őt, miért nem mehet Minecraftozni az osztálytársaival online, akik várnak rá. (Nagyjából 0-24-ben.)

És valóban - nyilván sok gyerekkel nem haladnak otthon, így aztán amikor sulikezdés lesz, a gyengékhez kell igazodni, akik minden elfelejtettek, nem azokhoz, akikkel otthon foglalkoztak. Szerintem ez amúgy tanárként is iszonyat frusztráló lehet - szülőként is az, de a gyerekek számára se könnyű helyzet.

Mindegy - túléltük, elkezdődött a nyár, a vakáció, hagyjuk a sulit, gondoltam, és visszatérve Oxfordra, bizakodva vártam az eredményeket, amikor is elkezdtek érkezni a rossz hírek. Amikor ugyanis beérkeztek a központi adatbázisba a tanárok által megajánlott jegyek, kiderült, hogy a tanárok túl jószívűek voltak, és ha így maradnának az általuk ajánlott osztályzatok, minden idők legjobb bizonyítványát kapná a 2020-as évfolyam. Ami nyilván nem igazságos, értem. Ezért hát kitalálták, hogy egy algoritmus segítségével helyre hozzák a tanárok jó szívéből eredő eltéréseket, és a végső jegyeket úgy alkotják meg, hogy a tanárok ajánlása mellé nézik a suli eddigi eredményeit az adott tárgyból. Tehát ha amúgy évek óta mindenki mondjuk B-t szerez abban a suliban, akkor nyilván a most A-re értékelt gyerek is nagyobb eséllyel lesz végül B, mint A. Ami elvben igazságosan és jól hangzik. Ám a valóság ennél persze bonyolultabb.

Nézzük például az én lányom esetét. Borsika nagyon jó nyelvekből. A francia megjósolt jegye 9-es. Ami a legjobb jegy amit kapni lehet és a diákok 5%-a kapja csak meg. A gyerek okos, a francia megy neki, szereti is tanulni. De egy mérnöksuliba jár, ahol amúgy rajta kívül senki mást nem érdekel a francia nyelv, azt osztálytársai 3-4-5-ösöket szereznek franciából. Ha átlagolunk, akkor lehet, hogy Borsikám végül csak 7-t fog kapni. Ami amúgy még mindig nagyon jó jegy (A-nak számít), de nyilván jóval alacsonyabb eredmény, mint amire képes lenne.

Ez a rendszer most úgy tűnik, hogy a jó iskolába járó buta gyerekeknek kedvez (felhúzza a jegyük) a szar iskolába járó okos gyerekekkel viszont rendesen kibabrál. Méghozzá kétszeresen. Nem elég, hogy egy rosszabb iskolában kellett eddig helyt állniuk, nehezebb körülmények között - most még az esélyt is elveszik tőlük, hogy jó egyetemre kerülhessenek.

Skóciában a múlt héten megkapták már a diákok az eredményeiket - és óriási botrány van abból, hogy a diákok 40%-ának lejjebb vitték az osztályzatát legalább egy jeggyel. A címlapokra került például egy lány, akinek 5 A-t jósoltak, kapott helyette 3-t, és két B-t, ezzel úszik az orvosi egyetem, ahová menni akart. Különösen felháborító, hogy pl. matekból úgy kapott B-t, hogy soha nem volt A-nál rosszabb jegye egész életében.

Fellebbezésnek helye amúgy nincs. Legalábbis a diák nem fellebbezhet. A suli igen, de ez pénzbe kerül nekik, és a korábbi 7 nap helyett 6 hét most a fellebbezések átfutási ideje, ami azt jelenti, hogy mire a gyerek esetleg kiharcolja a jobb jegyet már elkezdődött az egyetem, és lekésett róla.

Nos, mi még nem tudjuk, Bíborral mi a helyzet. Azért ő város egyik legjobb sulijába járt, ahol nagyon jók pl a matek eredmények, de fogalmunk sincs, hogy szociológiából vagy történelemből mik voltak a suli előző évi átlagai, mert ez soha nem volt fontos. Most lehet, hogy megkapja a 3 A-t, és minden rendben, de az is lehet, hogy nem. Egyébként akkor sincs minden veszve, mert Oxford amúgy már kiadott egy sajtóközleményt, hogy tekintettel a jelen helyzetre, minden egyes diák jelentkezését, aki most a kapott jegyek miatt lemarad, egyedileg fogják elbírálni, mert szerintük nem elfogadható, hogy egy okos diák kimaradjon az oktatásból csak azért, mert rosszabb környéken él. (Hozzáteszem, ők ezt megtehetik, mert minden egyes hozzájuk jelentkező diákkal találkoztak személyesen - de ez Angliában amúgy nem bevett dolog, csak Oxford és Cambridge tart szóbeliket, ahogy én tudom)

Mindenesetre a jegyek aug 13-án derülnek ki, aznap majd többet tudunk erről. De szorongós hónapok vannak mögöttünk emiatt is, és nagyon sajnálom a gyereket, hogy semmit nem tehetett azért, hogy ez csökkenjen, mert a sorsának az alakítását kivették a kezéből és ez soha nem jó érzés. (Megjegyzem, nem ő az egyetlen a családból, akinek most ezzel kell szembesülnie.)


