Nem szépítem: a költségek óriásiak. Egyszerűen az, hogy mindhárom gyerek sportol (méghozzá többfélét), nyelvet és hangszert tanul, az felemészti egy ember teljes fizetését. Ráadásul mindig adódik valami extra is - egy kinőtt korcsolya pótlása, egy új úszószemüveg, elromlott szintetizátor helyett egy új.
Ami igazán fájó, hogy Angliában nincs az a jól működő zeneiskolai rendszer, mint otthon: magántanárokat kell fogadni, akik jól megkérik az árát. Sportolni meg nem lehet "csak úgy", egy bizonyos szint után csatlakozni kell az egyesülethez, éves tagdíjat meg biztosítást kell fizetni. Szóval ha az embernek BÁRMIBEN tehetségesek a gyerekeik, akkor csak fizet és fizet és fizet. (Mondjuk ez mindenütt így van, de itt kicsit drágább ez a szolgáltatás, mint otthon.)
És akkor még mindig előfordul, hogy a gyerek otthon azért sír, mert szeretne latinul is tanulni, és mivel őt érdekli a kémia, jó lenne egy plusz tanár, aki átveszi vele a magyar tananyagot. Ezeknek az álmoknak a teljesítésében pedig már nem is a pénz a korlát, hanem az idő, és nincs más hátra, együtt nézzük át az órarendet hogy megértse: nincs, egyszerűen nincs olyan nap, amikorra ezeket be lehetne suvasztani. (És persze anya állhatatos kutatása és keresése, hogy mégis, hogyan lehetne ezt mégiscsak megoldani, és egyben apát is rábeszélni arra, hogy ezt még azért fizessük ki.)
De azt tudom mondani, hogy a sok pénz, és a sok erőfeszítés azért mégiscsak megéri. Mert jönnek az eredmények. Ma például a fiammal büszkélkednék, mert délben kicsit pityeregve jöttem haza a suliból, és ezek bizony a meghatottság és az öröm könnyei voltak. Mert kitüntetést kapott.
Amit TÉNYLEG nagyon szeretek az itteni általánosban, hogy nagyon értenek ahhoz, hogy a gyerekek motiváltak legyenek, hogy akarjanak ott lenni, tanulni, hogy élvezzék az egészet. És bár nincs az az óriási nyomás a gyerekeken, meg a leckeírás, meg a hajszoltság, mégis úgy haladnak, hogy csak lesek.
Ott az én fiam, aki konkrétan két betűt nem tudott összeolvasni szeptemberben, és eltelt fél év, és az osztály legjobb olvasói között van, és tegnap közölte velem, hogy neki Roald Dahl a kedvenc írója, és kikölcsönzött a sulikönyvtárból egy könyvet is tőle, és ki is olvasta egy nap alatt. Ez egy krokodilos könyv volt, és elkezdtem én felolvasni neki, majd valamiért ki kellett mennem a szobából, és ő simán folytatta, és mivel nem kértem vissza a könyvet tőle, csak ledőltem mellé a díványra szó nélkül folytatta és folytatta és kész, be is fejezte egy óta alatt. Egyedül. És ez már nem csak az az egy mondat-egy kép könyv, hanem rendes, normális gyerekkönyv, sok-sok szöveggel. Szerintem elképesztő mennyit fejlődött. És nem csak olvasásban!
Ott van a matek is - Bende, aki még otthon csak elsős lenne, itt simán már a szorzótáblát tanulja, és megy neki, érti, szereti. Gyakoroljuk is, mert kéri. Nem kötelező, nincs olyan lecke, amit naponta le kéne körmölnie oldalakon át - csak egyszerűen mondogatjuk, gyakoroljuk és szereti csinálni.
Igaz, mi minden nap közösen leülünk tanulni. Nem feltétlen azért, hogy a sulis feladatokat csináljuk, de ha már úgyis leülünk, akkor azokat is elővesszük. A fő cél mostanság a beszédfejlesztés, mert bár be nem áll a pici szája, de azért vannak hangok, amiket még gyakorolni kell. Főleg az r.
Nem tudom mi az oka, de minden gyerekemnek komoly logopédiai fejlesztés kellett, vagy én csinálom rosszul, vagy genetikailag gyengébbek ebben, nem tudom, de hiába próbáltam Bendénél erre jobban odafigyelni, és berregtünk amikor csak kocsit láttunk, mégiscsak szükségünk lett szakember segítségére. És ez gond, mert magyar logopédus azért nem túl gyakori Angliában, és kínomban azt találtam ki, hogy akkor legyen Skype-os tanára. Mert hát németből már működik ez, Borsi szuper jól fejlődik már egy éve, és zongoratanárt is találtam Bíbornak, akivel tud így gyakorolni minden héten kétszer. Sőt, még egy hegedűtanárt is leltem, aki némi hezitálás után hajlandó volt kipróbálni megy-e a dolog, és úgy tűnik, hogy igen.
