Három gyerekkel irány Anglia!

A kép nem illusztráció - Borsikám számára a nyár nagy része így telt. Bár Angliában csak hat hét a nyári szünet, azt most neki jól telerakták leckével. Ő meg csinálta, és közben még élvezte is.

Írtam már, hogy Borsi egy hiper-szuper mérnökképző suliba jár, ahol nyilván a humán tárgyak nem igazán fontosak, a legtöbb diák nem is nagyon szereti ezeket. Így hát az amúgy 11-ik osztály végén lévő angol irodalom kisérettségit (GCSE) ebben a suliban előre hozták a 10 osztály végére, hogy "le legyen tudva", ne legyen vele ezután már gond. Szóval a tavalyi év második felében Borsi érettségire készült, és bár csak egy tárgyból, azért 15 évesen ez nem volt kicsi kihívás. Rengeteg éjszakázás, munka volt benne - de meglett az eredménye, mert a suli legjobb eredményét érte el. 8-ast kapott.
Hogy perspektívába helyezzem a dolgot: az új értékelési rendszer 1-9-ig terjed, de a 9-est tényleg ritkán adják, az a top 1%, az A++. Na, ez az ő sulijában senkinek nem sikerült, és Borsi az egyetlen az egész iskolában, aki 8-t kapott. Ez amúgy az A+.
Tegnap derült ki az eredmény, mert mivel neki még a továbbtanulás szempontjából ez nem fontos eredmény, így a suli nem hirdette ki nyáron. De most megvan az eredmény, és Borsi azt mesélte, hogy egymás után jöttek oda a tanárok gratulálni a fantasztikus eredményéhez - és mindegyik hozzátette: reméli, hogy az ő tárgyából is ilyen jó eredményt ér majd el.
Szóval a nyomás és az elvárás nem kicsi rajta.
Hangsúlyozom: nem felőlünk érkezik a nyomás, mindezt ő rakja saját magára, pici kora óta, mert élvezi a kihívásokat.
És aki azt hinné, hogy az emelt szintű matek, triple science, advances chemistry elég neki idén, akkor elárulom, hogy a francia mellett spanyolból is jelentkezett érettségire, amiből egyedül fog felkészülni, mert a suliban nincs ilyen óra, és emellett millió terve van még. (A francia próba érettségijének írásbelijére amúgy 9-t kapott, ami szintén történelmi tett, mert soha, senki előtte ilyen magas eredményt nem ért el a suli egész történetében, és ez azért is nagy eredmény, mert ezt nem annak köszönheti, hogy odavittük, és felszívta, hanem keményen dolgozott érte.)
Azt nem tudom, meséltem-e, hogy prefektussá választották a suliban (ami az elérhető legmagasabb vezetői pozíció, amit kaphat) és a beszédében hangsúlyozta: ha csak csinos pofikát keresnek, akkor nem ő a megfelelő jelölt, mert ő tenni akar. A tanárok meg jól tudják, hogy igazat mond, mert Borsikám arról híres, hogy iszonyat kitartása van és sose adja fel - ami állati fárasztó volt számomra, amikor 2-3 éves volt, de mindig azzal vigasztaltam magam, hogy ha nagyobb lesz és lesznek értelmes céljai (és nem csak az anyja csesztetése) akkor ezt az iszonyatos nagy akaratát tök jó célokra fogja tudni fordítani. Hát a suli ezt most érzékeli. És nem csak abban, hogy állati jól tanul - de mindenfélét ki is talált: indítani akar lány focicsapatot, kórust, kedvezményes bérletvásárlási lehetőséget a sulival szomszédos sportcenterbe, és ami különösen fontos számára, hogy minél támogatóbb közeget teremtsen azoknak, akik szorongással és pánikbetegséggel küzdenek, és ehhez már több szervezetnek is írt, amiben tanácsot kért, illetve megkérdezte, eljönnének-e a sulijába előadást tartani a témáról.