[ Read More ]

Kaparom a falat

És ezt nem átvitt értelemben mondom. Szó szerint minden nap kaparom egy kicsit a falat, már jó egy hete, de lehet, hogy több is. Lakásfejujítunk. Mikor, ha nem most?

Amikor az egész karantén lesz, és mindenki maradjon otthon dolgot belengette az angol kormány, akkor első gondolatom az volt, hogy itt az idő: végre megcsinálunk egy csomó olyan lakásfelújítási projectet, amiket időhiány miatt ezer éve halasztgatunk. El is zavartam a férjem a nagy barkácsboltba festékért, meg egyéb apróságokért, mondván, ha az bezár is, nekünk legyen.
Kicsit morgott persze, mert hogy akkor még minden gyerek beteg volt, de én kötöttem az ebet a karóhoz, mondván, hamarabb meggyógyulunk mi, mint ahogy a bezártság véget ér. És tessék, igazam volt.
Most már jópár hete mind egészségesek vagyunk, és már megnéztünk minden sorozatot a Netflixen, és társasoztunk, és aludtunk, és pizsi napoztunk, és mozinapoztunk, és csináltunk már minden félét - de messze még a vége.
Először a kerítést festettük le ami azért jópár napi munkát adott a gyerekeknek. Akik amúgy először persze tök lelkesek voltak, aztán rájöttek, hogy ez állati fárasztó, aztán örültek, hogy szép az új kerítés, és aztán már be akarták fejezni, és végül az egész így, hogy négyen dolgoztunk rajta. (Férj kimaradt a mókából - ő a kert kövezését csinálta, amit még tavaly szedtünk fel, hogy egy conservatoryt építhessünk a ház mellé.) Meglepően hamar elkészült. Voltaképp csak azért hagytuk abba, mert elfogyott a festék, pedig addigra már azt is kitaláltuk, hogy a "nem fontosnak" ítélt, házból nem látható kerítést is lefestjük, és még néhány egyéb fából készült cuccot is olyan színűre mázolunk, hogy dizájnosabb legyen. De a festék elfogyott, és a bejárat melletti fél kerítéselemre már nem is jutott - és a boltban most már hiánycikk minden festék. Nem csak ez: minden festék elfogyott a barkácsboltban. Pedig annyira szép lett a kerítés, hogy most már a kerti szerszámtárolót is lefestenénk, sőt annak az ajtaját is - de most ezek a projectek várnak, anyag hiány miatt a dolgos kezek munka nélkül maradtak.
Ugyanez lett a sorsa a szerszámtároló oldalának is, amit táblafestékkel mázoltunk be (szintén gyerekmunka volt a régi festék levakarása, és maga a festés is) és ami most tök jó - de igazán ahhoz, hogy tökéletes legyen, kéne még egy rétegnyi festék, meg egy keret hozzá. Most is jó már persze, spt sokkal jobb, mint eredetileg terveztük, de nem tökéletes, és bosszantó kicsit, hogy kb két órás munka lenne még vele, de most lehetetlen befejezni.
Meg hát palántázunk ezerrel. Nézem ezt a képet, amit feltettem a bejegyzés fölé, és ami már jó két hetes, és hogy mennyivel zöldebb a kert, mint akkor volt! A conservatory (ami amúgy az üvegház flancos neve, és csak azért nem "green house", mert a konyhához van csatolva) minden része üveg, még a teteje is, ami annyiban jó, hogy pillanatok alatt bemelegszik (meg persze ki is hűl) és nem csak egy hatalmas gyerekjátszós szoba lett belőle, de a párkányon egy csomó palánta is elfér. Én meg lelkesen ültetek (bár virágföldet szerezni nem volt kis kihívás, mert persze elfogyott két hete) De most már van bab, borsó, saláta a kertben - mármint csak afféle növedékek, de mégis, majd lesz. Ahogyan a két éve ültetett eperpalánták is ezerrel virágoznak, a málnabokrok meg úgy burjánoznak, mint a gaz. Mondjuk a levendulám elfagyott, azt pótolni kell, és egynyári virágok sincsenek, mert a kertészetbe akkora sor állt, hogy azért nem érte meg sorban állni a férjem szerint. Merthogy nálunk ő megy mostanság egyedül vásárolni, és ő is csak oda, ahová nem kell sorban állni, és hamar tud végezni. A tej, a zöldségfélék, a hús az fontos és azért muszáj elmennie. A virág, a paradicsompalánta, a festék az luxuscikk és úgy döntöttünk ráér.
