Az állatkert az én lányaimnak nem nagy szenzáció. Magyarországon ugyanis közvetlenül mellette laktunk, így amikor kicsik voltak hetente legalább egyszer, de inkább kétszer elsétáltunk oda. Csak úgy.
Nem csoda, hogy az állatkert számukra a mai napig nem program - az olyan, mint másnak a kiskert. Volt, hogy csak 1-2 órára ugrottunk be, máskor az egész napot ott töltöttük. Ősszel, télen, hétköznap délelőtt meglepően üres az állatkert és nagyon jól el lehet benne bóklászni. Tiszta, biztonságos, jó játszóterei vannak, tiszta pelenkázó-WC és bónuszként egy csomó állat. Néha elnézegettem amint a szülők odaerőltetik a gyerekeiket a tigris ketrece elé és kiabálnak, hogy "ne a verebeket nézzed, ha már ennyi pénzt kifizettem a belépőjegyre!" Ilyenkor mindig különösen örültem, hogy mi gyakran jövünk. Nem zavart, ha nem is nézték az állatokat, csak szaladgáltak, vagy a kezüket áztatták a madárház előtti kis patakban, ami az út alatt fut át, hiszen tudtam, más napokon majd órákon át állnak a bagolyketrec előtt és nézik, hogyan forgatja körbe a fejét. Ha kellett egész délelőtt a fókákat néztük, vagy a pókokat. Bármit, ami őket éppen akkor érdekelte. Soha nem kellett erőltetni az élményt - jó volt látni, hogy a saját tempójukban fedezik fel mit is tartogat számukra a kert.
Sok állatkertben jártam már, ezért el kell ismernem, a budapesti állatkert világszínvonalú. Ember és állatbarát egyaránt. Nem csoda, hogy az utóbbi egy évben kicsit állatkert hiányom volt, mert bevallom én is szeretem elnézegetni az állatokat, lesve, hogyan is viselkednek, hová mennek, mit csinálnak. És igen, számomra a gyeses évek valahogy összefonódnak a majomház és a tigrisketrec szagával.
Amikor megtudtam, hogy Borsiék a Midland Safari Parkba mennek osztálykirándulásra, a lelkére kötöttem, hogy jól figyeljen meg mindent - leginkább azt, hogy érdemes lesz-e majd az egész családnak visszajönnie. Szerencsére Borsi igennel szavazott, így felkerekedtünk és egész nap állatkerteztünk. De bennem maradt egy csomó hiány. Ez persze nem feltétlen a park hibája - kezdték azzal, hogy a belépőjegy mellé rögtön adtak egy aranyszínű családi belépőjegyet, amivel idén még egyszer ingyen visszajöhetünk. Hiszen egy nap tényleg nem elég. Ez amúgy azért is jó ötlet volt, mert rögtön levette a vállunkról a "rohanva mindent nézzünk meg" kényszert, hiszen amit most nem, azt majd legközelebb.
A hőségre és a tömegre való tekintettel rögtön ki is hagytuk a klasszikus autós szafari kört, különösen mert a másfél órányi autózás után a gyerekek is inkább szaladgálni akartak, nem a kocsiban aszalódni. De mondjuk számomra nem túl kellemes meglepetés volt, hogy a park közel felén nem is állatok vannak, hanem vidámpark - természetesen baromi drágán. És persze, hogy nem tudtunk nemet mondani rá, mert a lányok fel akartak ülni a szellemvasútra, fröcskölni a tűzoltós körhintán, meg a cápás körhintán. Furcsa volt, hogy itt ennyi minden működik vízzel, és hogy szinte mindenről csurom vizesen szállnak le az emberek, de végre láttam azt is, hogy a kevésbé forró napokon hogyan lehet ezt menedzselni - hát egy ruhaszárító szobával, ahol két fontért hat ember ruhájából fújják ki a vizet.
Persze azért állatokat is láttunk, de nem olyan sokat, mint otthon, Budapesten. Pedig nagyon jó állatbemutató showk voltak és tök jó, hogy ezeket már nem kell lefordítani a lányoknak - volt pingvinetetés, fókashow, kígyóbemutató és persze rovarsimogató is, ami amúgy kis fujjolás után nagyon sikeres volt.
Igazán jól éreztük magunkat és tényleg sok mindent láttunk, de nekem kicsit rossz érzés, hogy a park felét se jártuk be, úgy érzem, hogy egy csomó dologból így kimaradtunk. Sajnos az iskolás gyerekekkel mindig így jár az ember. Mindenkinek ugyanakkor van szünete és mindenki ugyanoda viszi a gyereket. Semmi kényelmes, laza, ráérős tempójú megfigyelés - rohanás, tolakodás, sorban állás mindenért. Ezt nehéz megszokni.
Mindenesetre ide még visszajövünk, mert tényleg jó volt. Csak kevés, egy nap erre nagyon kevés. És félek, hogy még egy se lesz elég.