És mindez szuper, és a suli támogatja is teljes mellszélességgel... csak hát ez nekik is munka, és Borsikám nem hagyja ezeket a projecteket elsikkadni, ha nem haladnak az általa kitűzött gyorsasággal, akkor újra és újra odamegy a tanárokhoz és számon kéri őket, teljesítették-e már, amit vállaltak - így most már arról is híressé vált drága lányom, hogy egy alkalommal, amikor az igazgató meglátta, hogy közeledik felé, szabályszerű pánikba esett és elfutott az ellenkező irányba. (Amúgy meg tudom érteni, Borsi babakülseje acélkemény magot fog körbe, és a saját maximalizmusát várja el mindenkitől cserébe.)
Egy barátnőm anno azt mondta Borsikámról, hogy ha elvinnék egy koreai munkatáborba, akkor ott végre elégedett lenne a terheléssel - és bármilyen bizarrul is hangzik, őt tényleg élteti a feladat.
Amikor most a 8-t megkapta irodalomból (ami még csak nem is a kedvence és az erőssége), több osztálytársa megkérdezte, mi volt a titka - talán puskázott? Valaki rádión diktálta neki a válaszokat? Mire az egyik barátnője közbelépett és közölte: emlékeztek amikor tavasszal könyvtárba mentünk tanulni, és Borsi hozta a karvastagságú dossziéját, telisteli a kidolgozott tételekkel? Na, hát ez az ő titka. Tanult.
És tényleg. Tanul. Rengeteget tanul.
Nyáron is tanult, ment szépen, sorban a 72 pontos "to do" listáján és sorra pipálta ki a feladatokat, míg a többiek játszottak, pihentek, strandoltak.
Persze ő is csinálta mindezt - csak kevesebb időben, és néha igenis nemet mondott, ha ki akartuk csábítani a szabadba.
Ami egyfelől büszkeség, naná - szorgos, okos, kitartó. Hát mindenki ilyen gyerekről álmodik.
Másfelől meg az anyja vagyok, és látom azt is, amit más nem. Hogy fáradt, hogy stresszes, hogy remeg a keze, hogy túl sokat markol, és a napi kétszer másfél óra buszozás bizony kimeríti, és hogy messze még a tanév vége, és az igazi energiájára akkor lesz szükség, a GCSE írásánál és bár millió terve van még a fentieken kívül is, én a sporton kívül igyekszem mindenről lebeszélni, mert a pihenés és a lazulás is fontos, sőt, nagyon fontos. Hozzátéve, hogy azért mind PKU-s alapvetően nehezebb terepen játszik egész életében. (Bár most amúgy tökéletesen tartja a diétát, és a szintjei is példaértékűek, erre nagyon odafigyel, mert tudja, hogy ez a kulcsa a jó agyműködésnek, de azért ez se kis kihívás.)
Szóval büszke vagyok az éltanuló lányomra, és közben persze féltem is. Drukkolok neki, hogy sikerüljenek az álmai, és elérje, amit csak akar.
De a teljesség kedvéért hozzáteszem: holnap megírom majd Bíborkám fantasztikus eredményeit, mert ő is szárnyal, és zseniális dolgokat csinált egész nyáron, és szuper vizsgaeredményeket hozott haza.

Nagyon sokszor akartam már Borsika lányom sulijáról írni, de valójában nem sokat tudok róla. Azt tudom, hogy jó, és hogy sokat kell tanulnia. De hogy miket... hááááát... az van, hogy időről időre leültetem, hogy meséljen róla, és akkor szuper dolgokat mond - de a felét se értem. 