Az egész mostani nagy lakásfelújításban amúgy az leginkább meglepő, hogy most már, hogy a lányok nagyok (17 és 18 évesek) valójában igen komoly segítséget jelentenek, és már nem úgy néz ki a dolog, hogy "segít a gyerek főzni" és akkor utána fél napig takarítom a romokat, hanem hogy tényleg megcsinálnak egy reggelit és az finom, és rendet is tudnak rakni. És tényleg ha lefestenek valamit, akkor utána nem kell egy felnőttnek azt újracsinálni, plusz kimosni a ruhát, amiben csinálták, és levakarni minden egyéb helyről a festéket, amit véletlen odakentek, kiborítottak. Szóval most így, hogy hirtelen sok felnőtt energia lett a ház körül, így azért egy egy feladat már nem olyan megcsinálhatatlanul sok, hanem elosztjuk és senki nem hal bele. Ez nekem még mindig döbbenet.
(Amúgy hozzátenném az igazság kedvéért, hogy például kerítésfestésben Bende volt a leglelkesebb, őt ez hosszú órákra lekötötte és teljesen jó munkát végzett, szóval ha őszinte akarok lenni, nem is plusz két, hanem három komoly segítség van a ház körül.)
Szóval most, hogy kész a nappali festése (amit fél éve halogattunk), és kész a kert festése (sőt a kövezése is), a lépcsőházba is belefogtunk, ami egyrészt elég csúnya volt, másrészt viszont nem sürgős, mert hát ki áll ott meg nézelődni, ráadásul a fenének se volt hozzá kedve, mert a lépcsőn minden kétszer olyan nehéz, mintha egy sima felületes állna az ember. De azért csináljuk.
Először én kezdtem, és rá kellett jönnöm, hogy amikor rajtam az ideg, mert jönnek az ijesztő hírek, és sok lesz a koronavírusból, és pánikolnék, akkor egyfelől jó érzés a fizikai munka, másfelől meg ehhez aztán nem kell ész. Sprickolom az öblítős vizet a falra és a spaknival szépen lejön a tapéta. Mondjuk ez egy hihetetlen szar tapéta, ami már eddig is hámlott itt-ott, de most, hogy jobban megvakargattuk, kiderült, hogy igencsak sok rétege van, és bár az felső könnyen lejön, az alatta lévő már tapadósabb, és ezalatt van még egy különösen ocsmány fedőfesték, ami néhol úgy ragaszkodik a falhoz, hogy azzal együtt vakarom le. Ráadásul nem is tudom sokáig csinálni, mert 1-2 óra munka után szó szerint begörcsöl a kezem a spaknin. De néha elfog a flow miközben csinálom, és felér egy meditációval. Jó érzés na. Meg a tudat is, hogy milyen szép lesz ez a végén.
De ma már átadtam Bendének (akarta) és helyette a mosogató alatti részt takarítottam ki. Ami mindig káosz. De most már az is jobb. Meg hát selejtezek ezerrel. Az is jó. Mondjuk az olyan munka, aminek soha nincs vége, nem is értem ennek a mechanikáját.
Közben meg hullámzik a kedvem. Néha olyan feszült vagyok, hogy aludni se nagyon tudok, és úgy érzem, megőrjít, nem is a bezártság (alapvetően azt elég jól bírom), inkább az, hogy nem tudom, mi fog történni, és hogy minden olyan kiszámíthatatlan lett. A munka, a pénz, a jövő... ez nehéz.
Máskor viszont egy csomó energiával ébredek, és úgy érzem, hogy szuper, hogy így együtt vagyunk, és különösen annak örülök, hogy kaptam még egy kis extra időt Bíborral, aki szeptembertől koleszben fog lakni, és ezután már csak látogatóba jár haza. És hogy az elmúlt 1-2 évben egyre kevesebbet láttam a lányokat, mert elveszi minden idejük a suli, és amikor hazajönnek is a tanulás megy, a haverok, a számítógép vagy a telefon. Most meg újra itt vannak velem, és többet dumálunk, és főzünk nagyokat, és társasozunk, és Beugrósat játszunk és amúgy ez tök király.
Ahogy egy barátnőm mondta, mi szerencsések vagyunk, mert olyanokkal vagyunk bezárva, akiket szeretünk. Szóval valójában soha rosszabb karantént. (Bár megjegyzem: isteni idő van, és nagyon hiányzik a kirándulás!)
[ Read More ]

20 napunk a koronavírussal



A férjem egy Facebook posztban összefoglalta az elmúlt három hetünk történéseit. Mivel nem minden blogolvasóm látja a FB oldalam (ahol én is megosztottam), ezért gondoltam bemásolom ide is.