De azért bevalom, a Skype-os logopédus még ennél is meredekebb lépés - de már fél éve csináljuk, és Bende szuper sokat fejlődött vele. (Most már amúgy minden különórát Skype-on intézünk az úszás és a kori kivételével.)
Szóval visszatérve a dicséretekre - lefotóztam, hogy mennyi elismerő papírt, oklevelet kapott Bende az elmúlt fél évben. A matricákat nem tudtam összegyűjteni, de azt is minden másnap kap. Ezek csak az extra oklevelek. A nagyot ma kapta, arra óriási ünnepség volt a suliban.
Összegyűjtötték a nagyterembe az első három évfolyam 9 osztályát (3 osztály van egy évfolyamon, egy osztályban kb 30 gyerek), és egyesével kihívták az évfolyam legjobb olvasóját, íróját, matekosát, szuper-tanulóját, legszorgosabb házifeladat íróját és persze a gyémánt tanulót. Osztályonként kb 5 gyerek kapott ilyen külön dicséretet. Ami a legszuperebb volt, hogy nem csak kihívták a gyereket és kapott egy oklevelet, hanem minden egyes gyerek mellé odaállt a tanára, és elmondta, hogy miért az adott gyereket választotta erre a címre. Ez végtelen kedves, személyes dolog volt, és szinte mindet megkönnyeztem. Nagyon tetszett, hogy mindenki csak egy oklevelet kaphatott, nem úgy, mint Magyarországon, hogy xy a legjobb matekos, tornász, angolos stb, és egy gyerek kapja learatja az összes babárt, és ez nem nagyon motiválja a többieket, inkább szerintem lelombozza, mert hát xy stréber, tanárnéni kedvence stb, fene se akar vele versengeni. Itt azonban azt éreztem, hogy rettentően odafigyelnek arra, hogy ez személyes legyen és hogy mindenfélét díjazzanak. Pl a gyémánt díjnál nem csak azt nézték, hogy aki megkapja jól tanuljon, de azt is, hogy kedves és barátságos legyen a társaival. Az egyik kislánynál kiemelték, hogy ő például azért kapja az oklevelet, mert mindig figyel arra, hogy a többiek milyen jól csinálnak valamit, és ha a tanárnak ez elkerüli a figyelmét, akkor ő rendszeresen odamegy, és figyelmezteti rá az ofőt, hogy ugye látta pl. hogy ezmegez mennyivel ügyesebben olvasott ma, mint tegnap. Szerintem igenis NAGYON fontos dolog, hogy ezek a "kedves" gyerekek is dicséretet kapjanak, mert ez tartja össze az osztályokat. (És teszi élhetőbb hellyé amúgy a Földet.)
Bende amúgy a legjobb leckeíróként kapott dicséretet (ami tudom, kicsit közös dicséret neki és nekem), de azt is elmesélték mellé, hogy az órai jó munkáját ez mennyire jól kiegészíti, és hogy nyilván ezért lesznek a helyesírás tesztjei hibátlanok, és került a 8-as szintre olvasásból ma már. (A legjobb a tízes, utána már azt olvas a gyerek, amit akar, és azt kb a 3-ra kell elérni.) Szóval látják, hogy sok munkát tett a gyerek a tanulásba és értékelik ezt.
Minden egyes oklevelet kapott gyereket amúgy lefotóztak, és rá fogják tenni a fotójukat az igazgató ajtajára, hogy bárki, aki bejön láthassa, hogy ezek a suli legkiválóbb diákjai. Ja, és persze az oklevél mellé egy IGAZI aranypapír matricát is kaptak a mellükre. (Ennek örültek amúgy a leginkább.)
Ja, és ma buli van amúgy, és ezért melegítőben kellett menni, mert "colour run" lesz ebéd után. Körbefutják a sulit, és közben a tanárok festékport szórnak rájuk, hogy így ünnepeljék a tavaszt. Így mire haza kell jönni az összes gyerek csupa (mosható) festék lesz, valószínűleg állati boldog és lelkes. Hát szerintem nagyjából így kell működnie egy általános iskolának. Sok-sok szeretettel, bíztatással és odafigyeléssel.