Azt tudom, hogy nem csak elméletet tanulnak, de rengeteg a gyakorlat is. Például szerszámokat készítenek maguknak. Meg rengeteg műszaki rajzot kell elemezniük, hogy mi is van rajta. Meg ők maguk is csinálnak ilyen rajzokat. És aztán meg is csinálják ezeket. Időnként hoz haza a gyerek mindenféle fémbigyót, hogy ő csinálta, és én annak nagyon örülök, de bevallom, nem tudom mire való. Mondjuk az sem segít, hogy csak angolul tudja ezeknek a nevét - de legyünk őszinték, valószínűleg ha magyarul mondaná is pont ennyit értenék belőle.
Ráadásul amit megértek, az is néha szíven üt. Ilyen az például, hogy a fizika a kedvence. A fizika??????? Most komolyan, engem ennyi idősen a fizikával konkrétan a világból ki lehetett volna üldözni, mert ki a fenét érdekel, hogy azok a csomagok hogyan csúsznak le a háromszögön, amit a táblára rajzoltak a tanárok. Aztán meg rugókat figyelni, hogy azok hogyan nyúlnak? Értem én, hogy mérnöki szempontból ez fontos, de eddig azért az én világomban ennek nem sok szerepe volt.
Szóval csak annyit mondanék: ahhoz képest, hogy a gyerek sokáig régész akart lenni (sőt, víz alatti régész) amit én tök menőnek tartottam mindig is, és simán tudtam támogatni azzal, hogy sokat járunk múzeumba, az utóbbi években már egyre inkább mondogatja a gyerek, hogy ő űrhajótervező mérnök lenne. Ami klassz, de az én személyes támogatásom itt kimerül már abban, hogy megvettem neki a könyvet azokról a nőkről, akik az űrkutatásban dolgoznak, és hogy elvittem már párszor a közelben lévő űrhajózási múzeumba.
Amikor arról mesél, hogy mi mindent tanulnak, én isten bizony megpróbálom megérteni, sőt értelmezni - de nem megy. A gyerek túlnőtt rajtam, és kész. És nem is feltétlen akarom követni mindenhová azon az intellektuális úton, amire most rálépett. Mert ez az ő útja, ez nem kérdés. Még ezt a mérnöki sulit is ő maga találta, nem én. Egyszerűen egy nap azzal állított haza, hogy ide akar járni, én meg megnéztem a honlapjuk, és közöltem, hogy faszányos ötlet, de sajnos két hete lejárt a jelentkezési határidő. De azért kitöltöttem a papírokat, és beadtuk - hátha. És láss csodát, behívták felvételit írni. Aztán meg a suli elveszítette a felvételijét. De kárpótlásként felajánlották, hogy mindenből berakják a legmagasabb csoportba. És azóta is ott van.
Szóval nem volt épp egyszerű a kezdet - és én nem voltam eredetileg elájulva az ötlettől, hogy egy olyan suliba fog járni, ahová napi másfél óra buszozással tud csak eljutni, de mivel ő ezt akarta, és nagyon, hát természetesen nem álltunk az útjába.
Amit még tudok a suliról, hogy állítólag ennek van a legjobb Sixth Formja egész Coventryben. (Ez az a 16-18 éves kor közötti időszak, amikor az egyetemre készülnek a gyerekek.) Kicsit szkeptikus vagyok, mert nagyjából nincs olyan suli a környéken, ami nem ezt állítaná - és nyilván mindnek van olyan szempontja, ahonnan nézve ez igaz. (A legjobbak matekból, a legtöbb A eredmény, a legjobb átlagos eredmény stb - szóval a statisztika szuper eszköz). Tizediktől lehet odajárni. A diáksereg elég válogatott, sokkal okosabbak, mint a sima középsuliban. Van felvételi is (van akit elutasítanak), de leginkább azért magas az eredmény, mert aki mérnöki suliba jelentkezik, az már minimálisan érdeklődik a téma iránt, tehát nem feltétlen a drog és a csavargás mozgatja. Amúgy sok gyereknek mérnökök a szülei is, tehát viszonylag gazdag és jó családból jönnek.