Gondoltam leírom, az én 5 fős családomban eddig kinél milyen tüneteket produkált a vírus, bár hozzáteszem, nem teszteltek bennünket, így csak nagyon valószínű, hogy a COVID-19 vírus ment/megy át éppen rajtunk, de nem 100% biztos.

1. nap: Bende (10 éves) feltűnő fáradtság
2-3. nap: Bende hőemelkedés
4-5. nap: Mindenki tünetmentes
6. nap: Bende orra folyni kezd, estére újra hőemelkedés
7-9 nap: Bendénél orrfolyás mellé bejön a köhögés, majd a láz, 38.5-38.8 körül. A légzése nyugtalanná vált éjszakánként is, kissé ziháló.
10. nap: Bende láza kezd elmúlni, viszont a szeme teljesen vérben forgó vörössé vált reggelre.
11-13 nap: Bende láza eltűnt, a vörös szem lassan javul.
14. nap: Bendénél elmúlt a vörös szem is, azóta tünetmentes. Borsi (16) kezdi orrfolyással, köhögéssel.
16.nap: Bíbornál (18) is megjelenik a véreres, vörös szem. Borsi orra tele, láza emelkedik.
17. Borsi lázas, a légzése egyre nehézkesebb, nyugtalanabb, éjjel hangosan, néha hörögve veszi a levegőt.
18. nap: Borsi egész nap magas lázzal (39.5) orrfolyással és folyamatos hányással tölti a napot, semmi nem marad meg benne 36 óráig. Nálam hőemelkedés és fejfájás jelentkezik, Bíbor kitart a vörös szem mellett.
19. nap délutánra csillapodott Borsi láza és ezzel a hányás is elmúlt. Orrfolyás és orrdugulás maradt, de étvágy elment és módosult az ízérzékelése is, azt mondja "fura ízeket érez".
20. nap: Bíbor a vörös szem mellé estére belázasodott (38.5), nekem este minimális hőemelkedésem volt. Borsi lassan javul, de már normalizálódott a légzése alváskor is.
Ma kezdjük a 21. napot, Borsi vörös szemmel...
 
Kiegészítés: Igen, én nem vagyok benne a felsorolásban - mert afféle furcsa kis kakukktojásként nálam "csak" kötőhártyagyulladás" jelentkezett, amire aztán senki nem tudja, kapcsolatban van-e a vírussal. Mivel a család több tagja is érintett szemügyileg, elképzelhető. hogy igen. Azt tudom, hogy volt már kötőhártyagyulám, de ilyen agresszív, fájdalmas típus még soha.Öt nap antibiotikumos szemcseppentés után is csak minimálisan jobb (mondjuk nem fáj a szemgolyóm, és ennek is tudok örülni) Nálunk nincs még otthon oktatás, nincs napirend, nincsenek Instawörti fotók. Túlélésről szólt az elmúlt pár napunk.
Orvos amúgy csak Borsit látta - mert ugyebár a helyi utasítások szerint ne menjünk ügyeletre, ne menjünk háziorvoshoz, hívjuk a 111-t akik majd eligazítanak. Amúgy ez a szám meglepően jól működik, mi már többször használtuk, volt, hogy este 8-kor hívtuk fel, mert Borsi kiütéses lett, és este 10-re foglaltak nekünk bőrgyógyásznál időpontot, szóval működik: eligazít, tanácsot ad stb.
De most, az elmúlt 20 napban hiába hívtuk többször is, soha nem sikerült elérnünk egy élő emberig, mindig csak automata válaszolt, és mondta, hogy várnunk kell még. Volt, hogy órákig. Ezért pl. amikor Borsi egész éjjel zihált, nehezen vette a levegőt mentőt kellett hívnunk hozzá. Akik (ezt elismerem) tíz percen belül itt voltak és rendesen megvizsgálták a gyereket (véroxigén stb - de persze Korona teszt nincs náluk...) Végül nem kellett Borsit kórházba vinni, és tényleg jobban lett magától is pár nap múlva.
Többen kérdezték, mivel kezeltük magunkat - és hát nem tudok mit mondani, csodaszer nincs. Vírusra nincs semmi. Magas láznál adtunk Paracetamolt és volt hűtőfürdőzés is 39.5-nél már. De ennyi. Nincs más. Sok tea, sok pihenés.
Tegnap volt az első nap, hogy senki nem kapott gyógyszert, és az első éjszaka, amit normálisan végig tudtunk aludni anélkül, hogy óránként csekkoltuk volna a gyerekek légzését.
Szóval azt mondanám, hogy lassan talán kifele jövünk belőle - nagy kérdés, hogy miből... hogy vajon ez a rettegett Covid-19 volt-e, vagy valami teljesen más terített le bennünket. 
Pedig ez fontos kérdés - mert ha ugyebár túl vagyunk rajta, és van némi immunitásunk (nem kapjuk azonnal vissza) akkor azért az jó hír, megúsztuk a lélegeztetőgépet, túl vagyunk azon, amitől mindenki retteg. Segíthetünk másoknak, akik még karanténban vannak, jelentkezhetünk önkéntesnek, mehetünk idős, bezárkózott ismerősök, barátok segítségéül.
De ha nem - akkor tök más a helyzet. Akkor ezzel a most legyengült immunrendszerrel nagyon is a veszélyeztetettek közé tartozunk, és bizony akkor még inkább kell vigyáznunk magunkra.
Szóval a teszt az kell. Kellene.
De itt, Angliában csak akkor végzik el, ha már kórházban vagy. És nem úgy, hogy bemész, és ott tartanak pár órára, hogy megvizsgáljanak (van ilyen ismerős), hanem akkor, ha már felvesznek, tehát konkrétan az intenzívre tesznek.
Kivéve persze, ha te vagy a trónörökös. Vagy a felesége. Akkor van teszt.
De hát ebben azért gondolom semmi meglepő nincs senkinek. :-(
 
