 |
Tudom, tudom, hogy ez a komnmentelő (akinek sajnos Névtelen a státusza, így nem tudok rá név szerint hivatkozni) nem akart rosszat, de annyira nagyon megrémített amit írt, hogy szinte lebénultam tőle. Való igaz, hogy mindenféle szörnyűség történhet a gyerekekkel és sajnos egy ártatlannak tűnő láz is lehet rémséges betegségek első tünete, de nekem most bőven elég volt a realitással megküzdenem. Azzal, hogy Bende 40 fokos lázakat produkál és a kúp mellett kétóránként hűtőfürdőztetni is kell, mert még a kettő együtt se nagyon tudja 39 alá vinni. És hogy a láz nem múlik, vissza-visszatér, és minden magasabb értéknél attól rettegünk, hogy újabb görcsöt kap. Emellett a démonokkal, amelyek a fejembe kerültek és a szívemre ültek, már képtelen voltam megküzdeni. Átvették felettem a hatalmat és legyőztek.
Azt mondják, hogy a zuhanó repülőgépen nincs ateista - én hozzátenném, a beteg gyerek ágya mellett sem. Az a tehetetlenség, amivel az ember a saját gyereke szenvedésével szembesül, porrá zúzza az ember öntudatát, a reményeit és mindent, de mindent, de tényleg mindent odaadna, hogy az a kicsike lény ott az ölében ne szenvedjen. Hogy a szeme ne párás és üres legyen, hanem örömtől csillogó. Hogy a láztól ne rázza a hideg és hogy ne nyüszítsen, mint a megvert kutya, amikor a hűtőfürdőbe rakják. Nincs annál nyomorultabb érzés, mint amikor néz azzal a kicsi szemével, tele bizalommal és szomorúsággal, és kéri, hogy segítsünk rajta, hogy ne kelljen szenvednie és vegyük már ki a hideg vízből, és csináljuk meg, hogy legyen jól. Nekem meg nem eshet meg a szívem, hanem nyomom vissza a vízbe és adom neki a gyógyszert és megteszek mindent, hogy jobban legyen - de persze hiába, mert nem az én kezemben vannak a dolgok. Arról, hogy jobban lesz-e vagy sem, nem én döntök, hanem egy nálam sokkal nagyobb erő, akinek nem ismerem a céljait, és fogalmam sem lehet róla, hogy mi lesz a dolgok vége. Meggyógyul vagy sem? Vajon minden rendben lesz, vagy ez csak a vég kezdete?
Ezek a kérdések dübörögtek a fejemben, és ezeket lehetetlen elviselni, csakis úgy lehet, ha mögötte hit és optimizmus van és bizalom, abban, hogy minden helyre jön. Különben nem tudok belenézni annak a kétévesnek a szemébe és azt mondani, hogy muszáj ez a kúp, mert ettől leszel jól és látod, a hűtőfürdő Boribonnak is segít. Ráadásul ott a két nagy is, akik szintén aggódnak, és kérdik, hogy ugye nem lesz baj és nekem, mint szülőnek azt kell mondanom, hogy nem. De nem tudom, ha az én lelkemben nincs nyugalom és bizalom. És nem volt, pont a blog miatt.
Tudom, hogy sokan drukkoltak nekünk és várták a híreket, hogy ugye minden rendben van. De nem tudtam írni, mert nem akartam,hogy valaki azt írja, nem szabad bízni a javulásban, mert még ilyenkor is történhet visszaesés.
Örültem annak, hogy apró javulást látok. Merthogy a láz az elmúlt két napban egyre ritkább lett és egyre hosszabb lázmentes időszakok jöttek. Tegnap egész délelőtt láztalan volt, és csak délután 3-kor ment fel ismét a láza, ami már egész jó volt, és utána szintén egy hosszabb lázmentes időszak jött, amikor már nem a kanapén ült, hanem építőkockázott és autózott. Persze este 10-kor újra felszökött a láza, de már nem 40-re, csak 39-re és elég volt a kúp is, és utána éjszaka már nem lett újra lázas és ma sem. A mai legrosszabb érték 37.5 lett, ami még hőemelkedésnek se komoly.
És ami még jobban jelzi, hogy milyen jól van, ma már evett is és mindenkivel verekedni akart. A lányok persze dühösek voltak rá, hogy szétrombolja a babvilágot, amit felépítettek, hogy fejbeveri őket az autójával és megharapja a kezüket, de én egy kicsit azért örültem. Persze megbüntettem és kiküldtem a szobából, és közöltem, hogy addig ott kell maradnia, míg bocsánatot nem kér. Mert igen, már olyan jól volt, hogy abba még a büntetés is belefért.
De a legjobb mégis az volt, hogy este a pizsamanacijával öltözködés helyett kacagva csépelni kezdte az apját, a rendes esti hancúrozás részeként, ami az elmúlt héten teljesen kimaradt. Így hát az utolsó kőszikla is legördült a szívünkről. Tényleg jól van. Olyan, mint régen, sőt olyanabb.
Én meg örülök, hogy igazam volt és nem kellett se antibiotikum, se vérvétel és nem csalt meg az ösztönöm, ami azt súgta, hogy nincs baj.
De azért higgyétek el, tudom, hogy lehet. Bármikor lehet. De kicsit sem lesz jobb attól, ha folyamatosan félek. Az igazi nagy bajokat úgyse lehet megelőzni.