A lányokat nagyon erősen támogatják - nyilván mert viszonylag kevés van. Rengeteg olyan programot csinálnak, ahová csak őket viszik, hogy lássák, miket is tud csinálni egy lány, ha mérnök lesz. Céljuk is, hogy minél több lányt csábítsanak a suliba, ezért is lett gondolom Borsikám a suli arca (meg mert nyilván szép és okos, és gyönyörű a kiejtése) Ez Borsikám a suli hivatalos reklámvideójában. Megjegyzem: iszonyat büszke vagyok ám rá!
De hozzáteszem, azért érik szegényt a mérnökséggel kapcsolatban pofonok is. A legnagyobb a továbbtanulás terén. Merthogy pici kora óta arról álmodozik, hogy Oxfordban fog tanulni. De most derült ki: mérnök szak nincs Oxfordban. Tehát vagy elméleti fizikusnak tanul (az én gyerekem???????) vagy kénytelen lesz beérni az MIT-vel, és elmegy Amerikába. (Nem mintha nem lenne Angliában űrhajótervező szak, ami nekem amúgy teljes döbbenet, hogy van egyáltalán ilyen szak... és amúgy tudom, bár ő úgy beszél az MIT-ról, mint afféle kényszermegoldásról, azért ez nagyon nem lenne az...)
A másik nagy probléma, hogy az űrhajótervező mérnökség nem olyan munka, amivel kétévente új helyre lehetne költözni - márpedig Borsikám ezt tervezi az életben. (Elrontottuk a gyereket, ez teljesen egyértelmű)
Ami pedig mostanság a legégetőbb probléma, hogy hat A-levelt akar csinálni. (Normálisan hármat szoktak az emberek, Bíbor idén ötöt csinált, de jövőre már ő is csak négyet folytat, és az is elég nagy ritkaság.) De Borsikám nyilvánvalóan ennél többet akar, (mondjuk én is két egyetemre jártam párhuzamosan, szóval nyilván van előtte szülői példa) és már dolgozik rajta amúgy, hogy a suli ezt elfogadja. Emellett még lilára akarja befesteni a haját. Azt mondtam neki, hogy ha hat A levelt csinál, és már elmúlt 16, a suli pedig nem tiltja, akkor nem bánom. Végül is lassan eljutunk oda, hogy már csak lesem, milyen fantasztikus fiatal csaj lett belőle - és ki vagyok én, hogy akadályokat görgessek elé? Pláne, amíg ilyen boldog és jó helyen van...

Ahogyan a jó, úgy a rossz dolgok is jönnek-mennek az életben, senkinek sem tökéletes és állandóan boldog az élete. Különösen így van ez, ha több gyerek is van a családban - mert ha egyik is szenved valami miatt, akkor azért az a többi ember boldogságát és elégedettségét is érinti. Tavaly nekünk nem volt jó - idén úgy tűnik a helyzet sokat javult.

Bende sulis mizériájáról már írtam - na, az tényleg rémes volt,és rendesen megszenvedtük. Nagyon örülök, hogy kivettem a régi sulijából, mert az újban semmi gond nincs vele. Mondjuk szuper tanára volt (aki amúgy tökre úgy nézett ki, mint Majka) akit imádott a gyerek és akit én rendszeresen faggattam, hogy mit gondol Bendéről - és ő minden alkalommal megnyugtatott, hogy semmi gond nincs vele, ő nem is érti, hogy az előző suli miért autistázta le. (És most hangsúlyoznám, hogy semmi gondom nincs az autistákkal - a gondom a seggfej tanárokkal van, akik cukorkaként dobálják az alaptalan diagnózist ahelyett, mindenféle szaktudás nélkül, és ez valóban a mai napig roppant dühít.)