[ Read More ]

Előrendeléses akció!


Az írás (könyvírás, újságírás) alapvetően nagyon is magányos munka. De mint kiderült, a játék készítés egyáltalán nem az.

Még ha egyszemélyes játékról van is szó (mondjuk mint a Rubik kocka) akkor is több tucatnyi teszt-ember kell, akik a kezükbe veszik, és kipróbálják, mert csak ekkor derül ki, hogy a készítő logikáját értik-e mások, vagy az, hogy számukra szórakoztató-e, és hogy nem csinálnak-e teljesen mást, mint ami ajánlott lenne. 
Ha nem egyszemélyes, hanem társasjátékról van szó, akkor meg aztán pláne megkerülhetetlen a csapat. A Pooper Heroes kártyajátékot a mi családunk szerintem már álmából felkeltve is le tudná játszani - igaz, drága férjem gondoskodik róla, hogy ne unjuk meg, mert időről időre felmerülnek benne új ötletek, és nyilván mi vagyunk az egyes számú tesztcsapat, mielőtt élesbe kiviszi, ahol aztán már idegenek játszanak vele - akik még annyit se finomkodnak, mint a család, ha kritikáról van szó.
Merthogy mint kiderült, ez a játékfejlesztői munka tényleg komoly csapat-sport, így aztán szinte minden nagyobb városban vannak rendszeres gyűlések, (legalábbis itt, Angliában) ahová bárki bekopogtathat, akár bemutatni akarja a saját játékát, akár csak szívesen megnézné, min dolgoznak mások. És ez (ahogy a férjem meséli) igazán izgalmas világ, mert ahány ember, annyiféle ötlet - az egyszerű egyensúlyozós játékoktól a teljesen bonyolult, akár napokig is eltartó szerepjátékos, stratégiai társasokig.
A csapatban olyan is van, aki még csak most dolgozik az első verzión, és olyan is, aki már több játékot is kiadott, ezért abban is tud tanácsot adni, hogy milyen kiadók vannak és hogy kell őket megközelíteni. Életkorban is a tiniktől a nyugdíjasig széles a pálya (bár a 40-es korosztály a leginkább jellemző, valahogy talán ez az a kor, amikor a kreativitás már nem tud tovább rejtve maradni)
Nos, mindenesetre drága férjem kártyajátéka már elkészült - de egyelőre csak angol játékszabállyal elérhető. Jópárat sikerült el is adni, pedig nincs mögötte nagy marketing és reklám, de jellemzően aki egyszer már játszott vele valamilyen játékvásáron (és van egy 7-12 éves gyereke, aki odavan a kaki témáért) az szívesen megveszi. Olyan vevő is akadt már, aki többet is rendelt belőle - egyet magának, egyet az unokaöccseinek.
Szóval szerintem szerethető és jó játék.
De nincs még magyar játékszabály hozzá, hiszen mivel nem járunk magyar játékvásárokra, ezért ott nincs semmiféle, még picurka rajongóbázisa sem. De ha valaki úgy érzi, hogy szívesen megnézné, kipróbálná, akkor most itt a lehetőség rá, hogy megrendelje - és ha az derül ki, hogy érdemes, akkor rábeszélem az uram, hogy készítse el a magyar verziót is. Mert nehogy már a magyar gyerekek kimaradjanak a jóból. (Egyébként a német és az olasz verzió is előrendelhető itt:)
http://thepooperheroes.com/preorder.html
Azt, hogy a család gurulni fog a röhögéstől játék közben, azt garantálom. Mert mi hiába játsszuk már lassan egy éve, ezeket a kakis poénokat még mindig nem untuk meg. Az ugyanis örök.
[ Read More ]

