 |
Már írtam róla, hogy az angolok az otthon tanító családoknak elég nagy szabadságot adnak - a szülő választhatja, hogy milyen tankönyvet, kötelező olvasmányt akar a gyerek kezébe adni. Csak annyit kértek tőlünk, hogy angol és matek legyen a tananyagban - de még ebben se kaptunk semmiféle kánont, amihez igazodni kellett volna, ami logikus, mert nyilván van akinek pikk-pakk megy a szorzótábla, másnak lassabban és pont ez a jó az otthon tanulásban, hogy alkalmazkodik a gyerek igényeihez.
Amikor bejelentettük, hogy magántanulók lesznek, akkor beadtuk, milyen tantervet fogunk követni, miket fogunk tanulni és azt mondták, hogy akkor három hónap múlva találkozzunk, hogy megbeszéljük, hogy megy ez nekünk. Nyilván ugyanis itt a szülő a kritikus pont - mert nem biztos, hogy mindenki, aki otthon akar oktatni, felméri, hogy ez mekkora falat, van, akinek jobban megy, van akinek kevésbé - és ez sem kudarc errefelé, hanem tapasztalat. Közös út, amelyen szülő és gyerek egyaránt tanul. Mindenesetre a keretek nyitottak, sok mindenre van lehetőség, akár arra is, hogy úgy döntsünk, mégsem akarjuk, de ha nem megy, segítséget is kaphatunk, változtathatunk a kereteken, vagy bármi. Szóval amikor "ránk néznek" az a mi és a gyerek érdekét is szolgálja - éppen ezért nem is vizsga hangulata van az egésznek, inkább olyan tapasztalatcsere.
Merthogy az elég gyakran előfordul, hogy az ember időközben változtat a tervein, hiszen sok minden múlik a gyereken, és itt aztán tényleg lehet hozzá alkalmazkodni. Mi is eléggé átírtuk az eredetileg leadott terveket, mert azért menet közben kiderült, hogy amit mi eredetileg elképzeltünk, az nagyon nem megy. Túl sok, túl nagyravágyó, pláne, hogy a spanyol most az elsődleges elsajátítandó.
Ennek ellenére gyerekenként majd kétujjnyi vastag anyaggal érkeztünk a megbeszélésre, amiben volt rengeteg megoldott feladatlap, amiket az elmúlt három hónapban a gyerekek csináltak, megvolt a részletes, napokra lebontott jelentés, hogy mikor, mit csináltunk, hogyan haladtunk. Sok munka volt benne a gyerekek részéről, de nyilván a miénkről is.
Azt sejtettük, hogy nem fogják most "levizsgáztatni'" a gyereket, és nem kérik, hogy mondják el milyen főnevek vannak, a színeket spanyolul, vagy a szív részeit angolul. De azért mégis meglepetés volt, hogy a tananyag, mint olyan, fel se merült. Legalábbis, nem úgy, ahogyan mondjuk otthon, egy osztályzóvizsgán.
A pasi azt kérdezte a gyerekektől, hogy ők mit éreznek, miben fejlődtek, van-e olyan munkájuk, amit szeretnének megmutatni, amire különösen büszkék. Borsi a csillagászatról szóló lapbookot vette elő, amit még nem raktam fel a netre, de amivel tényleg hetekig dolgoztunk, és ami angol és magyar nyelven készült. Majd fél órán át mutogatta mi van beleírva, melyik kis fülecske alatt mi található, mit miért csináltunk és neki miért tetszik. A pasi egész türelmesen végighallgatta, kicsit sem sürgette. Aztán azt kérdezte tőle, mi a hobbija - nem meglepő módon Borsi a sportolást emelte ki, tény, hogy minden egyes nap görkoriznak, bicajoznak, mióta itt vagyunk. (Megjegyzem, a torna is része a tantervnek.) Aztán azt kellett elmondania, mit érez, miben fejlődött leginkább, mire ő a spanyolt említette, ami szintén jogos, sok-sok munkát fektetett bele, és döbbenetesen sokat ért már.
Aztán ugyanezeket a kérdéseket Bíbor is megkapta. Ő a Christmas Carol lapbookot mutogatta végig. A pasi el volt hűlve és megkérdezte, hogy Bíbor egyedül írta-e például azt a részt, hogy miért változott meg Scrooge a regény végére. Megjegyzem, nekem is ez a kedvenc részletem a lapbookban, különösen, mert nulla segítséget kért hozzá a gyerek. Bár felajánlottam neki, nem kért belőle. Volt véleménye, leírta és nagyon jó lett. Amúgy már el is kezdtünk keresni neki egy angol nyelvű "kreatív írás" tanárt, mert ebben a részben tudunk a legkevesebbet segíteni, és nyilvánvaló, hogy ő ebben nagyon tehetséges. Aztán Bíbor elmondta, hogy olvasni és rajzolni szeret még, és megmutatta a társasjátékot is, amit müzlis és egyéb dobozok hátoldalára készítettünk "Home Safety" témakörben.
Tőlünk, szülőktől annyit kérdeztek, hogy mi mit gondolunk, miben fejlődtek a gyerekek és mely eredményükre vagyunk büszkék. Milyen jó kérdés ez, nem? Arra fókuszálni együtt, hogy milyen szuper kis gyerekeink vannak...
Aztán a végén mindenkit megdicsért a pasi, azt mondta jó munkát végeztünk, elégedett mindennel és bár még meg kell írnia a hivatalos jelentést is, ő úgy látja, hogy legközelebb elég egy év múlva találkoznunk, ami azért így kezdő home-schoolingozóként elég nagy dicséret.
Minden maximálisan stresszmentesen zajlott, sok-sok dicsérettel a gyerekek és a szülők részére is. Végig felnőttként kezeltek minket, akik tudjuk, hogy mi a jó a gyerekünknek. Nem valami nagy ellenőr képében jött a pasi, hanem készen arra, hogy megbeszéljük a felmerülő gondokat, örömöket. És mivel látta, hogy minden rendben,úgy döntött, hogy nem kell semmilyen módon beleavatkoznia.
Ne mondja nekem senki, hogy ez nem elég, vagy hogy Magyarországon ez nem menne - mert szerintem a szülők, akik ezt az utat választják pontosan ugyanannyira felnőttek, mint az angolok, akik azért választják általában az otthon oktatást, mert TÖBBET akarnak adni a gyereknek, és nem azért, mert úgy vélik, kevesebb is elég.