Az egyetlen (kicsiny) félelmem, hogy sajnos itt minden évben más tanárt kapnak a gyerekek, szóval hiába jött ki Bende tökéletesen a tavalyi tanárával -idén egy új tanítónénit kapott, akiről persze még nem lehet tudni semmit. De eddig Bende se panaszkodik és a tanár se kereste még velünk a szemkontaktust egy hét után, szóval bizakodó vagyok.
Bíborral effektíve nem volt gond - csak hát ő ugye csinálta a GCSE vizsgáit, ami az itteni "kis érettségi", amit 16 évesen tesznek és ez az első igazi megmérettetés a gyerekeknek, ettől függ, hol folytathatják a tanulmányaikat. Erősen leegyszerűsítve a rendszert, az "okosak" mennek a Sixth Form-ba, ahol két évig már csak az egyetemi felvételi tárgyaikat tanulják. Akiknek kevésbé sikerül a vizsgájuk, vagy nem céljuk az egyetem, azok mennek a College-ba, ami olyasféle, mint a szakközép - itt szakmát is tanulhatnak, vagy akár ha felzárkóznak és összeszedik magukat, akkor ők is mehetnek az egyetemre. De ők is már csak az általuk választott tantárgyakat tanulják.
Maga a GCSE amúgy nem könnyű, egy teljes hónapon át szinte minden nap van vizsga (Bíbornak 25 volt) mert pl. matekból három, angolból négy vizsga is volt, a nyelvekből külön van írásbeli, szóbeli, hallás utáni teszt stb. És nincs pótlás! Ha beteg vagy, akkor az a jegy elvész.
Bíbor is megszívta, mert az elején még nem vette elég komolyan a határidőket - és artból, ahol projecteket kellett leadni, a novemberi határidőt lekéste, így a jegye harmada elveszett. A tanár többször telefonált nekünk, írt levelet, adott halasztást - valahogy mégse tudta befejezni.
Az art amúgy nem olyan kis "pimfli" tárgy, mint ami otthon volt a gimiben, inkább úgy kell elképzelni, mintha a kisképzőre járna az ember. Rendes portfoliót kell összeállítani, és ehhez a gyereknek több füzetet kellett telirajzolnia-festenie, művészéletrajzokat kutatnia. A végén éjfélig volt fönn hetekig, és még így se sikerült mindent teljesítenie, és sajnos ez a végső jegyen is meglátszott. Így is hatost szerzett (új értékelési rendszer van, ez a régiben egy B-nek felel meg) ami nem rossz - de tekintve, hogy a tanár szerint is az egyik legtehetségesebb diák, mégiscsak fájó. Viszont mivel nem tanulja tovább, nem sokat számít, szóval nem szomorkodtunk rajta.
Talán még jól is jött, mert ez rádöbbentette Bíbort, hogy bizony ezt a sok vizsgát nagyon komolyan kell venni, és iszonyat sokat tanult - és fantasztikus eredményei lettek. Majd mindenből 8-t kapott (1-9-ig van a skála, de a 9 a top 1%, jobb, mint a régi A+), ami fantasztikusan jó eredmény - kivéve a matekot, de abból is jobb lett, mint reméltük (5, még mindig B) és ez azt jelenti, hogy ha nem akarja, akkor többé ezt nem kell tanulnia.
Természetesen ezekkel a jegyekkel tárt karokkal fogadták a választott sulijában, és ugyebár, ahogyan mondtam, mostantól csak azt tanul, amit szeretne. Mivel ő most épp jogász akar lenni, így angolt, történelmet mindenképp fel akart venni - emellé jött még a szociológia (amibe teljesen beleszeretett), a spanyol (ami úgy volt eredetileg nem indul, de Bíbor mindenképp szerette volna, mert a nyelvi A level a feltétele sok egyetemen a külföldi ösztöndíjnak) és még emellé jön egy olyan tárgy, amiből nem fog vizsgázni - ez egyetemi esszéírást tanít, önálló projectként, csak egy éven át.