A (sikeres) oxfordi felvételi története


Folytatom a dicsekvős bejegyzések sorát: Bíborkámat felvették Oxfordba antropológia és archeológia szakra. És most jöhetnek a fanfárok.
 
Azért gyorsan hozzáteszem, ez még csak "ajánlat" (offer), mert nincsenek meg az érettségi eredményei. Azt majd májusban teszi le, és a felvételi feltétele, hogy három darab A-t szerezzen, és hogy ez sikerült-e neki, csak augusztusban derül ki. De mivel négy tárgyból megy, és az előrejelzések (eddigi munka, próbateszek) alapján A-t és A+-t jósolnak neki a tanárai, azt reméljük, hogy talán, talán megugorja ezt az utolsó akadályt. De gondoltam, ha már így elértük ezt a mérföldkövet, leírom, hogyan is zajlott a felvételi, mert érdekes, és nagyon más, mint az otthoni.
Szóval kezdődött mindez azzal, hogy Bíbor sokáig nem tudta, mi is akar lenni, aztán kitalálta, hogy jogra megy, de ezzel nem voltunk beljebb, mert sok az egyetem, sokféle szak van, sokféle út. Akkor találtam neki ezt az oxfordi egy hetes nyári sulit, amiről múltkor írtam, és ami annyira nagyon tetszett neki, hogy úgy döntött, Oxford a nagy szerelem, és oda akar menni mindenképp.
Ugye mi akkor az "antropológia-archeológia" szakot választottuk sok gondolkodás után, és nem csak azért, mert oda láttuk a legnagyobb esélyt, hogy bekerülhet, de azért is, mert a suliba szociológia A-levelt csinál épp és azt nagyon imádta, és ahhoz az antropológia elég közel áll.
Az egy hét alatt, pedig amit ott töltött, az is kiderült, hogy maga ez a tárgy, ez a szak is nagyon tetszik neki, és onnantól már nem volt kérdés, hogy ez a cél.
De azért hozzátenném, ez nagy falat. Akkora falat, hogy kicsit meg is akadt első harapásra a gyerek torkán, aki az első felbuzdulás után begörcsölt, és annyira nem hitte el, hogy ez neki sikerülhet, hogy elkezdte jó tini módjára szabotálni önmagát, és ahelyett, hogy a dolgozatait írta volna, vagy tanult volna, egyre több időt töltött a képernyője előtt, és hiába látta ő maga is, hogy ez nem jó így, nem tudott egyedül túllendülni rajta. Mielőtt azonban a dolog igazán elfajult volna, felhívtuk azt a csodálatos pszichológust, aki Borsikának is sokat segített tavaly előtt, amikor egy osztálytársa rászállt, és pánikrohamai lettek. Ő pedig pár alkalom alatt (azt hiszem 3-4 kellett) kicsit gatyába rázta Bíbort és visszaterelte a helyes útra. Hozzáteszem, azért is voltelég ennyi alkalom, mert igazából nem volt nagy baj a gyerekkel, de néha sokkal jobban meg lehet fogadni a bölcsességeket ha egy idegen mondja, mintha az ember saját szülei. (Mindezt csak azért írom le, mert szerintem ez a 18 éves, érettségizős, felvételizős időszak iszonyat nehéz minden család életében, és olyan könnyen kisiklanak ilyenkor a gyerekek, és még amikor egy olyan viszonylag jó tanuló, normális gyerekről is van szó, mint az én lányom, még akkor is kellhet extra támogatás, és lehet, hogy kívülről úgy tűnik, hogy hú, nekünk milyen könnyű, minden megy simán és egyenesen, azért távolról sem ez a helyzet.)
Az oxfordi feltévelihez először is le kellett adni egy "personal statementet" arról szól, hogy miért is akar odamenni, miért érdekli, miért tartja fontosnak, hogy ezt tanulja. Ez nagyon, nagyon fontos, mert ez az alap, és ilyet minden jelentkezőnek írni kell, bárhová is jelentkezik.
Emellé pedig kellett írni egy 500 szavas esszét erre a szakra, ahol maga a kérdés elég tág volt. Szerintem amúgy Bíbor ebből elsőre nagyon jót írt (és ebben más, szintén egyetemen tanuló-tanító ismerőseim is megerősítettek), de a suliban, ahová Bíbor járt azt mondta a tanára, hogy ez nem elég, írja újra. És mivel ez a tanára amúgy Oxfordban végzett, valószínű, hogy ő jobban tudta mi kell.
Az ő sulija amúgy ahhoz képest, hogy itt a gettó közepén van, iszonyat jó suli, és nagyon sokat segítettek Bíbornak a felvételire felkészülésben. Nem csak elolvasták, javították az ilyen beadandóit, de például a szóbeli előtt külön tréninget tartottak neki, ahol olyan oxfordi vizsgahelyzetbe hozták, hogy gyakorolja. (Megjegyzem, ahhoz képest, hogy Midlands, ahol mi lakunk, viszonylag szegényebb környék, és kevés gyerek kerül be innen Oxfordba, csak az ő sulijából öt gyerek került be Oxbridge-be (Oxford-Cambridge vegyesen) a hétből, aki jelentkezett. Szóval ez elég király eredmény!)
A personal statement és az esszé mellé még le kellett adnia az elmúlt hetekből 2-3 beadott dolgozatot, amit a tanárai már értékeltek és még emellé adhatott be valamit, amit ő fontosnak gondolt, ő pedig a tavalyi EPQ-ját adta be, ami egy olyan esszé, amit egész évben írt és ami a "Kommunizmus hatása a mai magyar társadalomra" címet viselte.
Ezek alapján a beadott dolgozatok (és persze az eddigi jegyei) alapján döntötte el Oxford, hogy behívja-e szóbelizni egyáltalán. Ezen a körön amúgy a diákok 80%-a elbukik, szóval az már nagy szó volt, hogy behívták szóbelizni, és már akkor is nagyon örültünk.
Közben elkezdtek érkezni a többi egyetemről is a visszajelzések, ahová jelentkezett, mert bár Oxford volt a terv, és Bíbor eredetileg meg se akart jelölni egyetlen másik egyetemet sem, végül rábeszéltük, hogy legyen B, C és D terve is. Nagyjából mindenhová felvették, ahová akart menni, szóbeli nélkül, a jegyei alapján, nemzetközi jogra Londonba, olasz-művészettörténet szakra Warwickba. Mivel a gyerek nagyon-nagyon eltökélt volt Oxford iránt, mi nagyon kevés nyílt napra mentünk el vele, és voltaképp egyik hely se bűvölte el, amit személyesen látott, így végül a Top10 legjobb Angol egyetem listáját vette maga elé, és onnan nézett ki olyan szakokat, amelyek legalább egy éves kötelező külföldi tanulmányokat is előírtak, mert hogy ő is akar utazni, és ugye ha nem Oxford, akkor legalább ez legyen jó benne.
Visszatérve Oxfordra. Kicsit meglepődtünk, amikor kiderült, hogy a szóbeli három (!!!!) napig tart. Azalatt a gyereknek ott kell laknia a koleszben, és legalább kettő, de akár hat szóbelije is lehet ezalatt az idő alatt. Mert előfordulhat, hogy a jelentkezése alapján több kollégium is érdeklődik iránta.
Elolvasni semmit se kellett, nem volt igazán egy olyan anyag, amit mondtak volna, hogy ezt tanulja - és ugye azért ez az archeológia-antropológia nem igazán olyasmi, amit a középsuliban tanul az ember, így nem nagyon tudtuk, hogy mi vár majd rá.
Azt viszont tudtuk, hogy ez jó élmény lesz, mert vannak ismerőseink, akik már voltak oxfordi szóbelin, és akár bekerültek, akár nem, ez életük egyik nagy élménye volt.
Bíbor pontosan ugyanezt mondta. Imádta a társaságot, ami összejött, hogy tucatnyi országból érkeztek emberek, hogy mindenki okos, hogy mindenki kedves,és segítőkész. Külön kiemelte, hogy a kaja is isteni volt, mert hogy azt is ingyen és bérmentve, helyben adtak nekik a szállás mellé.
Maga a szóbeli pedig nem arról szólt, hogy milyen adatokat, évszámokat tud visszaböfögni a gyerek, hanem hogy tud-e gondolkodni, van-e véleménye a világról, és tud-e vitatkozni, következtetni.
Olyan kérdéseket tettek fel neki (nyilván ez is szak-specifikus), hogy kezébe adtak egy karkötőt és egy nyílhegyet, és azt mondták neki: ezt találtad most egy sírban az ásatáson. Mire következtetsz ebből az emberre, aki a sírban volt, és mit lehet tudni erről a társadalomról.