Bíbor az elmúlt egy hétben minden nap lelkendezve jött haza, hogy milyen szuper a suli, milyen izgalmas projectjei vannak, imádja a tárgyakat, amiket felvett - és nem mellesleg mivel ide mindenki tanulni jön már, és nem csak azért, mert suliba járni kötelező, így hallgatók értelmi színvonala is magasabb - és ez magával hozza, hogy a tanítás színvonala is sokkal jobb. Nyilván, okos, érdeklődő diákokkal jobban lehet haladni.
Ja, és hozzáteszem: nincs többé egyenruha, amivel amúgy nem volt soha baja a lányaimnak, de most aztán végre lehet szabadon öltözködni. Az egyetlen kikötés, hogy "smart casualban" kell lenni, tehát farmer, meg szakadt póló nem lehet. Elegáns, irodai öltözék kell, ami azért elég csinos.
A legjobban azonban Borsikáért aggódtunk tavaly, mert ő sok-sok szempontból rosszul érezte magát tavaly az iskolájában, és nagyon akart más helyre menni. Egyfelől nagyon alacsony színvonalú volt a tanítás, voltak tárgyak, ahol szó szerint kéthetente más tanárt kaptak, nem tudtak haladni semmiből. Másfelől volt egy lány, aki csúnyán rászállt, és bizony sok szívfájdalmat okozott a lányomnak, ami aztán végül pánikrohamos tünetekben csúcsosodott ki. Valójában már hónapokkal korábban el akartuk hozni - de Borsi azt mondta, hogy nem hajlandó akármilyen suliba átmenni, ő jó sulit akar, ezért kitartott, míg végül átkerülhetett a mérnök-suliba.
Egy hét telt el - és bizony a sulinak sok hátránya van az én szememben. Először is nagyon messze van (majd egy óra) és extra hosszúak a napok. Nem háromig, hanem fél ötig tart a tanítás. Tehát Borsi reggel 7-kor indul és este 6-ra ér haza. Ez eszméletlen sok idő. Félek is bevallom, nehogy összeroppanjon a fáradtságtól, mert persze azért lecke is van. Sőt, pótolnivaló is bőven akad, mert hát ugye tavaly sok tárgyból rendesen lemaradt a lányom.
Viszont ami nagyon jó: Borsi minden este fáradtan, de halálos boldogan jön haza. Úgy látja szuper a suli, izgalmasak az órák, és még azt is élvezi, hogy végre nem ő a legjobb tanuló mindenből, mert más is jelentkezik, nem nézik furának, amiért jelentkezik és örömmel tanul, és van húzóerő, mert nem mindenből ő a legjobb. Ráadásul jó a társaság, mindenki barátságos ("még a menők is" - ezek a lányom szavai) Nagyon remélem, hogy ez a lelkesedés kitart, mert azért a távolság kérdésével nem vagyok teljesen kibékülve, főleg, mert Borsi tavaly rengeteget betegeskedett, iszonyat gyenge volt - nyilván azért is, mert gyűlölte az előző sulit és a teste fellázadt. Reméljük, hogy az új suli elég lelkesítő erőt ad neki.
De akárhogy is nézem - a gyerekeimnek most éppen jó. Nyolc éve, amikor kijöttünk, még nagyon odavoltam az itteni oktatási rendszerért. Most, hogy már több iskolát is kipróbáltunk, már több negatív dolgot is látok benne - nyilván itt is emberek dolgoznak, akikből nem mind tökéletes. Még mindig ezerszer jobbnak tartom, mint a magyart - de mint minden a világon, ez is elromolhat. Tavaly háromból kettőnek nem is volt jó, és ez eléggé elszomorított, hiszen azért mi elsősorban a gyerekek miatt vagyunk még mindig itt. (A mi munkákat akár Grönlandon is ugyanolyan hatásfokkal lehetne csinálni) Most, hogy a háromból három örömmel jár és élvezi, azért kicsit érthetőbb számunkra is, miért vagyunk még mindig itt.