Aztán adtak két pénzérmét. Az egyik hamis, a másik igazi. Szerinte melyik, melyik - és aztán arról beszélgettek, hogy vajon mit gondol, miért hamisítottak régen (és ma) pénzt az emberek.
Aztán mutattak egy képet, ahol egy ember a múzeumban egy nagy kalapáccsal régi szobrokat tör össze. Mi az oka szerinte annak, hogy ez megtörtént Irakban pár éve. Miért rombolnak az emberek (úgy általában a történelem során) műtárgyakat.
Szóval csupa olyan kérdés, amire nincs egyetlen válasz, és ami összetett gondolkodást igényel, széles körű tudást, logikát.
Persze az is előkerült, hogy milyen kulturális különbségeket figyelt meg Anglia és Magyarország között, és az is kiderült, hogy bizony az össze beadott dolgozatát elolvasták, meg az életrajzát is, és azokba is jócskán belekérdeztek.
Bevallom, titokban, amikor megtudtam, hogyan zajlott a felvételi, én már sejtettem, hogy felveszik, mert Bíbor ebben a logikát, gondolkodást igénylő kérdésekben piszok jó. Eredeti, okos meglátásai vannak, értő szemmel nézi a világot.
Másfelől (és igen, most hazabeszélek) ezt csináltuk egész életében! Múzeumról-múzeumra rángattuk, és ott megálltunk egyes műtárgyak előtt, és azokról beszéltünk, néztük, mit lehet róluk tudni akkor is, ha nem ismerjük a hátteret. És igen, bevallom azt is, hogy mindig azt gondoltam, hogy Borsika lányom lesz majd a régész, mert ő volt az, aki csillogó szemmel hallgatta amiket mondok, míg Bíbor forgatta a szemét, és vágta a pofákat, hogy már megint miért kell ezt, és ne fárassza. Hogy aztán persze séróból benyögje a helyes választ, és utána azon siránkozzon, hogy teljesen elrontottam őt, amiért teletömtem a fejét ilyesmikkel.
Szóval innen kezdve már nagyon tudtuk, hogy ez lenne a tökéletes számára, az igazán neki való - és ő is úgy érezte, hogy jól szerepelt, de aztán persze mindig jönnek a kételyek, hogy mennyi okosat lehetett volna még mondani, és persze azt se tudhatjuk ilyenkor, hogy mások hogyan szerepelnek, úgyhogy azért míg a levél meg nem érkezett, izgultunk rendesen.
A drukknak azért még most sincs vége, hiszen ahogy írtam, ez "csak" ajánlat, ami csak akkor lép életbe, ha mostantól minden belead, és iszonyat jó érettségit ír - ami azért nem akkora kihívás, hiszen ő már csak a kedvenc tárgyait tanulja: angol irodalom, történelem, szociológia és spanyol. A négyből csak sikerül három kitűnőt összehoznia. És ha igen, akkor elkezdhet készülni Oxfordba, mert persze a felvételi levél mellé egy harminc könyvből álló kis olvasmánylistát is csatoltak, aminek az ismeretét elvárják az évkezdésre.

Kiegészítés: és mindezt most nem (csak) azért írtam le, mert iszonyatos büszke vagyok a lányomra. Hanem azért is, mert az évek alatt iszonyat sokan támadtak azért, hogy miért hozom ki a lányom Angliába, miért viszem Spanyolországba, miért viszem haza Magyarországra, miért nem hagyom egy helyen tanulni, miért kell ideoda rángatnom, miért, miért, miért - és mindig ott volt a néha amúgy teljesen kimondott ítélet is, hogy elrontom az életét. Közben meg pl. ezen a szakon kifejezetten előny volt, hogy ilyen izgalmas élete volt, hogy ennyi kultúrát ismer.
Másfelől meg Oxford egy elérhetetlen álomnak tűnt mindig is, ahová a zsenik mennek, de azok a Stephen Hawking félék, vagy a nagyon gazdagok, akiknek magánsuliba járt a gyerekük, és még az önéletrajzuk is profi szakember készítette. Aztán tessék meg lehetett ugrani. Nekünk sikerült, és szerintem sok-sok okos magyar gyerek van még, akinek ez menne!


[ Read More ]

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...